Alázattal a közösségért – Dr. várhelyi Rósa Izsó (1842-1918)

 Szeged számtalan zsidó emlékkel és kiemelkedő személyiséggel büszkélkedhet. Talán mindenki számára ismerősen cseng a Pick vagy Kotányi név, de vannak olyan kevésbé ismert alakok, akik így vagy úgy, de jelentős tevékenységet fejtettek ki városunkban. Tanulmányunkban dr. várhelyi Rósa Izsó pályafutásának és munkásságának bemutatásával igyekszünk ezt a hiányt pótolni. Pályafutását, tevékenységét a sokszínűség jellemzi: ügyvéd, számos egyesület és szervezet tagja volt, de az ügyvédi kamara és a hitközség elnökeként több évtizedig dolgozott. Az 1879. évi nagy szegedi árvizet követő újjáépítést irányító 12 tagú királyi biztosság tagja volt, később pedig királyi tanácsos lett. 1914-ben megválasztották Szeged I. kerületének képviselőjévé. Végül, de nem utolsó sorban, Magyarország második legnagyobb zsinagógájának felépíttetése is részben az ő nevéhez is fűződik.

„Minden ország és minden kor megszüli a maga emberét, aki ihletet, erőt, akaratot érez magában, hogy a lejtőre jutott embertársai ezreit, millióit hanyatlásukban feltartóztassa és erkölcsi hivatásuk magaslatára emelje.”

Rósa Izsó 1842. június 6.-án született Szegeden Rósa (1881-ig Rosenberg) Jakab és Ausländer Minna gyermekeként. Tanulmányait a zsidó elemi iskolában kezdte, majd 1859-ben érettségizett a szegedi piaristáknál. 1859-1863 között Bécsben és Pesten jogot hallgatott. Doktori címét 1866-ban (több forrás szerint ugyanakkor 1867-ben) szerezte meg. Nevét 1881-ben változtatta Rosenbergről Rósára. Feleségül egy Engel Róza nevű hölgyet vett el (aki Sajtényban született 1848-ban), akitől négy gyermeke született: Lajos, Flóra, Ilona és Irén.

Izsó testvérét, Kálmánt szintén a kor nevesebb személyiségei között említhetjük. Kálmán 1844-ben született Szegeden, s hasonlóan bátyjához, az elemi és középiskolai tanulmányait Szegeden végezte, majd ügyvédi tanulmányokat folytatott Budapesten. Jogi irodát nyitott ő is a városban, de neve az igazságszolgáltatás különböző posztjain vált jelentősebbé: előbb járásbíróként, 1871-től a szegedi királyi törvényszéki bírójaként, 1890-ben a király kinevezte a budapesti királyi tábla bírájává, végül pedig a kassai ítélőtáblán dolgozott. Jelentős tényként kezelték zsidó származását e körökön belül. Kálmán szintén segítette a szegedi árvízvédelmet, ő is királyi elismerésben részesült.

Édesapjuk, Rosenberg Jakab, – akinek állítólag a szegedi társadalom szintén elismeréssel adózott – 1899-ben halt meg 90 évesen. Temetésén az akkori városi főispán és polgármester is részt vett, s Lőw Immánuel búcsúztatta. Izsót édesapja halálát követően nem sokkal (két hét múlva) még egy súlyos csapás érte: meghalt öccse, Kálmán is.

Ügyvédi és közéleti szereplése

Rósa Izsó életének hivatása és mindenkori megélhetésének forrása ügyvédi munkája volt. Már Szegeden gimnáziumi tanulmányai közt is kitűnt, majd az egyetemi tanulmányok alatt is hasonló lelkesedéssel és az egyetemi oktatáson túlmutató tevékenységével is megmutatta rátermettségét és kiemelkedő teherbírását. Ismeretei bővítése és a hivatalos közéletben való forgolódás és stílus elsajátítása érdekében Klauzál Gábor, Szeged város Deák-párti országgyűlési képviselője mellé szegődött kiskövetnek, azaz országgyűlési követségi írnoknak. Ez a munka azt jelentette, hogy a képviselő beszédeinek megfogalmazásában leírásában segédkezett és intézte az elhangzott parlamenti beszédek eljuttatását a nyilvánosság felé. Ennek során 1866. január 25-én jelent meg első tudósítása a Szegedi Híradó újságban. Ezzel elméleti tanulmányai mellett kiváló gyakorlati ismereteket is szerzett.

A Pesti Királyi Tudományegyetem Aranykönyvében 1866. július 8-án olvashatjuk nevét végzettek sorában. A magyar királyi udvari kancellária által Pest szab. kir. város törvényszékéhez intézett leirattal a vallási akadály elhárítása mellett bocsáttatott a Királyi Ítélőtábla által az ügyvédi vizsga letételére. 1867. január 18-án a közügyvédi, majd január 29-én a váltóügyvédi oklevelet is megszerezte.

Hazatért szülővárosába, ahol 1867 áprilisában nyitotta meg a város első zsidó származású ügyvédeként saját irodáját a 3 Korona utcai Hanke-féle házban.

Ahhoz, hogy hivatásában is elért kiemelkedő sikereit megértsük, néhány fő jellemvonására kell odafigyelnünk. Lőw Immánuel 1918-ban így írta le búcsúbeszédében az ügyvédet: „Hivatásodnak minden hagyományos elnevezése élővé lett benned. Prókátor voltál, mások érdekéinek éleseszű gondozója. Fiskális voltál, de nem vezetett soha fiskális érdek: nem gyümölcsöztetted hírnevedet, rangodat kiaknázó törekvéssel. Nagyúri könnyedséggel kezelted munkád értékelését. És a latin advocatus görög eredetijének, a parakletosnak értelme szerint vigasztaló, enyhesztö, békítő, egyeztető kézzel jártál el. Több békés egyességet, ötletes kiegyenlítést nem szerzett senki sem köztünk. Nem voltál bizonykodó, pörlekedő természet, hanem csupa békeszerző hajlandóság. Ebben rejlett elnöklő művészetednek titka. Összeütközést kerülni, tengelyt nem akasztani: ez volt jellemed legjellegzetesebb vonása.”

Tudása, természete, hivatástudata és hihetetlen teherbírása ötvöződött személyében és ennek köszönhetően igen hamar elismert tagja lett Szeged városának. Bizonysága ennek, hogy már 1867. október 23-én Szeged legelső kereskedelmi egyesülete a Lloyd-társulat vezetőségébe beválasztják. Egy héttel később pedig már arról értesíti Szeged lakosságát, hogy irodáját áthelyezte a Laudon utcai saját házába.

A kor gazdasági életének változásai további lehetőséget adtak számára. Az 1874. évi 34. tc. elrendelte országosan az ügyvédi kamarák felállítását. A törvény értelmében minimum 30 bejegyzett ügyvéd által lehetett létrehozni kamarai testületet, melynek működése egy vagy több törvényszék területére szólt. Az ennek szellemében létrehozott Szegedi Ügyvédi Kamara 1875. február 21-én tartotta alakuló ülését 146 taggal. A szegedi törvényszék, a hódmezővásárhelyi törvényszék, a nagykikindai törvényszék és a nagybecskereki törvényszék területén dolgozott a kamara. Rósa Izsónak már a megalakuláskor a választmány tagjaként szavaztak bizalmat. Nevéhez fűződik a Kamara ügyendjének kidolgozása. Munkájának minőségét és alaposságát jellemzi, hogy ennek az ügyrendnek az első módosítására, elnöksége alatt, csak 1909-ben került sor.

A kamara tagjaként dolgozva immár nemcsak a saját munkájának minőségére figyelt oda, hanem hivatástudata kiterjedt a vele együtt dolgozó kamarai testület tagjainak és egészének, mint közösség munkájának figyelmére. A tisztességes munkavégzés körülményeinek megteremtése, annak megkövetelése ügyvédtársaitól, de ugyanakkor az egyének sorsának, megélhetésének figyelme és támogatása a továbbiakban napi munkájának részévé vált.

Ügyvéd kollégái az ebben kimutatott jó szándékot felismerték, Rósa Izsó vezetői képességeit látva személyét elfogadták és ennek eredményeként a Szegedi Ügyvédi Kamarában 1878-ban már az elnökhelyettesi tisztséget tölti be, majd 1884-től egészen 1918-ban bekövetkezett haláláig, 34 éven keresztül a szervezetet elnökeként dolgozott. Nem tisztségviselő elnöke, hanem a közösség terheit felvállaló élenjáró tagja volt az ügyvédi közösségnek. Ő maga ügyvédi munkájának 50. évi jubileumi ünnepélyén ezekkel a szavakkal összegezte munkásságát ügyvédtársai között: „Egész életemben, bárhová is állított a sors, mindig ügyvédi hivatásomat helyeztem előtérbe. És amit tettem, azért sem elismerést, sem köszönetet nem várok, sem el nem fogadok. Abban a kivételes szerencsében részesített a sors, hogy munkálkodásomat ebben a városban végezhettem, ahol születtem és ahol fölnevelkedtem. Őszintén bevallom, mindig annyi szeretettel vettek itt körül, hogy sohasem találkoztam akadályokkal, amelyeket mindenkinek le kell küzdeni, hogy előre haladhasson. Különösen éreztem ezt a ragaszkodást és vonzalmat kartársaim részéről, akik életem nevezetes fordulójánál sem feledkeztek meg rólam. Hálásan köszönöm a támogatást és a barátságot. Kérlek benneteket, amig a sors úgy rendelkezik velem, hogy itt vándoroljak köztetek, támogassatok továbbra is munkám teljesítésében.”

A város polgárainak széles tömege számára munkájának megismerésére az első alkalmat egy szomorú esemény adta: az 1879. évi nagy árvíz. A víz okozta hihetetlen rombolás kettős kihívást jelentett a város vezetése számára: a pusztítás okozta kártalanítás és a város újjáépítése során a kialakítandó új körutas sugárutas beépítés, valamint a modern városi képnek megkívánt építési előírások szerint városkép kialakítása. A város vezetése, akik számára már ismert volt munkájának alapossága minősége és sikeressége, és akik között már akkor több bizottság tagjaként dolgozott, első lépésben megbízta két társával együtt, Alsóváros kártalanítási tárgyalásainak lebonyolításával és a határozatok előterjesztésével. Közben a testület – ismételten személyének és munkájának elismeréseként – megszavazta a Tisza Lajos vezette Királyi Biztosi Tanács tagjának. Ennek a testületnek fennállása alatt mindvégig tagja volt. Az újjáépítés kapcsán szükség volt Rósa Izsó nyugodt, türelmes, nagy szakértelemmel alátámasztott tárgyaló készségére, hogy a sok magántulajdonban lévő telek módosításával, részleges vagy teljes kisajátításával, csereingatlan biztosításával el tudják érni a kitűzött célt, a modern várost. A Királyi Biztosi Tanács 1883. év végével ugyan megszűnt, de a város újjáépítése folytatódott. Az építkezések volumenére egy jellemző adat 1883. évre vonatkozóan: az építési bizottság 103 ülést tartott és 1581 építési engedélyt adott ki. 1884-től a feladatot a város középítési tanács látta el, melybe a főispán Rósa Izsót is delegálta. Természetesen mindezt az egyéni ügyvédi munka, az Ügyvédi Kamara vezetése, a Szegedi Izraelita Hitközség elnöki feladatainak és még számos más városi testületi feladat ellátása mellett végezte el, mondhatjuk minden érintett megelégedése mellett. A megelégedés kinyilvánulása volt a testületek élén vezető tisztségének folyamatos, több évtizeden keresztüli ismételt meghosszabbítása, a városi polgárság részéről az országgyűlési képviselőként való megválasztása, mely mind jelezte a személyét övező növekvő tiszteletet, megbecsülést.

Ennek jelét adta Magyarország uralkodója is, amikor 1883. Szent Jakab (Július) havának 24. napján a Bad Ischl-ben tartózkodó király I. Ferencz József munkájának elismeréseként nemesi címet adományozott Rósa Izsónak. Nemesként a „Várhelyi” előnév viselésére volt jogosult, mind ő, mind valamennyi leszármazottja. Az adományozó oklevél a közösségért dolgozó személy elismeréséről ír:

„…kegyelmes tekintetbe és figyelembe vevén Hívünk Dr Rósa Izidor szegedi ügyvédnek, Felségünk és Felséges Uralkodó Házunk iránti tántoríthatatlan hűségét és azon érdemét, melyeket ő Szeged városa érdekének előmozdítása körül szerzett, tekintve különösen azt, hogy mint nevezett város számos bizottságának tagja, mint ügyvéd és az ottani izraelita hitközség elnöke buzgó és üdvös tevékenységet fejtett ki, – ezen felül pedig a város reconstrukciójával megbízott királyi biztosságot és tanácstagi minőségben az árvíz károk felvétele osztályozása, és a felszólamlások tárgyalásánál egész odaadással támogatta, s végre a kisajátítási eljárás foganatosítása s a kisajátító alap rendelkezésére maradt telkek értékesítése körül is elismerésünkre méltó kiváló szolgálatokat tett…”

Tántoríthatatlan jellemére utal, hogy 1914-ben, képviselői jelöltsége alatt a Délmagyarországban a következőt írják róla: „…bár saját becsületes munkája révén várhelyi Rósa Izsó dr. lett s mégis megmaradt ugyanannak a szerény, hallgatag embernek, akinek valamikor Rosenberg Izidort ismerték az emberek…” A közéletben forgolódva, az iratain, beadványain sosem használta a nemesi előnevet, mindenhol Rósa Izsó dr. névvel jegyezte magát.

A vezetése alatt álló Szegedi Ügyvédi Kamara életében különösen jelentős volt az 1893. év. Ez év szeptember 9-10-én Szeged adott helyet az országos ügyvéd-gyűlésnek. A tanácskozáson mintegy 200 küldött jelent meg az ország minden részéről. A kongresszus elnökévé dr. Rósa Izsót választották meg a küldöttek közfelkiáltással. Az ügyvédi munka szinte minden területét átfogó tanácskozás egyik kiemelkedő előre lépése volt az ügyvéd, mint ember sorsáról való gondoskodás kérdése a segélyalap és nyugdíjintézet felállításáról való gondolkodás és intézkedési sor beindítása.

A kamarai testületről való gondoskodásának nagy lépése volt a Kamarai Székház építése. 1893-ban telket igényeltek a várostól, melyet megkaptak, és az azon felépült, ma is álló székház hivatalos felavatására 1896. szeptember 6-án, Szeged Millenáris Ünnepén, Dániel Ernő kereskedelemügyi miniszter jelenlétében került sor. Ezzel méltó helyet teremtett a vezetése alatt álló testület munkájához.

 

A szegedi zsidó hitközség életében

Ahogy a közéletbe, úgy a zsidóság közügyeibe is igen fiatalon belecsöppent. Már 1867-ben a hitközség tiszteletbeli titkára volt, az elöljáróságot pedig 1873 óta erősítette, de első jelentősebb szereplése a már említett 1868. évi kongresszus volt. Tevékeny részt vállalt az emancipáció létrejöttében. „Már akkor árulta el, hogy ő is egyik hajtása ama törzsnek, amelyről a proféta jövendöli, hogy megnyugszik rajta Isten szelleme, a bölcsesség és ész, a tanács és erő a tudás és istenfélelem szelleme.”

A szegedi zsidó hitközség elnökévé először 1882-ben választották, melyre újból és újból őt választották egészen a haláláig, 1918-ig. A városi zsidóság valamennyi ügyével foglalkozott, azok előremozdításában jelentős lépéseket tett: bővítette a zsidó iskolát és temetőt, kieszközölte a városi segély felemelését, a hitközségi szervezetet rendezettebbé formálta, jelentős reformot vitt véghez a kultuszadó gyökeres behajtásának ügyében, nyugdíjalapot teremtett – szabályzatba foglalva – a hitközség tisztviselői számára, a millenáris közalap számára alapítványt hozott létre, hozzájárult és később védnöke lett több izraelita egyesületnek, mint például az árvaegyesületnek. Nemcsak világi ügyeket igyekezte elősegíteni, de a vallási élet sorait is, hiszen „Egy Ezrához méltó buzgósággal ostorozza az ujabb generácio vallástalanságát és hitbéli tudatlanságát”: azaz próbálta lelkesíteni a fiatalokat a Talmudórán való részvételre.

Legnagyobb érdemének mégis az Új Zsinagóga, a Szegedi Zsidó Hitközség székházának (1902) és a temető kupolás ravatalozójának (1907) felépíttetése minősül Lőw Immánuel és a Róth fivérek díszes üvegkupolájának és ablakainak tervezése mellett. Az új templom építése adományokból épült fel, mintegy 606.000 korona költségből Baumhorn Lipót tervei alapján. 1900. augusztus 7.-én kezdték az építést, s 1903. május 19.-én avatták fel. (Pontosan 60 évvel a hitközség második, ma ’régiként’ ismert zsinagógájának felépítését követően.) A felavatás délelőtt fél 11-kor kezdődött a zárókő elhelyezéssel Rósa beszédével: „[…] helyezzük el tehát a befejezett épület zárókövét, melyet a vallásos buzgalom e czélból a kelet szent földjéről ide varázsolt. És amint eddig megsegitett bennünket az Isten, legyen velünk az ő segitsége a jövőben is: mert ha nem az Úr épiti a házat, hiába fáradoznak azon az építkezők![…]” Az ünnepség Lőw Immánuel felolvasásával, imákkal, valamint a kórus énekével folytatódott. A zsinagógából a hitközségi székház dísztermébe vonultak gyűlésre, ahol Baumhorn, Lőw és Rósa álltak a középpontban. Míg előbbi ujjára egy aranygyűrűt húztak, addig Izsó egy őt ábrázoló (és még ma is ott álló) festményt kapott a munkájáért cserébe. A festmény ugyanakkor az addigi elnöki eredményeit is hivatva volt reprezentálni.

Azon túl, hogy az 1867.évi kiegyezés, majd az 1868. évi emancipáció megfelelő kereteket tudott biztosítani Izsó számára céljai megvalósításához, elengedhetetlen volt jelleme és szakmai tudása ahhoz, hogy a szegedi zsidóság szellemi és gyakorlati előrehaladását biztosítsa, azt belsőleg és anyagilag megerősítse, a város zsidó polgárait méltón beillessze a társadalomba, az izraeliták pedig egyénileg és közösségileg megbecsülésben részesüljenek. A szegedi zsidóság Rósának köszönhetően egységben működött, a hitközség életét nagyobb konfliktusok sem nehezítették.

Halála és emlékezete

Izsót utolsó éveiben köszvény kínozta, betegsége enyhítésére többször utazott külföldi fürdőkúrákra. Utazásai nem segítettek rajta, fekvőbetegként élte életének utolsó hónapjait. Dr. Várhelyi Rósa Izsó végül 1918. május 25.-én, 76 éves korában májzsugorodás következtében hunyt el a Bástya utca (ma: Dózsa utca) 13. szám alatt. Sokoldalú tevékenysége ellenére mindenféle fény és pompa nélküli temetésére a vallási előírásoknak megfelelően igen hamar, már másnap, május 27.-én sort kerítettek. Búcsúztatása természetesen az általa emelt Új zsinagógában kezdődött, ami állítólag „rogyásig telve volt”, azon természetesen részt vettek a város magas rangú tisztségviselői. Délután négy órakor elhangzott az orgonaszó, majd az énekkar elénekelte a gyászdalt, s Lőw Immánuel búcsúztató beszédét követően a szegedi képviselők emlékeztek meg róla. A beszédek végeztével ismét felcsendült a gyászdal az énekkartól, majd az előcsarnokban Löwinger rabbi imája zárta a szertartást. A zsinagógából kocsin vitték ki az izraelita temetőbe, ahol azóta is nyugszik a 24. parcellában, a bejárattal szembeni főút végén.

Nemcsak a hitközség, de Szeged is saját halottjaként tekintett rá, halálának estéjén fél órán át szólt érte a városháza harangja, ráadásul „a halottas ház valósággal bucsujáróhely lett”.

Már életében megjelent Rósa Izsó a kollektív emlékezés színpadán: a már említett, munkásságához kötődő jubilált éveinek ünneplése, s kerekebb életkorának megünneplése jelentették ennek egyik aspektusát. Ezek közül Izsó 60. születésnapjára Löwinger rabbi által írt sorok emelkednek ki: szerinte ugyanis a bibliai „Nehemia lelke rezgett”. Rósában, hiszen csak így tudta a községet szilárd alapokra helyezni. Mint tudniillik Nehemiás volt az az előkelő zsidó férfi, aki hallva népe nyomorúságos állapotáról, a király engedélyével a lerombolt Jeruzsálem falait 52 nap alatt felépítette az i.e. 5. században. Nemcsak, hogy rendbe tetette a falakat, de a város házait és a templom helyiségeit is újra emeltette, de intézkedett az elnéptelenedett város betelepítéséről, a papok, leviták járandóságainak behajtásáról és a szombat betartásáról. Párhuzamba állításuk nemhogy a hitközség szilárd alapokra helyezésével, de az árvízi rekonstrukciós munkálataival is megállja a helyét.

Mikszáth Kálmán külön fejezetet szánt neki Tisza Lajos és udvara Szegeden című pamfletjében 1880-ban, ahol az író csipkelődő stílusban, de kiválóan tükrözi a már említett békességét: „Ha az örök béke fogalom nem volna még kigondolva, akkor bizonyosan kitalálta volna azt Rosenberg, igy azonban nem maradt semmi kitalálni valója […]”. Közéleti szereplésére pedig: „Szorgalmas volt mint a méh. Mézet szedett minden füböl, virágból, mint a méh… Ki vethetné szemére? A méhnek ez a természete. Fulánkját nem éreztük. Ő azonban érezhette a mienket […]”

Komjáthy Béla országgyűlési képviselő verses szatírájában is helyet kapott Rósa Izsó:

„Doctor juris vagyok, hírneves fiskális.
Ilyen tanácsba illik is, dukál is.
Mert Szeged halála emelt engem hozzád,
Herrichnek, Lukácsnak éneklek zsolozsmát.

A város jogait bár sokszor megsértsed,
A közgyűléseken lándzsát török érted.
Jutalmat nem várok, hisz tudom előre:
Nem ok nélkül vagyon a kutyának bőre!”

A szegedi zsidó hitközség Rósa halálát követően egy emléknapot szeretett volna tartani, de a világháború és a politikai körülmények miatt arra csak 1924. május 27-én – halálának 6. évfordulóján – került sor. Az akkori hitközségi elnök, Biedl Samu egyenesen a „magyar nemzet reneszánszaként” fémjelezte várhelyi időszakát. Ugyanezen a napon avatta fel Lőw Immánuel Rósa sírjára írt disztichonját is:

„ Korszakos élet volt a tiéd: a középkor előzé!
Újkor hajnala lett ős Szegeden szereped.
Községed vezetéd; vezetéd simasággal e várost:
Bölcs szavad éleszté, hogy kele romjaiból.
Cinterem, iskola és kamarád s híveid palotája,
A kupolás imaház tükrözik életed.”

Ma szinte minden téren háttérbe szorult emlékezete. Emlékét köztéren az általa, az árvíz után építtetett, úgynevezett Rósa-ház őrzi. Ezen kívül ugyanakkor nincs se szobra, se emléktáblája. A szegedi zsidó hitközség dísztermében látható Endrey Sándor nagyalakú festménye, melyet 60. születésnapjára készítettek. Az Új Zsinagógában pedig tábla jelzi az elnöklete alatt épült ’házát’, de egyébként már maga a zsinagóga is őrzi megálmodójának emlékét.

 

Felhasznált források és irodalom:

Apró Ferenc: Képek a szegedi zsidóság múltjából. Szeged, Gradus ad Parnassum Könykiadó, 2014.

Ábrahám Vera: Szeged zsidó temetői. Szeged, 2016.

A szegedi zsidó hitközség levéltára. Szegedi Zsidó Hitközség Iktatott Iratai: Pap Róbert iratai, Magániratok; 1902.

A Szegedi zsidó hitközség halálozási anyakönyve 1910-1942. 53. o. 42. sor.

Délmagyarország 1912. 06.09. Várhelyi Rósa Izsó dr. (Hetven év) 1914.07.07. Konkolyhintők, 1918. 05.28. Dr. Rózsa Izsó temetése, 1923. 08.28. Hirek, 1924. 05.27. Rósa Izsó emlékezete. 1941. 04.13. Hatvan év ügyvédsége, munkája és szegedi élete.

Dr. Kormányos Benő: A Szegedi Ügyvédi Kamara 50 éves története. Szeged 1931.

Egyenlőség 1894. 02.23. Hirek. Egyenlőség 1903. 05.24. A szegedi új zsidó templom. 1918.06.01. 1943. 06.17. Várhelyi Rósa Izsó centenáriuma.

ELTE Levéltári dokumentumok.

Kempelen Béla: Nemesi almanach. AZ 1867-1909-ben magyar nemességre, bárói, grófi és herczegi méltóságra emelt családok. Budapest, 1910. 114.o.

Királyi Könyvek 68. kötet 402-404.

Löw Immánuel: A szegedi uj zsinagoga. Traub B. és Társa. Szeged, 1903.

Löw Immáuel – Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók. Szeged, 1885.

Löw Immánuel: Kétszáz beszéd. 1919-1939. I-II. kötet. Szeged, A szegedi zsidó hitközség kiadása, 1939.

Mikszáth Kálmán: Cikkek és karcolatok I. Tisza Lajos és udvara 1880. 1378-1379. http://mek.niif.hu/00900/00900/html/index.htm 2021.08.21. 16:14.

2014.

Mikszáth Kálmán: Tisza Lajos és udvara Szegeden. Budapest, 1880. 110-114.

Pesti Hírlap 1893. 09. 10-11.

Szegedi Híradó 1866.04.25. 1867.10.24. 10.30. Hódmezővásárhely 1875.02.28.

Szeged és Vidéke 1917.03.26.

Torkos Róbert- Oláh Tamás: A szegedi zsinagógák és a város zsidósága. Szeged, 1998.

Újváry Péter (szerk.): Magyar zsidó lexikon. Budapest, Magyar Zsidó Lexikon Kiadóvállalat, 1929. 750-751.

Ügyvédek Lapja 1896.10.10.