A zsidó Pest 1. rész
A zsidó Pest a főváros kisebbségi arcait bemutató sorozatunk következő része a lengyel, a szlovák és a szerb Budapest után, de kivételt képez annyiban, hogy gyakorlatilag külön sorozatot érdemelne. Bár alig van Budapestnek olyan kerülete, amelyről ne lehetne írni a zsidóság szempontjából, amelynek ne lenne zsidó története, mégis él a köztudatban egy történelmi zsidónegyed: Belső-Erzsébetváros.
Budapest területén zsidók először Budán, a Szent György tér környékén telepedtek meg a 13. században. Miután innen őket a 17. században kitiltották, a mai Óbudán jött létre az ország legnagyobb zsidó közössége (minderről részletesebben A zsidó Buda című cikkben). Óbuda előnye volt, hogy közel esett a nagy pesti vásárokhoz, amelyek környékén egészen 1786-ig tilos volt zsidóknak letelepedni, és árusítani is csak a városkapun kívül lehetett. Óbudáról jártak hát a zsidók a kirakodóvásárra, amely az Új vásártéren, azaz a mai Erzsébet téren volt; ehhez közel alakult ki a zsidók piaca is a Madách Imre tér északi felén. A piac közelében sorra nyíltak a vásárra érkező zsidókat elszállásoló vendéglők, majd miután megkapták a letelepedés jogát, egyre többen maradtak a környéken, és szép lassan itt, főképp a Király utcában alakult ki Pest első zsidónegyede.
A pesti zsidónegyed első központja az Orczy-ház lett, amely a zsidó piac mellett volt. Az épület két szomszédos telken álló ház egybeépítésével jött létre: az egyemeletes, három udvaros, copf stílusú ház a mai Király utca és a Károly körút sarkán állt, a Madách-házak helyén. Mérete tekintélyes volt, a Károly-kaszárnya (ma Városháza) után a régi Pest második legnagyobb épületének számított. A tulajdonos Orczy-család meglátta a lehetőséget a vásárra járó zsidóságban, és megnyitotta előttük a házat. A 140 lakószobás, 48 lakásos épületet idővel már kizárólag zsidók lakták, állítólag óránként egy arany jövedelmet hozva a tulajdonosnak. Az épületben nemcsak lakások, hanem 37 boltozott raktárhelyiség, hatalmas pincerendszer, mészárszék és fürdő is volt, valamint itt nyílt a zsidó közösség első nyilvános iskolája.
1796-ban kétszobás imahely nyílt az Orczy-házban, de ezt hamar kinőtte a közösség, ezért 1820-ban az épület keresztszárnyában az emeleten egy nagyobb, klasszicista stílusú zsinagógát nyitottak, amely Zofahl Lőrinc tervei szerint készült. 1829-ben egy emelettel bővítették az egész épületet, ezzel nemcsak a lakások száma, hanem az emeleti zsinagóga is megnőtt: az új emeleten női karzatot alakítottak ki, így a zsinagóga összesen már 585 imaszéket számlált – itt kezdett formálódni a konzervatív status quo ante közösség. Az emeletráépítéssel párhuzamosan az egyik udvaron is épült egy új zsinagóga, ugyancsak Zofahl Lőrinc tervei alapján: a 491 imaszékkel rendelkező, háromhajós, klasszicista stílusú épület 1830-ra készült el, és a „modern” hívők, a későbbi neológ gyülekezet, a Dohány utcai templom leendő közönsége használta. Miután 1859-ben a közösség elhagyta az udvari zsinagógát, az épületet különösebb átalakítások nélkül raktárként használták.
Kereskedelmi központ is volt az Orczy-ház: környékét teljesen ellepték az árusok, boltok voltak a ház földszintjének utcai frontján, az épületben tartották a nyersbőrvásárokat, és itt működött az Orczy-kávézó is. Az 1825-ben nyílt kávéház egészen 1936-ig, tehát 111 éven át üzemelt. Ide jártak üzletelni Európa minden részéről a gabonakereskedők, a gyapjú- és a nyersbőrkereskedők – lehetett kapni a bőrfeldolgozás minden nyersanyagát. Jellegzetes foglalkozásuk lett a pesti zsidóknak a bőrkereskedés, mivel ez volt az a mesterség, amelyhez nem kellett a pesti zsidóság számára elérhetetlen céhes hozzájárulás – ezért kapott nagy szerepet az Orczy-kávézó életében is. A város egyetlen „glatt-kóser” kávézója volt az Orczy, este 8-kor bezárt, konyhája a szigorú ortodox előírásokat követte. Volt héber betűs újság, zsidó kártyapakli, valamint nagy nyüzsgéssel járó zsidó kántor- és tanítóbörze: itt ajánlották magukat az állást kereső kántorok, sokszor hangbéli tudásukat a helyszínen prezentálva.
Közvetetten az egész Király utca az Orczy-házak köszönheti a nevét, mert a saroképületnek a Király utcai oldalán működött Az Angyalhoz címzett fogadó. A fogadó német megszólítása torzult idővel Angyalról Angliai királyra, így az utca is volt többek között Engelische König Gasse (Angyali Király utca), Englischer König Gasse (Angol Király utca), majd Drei König Gasse (Három Király utca), 1804-ben pedig már Königgasse, azaz Király utca. Előkelő utca épült itt ki, mivel ez kötötte össze az egykori városfalon belüli városrészt a Városligettel – két-három emeletes házakat emeltek a kor neves építészei, mint Pollack Mihály vagy Hild József. Idővel az utca képe megváltozott, az előkelő hangulat a 19. század közepétől gyökeresen átalakult: „Veszett fiákerek, őrjöngő omnibuszok, […] és a jó Isten tudja, mi mindenféle járművek zagyvalékát [lehetett itt látni]”, írja a korabeli beszámoló, megállapítva, hogy „[e]z az egyetlen utcája Budapestnek, ahol igazi világvárosi mozgékonyságot […] tapasztalhatunk.”
Bár az utca jelentősége a város szempontjából az Andrássy út kiépültével megszűnt, pezsgő életéből a második világháborúig nem veszített. 1870-ben a Terézváros (akkor még a VI. és VII. kerület) 73 700 lakosából 26 400 zsidó – ami több, mint az egész fővárosi zsidóság fele. A Király utca lakosságának 70-80%-a volt zsidó, nekik volt köszönhető az utca nyüzsgése (a jellegzetes csersavas szag, amelynek kibírhatatlanságáról több beszámoló is megemlékezik, pedig a nyersbőr-kereskedelemnek): üzletek és utcai árusok, kóser húsfüstölők, pékségek, műhelyek, zsidó nyomdák, valamint természetesen éttermek, kávézók és zenés mulatók sokasága.
A város, így a zsidónegyed növekedésével azonban az Orczy-ház egyre inkább háttérbe szorult, majd végül szerepét a pesti „zsidó háromszög” vette át. A zsidó háromszög a pesti zsidóság három irányzatának központjaiból áll: az Orczy-ház udvari zsinagógájának közönségéből lett a Dohány utcai zsinagóga neológ gyülekezete, az emeleti nagy zsinagóga konzervatív hívői költöztek tovább 1872-ben a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógába, végül utolsónak az ortodoxia hagyta el a házat, miután 1913-ban felépült a Kazinczy utcai zsinagóga. Ekkorra a VI. és a VII. kerületben összesen már 120 ezer zsidó élt. A két világháború között elkezdték az Andrássy út mintájára a Városligetbe futó Erzsébet sugárút/Madách sétány régóta dédelgetett tervének megvalósítását, amelyhez keresztül kellett volna vágni a történelmi zsidónegyedet. A nagy projekt hamar leállt, és bár a terveket azóta többször is leporolták, nem indult újra – az Orczy-ház azonban annak az első nekifutásnak áldozatul esett, 1936-ban lebontották. Helyén ma a meg nem valósult sugárút kapujaként a Madách-házak állnak.
