A magyar könyvkiadás régi adósságát törleszti a Gondolat Kiadó, amikor közreadja a lengyel-ukrán zsidó szerző, Piotr Rawicz 1961-ben franciául megjelent regényét, Az ég vérét, amely a Holokauszt szörnyűségeit megélt és megidéző szerzők olyan remekeinek sorába tartozik, mint Primo Levi, Tadeusz Borowski, Danilo Kis, Jerzy Kosinski vagy Kertész Imre művei.

Aki kizárólag a magyar zsidó (holokauszt-)identitás problémáinak bemutatását várja a Szombat folyóirat főszerkesztőjének új verseskötetétől (én), csalódhat kissé. Vicces, buja vagy filozofikus tájleíró költemények éppúgy megtalálhatók A szabadulás ízében, mint ahogy a költői szerep értelmezése is igen hangsúlyos Szántó T. Gábornál. Egyetemes emberi léthelyzeteket, általános magatartásmódokat mutatnak a versek, s vörös (Ariadné-)fonalként végighúzódik egy mitologikus szál, évezredessé tágítva a mondanivaló érvényességét. 

2000 szeptembere óta, amely a második intifáda kezdetét jelöli, gyakoribbá vált Franciaországban mind az Izrael-ellenes beszéd, megsokasodtak az antiszemita támadások. Az iraki háború ennek új lökést adott: Párizsban és másutt az Amerika-ellenes tüntetők között minduntalan feltűntek jelentékeny csoportok, amelyek közül némelyek Szaddam Husszein képekkel vonultak fel, mások a Hamasz és a Hezbollah jelképeivel…

Umberto Eco szélhámos hamisító hőse végigszáguld a 19. század második felén: Garibaldinál kémkedik, Sigmund Freuddal vacsorázgat, machinál a Dreyfus-ügyben, és ha ez még nem lenne elég, ott bábáskodik a Cion bölcseinek jegyzőkönyveként elhíresült titokzatos iromány születésénél is. Múlt héten látott napvilágot olasz nyelven Eco Il cimitero di Praga (A prágai temető) című új regénye, amit az olasz sajtó az új A rózsa neveként harangozott be. Barna Imre már javában dolgozik a regény magyar fordításán, ami csak a jövő évben lesz kész, de addig is mesél a briliáns és bonyolult regényeiről ismert Umberto Eco legújabb könyvéről.
 

„kinek a nyelve ez / melyet számba adtatok? / kinek a nyelve ez / melyen szólnom kell veletek? / e nyelven magamról nem szólhatok nem kiálthatok – Részleteket ajánlunk Szántó T. Gábor Koinónia kiadó gondozásában megjelent kötetéből.
 

Engem majdnem megvertek.
Egy újságospavilonban érdeklődtem, található-e itt Szombat c. folyóirat.
Nem hallottak róla. S miközben görnyedten keresgéltem, belenéztem a
Mozgó Világba, konkrétan belemerültem egy varázslatos költeménybe,
hirtelen elhangzott az üvöltés.

Csak a hidegháborúban működhetett együtt olyan furcsa páros, mint Shaike Dan és Gheorghe Marcu tábornok. Dan besszarábiai zsidó volt, akit a II. világháború vége felé dobtak le ejtőernyővel Romániába, hogy segítse az életben maradt zsidók kivándorlását. Később az izraeli titkosszolgálat rezidense Kelet-Európában, majd miniszterelnöki tanácsadó. Marcu a hírhedt Securitate tiszt…

  Shlomo Sand: Hogyan alkották meg a zsidó népet? Kairosz kiadó, 2010. Nagy vihart kavaró könyv jelent meg Izraelben 2008-ban, melyet nemsokára követett az angol, majd idén a magyar fordítás. A zsidó nép és Izrael legitimitását kétségbevonó mű nálunk a Kairosz kiadó gondozásában … Tovább »

Koen Peeters flamand író A Nagy Európai Regény című kötetét a szerző jelenlétében mutatták be október 18-án. A regény tétje nem kevesebb, mint hogy lehet-e Európában múlttudat és identitások nélkül élni. Gyógyíthat-e a feledés, vagy egy emlékezet- és identitásvesztett világban az érzelmek is elenyésznek. A Gondolat Könyvkiadó „Akcentusok” sorozatában megjelent kötet lapunk főszerkesztője által írt előszavát közöljük és egy részletet a regényből.
 

Akkor, a háború végével, mindenkinek volt története. Hihetetlen, csodálatos, abszurd, arról, hogyan menekült meg, hogyan úszta meg, a frontot, a bombázást, a deportálást, a bezártságot, a menetet, az ínséget és az elmebajt. Élvezettel és szörnyülködve meséltük, magunk sem hittük, hogy megtörtént, hogy megtörténhetett, hogy megúsztuk, hogy túléltük. 

Komlós Aladár gondolatmenetének kiindulópontját („zsidó lélek”) alapvetően elhibázottnak tartom. Az írás egy romantikus hangvételben megfogalmazott érvelés, mely már megjelenésekor sem tartozott a szellemi progresszióhoz. A huszadik század talán legfontosabb módszertani vívmánya … Tovább »

Hogyan emlékezünk meg egy klasszikus íróról? Úgy, hogy fényesre csiszoljuk a sírkövét? Vagy úgy, hogy hamis pátosszal könnyezünk az emlékművénél? Netán úgy, hogy elzengünk néhány agyonhasznált és -koptatott közhelyet? Vagy pedig úgy, hogy megpróbálunk minél többet megtudni … Tovább »

A mikor tizenkét éves Eszter lányom Ferihegyen, az útlevélvizsgálat előtt elkezdett bömbölni, hogy „Nem akarok Párizsba menni! Nem akarok!”, az egész reptér rajtunk röhögött. Egyébként Eszter volt az egyetlen gyerek a gépen. Párizsba tekintélyes külkeresek, delegációk, boldog … Tovább »

Albert Memmi, arab anyanyelvű, franciául alkotó zsidó író. 1920-ban született Tunéziában, francia középiskolába járt Tuniszban, egyetemi tanulmányait Algírban, majd a Sorbonne-on végezte. Munkásságának középpontjában a három kultúra találkozása áll. Pártolta az arab országok … Tovább »

Az Országgyűlés Külügyi és Határon Túli Magyarok Bizottsága kedd délutáni, a parlamentben lezajlott ülésén három igen és tizenhat nem szavazattal úgy döntött, hogy nem veszi tárgysorozatba az „Az izraeli apartheid elítéléséről” címet viselő jobbikos indítványt.
 

A követ már ebéd előtt rátettem évszázada halott ükanyám sírjára. Még számban érzem Goldene hallevesének fenségesen finom ízét. A leves után megmaradt kenyérdarab utolsó falatjait majszolom. Nézem az öreg kóser étterem berendezését, minden a régi: a csipketerítők az asztalon, a székek, a pohárszekrények, a kopott barna réz gyertyatartóval díszített pianínó. 

Ez a közösség addig teljes közömbösséget mutatott az iskolai vezetés és a diáktanács munkájával szemben. De megszerették őt: a Mason-Dixon vonal félszeg, vonakodó, bocs-hogy-élek zsidrákjaiban tisztelet támadt a ravasz és rámenős New York-i bibsi iránt.
 

Minden felvilágosult, gondolkodó ember számára világosnak kell lennie, hogy a bibliai idézet, mely szerint „uralkodjék a tenger halain és az ég madarain és a barmokon, meg az egész földön és minden csúszómászón, amely a földön mozog” nem a zsarnoki uralomról, nem egy zsarnokról beszél, aki durván bánik népével és szolgáival, hogy saját vágyait és szeszélyeit kielégítse. 

„Micsoda kincset visz a hóna alatt, Reb Simen? Kezei remegnek, ahogy a szívéhez szorítja, és az öröm csak úgy sugárzik a szemeiből!” „Oh, ez csak a sófárom, az ünnepi sófárom!”válaszol Reb Simen zavart mosollyal. „Ünnepi sófár?” „Hát ez nálam már így van: Elul hónap hétköznapjain csak egy amolyan hétköznapi sófárt fújok. De ez itt egy drága, szépen megmunkált, ünnepi sófár!”
 

Hajnalban megcsörrent a telefonom. Leeresztett redőny mellett alszom, töksötét volt a hálószobában. Félálomban, riadtan nyúltam a mobilért az éjjeliszekrényen, nincs-e valakinek baja a családból. Levertem egy flakon vizet, a telefon is leesett. Négykézláb tapogatóztam utána a sötétben, s amikor végre a kezembe akadt, idegesen szóltam bele, hogy ki az. Aztán persze dühöngtem, hogy este miért nem kapcsoltam ki. Ha valami eszébe jut, reb Slojme néha nem tudja kivárni, hogy az ember felébredjen.