Találatok ‘Dés Mihály’

Összesen 596 találat (221 - 240) : Dés Mihály.

Zuhé úr csodálatos utazása egy siksze karjaiba

Írta: Thomas Meyer - Rovat: Kultúra-Művészetek

Motti Zuhé eddig úgy élte életét, ahogyan ortodox anyja és a vallás törvényei azt megkövetelték. De most, amikor Mame meg akarja házasítani, és e célból ijesztőbbnél ijesztőbb nőket vonultat fel előtte, Motti a sarkára áll, és a saját kezébe veszi a sorsát. És miután beleszeret egy nem zsidó lányba – egy sikszébe -, már nincs megállás: leborotválja a szakállát, és megpróbálja a saját útját járni.

Antiszemita névadó lehet, kommunista nem

Írta: Tanács István / nol.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának átnevezése kapcsán hívták fel a figyelmet arra a jogi helyzetre, hogy az MTA elnöke jogosult egy személyben dönteni, akár felül is bírálni azt a névsort, amelyet az MTA Bölcsészettudományi Kutatóintézet (BTK) meghatározott, mint a XX. századi önkényuralmi rendszerekhez köthető, ezért tilalmas elnevezést. Az MTA elnökének 39/2012. számú határozata és annak melléklete ma is érvényben van.

“Gondolom, ez így is marad” – Vajda Mihály filozófus

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Interjúalanyunk pályájának íve a kommunizmus ifjúkori elfogadásától az újbaloldaliságon át a demokratikus ellenzék peremvidékén való tudós buzgólkodásig, majd pedig a marxizmusból való végső kiábrándulásig vezetett. Vajda ma a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem filozófia tanszékének vezetője. Írt könyvet Husserlről, Heideggerről, a fasizmusról, a szocializmusról, a posztmodernről és Oroszországról. Ám most nem műveiről, hanem az identitásáról, zsidóságáról s az azt meghatározó alapélményekről faggatta őt munkatársunk. (Aki, már most szólunk, egyben unokahúga is: ezért a tegeződés.) – írja a Magyar Narancs.

Megemlékezés

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Emlékezzen meg közös auschwitzi túlélőkkel és az ország minden részéről összesereglett diákokkal az auschwitzi koncentrációs tábor felszabadításának 70. évfordulójáról kedden, 2015. január 27-én a Holokauszt Emlékközpontban.

Megjelent a Szombat decemberi száma

Írta: Szombat - Rovat: Kiemelt, Szombat magazin

Radnóti és Fanni: Radnóti Miklósné Gyarmati Fanni Naplójából. Tájkép tankönyvviták közben, Zoltai, Schwezoff – kinek az emberei?, Vámbéry Rusztem és Faludy György barátsága. Gergely Ágnes és Vihar Béla héber betűs levelezése, részlet Hidas Judit készülő regényéből, Dés Mihály a zsidó viccről, III. Zsidó Filmfesztivál.

[popup][/popup]