Neumann – egy elme az örökkévalóságnak

Írta: Wisinger István - Rovat: Technika - tudomány, Történelem

Honnan jön a zseni?

Neumann János (Fotó: Hungarikumok gyűjteménye)

Wisinger István könyvének – Egy elme az örökkévalóságnak – a Neumann János családi eredetéről és gyerekkoráról szóló fejezetét közöljük az alábbiakban az Athenaeum kiadó engedélyével:

 

A Neumann család

Neumann János Lajos 1903. december 28-án, néhány nappal a karácsonyi ünnepek után született, és gyermekkora az akkori Váczi körúti sarokházban telt el. (Az I. világháború után átkeresztelték Vilmos császár útra. Ma: Bajcsy-Zsilinszky út 62.)

A Budapest-szerte jól ismert, karakteres háromszintes sarokházban három generáció élt, és az épület hatalmas apartmanokból állt, ideális otthont nyújtott e többgenerációs nagy családnak. Az egész ház Neumann felesége apjának, Kann Jakabnak a tulajdonában volt. Teljes földszintjén az általa alapított Kann és Hell cég irodái működtek. A cég mezőgazdasági gépek eladásával foglalkozó, virágzó vállalkozás volt. Felettük két emeleten élt Kann Jakab és második feleségének három lánya, akik közül az egyik lett később Neumann Miksa felesége. A legfelső, harmadik szinten 18 szobában lakott a Neumann família, az apa, az anya – Kann Margit – és Jancsi két öccse, Mihály, aki négy, Miklós, aki nyolc évvel volt nála fiatalabb. Az apa, Neumann Miksa (sz.: 1870, Pécs) vagyonos embernek számított. Gimnáziumi tanulmányait a dél-magyarországi város katolikus (valószínűleg cisztercita) középiskolájában fejezte be. Az 1880-as évek végén került Budapestre, ahol jogi végzettséget szerzett. Először jogtanácsosként, majd első fia születésekor igazgatói beosztásban dolgozott a Magyar Jelzálog és Hitelbankban. Fekete bajuszt hordott, külsőre joviális, hízásra hajlamos alkatú volt, és átlagon felüli intellektussal, valamint műveltséggel rendelkezett. Gömbölyded, rövid felsőtestét rendszeres sportolással próbálta rendben tartani, és ezért hetente kétszer vívómester járt hozzájuk, alkalmanként az előszobát a bútorok egy részétől megszabadították, és így ez szolgált a vívóleckék színhelyéül. A három fiú közül Jancsi volt a legkevésbé elragadtatva ettől az elfoglaltságtól, különösen, mert a mestert professzornak kellett szólítani. Ráadásul az edzések közben hamar szóvá tette, hogy Jancsinak nincs tehetsége ehhez az elegáns sporthoz. Öccse, Miklós bátyjáról felnőttként írt családi visszaemlékezésében később meg is jegyzi, hogy ez a konfliktus is szerepet játszhatott abban, hogy Jancsinak egész életében ellenszenvessé vált ez a megszólítás, amelyet egyébként saját doktorátusai miatt jogosan elvárhatott.

Széll Kálmán, aki korábban pénzügyminiszterként volt tagja a kormánynak – majd 1899 és 1904 között miniszterelnök volt –, Neumann Miksát állandó gazdasági tanácsadójának kérte fel. Minden bizonnyal ennek a társadalmi-politikai előrejutásnak is köszönhette, hogy Ferenc József császár és király a hazai gazdasági élet felvirágoztatásáért tett erőfeszítéseiért, elsősorban pénzügyi tanácsadói tevékenységéért, 43 évesen nemesi címet adományozott neki, és ehhez a család a margittai előnevet vette fel. Ugyanakkor ez feljogosította a leszármazottakat, hogy az előnevet örökölhessék. Ez egyszerre utalhatott a Kann ősök Bihar megyei szülőhelyére, valamint a három fiú édesanyájának, Kann Margitnak a keresztnevére. Az apa keresztneve a Maximillian magyaros változata, az ismerősök Maxnak, a családtagok egymás közt Maxinak szólították. Jancsi édesanyjával annak jogász barátján keresztül ismerkedett meg, miután ő Kann Jakab egyik tíz évvel fiatalabb lányának udvarolt. A Margaret rövid változatával anyjukat Margitnak nevezték, de a társaságban még a vendégek is Gittaként szólították. Férje és a gyermekévek elmúltával fiai Gittusnak becézték.

A nyarakat a Kann család a zugligeti két nyaralóban töltötte. Neumann Miksa pedig később a Sváb-hegyen, a főváros üdülőkörzetében, az Eötvös út 15. szám alatt vásárolt egy villát, amelyet felújíttatott, s ennek során a három fiú emeleti szobája ablakának felső részében három szimbolikus díszítést helyeztek el. Jancsi a kakast, Mihály a nyulat, Miklós a cicát kapta. Az épület falát feltűnő helyen a nemesi címer nagy alakú másolata díszítette a három fiú emblematikus állatfigurájával, és a rájuk utaló három margarétával, amely e három utódot szimbolizálta. Jancsinak Cibakházáról szerződtettek dadát, Mari nénit, akivel bensőséges viszonyt alakított ki, és később is nagy ragaszkodással kötődött hozzá. A ház szomszédságában nyaralt a Kövesi család, amelynek hatéves lánya, Marietta triciklijével olykor boldogan körözött a Neumann-ház kertjében, s jóval később jelentős szerep jutott neki Jancsi életében, aki ekkor jószerével észre se vette volna, ha egyszer véletlenül majdnem el nem gázolja őt.

Neumann Miksa feleségével, Kann Margittal egyetértésben nagy figyelmet szentelt fiai neveltetésének, már gyermekkorukban gondoskodva arról, hogy szellemi érésük során a kor általános igényeihez képest magasabb színvonalat elérő felnőttek lehessenek. Jancsi tízéves koráig otthon volt magántanuló. Oktatási-nevelési feladatait egymást követő tanárok végezték el, és ebben az időben ismerkedett meg Jancsi a matematika fontosságával is. Nyelvtanárokat fogadtak, hogy a fiúk idegennyelv-tudása még a gimnázium előtt hozzájáruljon a kiemelkedő színvonal eléréséhez és majdan választott foglalkozásuk kifogástalan gyakorlásához. Breslauból jött Marthe Otto németet oktatni, hamarosan hozzá csatlakozott nővére, Helena is. Jancsi hatéves volt, amikor már egymást követően két férfi is elkezdte angolra tanítani. Mindketten brit állampolgárok voltak (vezetéknevük: Thompson és Blythe). Ezenkívül németet és franciát beszélő nevelőnő is foglalkozott velük. Ő volt Mademoiselle Augustine Grosjean, akit a fiúk Titi nénikének szólítottak. Valamint egy olasztanár is, signore Puglia. Természetesen zongoratanár is rendszeresen megfordult a házban, de Jancsival neki sem volt sok szerencséje, mert ő kifejezetten lustán fogadta a gyakorlásra feladott penzumokat, és ott bliccelte el, ahol tudta. Szokásává vált, hogy a billentyűkre nyitott könyvet rakott, amelynek ugyan kottának kellett volna lenni, de helyette egy olvasásra kiválasztott írásmű volt, és bizony előfordult, hogy olvasás közben alibiből éktelen ricsajt csapva skálázott, ilyenkor a lakásban lévők néma ellenszenvét is kivívta.

Gazdagon berendezett magánkönyvtár állt a család rendelkezésére, miután az apa megvásárolta a híres „Kőnig-gyűjtemény”-t, amelyet egy tágas különszobában helyezett el, speciálisan erre a célra készített fapolcokon és kényelmes bútorokkal berendezve. A könyvtár legérdekesebb gyűjteménye a 44 kötetből álló általános világtörténelemmel foglalkozó lexikon volt, amelyet a híres német történész, Wilhelm Onken (1838–1905) neve fémjelzett szerkesztőként. Az egész család, de különösen a fiúk hármasban is, nemegyszer éles vitákat is provokálva, sok időt töltöttek itt együtt. Gyakran választottak Jancsi ösztönzésére tanulmányaikhoz kapcsolódó „tudományos” témákat. Sőt olykor a gimnáziumi évek alatt különleges eszközök nélkül, szinte csak játékból odahaza kisebb – „laboratóriumi” – kísérleteket is szívesen végeztek a spájzból kicsempészett anyagokkal, sóval, szódabikarbónával vagy cukorral.

Ekkor már családi körben is közismert volt, hogy Jancsi rendszeresen ógörögül cseveg apjával. A görög mellett a latin és német nyelvnek Jancsi különleges jelentőséget tulajdonított, mert úgy gondolta, hogy szerkezetük elsajátítása a logikus gondolkodás fejlesztésénél is nagy szerephez juthat. Miklós testvére memoárja szerint Jancsi a másnapi iskolai leckékkel odahaza naponta csak perceket foglalkozott, az órákon hallottakból kényelmesen megélt.

Rátz tanár úr látogatása után a család megtudta, hogy a gimnáziumi osztályban Jancsit a „gyors fejszámoló” jelzővel is emlegették, és ezért a legközelebbi születésnapjára apja jutalmul egy igen értékes, szakmailag magas színvonalú matematikakönyvvel lepte meg. A családban ettől kezdve tekintették tudatosan a matematikát megkülönböztetett érdeklődésű tantárgynak. (Ezt sokkal később mesélte így el 1955 májusában, egy Washingtonban adott interjújában, amit a magyar nyelven sugárzó Amerika Hangja rádióállomásnak adott.)

A felsős diákévek egybeestek az első világháborúval, s ettől kezdve az idillikus családi életbe fokozatosan beszivárogtak az országot érintő politikai változások eseményei. A háború első évei még nem okoztak gyökeres változást életvitelükben azon kívül, hogy az események, a harci fordulatok természetesen napi témává váltak. A három Neumann fiú számára mindez még egy állandó játék lehetőséget is jelentette. Jancsi által levezényelve elevenítették fel a csatákat. A háború minden színteréről térképet készített, és ezen napról napra, zászlókkal jelezve mintegy haditudósítóként követte az eseményeket. A tarnopoli csata idején édesapjuk Schubert egy népszerű dallamára – amely francia címet kapott: Moments musicaux, ebből a zeneszerző hat kisebb darabot írt – még egy parodisztikus dalt is kitalált. Ezt elsősorban az apa és elsőszülött fia énekelte nagy kedvvel az étkezőasztalt körül ülő család, esetleg a bővebb társaság szórakoztatására, amikor a bányavidékéről híres Tarnopol közeli csatában részt vevő magyar csapatok élelmezési és lőszerutánpótlási problémairól az újságok részletesen beszámoltak. A németül énekelt dal nyersfordításban magyarul így hangzott:

Unsere Truppen stehen schon vor
Csapatunk már ott harcol mindenhol
Tarnopol, Tarnopol.
Unsere Truppen sind keine Puppen

Csapatunk nem holmi bábukból,
Essen suppen und nicht Kohle Áll.
És nem szenet, de levest kajol.

Visszatérő élményt jelentettek a családi étkezések, amelyek gyakran nagy létszámúvá bővültek, mert az élénk társasági életet kedvelő szülők szívesen hívtak vendégeket ebédre, de főleg vacsorára az igen népes baráti körből. Mint például szakmájuk két hírességét, a matematikus Fejér Lipótot vagy a fizikus Ortvay Rudolfot, aki Jancsi életre szóló mentora és barátja lett. De visszatérő vendég volt Ferenczi Sándor, a pszichoanalízis nemzetközileg elismert tudósa, Sigmund Freud munkatársa és egyik legközvetlenebb barátja is. Megfordultak e társaságban Neumann Miksa külföldi üzleti partnerei is, akiknek többsége Angliából vagy Németországból érkezett. Ilyenkor a beszélgetések fő témái főleg gazdasági és üzleti ügyek, s a kamaszodó fiúk olykor nagy élvezettel merülhettek el a banki élet rejtelmeiben és az üzletemberektől elvárható ismeretekben. Egymás között – amint az a legkisebb fiú, Miklós már említett hetvenoldalas, igen részletes emlékezéséből kiderült – a szűkebb családi körben vallási életük körülményeinek tisztázása is napirendre került. A zsidó szokásokat jószerével csak Jakab nagypapa tartotta be. De ilyen szempontból a családtagokkal kapcsolatban nem voltak elvárásai még az esetleges vegyes házasságokat illetően sem, sőt még az sem fordult elő, hogy az intimebb beszélgetések során érintette volna ezt a témát. Egy alkalommal a középső fiú, Mihály apjának szóba hozta a témát egy kérdéssel:

– Mi az oka, hogy a mi családunkban nem követjük a vallási szokásokat, és mégis zsidónak tekintjük magunkat? – A válasz egyetlen szó volt, és ez le is zárta a diskurzust:
–  Hagyomány!

Jancsi a hitbéli élet és a logikus gondolkodás közti ellentmondást a humor iránti érzékenységet bizonyító kérdéssel szembesítette családtagjaival. Mindezt olyan mimikával elővezetve, mintha e pillanatban egy általa kitalált tudományos kérdés született volna meg.

– Ha Isten mindenható, akkor képes-e teremteni egy olyan nagy követ, amit ő maga sem tud felemelni? – kérdezte nagy pislogások közepette, ezzel olvasmányélményeit is „csillogtatva”.

Csak a mondat végén a szája sarkában bujkáló mosoly jelezte, hogy szavait egyáltalán nem gondolja komolyan. Jancsi egész életében nagy rajongója volt az anekdotáknak, a tréfáknak és a vicceknek. Ez utóbbiak közül a következő aratta a legnagyobb sikert az ebédlőasztal körül. (Akkoriban az volt a szokás, hogy délben apja hazajárt ebédelni, majd utána visszament a bankba, és késő estig dolgozott.)

Berlinben még az I. világháború idején egy ember az utcán folyamatosan kiabálja: „A császár egy idióta!” Szinte a semmiből két titkos ügynök ugrik elő, és letartóztatja az illetőt. „De én az osztrák császárra utaltam, nem a mienkre” – mondja a letartóztatott. A válasz: „Nem vezet félre minket, mi pontosan tudjuk, ki az idióta.”

A nagyobb társaságban zajló beszélgetések során hármuk közül leghamarabb és legtöbbször Jancsi tett hozzá koraérett megjegyzéseket az adott témákhoz, és külön élvezte, ha a viták csapongása növelte a beszélgetések színességét. Természetesen szóba került egy-egy premier a Vígszínházban, köztük elsősorban az éppen új Molnár Ferenc-darab vagy a világhírű színpadi művész, Max Reinhardt rendezése. Alkalomadtán Pirandello Hat szerep keres egy szerzőt című darabja vagy Shakespeare Hamletje, IV. Henrik című királydrámája és Goethe Faustja.

Von Neumann

De téma lehetett egy zenei esemény vagy egy képzőművészeti kiállítás is. Különösen azért, mert az apa kulturális érdeklődésének megfelelően üzletemberként anyagilag támogatott egy színházi hálózatot, és még filmek részfinanszírozásához is rendszeresen hozzájárult. Jancsi szívesen fejtette ki saját véleményét a pszichológiai tudomány által éppen napirendre tűzött új problémáról: a kognitivitás és a percepció folyamatáról és összefüggéseiről. Neumann Miksa szabadidejében maga is írt verseket, így szívesen vett a kezébe a könyvtárszobában egy-egy nem a foglalkozásához közvetlenül kapcsolódó könyvet vagy a sokféle előfizetett újság, folyóirat egy-egy példányát. Jancsi néha egy nyitott könyv felett hosszan töprengve nézett a levegőbe. Édesanyja, látva ezt a szokását, kissé elnézően, de nagy melegséggel így kommentálta legidősebb fia látszólagos merengését:

Jancsi megint egy megoldandó problémát talált, vagy éppen rendet csinál a fejében. Ez a mondat is Jancsi egy korábbi megjegyzése nyomán született. Látván, hogy anyja percekig merengve néz maga elé, a szokásos enyhe mosollyal a szája szélén megkérdezte:

– Most éppen mit számolsz?

(Érdemes itt megemlíteni, hogy későbbi kollégájáról, a világhírű fizikusról, Albert Einsteinről egy monográfusa fontosnak tartja ezt az önvallomást közzétenni:

 „… fiatalemberként mindössze annyit kívánt, hogy legyen egy nyugodt sarok, ahova leülhet, és végezhesse munkáját anélkül, hogy tudomást venne az emberekről.”

Néha annyira magába merült, mintha csak egy lakatlan szigeten tartózkodna, képes volt hosszú időn át rezzenéstelen tekintettel maga elé meredni.) Neumanné – Jakab nagypapa példáját emlegetve – legfontosabb életviteli elvként fiainak sokszor hangoztatta, hogy törekedni kell:

… a lehetetlennek tűnő dolgok megvalósítására!

Ugyanakkor sokat hallottak édesanyjuk egyik kedvenc költőjéről, Heinéről, vagy a Dreyfus-ügyről és a francia kapitány meghurcoltatásáról. Annak 1906-os rehabilitálása után pedig a franciaországi antiszemita jelenségekről. Máskor az 1848/49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről és bukásának következményeiről. Édesanyjuk kifejezetten „tyúkanyó” természetű volt. Jancsi közelebb állt hozzá, mint apjához, de az asszony mindig azzal a fiával foglalkozott többet, akinél észrevette, hogy a gyereknek most éppen rá van jobban szüksége. Kevésbé volt szigorú hozzájuk, mint az apjuk. Miközben mindig elegánsan öltözött, feltűnően vékony testalkatú volt, és láncdohányosként örökké cigarettafüstbe burkolódzott. Jancsi saját olvasmányélményeiről a könyvtárban rendszeresen jegyzeteket készített, és ezekből a közös étkezések közben szó szerint hosszú oldalakat volt képes papír nélkül idézni. Még felnőttkorában, Amerikában is elkápráztatta mindig népes társaságát a princetoni házának összejövetelein. Például az ókor vagy Bizánc eseményeinek és szereplőinek történeteivel, illetve Charles Dickens Két város című regényének hosszú részleteit idézve.

(Ekkor már tanárai tudták, hogy a látványos „mutatvány” fotografikus – úgynevezett eidetikus – memóriájának volt köszönhető. Éppen Amerikában, Neumann odaérkezésének idején, az 1930-as évben kezdődtek szakszerű kísérletek ezen speciális agybéli képesség működésének feltárására).

Kann nagypapa arról volt híres, hogy üzleti tárgyalásai során soha nem használt papírt és íróeszközt, mindent fejben tartott. S amíg alkudozott, képes volt a számára elérhető adatokból mindjárt a profitot is kiszámítani. Ezért üzleti tárgyalásait ritka kivételtől eltekintve mindig sikerrel bonyolította le. Jancsi nyelvtudása és fejszámoló-képessége, talán éppen nagyapai örökségként, bámulatosnak bizonyult. Élete során idehaza és külföldön mindenkit elkápráztatott különleges nyelvtudásával: a latin és az ógörög mellett németül, franciául, angolul és olaszul tanult meg, és tartott később szakmai előadásokat is.

Jancsi gimnáziumi éveiből megmaradt dokumentumok szerint a nyolc esztendő alatt csak az ének- és a tornajegyei voltak gyengébbek a mindig jeles (1) osztályzatoknál. Az 1917/18-as tanévben V. osztályos diákként elnyerte az „iskola legjobb matematikusa” címet, majd később egy matematikai tanulmányi versenyen elért eredményével ugyanez a cím már az egész országra vonatkozott. Ez a teljesítmény visszaigazolta Rátz tanár úr Wigner Jenőnek évekkel korábban mesélt dicsérő szavait, valamint a szülőkkel folytatott beszélgetés tartalmát. A zene volt az egyetlen a művészetek közül, amely meglehetősen hidegen hagyta. 1921. június 9-én érettségizett: jelesen. Az érettségi- jegyzőkönyv másolatát ma is őrzi a Fasori Gimnázium archívuma. A diákok nevét betűrendben sorolták fel, Jancsit a 27-es sorszámmal jelölték, és érdekesség, hogy két „jó” jegyet (2) kapott: magatartásból és a mennyiségtan írásbelijére. De összesítve ebből a tárgyból is természetesen jelesre minősítették a szóbeli szereplésnek köszönhetően. A dokumentum végül összesen húsz summázott (írásbeli és szóbeli) jeles jegyet tartalmazott.

A gimnázium sikeres befejezése alkalmából 1921 szeptemberében szülei nagyszabású partira hívták a család rendszeres vendégeit, és Jancsi megilletődve fogadta a gratulációkat olyan barátoktól, mint Fejér Lipót, aki ekkor már a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem matematikai tanszékének egyik professzora volt, és több európai műhelyt megjárva nemzetközi hírnévvel bírt. Ottlik Géza író, Fejér Lipót kortársa így értékelte a tudós személyének és szaktudásának jelentőségét:

… Kívülállónak nem lehet elmondani, hogy milyen volt Fejér Lipót. Óriás volt. Földöntúli vigasztalás a puszta lénye. Aki nem ismerte, az valamit nem tud a világról, és sohasem fogja megtudni.

Ott volt természetesen Ortvay Rudolf fizikus, aki szintén megjárta már Európa legfontosabb egyetemeit, és éppen ebben az évben alapította meg a trianoni döntés miatt Kolozsvárról Szegedre „menekült”, Ferenc József császárról elnevezett egyetem első elméleti fizikai tanszékét, amelynek vezető professzora lett. Ortvay 1928–1945 között Budapesten egyetemi tanár és az Elméleti Fizikai Intézet igazgatója volt. Jancsihoz egész életre szóló barátság kötötte. Jancsi e szakmai nagyságok mellett megilletődve fogadta az irodalmi élet két kiemelkedően híres személyiségét, Karinthy Frigyest, akinek második feleségétől, Bőhm Arankától pár hete született meg Ferenc nevű fia, valamint Kosztolányi Dezsőt, aki az előző évben megjelent Kenyér és bor című verseskötetét hozta ajándékba, amelyet a helyszínen dedikált az ünnepeltnek. Karinthy pedig egy pár soros bökverset talált ki „mint költői életműve friss produktumát”, amelyet érkezése után a vendégek nagy derültsége közepette patetikusan el is szavalt:

Érettnek lenni igen dicséretes,
bár a neheze még hátra van!
Feszülj neki édes fiam, hiszen
Nagyapád és Apád híre kötelez.

Amikor asztalhoz ültek, apja Jancsi kiugró tehetségének eredményeivel dicsekedett, amelyet két öccse, Miklós és Mihály irigykedve hallgatott. Mert az apa bizony általában ritkán dicsérte, főleg nyilvánosan, fiait, akiktől mindig elvárta és természetesnek tartotta a család rangjának megfelelő, kiemelkedő eredményeket.

Még Jancsi diákévei alatt, három évvel az érettségi előtt Neumannék a város központjában élve szemtanúi lettek a közbiztonság megromlásának, bár eleinte csak attól féltek, hogy a háborús vereség miatt az eddigi nagy német befolyás következményei milyen változásokkal járnak. A valóság azonban sokkal rosszabbnak bizonyult, mert az így kialakult belpolitikai események egyetlen családot sem hagytak érintetlenül.

1918 januárjában a Budapesten kezdődő és az egész országban egyre terjedő sztrájkok nyomán zavargások törtek ki, sőt fosztogatásokra is sor került. A főváros egykor békés utcáin megszűntek az élet biztonságos körülményei. A családfő mindig körültekintő életvitelének köszönhetően az üzleti életben és különösen a Széll Kálmán mellett eltöltött közéleti tapasztalatai alapján állandó töprengésre kényszerült arról, hogy ez a felfordulás érdemben milyen változásokat hozhat, és a család védelmére milyen sürgős teendők szükségesek. Rövidesen a felvilágosult eszméket valló földbirtokos gróf, Károlyi Mihály került hatalomra, majd előbb, mint miniszterelnök kormányt alakított (Nemzeti Tanács), majd köztársasági elnökként próbált kiutat találni a káoszból. November 16-án kikiáltották a népköztársaságot. A viccre mindig kész Budapesten azonnal elterjed a szellemes mondat:

„Nekünk ahhoz is egy grófra volt szükségünk, hogy forradalmat csináljunk.”

Ez a helyzet első pillantásra megoldást ígért, de Károlyinak nem sikerült úrrá lenni a tovább fokozódó és egyre terjedő társadalmi válságon. Az 1918. november 24-én megalakult Kommunisták Magyarországi Pártjának (KMP) vezetői egyenesen a börtönből szabadulva vették át a hatalmat, és Kun Béla vezetésével kikiáltották a Tanácsköztársaságot (1919. március 21.), amely 133 napig tartott, és rövid háborúskodás után nemzetközi, elsősorban román csapatok beavatkozásának köszönhetően összeomlott. A tanácskormány augusztus elsejével mondott le.

Neumann Miksa családját a kommunista hatalomátvétel után egy éjszakai vonattal azonnal egy adriai villába menekítette Velence közelében, ő maga pedig Bécsbe utazott abban a reményben, hogy az ott gyülekező ellenforradalmi erők, ha hazatérnek, majd megvédik a magafajta vagyonos, bankár zsidókat, akikre az új hatalom aztán is számíthat, ha majd pénzügyi és gazdasági segítségre lesz szükségük. Éppen ezért csatlakozott egy olyan pénzügyi csoporthoz, amely támogatta a tanácskormány mielőbbi bukását. A család a baloldali hatalom szétesése után két hónappal tért vissza Budapestre, ahol a fehér lovon bevonuló tengerésztisztből lett kormányzó Horthy Miklós vezetésével egy jobboldali, önmagát „ellenforradalmi rendszernek” nevező berendezkedés vette át az ország irányítását.

Neumannék számára az új rendszer elsősorban nem politikai, hanem gazdasági következményei miatt okozott előbb aggodalmat, majd jelentős változásokat. A nagypapa mezőgazdasági vállalkozása, amely a család eddigi megkülönböztetett vagyoni helyzetének volt biztos háttere, válsággal szembesült. Max bankja is megsínylette a kialakult helyzetet, személyi kapcsolatai és jó hírneve siettek segítségére, és így lett az erős lábakon álló Adolf és Kohner cég társtulajdonosa.

1920. június 4-én megszületett a trianoni békeszerződés, amely nyomán végleg felbomlott az Osztrák–Magyar Monarchia, és Magyarország az elcsatolt hatalmas területek elvesztése után egy jelentéktelen kis európai állam lett. A Horthy Miklós kormányzó személyes meggyőződése szerint konszolidáltnak tekinthető országban bevezették az úgynevezett numerus clausus (jelentése: zárt szám) elnevezésű törvényt, amely ugyan szövegében nem deklarált semmiféle zsidóellenességet, de az ország lakosságának „nemzetiségi és népfajok” szerinti megoszlására hivatkozva a gyakorlatban mégis meghatározta, hogy mindössze hat százalékban nyerhetnek felvételt az egyetemekre a nem magyar „származású” érettségizett fiatalok, mivel a nyilvántartások szerint az ország összlakosságában ennyiben jelölték meg a zsidó származásúak arányát. Eközben a hadsereg krémjét jelentő tisztek vezetésével országszerte zajlottak a kegyetlen leszámolások a tanácskormány valós vagy vélt híveivel. A numerus clausus a zsidó családokban a szülőket arra figyelmeztette, hogy gyermekeik esélyei a felsőfokú oktatáshoz való hozzáféréshez lényegesen megcsappantak a háború előtti helyzethez képest.

Neumann Miksa a feleségével hosszas beszélgetést folytatott Jancsi jövőjéről, majd úgy döntöttek, hogy apja e diskurzus részleteibe négyszemközt avatja be fiát. A lakás egy kellemes zugában, a dohányzószobában ültek le, alig egy héttel az ünnepi vacsora után. Az apa a tőle megszokott elegáns üzletemberi öltözékben, Jancsi szintén egy szürke öltönyben, nyakkendőben, igaz, szokásától eltérően ezt meglazította, és a legfelső gombot a hófehér ing nyakán megnyitotta.

– Jancsi, illetve most már megillet a „János” megszólítás! Van valami elképzelésed arról, hogyan akarod folytatni a tanulmányaidat? – vágott bele a beszélgetésbe Neumann Miksa, aki szabad pillanataiban már Jancsi 17 éves kora óta gyakran töprengett ennek a most aktuálissá vált diskurzusnak a témájáról.

– A továbbiakban a matematikai tanulmányok a Budapesti Tudományegyetemen szerintem természetesnek tűnnek, hiszen egypár oktatóval az évek folyamán amúgy is bizalmas viszonyba kerültem – kezdte válaszát János. – Megtisztelőnek tartottam ezeket a különórákat, amelyeken mindig egyenrangú partnerként kezeltek. Azt pedig hamar felismertem, hogy az így szerzett ismeretekből mit tudok azonnal hasznosítani, és mi az, ami akár egy életre szóló muníció is lehetne.

Ezután apja így folytatta:

– Maga a tárgyválasztás persze nekem is természetes, de vajon egy ilyen egyetemi diplomával az egzisztenciád is biztosítva lenne? És persze az is nagy kérdés, hogy ha nem tanításból, hanem a kutatásból kívánnál megélni, vajon megfelelőek-e a feltételek itt Budapesten? Gondolj vissza tavalyi látogatásunkra Aachenben, és Kármán Tódor úr, az ottani műszaki egyetem professzorának véleményére! Erre a látogatásra azért is vittelek magammal, hogy a számomra is tekintélyes tudós a saját szavaival győzzön meg, hogy a matematika tudományának művelése egymagában olykor mennyire nem elegendő a megélhetéshez.

Kármán Tódor önéletrajzában így emlékezett vissza Neumannék látogatására:

… Aacheni professzorságom első évében beállított hozzám egy pesti bankár 17 éves fiával. Furcsa dolgot kért tőlem: beszéljem le Jancsit arról, hogy matematikus legyen. Azt mondta: „A matematikusok nem értenek a pénzkereséshez!” Elbeszélgettem a fiával. Káprázatos feje volt. 17 évesen önállóan tanulmányozta a végtelen jelenségét, ami pedig az absztrakt matematika egyik legösszetettebb problémája, és érdekes elméleteket emlegetett erről a kérdésről. Azt gondoltam, hogy szégyen volna őt elterelni attól, amire természetes hajlama vezeti. Jancsi esetében azt tanácsoltam a papának, hogy kössön fiával kompromisszumot: hadd tanuljon vegyészmérnökséget is.

Kármán Tódor apja, Kármán Mór, akit báró Eötvös József vallás- és közoktatási miniszter Lipcsébe küldött, hogy tanulmányozza a német oktatási rendszert, hazatérve – a miniszter felhatalmazásával – egy személyben szervezte újjá a magyarországi közoktatást, amelynek bizonyos elemei még ma is felismerhetők. Az általa szervezett, Trefort utcában működő középiskola például a közbeszédben a „Mintagimnázium” nevet kapta.

Jancsi egyetértett apjával, és ezzel nagy örömet szerzett neki. Neumann Miksa mindig is arra törekedett, hogy fiai sorsáról maga döntsön, és most örült, hogy Jancsi ilyen gyorsan megértette, és olykor személyes beszélgetéseiben, vitáikban gyakran előforduló nélkülözhetetlen rábeszélőképességével sem kellett előrukkolnia. Pedig korábban a gimnáziumi évek alatt volt egy-két vitája fiával, egyfajta örök zárkózottsága miatt. Ezt ő olykor furcsa egykedvűségnek vagy közömbösségnek tulajdonította. Eközben mindig imponált neki általános műveltsége, mert Jancsi bámulatosan sok mindent tudott a hasonló korú diáktársaihoz képest. Inkább karakterbéli, koravén visszahúzódottságot feltételezett, amely bizonyos, hogy ebből a szempontból akár félreértés is lehetett. Tudta, hogy fia rendkívüli személyiség, de ennek igazi tartalmára – pláne zseni voltára – legalábbis tudatosan aligha gondolhatott.

Jancsi látszólag imádta a cél nélküli töprengés állapotát, de amikor másoknak úgy tűnt, hogy nem csinál semmit, aközben agya a valóságban hihetetlen gyorsasággal dolgozott egy fontosnak tartott probléma megoldási lehetőségeinek változatain. Neumann Miksa gondolkodásában az is szerepet játszhatott, hogy a matematikával való foglalkozás, elsősorban az akkori közhiedelem szerint, nem nagyon ígért más perspektívát, mint tanári állást, akár egy életen át. Márpedig ő úgy képzelte, hogy ha ehhez a fizikai vagy vegyészeti ismeretek elsajátítása és egyetemi diploma is járul, akkor ez sokoldalúbb, lényegében gyakorlatiasabb foglalkozást jelent, és egy kívánatos állás megszerzéséhez is hozzájárulhat. E beszélgetés során állapodtak meg, hogy Jancsi Budapesten matematikát tanul az egyetemen, és ezzel párhuzamosan Berlinben kémiát.

támogatás