Találatok ‘Charles Gati’
Összesen 44 találat (21 - 40) : Charles Gati.
154 parlamenti képviselő levele a Gyöngyösi-ügyben
Schmitt: A zsidók jól érzik magukat
“Magyarországon száz százalékig demokrácia van” – fogalmazott a Die
Presse című konzervatív napilapnak nyilatkozva az államfő azzal
kapcsolatban, hogy a riporter olyan véleményeket idézett a külföldi
sajtóból, amelyek a kormánynak “a fasizmushoz való vonzódást” róttak
fel.
A szélsőbaloldal és a „zsidó probléma”
2000 szeptembere óta, amely a második intifáda kezdetét jelöli, gyakoribbá vált Franciaországban mind az Izrael-ellenes beszéd, megsokasodtak az antiszemita támadások. Az iraki háború ennek új lökést adott: Párizsban és másutt az Amerika-ellenes tüntetők között minduntalan feltűntek jelentékeny csoportok, amelyek közül némelyek Szaddam Husszein képekkel vonultak fel, mások a Hamasz és a Hezbollah jelképeivel…
Szécsi Éva: Másképpen szeretem
A mikor tizenkét éves Eszter lányom Ferihegyen, az útlevélvizsgálat előtt elkezdett bömbölni, hogy „Nem akarok Párizsba menni! Nem akarok!”, az egész reptér rajtunk röhögött. Egyébként Eszter volt az egyetlen gyerek a gépen. Párizsba tekintélyes külkeresek, delegációk, boldog … Tovább »
Martonyi János: a magyar kormány fellép az antiszemtizmus és a gyűlölet ellen
Az új magyar kormány fel fog lépni a fajgyűlölet, az antiszemitizmus, a gyűlölet és a diszkrimináció minden formája ellen – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön, amikor felavatta a második világháború idején Budapesten zsidókat mentő svájci diplomata, Carl Lutz emléktábláját.
Békés Márton: Naivitás vagy realizmus?
A Bush-éra terhes évei, a beragadt kétfrontos háború, a
gazdasági válság mélyülése, a kulturális és etnikai átrendeződések a Fehér
Házba röpítették Obamát. Sokan gondolták úgy, hogy nyolc év republikánus
kormányzás után változtatásra van szükség. 2000 és 2008 között azonban nehéz
örökség halmozódott fel, amelyet Obamának át kell vennie, de ennek hordozásához
nem lesz elég erős.
Vallástörténeti észrevételek a zsidóság és a pszichoanalízis kapcsolatáról
A pszichoanalízis alapötlete, az elfojtott, elutasított lelki tartalom vizsgálata tehát a maga természetes módján találta meg helyét az elutasítottság ellen folyamatosan küzdő, azt mégis újra és újra átélni kényszerülő közegben. Asszociatív ugrás, mégsem teljesen alaptalan: Szent Ágoston óta a zsidóság a keresztény kultúra számára valami tudattalan…
Emléktáblát avattak Tom Lantos tiszteletére
Tom Lantos egyszerre volt bátor magyar hazafi és hű polgára az Amerikai Egyesült Államoknak – mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a februárban elhunyt demokrata párti amerikai politikus tiszteletére állított emléktábla avatásán csütörtökön Budapesten.
Keresztény cionisták
2007. november/ Eperjesi Ildikó Szavakban és tettekben egyaránt kiállnak Izrael mellett a keresztény cionisták. Egyre többen próbálják ellensúlyozni őket az Egyesült Államokban, de a zsidó állam támogatása már alighanem az amerikai közélet elemévé vált. Valószínűleg több … Tovább »
Globális anticionista vízió
A holokauszt vizsgálata: globális vízió címmel megtartotta beígért vészkorszak-konferenciáját a teheráni vezetés. A 2006. december 10–12-e között zajlott rendezvény hivatalos szervezője az iráni Politikai és Nemzetközi Tanulmányok Intézete volt – amely ezzel elérte, hogy körülbelül 40 európai és észak-amerikai tudományos intézet szakította meg vele a kapcsolatot. A gyűlés számos régi és új részvevője egyesült abban a politikai akaratban, hogy a holokauszt tényeinek tagadásával delegitimizálják a cionizmust és Izraelt.
A fal kapta a másikat
SERES LÁSZLÓ
A fal kapta a másikat
A hágai Nemzetközi Bíróság néhány hete szembeállította egymással a zsidók élethez való jogát a palesztinok mozgásszabadságával, tulajdonjogával, és az utóbbi mellett döntött. Ennek számos fontos következménye van, legelsősorban … Tovább »
Az antiszemitizmus globalizálódik
CHARLES KRAUTHAMMER
Az antiszemitizmus globalizálódik
Az antiszemitizmus, amely egykor európai betegség volt, globalizálódik. Malajzia leköszönő miniszterelnökét felállva, tapsorkánnal köszönti 57 iszlám ország vezetője, amikor felkelésre szólítja őket a világ irányítására … Tovább »
VÁLASZ A TERRORRA
VÁLASZ A TERRORRA
Bürokrácia és kontroll
EURÓPA BÉKESSÉGET AKAR A JÓLÉT MELLÉ. CSAKHOGY – A TÖRTÉNELEMBEN NEM ELŐSZÖR – AZ ERŐSZAKKAL FELLÉPŐKKEL MINDENÁRON MEGBÉKÉLNI AKARÓ „APPEASEMENT”* POLITIKÁJÁT VÁLASZTJA, AMINT AZT A MÁRCIUSI SPANYOL VÁLASZTÁSOK PÉLDÁJA … Tovább »
A neokon kihívás
Seres László
A neokon kihívás
Egy eszmének következményei vannak.
(Irving Kristol)
Nemrég örömünnepet sugároztak a tévék: felszabadult irakiak gyülekeztek az utcákon, tapsoltak a bagdadi kávéházakban: nyolc hónappal Irak felszabadítása után az amerikaiak végre elfogták … Tovább »
A negyedik megaláztatás
Yosef Hayim Yerushalmi
A negyedik megaláztatás*
„Aber wir vergessen zu leicht, dass wir kein Recht haben, die Neurose dort in Der Vordergrund zu stellen, wo es Sich um eine bedeutende Leistung Handel.” „De túl gyorsan megfeledkezünk arról, hogy nincs jogunk a neurózist a középpontba … Tovább »
Hagyomány, judaizmus és a zsidó vallás a mai izraeli társadalomban
Charles S. Liebman
Hagyomány, judaizmus és a zsidó vallás a mai izraeli társadalomban
Tanulmányomban azt a gondolatot szándékozom kifejteni, hogy míg a jisuv (a palesztinai zsidó közösség) időszakában megkülönböztethető volt egymástól, ám egymás mellett élt a Hagyomány, … Tovább »
Európa Izrael ellen?
Seres László
Európa Izrael ellen?
– anticionista érvelés, antiszemita gyújtogatás, kulturális bojkott –
Európában valami megváltozott szeptember 11-e óta. Vagy mindig is ilyen volt? Amióta a WTC-t és a Pentagont ért első sokk után kiderült, hogy Izrael legalább annyira célpontja … Tovább »
A liberalizmus a zsidókért – és a zsidók ellen II. rész
Ruth R. Wisse
A liberalizmus a zsidókért és a zsidók ellen* II. rész
A zsidó liberalizmus úgynevezett aberrált teóriája nem veszi figyelembe a zsidó politikai tapasztalat legfontosabb meghatározó tényezőjét, nevezetesen a mindenkori zsidóellenes politika hatékonyságát … Tovább »
„A zsidóság Európában évszázadokon át konzervatív volt”
Összeállításunk témájában kerekasztal-beszélgetésre kértük fel Ferenczi László irodalomtörténészt. Kende Péter politológust és Kovács András szociológust. A vitavezető szerepét Gadó János, a Szombat szerkesztője látta el.
Gadó János: Vitánk címét nyilvánvalóan provokatív … Tovább »

