VÁLASZ A TERRORRA
EURÓPA BÉKESSÉGET AKAR A JÓLÉT MELLÉ. CSAKHOGY – A TÖRTÉNELEMBEN NEM ELŐSZÖR – AZ ERŐSZAKKAL FELLÉPŐKKEL MINDENÁRON MEGBÉKÉLNI AKARÓ „APPEASEMENT”* POLITIKÁJÁT VÁLASZTJA, AMINT AZT A MÁRCIUSI SPANYOL VÁLASZTÁSOK PÉLDÁJA IS MUTATJA.
A neves amerikai publicista, Charles Krauthammer szerint ez már nem is appeasement, hanem dekadencia: a füvet nyírjuk a kertben, miközben tombol a terror. A szabadság pedig csorbul – tehetjük hozzá a készülő európai alkotmány és a terrorveszély miatti biztonsági intézkedésekre tekintve. Mindez több mint veszélyes. A szabadság hiányára felépíteni kívánt békesség és anyagi jólét előbb-utóbb ugyanis nem csak a demokratikus szabadságjogokat temeti maga alá, de magát a jólétet és a békét is, és mindazt, amitől élhető az élet. Mi, kelet-európaiak csak tudjuk.
Lassan már közhelyszámba megy, ám Európa eddig mégsem vette észre:
A SPANYOLORSZÁGI VÁLASZTÁSOK NYERTESE AZ AL-KAIDA
A madridi terrortámadások kitervelői (a jelek szerint a nemzetközi iszlám terror- hálózat, vagy annak nevét „márkanévként” használó terrorcsoport) pontosan arra számítottak, hogy borzalmas tettükkel megváltoztatják a demokratikus választások eredményét. A spanyolok olyan vezetőt választottak, aki ellenzi az iraki beavatkozást, haza akarja rendelni az ország csapatait a közép-keleti országból. José Maria Aznar előző miniszterelnököt nem a hazugságáért büntették a spanyolok (igyekezett azt a látszatot kelteni, hogy nem az iszlamisták, hanem az ETA baszk szeparatista terrorszervezet támadott). Sokkal inkább azért, mert a szocialista párt (és szavazói) a barbár támadásokért nem a bombákat működésbe hozó merénylőket hibáztatták, hanem a spanyol kormányt, amely kiállt a nemzetközi terrorizmus ellen háborút folytató Egyesült Államok mellett.
A konzervatív Aznar kezdeményezte tavaly a nyolcak levelét, amely támogatásáról biztosította az Egyesült Államokat, megkönnyítve így a háborús koalíció létrehozását.
Azzal, hogy a spanyolok kihátrálnak az „Új Európa” iraki koalíciójából, alighanem végképp oda az egységes Nyugat eszméje. A franciák és németek viszont elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket: elég régóta álmodoznak már egy olyan Európáról, amely nem partnere, hanem inkább politikai és gazdasági versenytársa az Egyesült Államoknak. A megalkuvás politikája azonban nem a kormányváltással lett fontos jellemzője a spanyol közéletnek. Nem: az appeasement Európában mélyen beágyazott társadalmi jelenség, független az aktuálisan uralkodó politikai elittől.
Az iszlám ma újra igényt tart az Ibériai-félszigetre, az újonnan megalapítandó kalifátus nyugati oszlopára (bin Laden bosszút esküdött „Andalúzia tragédiájáért”, értsd: Spanyolország 1492-es elvesztéséért). A spanyolok meg igényt tartanak arra, hogy hagyják békén őket, amit az appeasement politikájával remélnek elérni. Függetlenül attól, hogy a spanyolok most homokba dugták a fejüket, országuk már szeptember 11. előtt az al-Kaida lerakata volt: az amerikai terrortámadások előtt a konspiráció egy részét Spanyolországban bonyolították le az iszlamisták. A CNN közzétett egy al-Kaida-dokumentumot: a tervezet arról szól, hogy miként lehet elérni a spanyol csapatok iraki kivonását. Több mint érdekes, hogy a szakértők által hitelesnek tartott videokazettán, melyen egy marokkói arab akcentussal beszélő férfi az al-Kaida nevében vállalta a madridi terrorcselekményeket, az hangzik el, hogy
A TERRORSZERVEZET AZ IRAKI BEAVATKOZÁSÉRT ÁLLT BOSSZÚT
Felmerül a kérdés: ha annyira nem volt köze egymáshoz Szaddám Huszein rendszerének és az iszlám terroristáknak, ahogyan azt az iraki beavatkozás ellenzői állítják, akkor miért kellett bosszút állniuk Amerika iraki missziójának támogatásáért? A kérdés természetesen költői, hiszen az előző bagdadi rezsim menedéket nyújtott az Anszar al Iszlamnak, Abu Musszab al- Zarkavi al-Kaida-egységének; Mohammed Abbasznak, az Achille Lauro hajó eltérítőjének és egyben a tolókocsis amerikai állampolgár, Leon Klinghoffer gyilkosának; valamint Abu Hidalnak, a hetvenes évek főterroristájának. Ugyancsak a terrorizmust támogatta az iraki rezsim, amikor Szaddám a palesztin öngyilkos merénylők családjának húszezer dollárt folyósított.
Sokatmondó tény, hogy Nagy-Britannia, Lengyelország, Ausztrália – az Egyesült Államok iraki missziójának fő támogatói – merülnek fel következő célpontként. Franciaország pedig hiába ellenezte hevesen az Egyesült Államok iraki katonai misszióját, a „fej- kendőtörvény” miatt szintén a lehetséges célpontok között szerepel.
A „puha célpontok” (vonatok, bevásárlóközpontok, stadionok) ellen ezekben az országokban elkövetett merényletek sora mindenesetre alaposan megbolygatná a globális egyensúlyt. Amerika terror elleni háborúja éppen ezért nem helyi kis konfliktus. A terroristák nem pusztán az amerikai vagy spanyol értékek ellen, hanem a személyes szabadságjogokon, vallási tolerancián, szabad politikai választáson alapuló nyugati értékek ellen támadnak. Krauthammer figyelmeztet: a második világháború előtt érthető volt (ha felmentést nem is ad), hogy az előző világégés emlékéből jószerivel még fel sem ocsúdó európaiak appeasement-tel reagáltak Hitler fellépésére. A történelmi tapasztalatok alapján viszont manapság már meg kellene érteniük az európaiaknak is, hogy mi a megfelelő válasz, ha olyan ellenséggel találják magukat szemben, aki a létezésük ellen tör. így lehet némi időt nyerni, később azonban a sokszorosát kell fizetnie annak, amibe az idejekorán megtett, megalkuvások nélküli fellépés kerül.
Jose Luis Rodriguez Zapatero megválasztott spanyol miniszterelnök azonnal kiadta a jelszót: arccal az unió felé – amiből következik, hogy mostantól hátat fordítanak a spanyolok Amerikának. Az unió álláspontját Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke tette egyértelművé: szerinte a terroristákkal való konfliktust nem lehet erővel megoldani. Prodi utalt arra, hogy a terrorizmus ellen felvonultatott erőszak igazságtalan, félelmet gerjeszt, pusztán a bosszúállás a lényege, végső soron pedig magának a terrorizmusnak a győzelme. (Képzeljük el, hogy Churchill a második világháború elején úgy dönt: nem veszi fel a harcot Hitlerrel, mivel az erőszakos fellépés félelmet gerjeszt, pusztán a bosszúállás a lényege, és sokak szerint igazságtalan.).
Prodi válasza a terrorista támadásokra az európai alkotmány és az intézményrendszer reformja, melyek szabadság és demokrácia szempontjából erősen deficitesek. Az európai államfők a Spanyolország iránti szolidaritásukat kifejező nyilatkozatukban felhívnak a terrorizmus okának megszüntetésére: szerintük a szegénységet és a frusztrációt kellene kezelni az iszlám országokban. A jelek szerint az unió lebecsüli az eszmék és ideológiák erejét, amelyek jelentős szerepet játszanak abban, hogy a muszlim országok szegénységbe és frusztrációba süllyedtek.
AZ EURÓPAIAK VÁLASZA
Javier Solana külügyekért és biztonság- politikáért felelős biztos kinevezte Gijs de Vries egykori holland belügyminiszter-helyettest az EU terrorizmuselhárító koordinátorává. De Vries Solanának tartozik beszámolni, aki bejelentette: az EU bizonyos elemzői és operációs struktúrákat is létrehoz a tagországokból érkező titkosszolgálati információk feldolgozására, és talán az ezekkel kapcsolatos intézkedésekre is. De Vries fő feladata az lesz, hogy az európai terrorelhárító intézmények között javítsa az együttműködést és az információk áramlását. Felügyeli még azt is, hogy az európai országok mennyire ültetik gyakorlatba a terrorizmusellenes intézkedéseket, valamint kapcsolatot kell majd tartania Brüsszel és a nem EU-országok között. Utóbbiaknak alighanem elsődleges fontosságú ügyként kell kezelniük a terrorelhárítást, ha közeli kapcsolatokat akarnak ápolni az EU-val.
A terrorizmus elleni intézkedések közé tartozik még a mobiltelefon-hívások, e-mailek, szöveges üzenetek és internetes információk (a látogatott honlapok címének és a látogatás idejének) rögzítése. Szigorúbb lesz a kikötők és hajók ellenőrzése: a reptéri biztonsági intézkedésekhez hasonlók bevezetéséről van szó. Az EU tagállamai közösen kiadhatnak majd letartóztatási parancsot, közös nyomozócsoportokat alakítanak, közös intézkedéseket tesznek a pénzmosás ellen, várhatóan júniustól. A legfontosabb lépések közé tartozik a külső határok tovább szigorodó ellenőrzése. Adatbázisokat létesítenek a nem EU-tagállamokból érkezőkre vonatkozó információk tárolására: rögzítik a vízum részleteit, a fényképeket, ujjlenyomatokat, íriszfelvételeket, és még a DNS-mintákat is. Romano Prodi nem volt hajlandó válaszolni a tervezett intézkedések hírére feltett azon kérdésre, hogy nem fognak-e ezek a lépések az emberi jogok további sérelméhez vezetni – főként a mediterrán országokban. Polgárjogi szervezetek szerint nagy a veszélye annak, hogy az EU tagállamai a madridi merényleteket felhasználhatják a mindent és mindenkit átfogó megfigyelés kiépítésére, valamint az integrációs folyamat erőltetésére. Már most aggasztó az Europol, az eurorendőrség működése, amely egyre nagyobb hatalmat követel magának, miközben senkinek nem köteles elszámolni működésével. Ráadásul rendőrségi és titkosszolgálati feladatokat is ellát, szemben a szigorúan különválasztott amerikai FBI-jal és CIA-vel.
Az EU másik „fegyvere” egy terrorizmusellenes szolidaritási klauzula, amely kimondja: mindegyik tagország köteles minden rendelkezésére álló eszközzel – akár katonai erővel is – segítségére sietni a többi tagországnak terrortámadás esetén, illetve a támadás következményeinek felszámolásában részt venni. A klauzula azt is leszögezi azonban, hogy minden tagországnak lehetősége van megválasztani az eszközöket.
A jelek szerint az unió így teszi fel a kérdést:
SZABADSÁG, VAGY JÓLÉT ÉS BÉKESSÉG?
– amire az európai államok egyértelmű választ adnak: a jólét és béke reményében lemondanak szabadságuk jelentős részéről. Mindez a terror miatti megszorító intézkedések tükrében nem ad okot nagy optimizmusra. A szabadság korlátozására alighanem érzékenyebb Amerikában a civil szervezetek máris tiltakoznak a szerintük túlzott kontroll miatt, miközben mértékadó biztonsági szakemberek szerint még mindig nem elég éber a védelem. Kérdés, hogy Európa mennyire fog figyelmet szentelni az emberi jogok védelmének, amikor a terror elleni korlátozó intézkedéseket életbe lépteti.
A „sikeres” spanyolországi beavatkozás meghozhatja a terroristák étvágyát, és megpróbálhatják más országokban is nekik tetszőén alakítani a választási eredményeket. Itt van rögtön az amerikai elnökválasztás. Zapatero már ki is jelentette: ő a demokrata John Kerryt támogatja az amerikai elnökjelöltek közül. Kerryt, aki az elavult, cselekvésképtelen és Amerika-ellenes ENSZ-re szeretne nagymértékben támaszkodni. Ha Kerry nem adja jelét annak, hogy az ő megválasztásával a terroristák semmit nem nyernek, jó okuk lesz feltételezni az ellenkezőjét. És akkor Isten óvja Amerikát, de az egész szabad világot is.
Eperjesi Ildikó
*Kibékülés, megbékélés.
Címkék:2004-05