Tiszaeszláron nácik elevenítették fel a zsidók elleni hamis vérvádat.
 

A zsidósnak minősített pesti és a kereszténynek elkönyvelt budai városfél mitológiája már a polgári korszak századfordulós önképében is tartalmazta a több irányú kiterjesztést. Eszerint egyik oldalon áll(t) a polgárosult, nagyvárosias, zsidós és kávéházas Pest, a másikon a múltba tapadt, kivárosias, keresztény, vendéglős és kocsmás Buda. Érdekes és fontos kávéházak – húzódik máig az ítélet –, csak a pesti oldalon voltak…

A lányom születését követő sabbatkor az ő zsinagógájába mentem, ő hívott fel a Tórához, ő írta be Ráhel nevét a nagykönyvbe. Nem is mentem volna máshoz. 1991-ben, az (akkor talán még szépnek hitt) új világ hajnalán ő volt az egyetlen autentikus rabbi sokunk szemében. Rabbinikus tudása politikai hitelességgel, a modern világban való jártassággal párosult.
 

A rendszerváltás amúgy nem indult reménytelenül, hiszen az 1991-ben a
MIOK-ból megalakult Mazsihisz legalábbis a nevében szakított az
„izraelita” múlttal és a centralizáltsággal, hogy zsidó és demokratikus
lehessen. Ám ma már látjuk, hogy mindezek ellenére nem sikerült
túllépnie a szűkkeblű felekezeti képviseleti intézmény határain, és nem
is vált sokkal demokratikusabbá…

Milyen módon viszonyuljanak a Jobbikhoz a rádiók és a televíziók a médiatörvénynek a rasszista beszédet tiltó rendelkezéseiből kiindulva? Mikortól lehet azt mondani, hogy szócsövet nyújtanak a Jobbiknak? Mit tartanak követendő példának? Melyek azok a témák, amelyekkel kapcsolatban meg lehet a Jobbikot szólaltatni? Másképpen kell viszonyulnia egy újságírónak a Jobbikhoz, amikor a „cigánybűnözésről” és „zsidó nagytőkéről”, a választási programjáról és szakpolitikai kérdésekről, vagy olyan témákról beszél, amelyekben a Jobbik „a média szövetségese”, például a pártfinanszírozás kérdése? Kötelezi a médiumokat bármire az, hogy mandátumokat szereztek az EP-ben?
 

“Rendesen viselkedett egy Sisák nevű honvéd, egy alföldi parasztfiú.” Ez nem csak édesapám beszámolóival, de Csapody Tamás cikkeivel, kutatásaival sem vág egybe.

Mivel a Coen testvérek ketten vannak, tulajdonképpen érthető, hogy kétszer olyan jó  filmeket csinálnak, mint a többiek. Hogy a tempót követni tudjuk, legújabb filmjüket ketten is megnéztük. A Serious Man egy zsidó közösségben játszódik, zsidó szereplőkkel, tele zsidó szimbolikával, úgyhogy mindenképpen kellett valaki, aki maga is átesett egy bár-miczvón, és bármikor előhúz egy anekdotát a lvovi rabbiról, hogy elmagyarázza, miről van szó. De kellett egy olyan is, aki éppen csak ismeri ezeket a dolgokat, mert végül is nem kizárt, hogy olyanok is megnéznék Larry Golpnik széthullásának történetét, akiknek esetleg nem volt bár-miczvójuk. Woody Allen, a Mindenható, a Jefferson Airplane és hatezer év minden tudása lesz a segítségünkre. Meg lehetett volna csinálni a filmet Újlipótvárosban is? Duplakritika zsidó és nem zsidó szemszögből.
 

Annak érdekében, hogy a demokratikus pártok (vagy az annak tartottak) a választási kampány során közvetlenül is megszólíthassák a választópolgárokat, az Országos Választási Iroda (OVI) tájékoztatása szerint jogszerűen hozzájuthatnak a választópolgárok név- és címadataihoz – írja Szemenyei-Kiss Tamás a magyarország.ma nevű portálon.
 

Nem tudom, kitől hallottam: amerikaitól ne kérdezd meg a fizetését, magyartól pedig a vallását. Régen lehetett: már odahaza sem tudakoljuk, mennyi van a másiknak a borítékjában. Mindenesetre kevés két olyan kultúrát ismerek, amelyekben ilyen eltérően ítélnék meg, kényes téma-e a vallás. 

Brechtnél Amerikában üti fel fejét a fasizmus, a „finánctőke legreakciósabb, legimperialistább…” stb. formája (dereng még a dimitrovi meghatározás?), ám az Örkény Színház és a Budapesti Zsidó Színház előadásaiban Arturo Ui végső monológjában, a „védelem alá vont” … Tovább »

Sándor Pál filmjeinek, szállóigévé vált mondatai közül a Szabadíts meg a gonosztól című filmből Major Tamás által alakított Kemczik úr megállapítása áll hozzám a legközelebb: „kell lennie egy belső ruhatárnak…”, ahol a titkos és fontos dolgok vannak, ahol valószínűleg nemcsak a bársonygalléros kabát található, de mindaz, ami túl értékes ahhoz, hogy kint legyen. 

Lehet-e egyszerre kint és bent lenni? Lehet-e kitörni a gettóból, és ugyanakkor bent maradni? Komlós Aladár ezt a különös kettősséget képviseli, a kitörést óhajtja, ám egy időben meghökkentő, zavarba ejtő, de elgondolkodtató véleményében azt állítja, hogy ez szinte lehetetlen. Legalábbis, a szellemi, pszichológiai gettóból nincs kiút.
 

A Legfelsőbb Bíróság kedden visszautasította a Magyar Gárda Egyesület felülvizsgálati kérelmét, és helyben hagyta a szervezet feloszlatását jogerőre emelő nyári ítéletet. Ezzel a gárda az összes lehetséges magyarországi jogi fórumot kimerített önmaga feltámasztására. Vona gábor Jobbik-elnök szerint most Strasbourg következik.
 

Elie Wiesel 2016. július 2-án hunyt el. Néhány éve, magyarországi látogatása alkalmával közöltük egyik legszebb elbeszélését. Ezzel emlékezünk rá.

A Béke Nobel-díjas Elie Wiesel december 9-én érkezik Magyarországra. Látogatása alkalmából a Szombat A bolond Mose című elbeszélésének fordításával köszönti őt, mely életműve központi témájával, az emlékezéssel és az emlékeztetéssel foglalkozik. A bolond Mose kulcsfigurája végigkíséri Wiesel életművét, és számos írásában visszatér.

Noha a léleknek így elsősorban hangja van, és biztos vagyok benne, hogy ennek a hangnak léteznek regiszterei, amelyeket csak bizonyos emberek hallanak (meg persze olyan árnyalatai is, melyeket nem hallhatunk, akkor sem, ha hallani véljük – amennyiben mégis, az a művészet csodája); noha folyamatosan üldöz ez a „zsidó hang”, talán éppen azért, mert egyszer üldözőbe vettem…

Mély felháborodással és döbbenettel olvastuk a MAZSIHISZ méltatlan és igaztalan vádaskodásait. Köztudott, hogy a vidéki hitközségek, Magyarországon és Erdélyben a holocaust alatt többségében sajnos elpusztultak, ami kevés iratanyag megmaradt, az is a kommunista rendszerek idején – sokszor a hitközség segédletével – ebek harmincadjára, MÉH-be, padlásokra, dohos pincékbe került.
 

A 20. században az aktuális másik szerepébe, az általános és elvont felebarát helyébe a zsidó lépett. Az üldöztetés idején bebizonyosodott, hogy az asszimiláció útja kudarccal végződött. A magyar zsidóság hagyománya megtört, felhalmozott szellemi értékei pusztulásnak indultak. Nem tudom, de újraépítésük csak a többségi társadalom bátorító, elfogadó figyelme mellett lehetséges.

Az elhíresült Kertész Imre-interjú kapcsán a Litera körkérdést intézett írókhoz, irodalmárokhoz, történészekhez. Ez alkalommal Bán Zoltán András, Szántó T. Gábor és Tamás Gáspár Miklós reagálását olvashatják. A beérkező válaszokat folyamatosan közöljük.
 

Izraelben élő magyar orvosnő hívta fel figyelmünket levelében családi barátjuk, Breuer Tamás történetére. A férfi saját deportálásáért és a munkaszolgálatban elpusztított édesapja után igényelt jóvátételt a Központi Igazságügyi Hivataltól. Kérelmeit nemrég elutasították azzal: a 2006-os kárpótlási törvény alapján csak a munkaszolgálatot túléltek kaphatnak kártérítést. Apja után pedig azért nem jár kárpótlás, mert a munkaszolgálat nem számít „politikai önkénynek” nálunk. „Hogy is van ez? Ha akarom, a törvény egyik fele érvényes, ha akarom, a másik fele? Kafkai helyzet a 21. századi Magyarországon” – fogalmazott a doktornő.

„A magyar a választott nép”; „Jézus magyar volt”; „a zsidók kizsákmányolnak minket”; „radikális politikai megoldásokra van szükség” – mondják az ősmagyar hit követői.