Találatok ‘ATV / Szombat’
Összesen 5,319 találat (2461 - 2480) : ATV / Szombat.
Hiányjelek – kamarakiállítás
A MAZSIHISZ- Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár sok szeretettel meghív minden érdeklődőt a Hiányjelek Ország Lili és Fábián Noémi alkotásait bemutató kamarakiállítására, 2018. január 10. (szerda), 18:00 órára a Síp12 Galériába. A kiállítást Csanádi Judit díszlettervező, … Tovább »
Versenymű hegedűre, kürtre és sófárra
A hallgatás poétikája
Mire emlékszik egy nyolc és fél éves gyerek? Szinte semmire. De csodálatos módon évekig ebből a „szinte semmiből” táplálkoztam. Egyetlen nap sem múlt el, hogy ne gondoltam volna haza. Új hazámban, Izraelben harminc könyvet írtam, s közvetlenül vagy közvetve mindegyikhez gyermekkorom falujából merítettem, amelynek neve csak a helyi térképen található meg. Az a „szinte semmi” olyan forrás, amelyből csak merítettem, merítettem, és szemmel láthatóan kimeríthetetlen. […] Ki gondolta volna, hogy ebben a faluban egy szombati napon, a mi sábbátunk idején, hatvankét emberi lény, főleg nők és gyermekek esnek majd vasvillák és konyhakések áldozatául, és hogy nekem, mivel egy hátsó szobában voltam, sikerül majd kimenekülnöm a búzaföldre, és elbújnom.*
Deszkapalánk az utca közepén
“De hiába minden óvintézkedés, minden „nicht vor dem Kind” és minden suttogás, néhány év alatt összerakott magának egy mozaikot arról, hogy születése előtt nem sokkal volt egy háború.”
A gyerekkora első évei valamilyen megmagyarázhatatlan fojtottságban, titkolózásokban, … Tovább »
Izrael hivatalosan kilép az UNESCO-ból
Izrael UNESCO nagykövete csütörtökön azt mondta, nincs ok az aggodalomra, hogy a zsidó állam arra kényszerül, hogy további 12 hónapig a szervezet tagja maradjon, annak ellenére, hogy a kilépéshez szükséges iratokat nem tudta időben benyújtani.
Carmel Shama-Hacohen még tett egy … Tovább »
A polgárosodásnak el kellett buknia
Misna magyarul – P’szachim 5.
(Az áldozatot felhasították), és kivették a belsőségeket, azt egy tálra helyezték és elégették az oltáron. Mikor kijött az első csoport, leültek a Templom hegyén, a második pedig a Szentély alacsony kerítésére ült, a harmadik pedig állva a helyén maradt. Mire besötétedett, … Tovább »
A közös nevező
A neológia vita margójára
A mai magyar neológ zsidóság vallásos híveinek körében újító szándékú vita zajlik. A kérdések, tennivalók az elmúlt politikai rendszer erősen kontrollált évei alatt, és az elmúlt évtizedekben gyűltek össze.
Mielőtt közzétenném a véleményemet, szeretném elhelyezni … Tovább »
Sajnáljuk, mi nem akarjuk leváltani a magyar zsidóságot
Gadó János terjedelmes cikkben számol be a TEV által rendezett konferenciáról, és aztán összehasonlítja a Mazsihisz és az EMIH gondolkodását, „politikáját”. Jelen írásomban csak és kizárólag azon részekkel szeretnék foglalkozni, amelyek a legnagyobb hazai zsidó szervezettel, … Tovább »
Misna magyarul – P’szachim 4.
Aki átmegy olyan helyről, ahol szokás a munka, olyan helyre, ahol nem, vagy fordítva, mindkét hely előírásai vonatkoznak rá… Senki se viselkedjen az adott hely szokásaitól eltérően.
Misna, magyarul Ismétlés (héberül מִשְׁנָה misná) a Biblia utáni zsidó irodalom, … Tovább »
Nyilatkozat – Jeruzsálem elismeréséről
Üdvözöljük az Amerikai Egyesült Államok elnökének döntését, amely Izrael fővárosaként ismeri el Jeruzsálemet.
Úgy gondoljuk, hogy ez az elismerés garantálja a különféle – zsidó, keresztény, muszlim – vallási hitekhez tartozó emberek számára a szakrális helyek tiszteletét … Tovább »
Az izraeli hadsereg felszámolt egy újabb palesztin támadóalagutat a Gázai övezet határánál
Az izraeli hadsereg szóvivőjének bejelentése szerint ezúttal a Gázai övezetet irányító radikális iszlamista Hamász szervezet alagútjára bukkantak, amely több száz méter hosszan nyúlt izraeli területre, és magasabb szintű volt, mint az Iszlám Dzsihád nevű szélsőséges szervezet … Tovább »
Hanuka-bulik Budapesten
Folyamatosan frissülő ajánlónkból megtudhatják, hogy idén hol és mikor lesznek a különböző hanukai rendezvények. Ami mindenütt közös: a gyertyagyújtás, a fánk és a buli!
A Hanuka idén december 13-tól december 20-ig (a zsidó naptár szerint kiszlév 25-től … Tovább »
A rendezvény
• időpontja: 2017. december 7., csütörtök, 10 óra,
• helyszíne: Kossuth Klub, 1088 Budapest, Múzeum utca 7.
Használt vagy ártott Soros György a magyar társadalomnak? Mi áll a jelenlegi kormányzati kampány mögött? Konferenciánkon ezekre a kérdésekre keressük … Tovább »
Olvashatóvá tették a Sonderkommando egy tagjának feljegyzéseit
Olvashatóvá tették a náci haláltáborok zsidó foglyaiból álló Sonderkommmando egyik tagjának Auschwitzban elásott kéziratát digitális képalkotó eljárással – adta hírül a BBC News.
Marcel Nadjari, Auschwitz egyik zsidó származású görög foglya feljegyzéseiben … Tovább »
A Hamász intifádát ígér, ha Trump elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként
A Hamász szombaton figyelmeztette Washingtont, hogy ha az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként az a “jeruzsálemi intifáda” eszkalációjához vezethet.
A terrorszervezet azt mondta, ha a Trump-kormány hivatalosan elismeri a zsidó állam fővárosát … Tovább »
A Jobbiktól az iszlám fundamentalizmusig – szimpózium antiszemitizmusról, migrációról
„Biztonságban vannak-e az európai zsidók?” címmel szervezett konferenciát a Tett és Védelem Alapítvány, ötéves fennállásának ünneplésére. A rendezvényre több neves hazai és külföldi szakember érkezett, hogy megtárgyalják a bevándorlás, az antiszemitizmus-mérés és az … Tovább »
Görög zsidók útja Afrikába
A rokonság egy része belga Kongóban, más része brit Rhodesiában próbált szerencsét azzal, hogy akinek előbb sikerül megvetnie a lábát, magához veszi a család másik felét. Az Afrikába kivándorlók nem tudhatták, milyen szerencsések voltak.
A ma Görögországhoz tartozó … Tovább »




