Találatok ‘-ó-y’
Összesen 33,029 találat (1521 - 1540) : -ó-y.
Séta az emberség útján – szerezzük meg a védlevelet!
“Kalandtúra” az egykori gettó területén. A játékra benevező gimnazisták feladata, hogy – 80 évet visszaugorva az időben – megszerezzék a svéd védlevelet egy életveszélyben lévő zsidó társuk számára.
A Wallenberg ház programja. … Tovább »
Könyörtelen túszdráma a Gólem Színházban
Április 10-én mutatta be legújabb produkcióját a Gólem Ifjúsági Társulat, Végh Antal Könyörtelenül c. regénye alapján. A regény igaz történeten alapul: 1973. január 7-én két fiatal fiú egy gépkarabéllyal és egy pisztollyal sétált be a balassagyarmati Geisler Eta Középiskolás … Tovább »
Franciaország „júniusban” elismerheti a palesztin államot – mondta Macron elnök
”Ez lehetővé teszi számunkra azt is, hogy egyértelműen fellépjünk azokkal szemben, akik tagadják Izrael létjogosultságát, mint például Irán esetében, és hogy elkötelezzük magunkat a kollektív biztonság mellett a régióban” – mondta Emmanuel Macron a francia televízióban.
Emmanuel … Tovább »
Az izraeli légierő elbocsátja a tartalékosokat, akik a túszok elsőbbségét követelték a harcok helyett
Tomer Bar vezérőrnagy, az izraeli légierő főnöke el fogja bocsátani azokat az aktív tartalékosokat, akik aláírtak egy levelet, amelyben azt követelték, hogy a gázai túszok hazatérését helyezzék előtérbe a Hamász elleni harc folytatásával szemben.
Az IDF azt mondja, hogy … Tovább »
Letartóztatta a bíróság a haszid zsidókat bántalmazó két román állampolgárságú férfit
A Budakörnyéki Járásbíróság nyomozási bírája szerdán elrendelte annak a két román férfinak a letartóztatását, aki ellen a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság közösség tagja elleni erőszak bűntette miatt nyomoz – közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Az … Tovább »
Eugène Ionesco – abszurd dráma, abszurd élet zsidó gyökerekkel
Ionesco híres színdarabja, az Orrszarvú még soha nem volt ilyen népszerű, mint manapság. Igencsak időszerű az, ahogyan a francia kisváros elfogadja a fasizmust – a színdarab rezonál a mai társadalom félelmeire.
A drámaíró élete is a figyelem középpontjába került, főleg … Tovább »
Hasomer Hacair Magyarország: Nyilatkozat az Alaptörvény 15. módosítása ellen
“Mi, a Hasomer Hacair tagjai, mély aggodalommal figyeljük a Magyarország Alaptörvényének 15. módosítását, amely súlyosan sérti azokat az értékeket, amelyek mozgalmunkat több mint egy évszázada jellemzik: az emberi méltóságot, a sokszínűség elfogadását és az egyenlőséget.”
“A … Tovább »
Elutasították a zsidózó tanár elleni feljelentést
Elutasították a feljelentését annak a II. kerületi tanárnak, aki egy diákját azzal a megjegyzéssel illette, hogy „Te amúgy is zsidó vagy, neked zsidó iskolában lenne a helyed”. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda arra hivatkozott, hogy a tankerület meghallgatta az érintetteket, … Tovább »
Bodrogkeresztúrra tartó haszidokat bántalmaztak román elkövetők az M3-as autópályán
Antiszemita támadás történt április 6-án az M3-as autópálya Babati pihenőhelyénél, ahol egy román állampolgár bottal fenyegetett, míg egy másik ököllel ütlegelt egy osztrák állampolgárságú haszid zsidót, aki számon kérte tőlük, hogy miért inzultálták verbálisan a vele … Tovább »
“Áttörés a magyar zsidók elrabolt vagyonának visszaszolgáltatásában leszármazottjaiknak”
A fenti címmel közölt beszámolót az Israel Hayom című izraeli lap Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök budapesti látogatása idején történt tárgyalásokról.
Egy magas rangú izraeli tisztviselő újságíróknak adott tájékoztatóján elmondta, hogy az izraeli kormány előrehaladott … Tovább »
Pályázati kiírás az OR-ZSE rektori megbízatásának ellátására
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) mint az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) fenntartója a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban Nftv.) 37. § (3) és (4) bekezdésében foglaltak alapján nyilvános pályázatot ír … Tovább »
“Lehet valaki anélkül is palesztinbarát, hogy antiszemita kijelentéseket tenne”
A német zsidó ernyőszervezet, a Németországi Zsidók Központi Tanácsa elnökével, Josef Schusterrel beszélgetett Polgár György a legutóbbi német parlamenti választásokról és a gázai konfliktus hatásáról az ország zsidóságának életére.
Németország februárban új parlamentet … Tovább »
Zelenszkij elnök Smura maceszt kapott a Chabad Lubavits ukrajnai képviselőitől
A Chabad.org facebook oldalán közzétett fényképen Zelenszkij elnök ukrajnai Chabad rabbik társaságában látható, akik Smura maceszt (készítésekor különösen szigorúan felügyelt maceszt) ajándékoznak az ukrán elnöknek, megbecsülésük jeleként.
„Az áramkimaradások, a … Tovább »
Izraeli Legfelsőbb Bíróság: Netanjahu egyelőre nem rúghatja ki a Sin Bet vezetőjét
Bruck Edith avatta fel az őt ábrázoló, korábban megrongált graffitit Rómában
Bruck Edith magyar zsidó származású írónő, holokauszttúlélő avatta fel újra az őt ábrázoló, korábban megrongált emlékgrafitit a Soa-múzeum falán Rómában hétfő este.
Bruck Edith rántotta le a leplet az alkotásról, amelyen ő látható a koncentrációs táborok … Tovább »
Zsidó vallásuk miatt támadt két osztrák utasra két román férfi
Osztrák férfiakra támadt rá, és zsidó vallásuk miatt szidalmazta őket az M3-as autópálya Babati pihenőhelyén két román férfi április 6-án, a kora délutáni órákban. Közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsítják a Pest vármegyei nyomozók a két román férfit.
A 30 … Tovább »
MTA: A politikai vitákat a társadalom számára mintát adó stílusban kívánatos lefolytatni
A Magyar Tudományos Akadémia elnöke, Freund Tamás is reagált Orbán Viktor március 15-i beszédére.
Mint ahogy írta, nemcsak a széles közvéleményben, hanem az MTA köreiben is visszhangot keltett az ünnepi miniszterelnöki megnyilvánulás – írja az Index.hu. Egy belső vitát … Tovább »
Az angol ÁBéCé
A 2B Galéria rendezi Roskó Gábor következő kiállítását.
Megnyitó: 2025.04.16. 18 óra
Megnyitó párbeszéd: Horányi Gábor és Roskó Gábor
“Mindent megfejtünk. Az összes csúcsra feljutottunk. Birtokunkba vettük az egész bolygót,sőt a világűr felé is küldünk … Tovább »
A washingtoni tárgyalások kevesebb eredményt hoztak, mint Netanjahu remélte
A Donald Trump és Benjámin Netanjahu találkozója után kiadott nyilatkozatokból kiderült, hogy a sietős washingtoni út valódi oka az Iránnal folytatott tárgyalások megkezdése volt, és nem az Izraelre kivetett vámok ügye, ahogyan azt egyesek hitték.
Trump négyszemközt akarta … Tovább »


