Mani Lejb 1883-ban az ukrajnai Nizsinben született. A tehetséges és művelt cipész 1905-ben emigrált Amerikába, és cipőgyárakban dolgozott, míg a tuberkulózis nem kényszerítette rá, hogy könnyebb munkát keressen. A Di Junge művészcsoport vezéralakjaként az egyéni hangulatokat helyezte költészete középpontjába, és az orosz szimbolistákhoz hasonlatosan úgy vélte, hogy a hétköznapi érzéseket a költő képes művészetté alakítani.

„Az igazság viszont az, hogy A Portnoy-kórt, miután óvatlanul hetekig lelkendeztem róla, soha nem mertem anyám kezébe adni, holott felért volna egy terápiával – bár az ellenkezőjét jobban el tudtam képzelni (…) A lényeg az, hogy a mi családunk sokkal rendesebb, mint amilyennek ábrázolod. Mondd csak, drága fiam, te tényleg antiszemita vagy (…) Mint az az aberrált pinabubus Portnoy? Na ne bosszants…”

Még csak pár hete fordult célegyenesbe az amerikai elnökválasztási hadjárat, a cyberháború viszont valódi övön aluli ütésekkel máris elkezdődött. Az adok-kapokban ezúttal John McCain stábja kényszerült magyarázkodásra, mivel a republikánus elnökaspiráns reklámjai váratlanul olyan weboldalakon jelentek meg, ahol a demokrata Obamát durván pocskondiázzák.
 
 

Ismét nem született ítélet a Fővárosi Bíróságon a Fővárosi Főügyészség által a Magyar Gárda Hagyományőrző és Kulturális Egyesület feloszlatását kezdeményező perben. Igazi színfoltot csak Reiner Péter felszólalása jelentett. Öcsödi Ágnes bírónő szeptember 1-jére halasztotta a tárgyalást. 

A félkörívben álló magyar történelmi személyiségek lábához is felkuporogtak a nézők-hallgatók vasárnap a Budapesti Búcsú alkalmával megrendezett ingyenes koncerten, ahol este fél héttől a Fesztiválzenekar, Fischer Iván vezényletével a – jó szokássá érlelt – papírszékes mulatságot szolgáltatta a még vakítóan erős napsütésben.

„Magyarország sajátos módon annyira félti demokráciáját, hogy megenged olyan antidemokratikus tevékenységet is, amelyet ősi demokráciák, mint Anglia, betiltanak, és közben nem félnek, hogy elvesztik demokratikus jellegüket. Sok magyar az alkotmányból a szólásszabadságot emeli ki, mint a legszentebb jogot mind között” – fogalmazott Tomi Lapid, Izrael volt miniszterelnök-helyettese a Szombatnak adott interjújában a tavasszal.
 
 

Az iwiw-es fotóján korábban „Jószívű SS-tiszt” képaláírással, SS-egyenruhában pózoló Kosaras Péter Ákost találta a legalkalmasabbnak Tordas és Gyúró községek képviselőtestülete a közös fenntartású általános iskola igazgatói tisztjére.
 
 

A darab eredetileg a legendás hírű magyar színészpáros, Rátkai Márton és Fedák Sári számára íródott. Azóta is csak akkor érdemes felújítani, ha Miska és Marcsa szerepét átütő erejű művészek, igazi közönségkedvencek alakítják. Talán ez a műfaj egyetlen olyan darabja,melynek a komikus figura a címszereplője.  

„Én sohasem rejtettem el, hogy zsidó vagyok, hogy együttérzek Izraellel. Ugyanakkor nekem sincs mentségem: kiváltam a pionírok közül és visszacsúsztam a túlélő zsidóság ígéretföldjének hitt kommunista menedékébe. Zsidóságukat megtagadva, ezek az emberek előbb-utóbb torzult személyiségekké és potenciális áldozatokká váltak.

Évtizedek óta a hazai alternatív zenei élet emblematikus figurája. Zenekarairól (URH, Kontroll Csoport, Sziámi) alighanem azok is hallottak már, akiknek egészen más a zenei ízlésük. A közvélemény elsősorban vele kapcsolta össze az időközben Közép-Európa legnagyobb fesztiváljává fejlődött Sziget elindítását. Sokoldalú személyiség.
 
 

„Azután Trianon kapcsán is megmaradunk a siralmaknál, ami persze egy iszonyatos érvágás volt. Elszakították az egész gazdaság nyersanyagbázisát, meg a piacát. Ettől kezdve újra kellett kezdeni és meg tudták csinálni, na nem a politikusok, hanem az ország, az emberek. Ők fizették ki a számlát. 1945 után megint fel kellett építeni ezt az országot és ez is megtörtént, úgy ahogy, de sikerült.”
 
 

Bár a szimpóziumra meghívott vendégek között komoly nézetkülönbségek voltak, a Mazsihisz – melynek képviselői nem fogadták el a meghívást – szinte mindenkitől megkapta a magáét. A zsidó érdekképviseletről szóló, lapunk által szervezett eszmecserére május 11-én vasárnap került sor a Bálint Házban.
 
 

1977-ben egy novemberi délután a Londra szállodában, ahol a „Másként gondolkodók biennáléja” jóvoltából tartózkodtam, felhívott Susan Sontag (1.), aki a Gritti-ben lakott, szintén a rendezvény vendégeként. „Joseph, mit csinálsz ma este?” – ,kérdezte. „Semmit. Miért?” – feleltem. „Hát csak összefutottam ma a piazzán Olga Rudge-dzsal (2.), ismered?” „Nem. Aki Pound (3.) barátnője volt?” „Az”.
 

„Egy percig sem éreztem magam veszélyben. Egyetlen egyet tudtunk: hogyha kell, szó nélkül meg tudunk halni. Fegyverrel jártunk, amit az ágy mellett tartottunk. Egyszer vettem részt harcban. Lőttek ránk besáncolt arab katonák és kaptunk egy parancsot, hogy azt a hegyrészt meg kell tisztítani az araboktól. Megtisztítottuk. De akiket ott találtunk, ha élt, ha nem, a lábánál fogva össze volt kötözve, úgyhogy ha akart volna, sem tudott volna menekülni.”

Fiala János tizenhárom évesen, teljesen véletlenül szerzett tudomást önnön zsidóságáról. Az ismert műsorvezető-szerkesztő a társadalom jövőjét illetően nem optimista. Magáról azt állítja: „Én vagyok az egyik legjobb műsorkészítő, ha nem a legjobb.”
 
 

“Az Egyesületet mi, zsidók kezdtük el megszervezni. De olyan szimpatikus volt maga a törekvés, ahogy kinyitottuk a magyar zsidó kulturális értékek és hagyományok kincsesládáját, hogy kezdettől nagyon sok ismert, nem-zsidó művész nevét adta a kezdeményezéshez. Segíteni és cselekedni akartak.”
 

A Szombat Yeshayahu Leibowitz (1903-1994) izraeli ortodox zsidó vallásfilozófusnak a zsidó–keresztény párbeszéd lehetetlenségéről szóló provokatív írásával szeretne teret adni épp e párbeszédnek. A Leibowitzét kísérő szöveg Vári György irodalomtörténész (a szöveg egyik fordítója) megjegyzéseit tartalmazza.

Yeshayahu Leibowitz álláspontja szerint a kereszténységnek egyrészt semmi belső, lényegi köze nincsen a judaizmushoz, másrészt pedig a kereszténység a judaizmus éles, antagonisztikus ellentéte, tagadása. A judaizmus a Törvény – a halacha – vallása, praxisvallás, míg a páli kereszténység a Törvény végét hirdeti, Jézus áldozatát, mely eltörölte a bűnt és ezzel eltörölte a Törvényt. 

A Páva utcai Holokauszt Emlékközpont 2006 februárjában megnyílt állandó kiállítása több szempontból is ambivalenciáról árulkodik. Egyrészt, nagyon részletesen és kimerítően ábrázolja a magyarországi holokauszt nap-napi történéseit, ugyanakkor nem ágyazza be ezeket a szikár tényeket egy szélesebb összefüggésbe, nem ad részletes és kimerítő választ a miért kérdésére, ezért elbizonytalanítja a látogatókat is.

A mögöttünk álló évszázad szörnyű megpróbáltatásai közt akadt egy váratlan és örömteli fordulat is: a szovjet birodalom vértelen összeomlására gondolok, erre a megrendítő, nehezen felfogható eseményre, amely éppoly öntörvényűen zajlott le, akár a lenyűgöző természeti jelenségek, amelyeket rettegve vagy gyönyörködve bámulunk, befolyásolni őket azonban nem tudjuk. Mikor aztán összedőlt a nagy agyagvár, kigyúltak az örömtüzek, és Európa-szerte megkezdődött a gondtalan ünneplés. Csak az első eufória elmúltával gondoltak az örökségre is, a kimúlt óriás iszonyú hagyatékára, s a szorongás légkörében hirtelen megszületett az európai eszme.