A pécsi zsidóság közelmúltját érintő áttekintéstől semmiképpen sem várható tárgyilagosság és távolságtartás, amennyiben ez a visszapillantás teljességgel személyes jellegű lesz. Arról szeretnék elsősorban beszámolni – mesélni -, amit gyermekfejjel láttam, hallottam és … Tovább »

Pénztörténet, forráskutatás, hunok és Árpádok az egyik oldalon.
Don-kanyar, zsidótörvények és nemzeti összeomlás a másikon. Hóman
Bálintot nem mint történészt, hanem mint politikai vezetőt állították
népbíróság elé. Ítéletet is az utóbbi felett mondtak

Hetvenöt éves korában elhunyt Molnár Gál Péter, a Népszabadság és a magyar színházi élet évtizedeken át meghatározó kritikusa, dramaturg és színháztörténész. Néhány hónapja cikket kértünk tőle a Szombat Józsefváros számába Szenes Ivánról, az akkor nemrég elhunyt zeneszerzőről, dalszövegíróról. MGP cikke késve érkezett, akkor nem jelent meg. Közlésének most tragikus aktualitást ad a szerző, az elmúlt évtizedek legendás tájékozottságú, éles nyelvű színikritikusának halála.

„A Tilos az Á a régi Bakony étteremben volt. Mindig odajártunk. A Fidesz
ott tartotta a gyűléseit lenn a pincében, de volt ott kuplerájtól
kezdve minden. Ha nagy társasággal, barátokkal mentünk az éjszakába,
akkor mindig odamentünk, mert ott biztosan volt hely. Aztán egyszer
megkérdeztük, hogy kié a hely.

A Mazsihisz tisztújításán az újra elnökké választott Feldmájer Péter
viszonylag simán vette az akadályt, de már önmagában az meglepetést
okozott, hogy ellenjelöltek is indultak vele szemben. Zoltai Gusztáv
ügyvezető igazgatónak viszont nem akadt kihívója.

Azt, hogy Zoltaiék miért kisgazdásítják el a Mazsihiszt rendkívül szórakoztató módon, értem. Hogy a kormány miért teszi magát nevetségessé ezzel a különadós történettel, nem.
 

A Síp utca szemmel láthatóan nem képes arra, hogy lebonyolítsa a
választásokat. A Budapesti Zsidó Hitközség Központi Jelölőbizottságának
(KJB) azt az ülését, amelyen a delegáltak a többes jelölés „bűnébe
estek” és Heisler Andrást is nominálták BZSH ügyvezető igazgatónak, a
Jelölő Bizottság utólag érvénytelenítette.

A Költészet Napjának apropóján a Holokauszt Emlékközpont vendége lesz a Várad című folyóirat szerkesztősége.  

Hatvanhét: ezekben a napokban lesz ennyi esztendeje, hogy 1944. április 7-én a náci Németország legtitkosabb, legjobban őrzött haláltáborából, Auschwitz-Birkenauból megszökött két fogoly, a szlovákiai Rudolf Vrba és Alfred Wetzler. Felbőgtek a szirénák, kutyás SS-őrök vizsgálták át a táborrészeket, járőrök fésülték át a szomszédos területeket. A szökevényeknek, ha kézre kerülnek, esélyük sincs: a láger főterén akasztották fel mindazokat a menekülőket, akiket utolértek, miközben indulók szóltak a hangszórókból.

Fáj nekem, ami Misuékkal történik”, írta egyik barátom e-mailben, aki egyébként önmagát rendes keresztény konzervatívnak tartja, szereti Scrutont, és most éppen Bibó írásainak javított angol fordításán dolgozik. Konzervatívként is Bibó szelleme élteti, aki talán a liberális demokrácia egyik legkritikusabb híve volt Magyarországon a múlt században, akárcsak Tocqueville a XIX. századi Franciaországban.
 

Valószínűleg nem véletlenül most indított támadást a jobboldali sajtó és Budai Gyula kormánybiztos az MTA Filozófiai Kutatóintézet korábbi vezetősége, így például Gábor György korábbi igazgatóhelyettes és több munkatárs ellen. A közeljövőben ugyanis Boros Jánosnak és Demeter Tamásnak, az intézet jelenlegi igazgatójának és igazgatóhelyettesének több olyan pere lesz, amelyeknek épp a lejáratni kívánt filozófusok az érintettjei.
 

Tamáskám! Tudd – semmit sem értettem félre. Nem szoktam. Csak unni kezdtem, hogy az utóbbi időben kizárólag más faszával vered a csalánt. Sajnos többnyire az enyémmel. Mi közöd ehhez az ügyhöz? És ha van is, miért nem számtalan saját, jó nevű, tudtommal elég befolyásos ismerősödet, netán barátodat – bár az rajtam kívül nincs oly sok – baszogatod?

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az új vallási és társadalmi szervezetek feltűnése miatt “legitimációs válságba” került, legerősebb kihívójának az Egyesült Magyar Izraelita Hitközség (EMIH) tűnt. Mivel előbbinek inkább az MSZP-vel, az EMIH-nek pedig inkább a Fidesszel volt szoros nexusa, a kormányváltás a pozíciók átrendeződését ígérte. A jelek szerint hiába.

A régi pesti zsidónegyed utcáin sétálva még a felületes szemlélőnek is feltűnik a negyed különleges hangulata, az utcák, épületek változatossága, a kiemelkedő építészeti értéket képviselő épületek nagy száma és  zsinagógák kelet varázsát idéző látványa.

A 18. … Tovább »

1936-ban lebontották a Károly körút és a Király utca sarkán terpeszkedő hatalmas kétemeletes, immár igen elhanyagolt állapotba jutott épületmonstrumot, az Orczy-házat, hogy a Belső­­-Erzsébetvárost átszelő tervezett „sugárút” kapujának szánt „Madách-házak” kerüljenek … Tovább »

A Bauhaus fogta a műtermében magában búslakodó embert és feladatot adott neki: élhetőbb világot kell teremteni a művészet segítségével. A 20. század egyik fontos művészeti irányzatában kiemelkedő szerepet kaptak a magyarok. Az Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozat legnagyobb durranásához nem készült el az épület, de a kiállítás anyaga kiemelkedő. Új, eddig kevéssé artikulált történetet kapott Pécs.
 

A néhai Kultiplex vezetője mellett a válogatottan ocsmány antiszemita irodalmat forgalmazó Gede Testvérek kiadója is kiveszi a részét a Jobbik önkormányzati kampányából – ráadásul éppen a XIII. kerületben. De nemcsak a Jobbik, hanem az általa menedzselt “új” gárdamozgalom sem áll már a helyzet magaslatán. A pártban “mérsékeltek” és “radikálisok” belharca folyik, a gárdát pedig demoralizálják a folyamatos botrányok. Ezeket a párt a gárda belügyének nevezte, ám nem állíthatja, hogy semmi köze hozzá: az új parancsnok, Ináncsi József ugyanis a párt budapesti jelöltje volt.

Már gyerekkorunkban hozzákötötztünk az irodalomhoz. Mint a trecento müvésznövendékei a mesterség alantasabb munkáival mintegy a festéktöréssel és inaskodással kezdtük müködésünket. Öt éves voltam. Szombatonként apámmal és a Hét egész szerkesztöségével beültünk a Central kávéházba. Ök dolgoztak, én pedig a képeslapokat olvastam, természetesen csak a képeket és nem a szöveget. Azután kéziratokat vittem az Atheneumba… 

Az Esőember mindenekelőtt a szeretetről szól. Hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos vállalkozó, aki a körülötte élőket hasznuk szerint illeszti üzleti tervei és kitűzött céljai közé. Mindez még akkor sem változik meg, amikor apja meghal – sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. 

“Hát nem megállapodás volt, hanem egy rendezvényen együtt léptek föl” – próbálta bagatellizálni az esemény jelentőségét az alelnök.