Szerző archívum
Komoróczy Szonja Ráhel: A neológia fennmaradásának záloga az oktatás színvonalának jelentős emelése
Raoul Wallenberg 71 év után hivatalosan halott
A svéd hatóságok hivatalosan halottnak nyilvánították Raoul Wallenberget, 71 évvel azután, hogy a második világháború idején sok ezer zsidó életét megmentő svéd diplomata eltűnt Budapestről.
Svédországban az adóhatóság tartja nyilván a születéseket és halálozásokat. … Tovább »
A karizmatikus közösségépítés veszélyei
Elérte a fősodrú újságírás ingerküszöbét az EMIH-közeli beruházások látványos növekedése. Az Átlátszó internetes oknyomozó portál nagy riportban számol be a vallási közösséghez közelálló Brit Média Kft ügyeiről, kifizetetlen munkatársakról a megvásárolt médiumoknál. A 24.hu pedig a cég ügyvezetőjének, Megyeri András Jonatánnak – egy korábbi bírósági döntés következtében való – kényszerű visszavonulásával foglalkozik.
Michel Friedman: Kaddis, pirkadatkor
Sarah és Ariel alig beszélt a koncentrációs táborban töltött időkről. A hallgatás láthatatlan falként tornyosult köztük és köztem. Eddig, és ne tovább, hangzott az íratlan szabály. Máig sem tudom, hogy én nem akartam hallani, vagy ők nem akartak beszélni róla. Részlet a K.u.K … Tovább »
Megtalálták Jeruzsálem római ostromának a nyomait
Izraeli régészek megtalálták annak a 2000 évvel ezelőtti csatának a helyét, ahol a várost ostromló római katonák betörésükhöz lerombolták Jeruzsálem falait – jelentette be csütörtökön az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA).
Tavaly télen kerültek felszínre a csata nyomai … Tovább »
60 év után derül fény a brit koncentrációs táborok rémségére
1956-ban, két nappal a magyar forradalom kitörése előtt egy afrikai dzsungelben a brit csapatok elfogták a gyarmati uralom elleni legnagyobb felkelés, a rettegett Mau Mau vezetőjét. Dedan Kimathit nem sokkal később kivégezték, a kenyai szabadságharcot leverték, a gyarmati sor ellen lázadókat … Tovább »
Auschwitzi fapapucs-amulettre bukkantak – az ellenállás szimbóluma?
Egy miniatűr faragott fapapucs-amulettre bukkantak az auschwitz-birkenaui koncentrációs tábor egyik altáborában. Az amulett egy fogolyé lehetett – közölte az emlékhelyek alapítványa. Az auschwitzi múzeum 1,3 millióra teszi a táborkomplexumba deportáltak számát.
“Auschwitz … Tovább »
„Franz Joseph málkénu” – Ferenc József-konferencia a Országos Rabbiképző -Zsidó Egyetemen
„Franz Joseph málkénu” – Ferenc József a felekezetközi béke, a művészet és a tudomány pártfogója
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége által fenntartott Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, az SZTE-BTK Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék, és az MTA-SZTE … Tovább »
Orosz légvédelmi rakéták telepítése Szíriába Izraelt is új helyzet elé állítja
Az orosz vezetés légvédelmi rakétáinak Szíriába telepítésével korlátozhatja az izraeli hadsereg műveleti tevékenységét, és új politikai helyzet elé állítja a zsidó államot – állítja a Háárec című újság pénteki számában.
Az írást jegyző Ámosz Harel a The Washington … Tovább »
Izraelben lelepleztek egy merényletre készülő palesztin csoportot
Az izraeli Sin Bét belbiztonsági szolgálat felszámolt egy merényletekre készülő palesztin csoportot – értesült csütörtökön a Jediót Ahronót című izraeli újság honlapja, a ynet.
A négy palesztinból álló csoport nagyszabású robbantásos merényletet tervezett egy rendezvényeknek … Tovább »
Leonard Cohen is megszólalt Bob Dylan Nobel díja kapcsán
Bob Dylan nem reagál a Nobel díjra
Egyetlen szót sem ejtett nagy meglepetést okozó irodalmi Nobel-díjáról csütörtök esti Las Vegas-i koncertjén Bob Dylan, és a barátainak sem beszélt a kitüntetésről.
A díjat odaítélő Svéd Akadémiának sem sikerült elérnie a rocklegendát még egy nappal a bejelentés után sem.
Bob … Tovább »
„Apám sírva fakadt” – interjú Jean Matternnel
Szeptember címmel jelent meg Jean Mattern (1965) francia író regénye a Jelenkor Kiadó gondozásában, Tótfalusi Ágnes fordításában, melyből részletet is közöltünk. A könyv az 1972-es müncheni olimpián, tizenegy izraeli áldozat életét követelő merénylet és egy férfiszerelem története. A magyar zsidó felmenőktől származó író a Sorbonne-on tanult összehasonlító irodalmat, irodalmi szerkesztőként dolgozik Párizsban, s ez a harmadik könyve magyarul. A Margó Fesztivál alkalmából Budapestre érkezett szerzővel nemcsak irodalomról, hanem homályba vesző családtörténetéről is beszélgettünk.
Verő Tamás: Ros Hásáná 2016 / 5777
Ros Hásáná. Új esztendő. Önértékelés. Fogadalmak. Sors. Bűnbánás. Bocsánat kérések. Zsinagóga. Nagyjából ezek a fogalmak jutnak eszünkbe Ros Hásáná este. Mindezek együttese alkotja a nagyünnepi időszakot. Ma este szeretném kibővíteni ezt a sort egy nagyon fontos szóval.
Minden … Tovább »
Prófétai újságírók
“…akik mondták a látóknak, ne lássatok, az újságíróknak azt, hogy ne írjatok igazat, hanem hízelegjetek nekünk, és ámítsatok minket” Ézsaiás 30:10[1]
Az újságírók a próféták modern kori utódai. Néha kiválóan teljesítik feladatukat, néha kevésbé, de lényegében … Tovább »
Vágvölgyi B. András: arcvonal keleten
Október 9-én, vasárnap este a Trafóban: PanoDráma: “Szóról szóra” – Verbatim színházi előadás és kerekasztal-beszélgetés Vágvölgyi B. András: arcvonal keleten című könyve kapcsán, mely a 2008-2009-es romagyilkosságokat és a kapcsolódó pert dolgozza fel.
Részlet a könyvből:
(a … Tovább »
A Népszabadság elhallgattatására
Végső búcsút vettek Hidvégi Györgytől
Október 7-én, pénteken a budapesti Kozma utcai neológ zsidó temetőben helyezték végső nyugalomra Hidvégi Györgyöt, a Magyar-Izraeli Baráti Társaság alapító főtitkárát, aki életének 95. évében, a zsidó újév első napján, október 3-án hunyt el.
A Magyar-Izraeli Baráti … Tovább »
Burgenlandi zsidó emlékek nyomában – két keréken – könyvbemutató
A Magyar Zsidó Kulturális Egyesület kulturális útikönyvének bemutatója
Helyszín: Tranzit Art Café, XI. (Kosztolányi Dezső tér és Bukarest utca sarok)
Dátum: 2016. október 10. hétfő, 16.30
Meghívott vendégek:
Mózes Krisztián a könyv szerzője,
Scherer … Tovább »




