Komoróczy Szonja Ráhel: A neológia fennmaradásának záloga az oktatás színvonalának jelentős emelése

Írta: Komoróczy Szonja Ráhel - Rovat: Belpolitika, Hagyomány, Politika

Körkérdést intéztünk a zsidó közösségi és vallási életben részt vevő nőkhöz.

Schweitzer Gábor jogtörténész minapi cikkében, mely a neológiáról szólt, az alábbi kérdést is felvetette:

“Miért fontos a férfiak és nők zsinagógai egyenjogúságán alapuló egalitárius szemlélet elfogadása? A nők egyenjogúsítása a neológia fennmaradásának egyik záloga. A hitélet fenntartása, illetve megmentése aligha képzelhető el a nők egyenjogúsága nélkül, különösen ott, ahol nem biztosítható tíz felnőtt férfi jelenléte az istentiszteletek megtartásához. A nők hitéleti egyenjogúsítása a neológia megújulását is maga után vonja, miközben a micvákhoz való hozzáférés lehetőségét is kiszélesíti. A női egyenjogúsítás eszméjének elfogadását megkönnyíti, hogy tórai rendelkezésekre vezethető vissza: „És teremtette Isten az embert az ő képmására, Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket” (1 Móz. 1:27). Az egalitárius felfogást mellesleg nemcsak a reform judaizmus (reform judaism) fogadja el, hanem a neológiához közelálló konzervatív zsidóság (conservative judaism) döntő része is egalitárius alapokra helyezte működését.”

Ön mit gondol, szükséges-e a nők egyenjogúsítása a magyar neológ zsidó hitéletben, és sor kerülhet-e erre a közeljövőben közösségeinkben?

komoroczy-szonja-rahel

Fotó: Kürti Csaba

Komoróczy Szonja Ráhel (hebraista, jiddisista, egyetemi oktató):

Schweitzer Gábornak igaza van abból a szempontból, hogy megdöbbentő szakadék van a magyar zsidó vallási lehetőségek palettája és a nemzetközi paletta között. Megdöbbentő, hogy míg Amerikában, Izraelben és Angliában az elmúlt fél évszázad hatására vegyes vagy női minjenek is bőségesen vannak, addig Magyarországon ilyesmit alig találni, és neológ zsinagógákban a nők semmi liturgiai vagy vallási vezetői szerepet nem vállalhatnak.

Megdöbbentő,

hogy a neológia hivatalosan a Conservative (maszorti) zsidósággal tartja magát rokon irányzatnak, és a magyar neológ rabbik döntő többsége tagja a Conservative irányzat rabbinikus testületének, a Rabbinical Assembly-nek, miközben abban az irányzatban bizony női rabbik is vannak 1985 óta, amit pedig a neológia hevesen elutasít.

A női rabbik kérdése nem teljesen új, csak Magyarországon olyan idegen. Regina Jonast – mint az Groó Diana filmjének hála már viszonylag tág körben is ismert, 1935-ben avatták rabbivá Németországban. A nagy amerikai zsidó irányzatok közül a Reform zsidóság egyébként 1972 óta avat rendszeresen női rabbikat, a Reconstructionalist 1974 óta, a Conservative 1985 óta. De az elmúlt bő 15 évben már orthodox női rabbikat is avatnak Izraelben és Amerikában egyaránt – egy részük rabbinak is hívja magát, más részük spirituális vagy vallási vezetőnek. Nemrégiben például Benny Lau neves orthodox zsinagógája Jeruzsálemben is felvett női rabbit – mint ezt akkoriban a Szombat is megírta.

De a női rabbik avatása és elfogadása csak egy szegmense a női egyenjogúság kérdésének. Reform, Reconstructionalist és Conservative zsinagógákban

a világ más pontjain már évtizedek óta nemzetközi sztenderd az, hogy nők is beszámítanak a minjenbe, nőket is felhívnak a Tórához, nők is lejnolhatnak, nők is lehetnek kántorok.

De orthodox zsinagógákban is gyakori, hogy vannak női minjenek, ahol a nők külön, maguk között imádkoznak, lejnolnak – hol a minjenben mondható áldások nélkül, hol azokkal együtt.

egalitarius-minjan

Egalitárius minjan Jeruzsálemben, a Siratófalnál

És mára már a Modern Orthodox, Open Orthodox világban sem ritkaság a „partnership minyan” például, ahol a nők és a férfiak külön ülnek, általában az orthodox halakhikus előírásoknak megfelelően mehica is van (válaszfal vagy függöny), de mindemellett a női és férfi rész között található bimán nők is előfordulnak: ők is lehetnek előimádkozók, lejnolhatnak, és felhívják őket a Tórához. Az pedig meg már kifejezetten gyakori modern orthodox körökben, hogy amikor körbeviszik a Tórát, a női részbe is átadják, hogy szimhat Tóra ünnepén nők is kapnak Tórát táncolni, hogy nő mondhat drósét a zsinagógában. Az ultra-orthodox világot leszámítva szinte mindenhol triviálisnak számít, hogy a nők énekelhetnek, hogy a nők hozzáérhetnek a Tóra-tekercshez, hogy nők is tanulhatnak – és tanulnak is – mindent, amit a férfiak, beleértve Tórát, Talmudot. Hogy a nőknek is lehet és kell kiddust mondani, akár a közösség előtt is. Hogy ha három nő együtt eszik, ugyanúgy kell mezümen-t mondaniuk bencsoláskor, mint a férfiaknak. Hogy egy gyászoló nő is mond kaddist, az ő kaddisára is kell válaszolni. Hogy nők is lehetnek világi vezetői a közösségeknek.

Partnership minyan -Torontóban

“Partnership minyan” -Torontóban

Ezek legtöbbje Magyarországon, neológ zsinagógákban, ma teljesen elképzelhetetlen

– tisztelet a kivételnek. A nők helyzete szempontjából valóban úgy tűnik, mintha az intézményesített magyar zsidó vallásosság, beleértve a neológiát, a nemzetközi porondon egy zárvány volna, mintha megállt volna az idő ötven, száz évvel ezelőtt. Ebből a szempontból valóban olyan, mintha a neológia – az irányzat nevével ellentétesen – nem csak konzervatív, hanem ultra-konzervatív lenne, mintha az orthodoxiának sem a modern, hanem inkább a szigorúbb, ultra vonalához illeszkedne.

Héberül és angolul óriási szakirodalma van annak, hogy mit és miért lehet, illetve mit és miért kell a nőknek is csinálniuk a vallási és közösségi mindennapokban, hogy mi indokolhatja a halakhikus flexibilitást egy-egy közösségen belül. Ezek nagyon sok halakhikus forrásra is támaszkodnak – tórai, talmudi, korai és kései rabbinikus forrásokra egyaránt. A halakhikus és rabbinikus érvek súlya mellett szinte eltörpülnek a történelmi, szociológiai érvek, a feminista érvelés. Az ilyen jellegű szakirodalomnak azonban nem csak a tartalma, hanem a léte is szinte teljesen ismeretlen Magyarországon.

Többek között ezért is, én egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy egyrészt a nők egyenjogúsítása hirtelen, vezetőségi döntés mentén megvalósítható lenne a neológiában, másrészt, hogyha mégis, akkor az megoldaná a neológ hitélet fenntartásának problémáját. A nők rituális és halakhikus értelemben vett egyenjogúsítása, az egalitarianizmus elterjedése szerintem legfeljebb tünet és következmény lehet a neológia alakulásában, fejlődésében, túlélésért való küzdelmében, és nem kiváltó ok vagy alapfeltétel.

frankel

Péntek este a Frankel zsinagógában – a Mazsihisz templomaiban a nők nem számítanak be a minjenbe

A neológia fennmaradásának legfontosabb záloga szerintem nem a nők egyenjogúsítása, hanem a tanulás és az oktatás színvonalának jelentős emelése, a kínálat és a lehetőségek bővítése, az oktatás demokratizálása. A zsidó vallás egyik legfontosabb értéke a tanulás és az oktatás, és a rabbi legfontosabb feladata a tanítás. Különösen igaz ez ma Magyarországon, és különösen igaz ez a neológia esetében. Itt és most a neológ rabbinak nem csak meg kell teremtenie a lehetőséget, hogy minél többen tanuljanak, hanem azt is el kell érnie, hogy minél többen akarjanak tanulni.

A mai magyar zsidó valóságot a zsidó vallással kapcsolatban az általános tudatlanság, tanulatlanság jellemzi.

Ma Magyarországon egy viszonylag gyakran zsinagógába járó férfinak is ijesztő és elképzelhetetlen az a gondolat, hogy előimádkozzon, hát még az, hogy lejnoljon. Sokszor neki is görcsbe rándul a gyomra, ha felhívják a Tórához és el kell mondani hangosan az áldást héberül. Kevesen vállalnák be azt, hogy kiddust mondjanak az egész közösség előtt hangosan, még azok közül is, akik pedig otthon ezt megteszik. Nem általános gyakorlat, hogy minden héten más mondjon Tóra-magyarázatot (tisztelet a nagyon kevés kivételnek) – pedig ahhoz még héberül sem feltétlenül kell tudni, elég lenne magyarul felkészülni, és magyarul beszélni öt-tíz percet. Ebben a tudatlanságban sokkal egyszerűbb megülni a hátsó sorban, míg ott elől a szakik lezavarják az egészet. Férfiaknak is, és különösen a nőknek, akik erre példát még nem is láttak.

Ez viszont egy ördögi kör, különösen a modern, szekuláris közegben élő, szekuláris családból jövő, világi műveltséggel rendelkező, világot járt zsidóság számára. Ha érthetetlen nyelven, az esetek egy részében nem is különösebben szép, monoton hangon történik valami ott elől, fura és érthetetlen rítusokkal kísérve, azt bizony az emberek jelentős része nehezen viseli el hosszú időn keresztül. Nem véletlen, hogy a neológ zsinagógákban tipikusan sokkal többen vannak péntek este, mint szombat délelőtt: a péntek esti egy órás műsort passzív szemlélőként könnyebb elviselni, mint a szombat délelőtti 2–4 órát – hiába volna halakhikus szempontból fontosabb a Tóra-olvasást hallani szombatonként. Évi kétszer-háromszor, nagyünnepeken este poén beszélgetni rég nem látott haverokkal. Hetente is ki lehet bírni péntekenként egy órát, akár beszélgetve, akár még csendben elüldögélve is – ha ez valami miatt fontos az ember identitása, családi múltja miatt.

Ahhoz azonban, hogy ennél többet legyen az ember szívesen zsinagógában, már az kell, hogy a zsinagóga valamiféle extra élményt jelentsen: intellektuális, spirituális, esztétikai, közösségi élményt. Ahhoz pedig, hogy heti rendszerességgel szívesen menjen el az ember több órára, hogy ne unatkozzon, hogy pár alkalom után ne legyen nyűg, ahhoz a zsinagógának ezt szinte minden egyes alkalommal nyújtania kell. Ezt viszont nem lehet úgy, ha az ember sem nyelvileg, sem rituálisan nem érti, hogy mi történik. Nem lehet anélkül, hogy az ember valamilyen szinten ne involválódna.

Ha általánosabb lenne a zsidó oktatás, ha több generációnak, több vérmérsékletnek, több intellektuális igénynek hozzáférhető és vonzó kínálatot biztosítana a hitközségi struktúra, akkor sokkal nagyobb esély lenne arra, hogy a neológia hosszú távon is fennmaradjon.

Tóra olvasás - kezdőknek nehezen érthető

Tóra olvasás – kezdőknek nehezen érthető

A változás, a nők egyenjogúsítása iránti igény, a fent említett nemzetközi zsidó közösségek mindegyikében alulról, a közösség tagjai közül merült fel. És mindenhol a tanulás demokratizálódásának következményeképp alakult ki.

A neológiában is óriási változások történnének, ha a tanulás – a szó zsidó értelme szerint – általánosan elterjedtebbé, vonzóbbá, trendibbé válna.

Ha nem csak a rabbi olvassa el a hetiszakaszt és néhány kommentárt, hanem többen is, akár maguktól is, akkor miért ne tarthatna más is Tóra-magyarázatot? Miért gondolja az átlag magyar zsidó, hogy csak a rabbi fejében születhetnek egyedi gondolatok a hetiszakasz kapcsán? Ha nem csak a rabbi és a kántor tud héberül olvasni, miért ne mondhatná az ima egy részét valaki más is? Ha nem minden héten ugyanaz a személy zavarja le a lejnolást, hanem minden héten felosztják, és hét ember vállalja, hogy betanul egy-egy kisebb szakaszt, és látszik, hogy nekik is nehéz, hogy néha ők is belesülnek, és mégsem nagyon ciki, miért ne vállalná be más is egy-egy alija megtanulását? A nagyon kevés kivételtől eltekintve ezek jelentős része az átlagos magyar neológ mindennapokban valóságos forradalom lenne – a férfiak körében is.

Ahhoz viszont, hogy ez megtörténjen, ki kell lépnie a komfortzónájából rabbinak és közösségnek egyaránt, tanulnia kell rabbinak és közösségnek egyaránt: fel kell ébreszteni a tanulás iránti igényt, demokratizálni kell a tanulást és a tudást.

A mai helyzetben hiába jelentené ki egy adott zsinagóga, hogy mostantól egalitáriánus, és a nők is csinálhatnak mindent – ez nem járna sikerrel.

Egyrészt azoknak, akik most zsinagógába járnak, jelentős része megbotránkozna – ahogy pár éve történt ez a Frankelben, amikor megláttak egy nőt taleszben az imán, vagy a Károliban, amikor valaki a női részlegben tfilint rakott, ahogy a Dohányban, ahol ha fehér stóla van egy nőn, akkor is pánikszerűen rászólnak, hogy a nőknek nem szabad taleszt hordania. Egy ilyen hirtelen forradalom elidegenítené a mostani stabil zsinagóga-járók jelentős részét. Másrészt tudás és háttér nélkül a nők közül sokaknak továbbra is kényelmesebb lenne nem csinálni semmit – ahogy a férfiak számára is az. Nem tudom, hányan lehetnek olyanok, akik csak azért nem járnak zsinagógába, csak azért nem tagjai a neológiának, mert nők és nem hívják fel őket a Tórához, vagy azért, mert férfiak és zavarja őket, hogy a nőket nem hívják fel a Tórához – érzésem szerint arányuk statisztikailag elhanyagolható.

Ma Magyarországon még a liberális, „világi zsidó” iskolában is úgy tanítják óvodás kortól a gyerekeket, hogy a lányoknak, és csak a lányoknak kell pénteken gyertyát gyújtani.

Ráadásul mindezt sokszor úgy, hogy a lányoknak kendőt kell ehhez venniük – miközben azon irányzatok szerint, ahol a nők kendőt hordanak és csak női parancsolat a gyertyagyújtás, csak férjezett nőknek kell elfedniük a fejüket, és az egyetlen vallási felfogás, ami szerint egy nőnek esküvője előtt el kell fednie a fejét, legalább rituális alkalmakkor, az kipát ad a nőkre is, nem kendőt, és a parancsolatok nőkre és férfiakra ugyanúgy vonatkoznak.

Female members of the Nogradi family light candles at the Sabbath in their home in Budapest November 30, 2012. It is only relatively recently that Hungary's Jews have celebrated their identity as openly as they did when Europe's largest synagogue was built in Budapest in the 1850s. Now they are determined not to allow a political climate in which they have to defend that identity or even suppress it. Although anti-Semitism has not yet led to serious physical confrontations, hate crimes have included desecration of Jewish cemeteries and a verbal attack in Budapest on 90-year-old former Chief Rabbi Joseph Schweitzer. Picture taken November 30, 2012. To match HUNGARY-JEWS/ REUTERS/Bernadett Szabo (HUNGARY - Tags: RELIGION POLITICS SOCIETY) - RTR3BMUH

Gyertyagyújtás egy ortodox családban (Fotó: Szabó Bernadett/Reuters)

Általában úgy tanulják a gyerekek, hogy a fiúk, és csak a fiúk mondanak kiddust – miközben egy nőnek is kötelessége kiddust mondani, még az orthodox halakha szerint is. Ha sem a tanári kar, sem az egyébként valószínűleg a világi életükben egalitáriánus szülők, sem a gyerekek számára ez nem probléma, és ha már ilyen fiatalon rögzülnek a kötött nemi szerepek egy-egy vallási rítus kapcsán, még szekuláris, liberális, világi kontextusban is, akkor nagyon messze van az, hogy az egalitarianizmus igénnyé vagy általánosan elfogadott dologgá válhasson a zsidó közösségekben Magyarországon.

Ha azonban általános gyakorlattá válik a tanulás és a tudás, akkor egy-egy közösség, illetve a tanulók egy-egy csoportja majd kitalálja, hogy mire van nekik igényük és mit tudnak elfogadni. A fent említett női egyenjogúság szempontjából flexibilisebb közösségekben is hosszú folyamat eredményeképp alakult ki a mai gyakorlat, ami sokszor közösségenként változik. Magyarországon ez a folyamat egyáltalán nem biztos, hogy általános egalitarianizmushoz vezetne a neológia esetében: nézzük csak meg, hány nő van ma Magyarországon a kormányban, a parlamentben, az MTA tagjai között…

Ahhoz, hogy a tanulás és tanítás vonzó legyen, modern, versenyképes, nemzetközi szinten is színvonalas kínálatot kell nyújtani. Ehhez azonban a vallási irányzatnak, az adott közösségnek, a rabbinak nyitnia kell, el kell kerülnie a provincializmust, a bezárkózást, a zárványosodást. Másképp nem fogja tudni megszólítani a szekuláris zsidó társadalmat. A neológia fénykorában a rabbik, a rabbiképző intézet vezető rabbijai közül többen nagytekintélyű külföldi intézetben szerezték rabbidiplomájukat – ezzel szemben ma a neológia csak segédrabbiként fogadja el azokat, akik külföldön lettek rabbik, még akkor is, ha egyikük a nagytekintélyű londoni Leo Baeck College-ban végzett, amelynek alapítója egyébként úgyanúgy Breslauban szerezte a diplomáját, mint a Rabbiképző alapító nagyjai közül Bacher Vilmos (1907–1913) vagy Kaufmann Dávid (1852–1899), és amelynek rabbidiplomáját nemzetközi szinten több más irányzat is elfogadja. A neológia fénykorában a rabbik kötelezően más felsőoktatási intézményben, és gyakran külföldön szereztek doktori fokozatot – ezzel szemben ma a neológ rabbik nagy részének nincs is doktori fokozata, és akinek van, azok is a Rabbiképzőből szerezték azt. A neológia fénykorában a vezető rabbik nemzetközileg elismert szakemberek voltak, tudományos publikációik a mai napig elkerülhetetlen szakirodalmai a judaisztikának, orientalisztikának magyarul és németül egyaránt – ezzel szemben ma a neológ rabbik jelentős részének magyarul sincs tudományos publikációja, nemhogy idegen nyelven.

Ha ez a helyzet nem változik, a neológia nemzetközi szempontból egyre bezárkózóbb lesz, egyre provinciálisabb, egyre inkább zárvány.

Akkor egyre nehezebb lesz nemzetközileg is színvonalas, modern oktatást és tudást felmutatni és biztosítani. És akkor egyre kevésbé lesz vonzó a magyar zsidóság számára.

Ha azonban a neológ rabbik képzésük során, és pályájuk alatt – a tórai szombat-év (Sabbatical) szabályait alkalmazva – minden hetedik évben kötelezően járnák a világot, kötelezően „hospitálnának”, töltenének „internship”-időt nemzetközi társirányzatok jesiváiban és zsinagógáiban, ha a rabbiképzés kötelező része lenne külföldön tanulni, ha kötelező lenne héberül és/vagy angolul olyan szinten tudniuk, hogy követni tudják a nemzetközi szakirodalmat, és ha ők maguk is folyamatosan tanulnának – akkor elkerülhető lenne a neológia provincializálódása. Akkor sokkal könnyebb lenne a rabbik dolga, ha meg akarnák szólítani a nemzetközileg általában járatos közösséget, akkor sokkal könnyebben és nyitottabban birkóznának meg a modern kor kihívásaival és a nyitással. Akkor még az is lehet, hogy egy idő után közeledne a magyar neológ gyakorlat más nemzetközi irányzatok gyakorlatához.

A neológia hagyományosan ernyőszervezet. Nem volt például soha minden zsinagógában orgona és vegyes kórus, nem volt mindegyikben elől a bima, ahogy a Dohányban. Másfél évtizeddel a Dohány megépítése után a (neológ) Pesti Izraelita Hitközség megépítette a Rumbachot is. A Rumbachban nem volt orgona, nem volt vegyes kórus, és a bima is középen volt. Neológ zsinagóga volt ez is, az is; a neológia szerves része volt ez is, az is. Ahogy nem feltétlenül kellett a 19. században egy neológ zsinagógában orgonát hallgatni, úgy ma sem lehetne feltétlenül elvárni a neológiától azt, hogy mint szervezet, egalitáriánussá váljon. A neológiának viszont elemi érdeke volna, hogy hagyományaihoz hűen igazi ernyőszervezetté váljon ma is, hogy befogadja és megtartsa azokat is, akik eltérnek a mai mainstream-től, hogy ne bezárkózzon, hanem nyisson.

Ahhoz, hogy elég nyitottság legyen benne a közösség mostani és leendő igényei iránt,

elengedhetetlen, hogy nemzetközi kapcsolatait jelentősen építse, hogy rabbinövendékeit külföldön is taníttassa, hogy befogadjon külföldön végzett rabbikat, sőt hívjon külföldön végzett rabbikat és tanárokat

– hogy a tanulásba és tanításba sokkal több energiát fektessen, s hogy az oktatást demokratizálja. A neológia fennmaradásának legfontosabb záloga a tanulás. Ha többen tanulnak, többen tudnak és akarnak beleszólni a hitéletbe, akkor talán az is lehet, hogy előbb-utóbb lesznek olyan közösségek is a neológián belül, ahol elfogadott lesz a nők egyenjogúsítása.

*

Kapcsolódó cikkek:

Komoróczy Szonja Ráhel: A neológia fennmaradásának záloga az oktatás színvonalának jelentős emelése

Bedő Viktória: A Tóra rejtett szándéka az egyenlőség a nemek között

Fritz Zsuzsa: A neológia megújításában a nőknek egyenlő szerep jutna

Polnauer Flóra: A zsinagóga nem exkluzív férfiklub

Dr. Ungváriné dr. Klein Éva: A neológia fennmaradásának záloga a nők és férfiak egyenjogúsítása

Vadász Magda: Szabad teret kell engedni Magyarországon a zsidóság minden irányzatának

támogatás