Bedő Viktória: A Tóra rejtett szándéka az egyenlőség a nemek között

Írta: Bedő Viktória - Rovat: Belpolitika, Hagyomány, Politika

Körkérdést intéztünk a zsidó közösségi és vallási életben részt vevő nőkhöz.

Schweitzer Gábor jogtörténész minapi cikkében, mely a neológiáról szólt, az alábbi kérdést is felvetette:

“Miért fontos a férfiak és nők zsinagógai egyenjogúságán alapuló egalitárius szemlélet elfogadása? A nők egyenjogúsítása a neológia fennmaradásának egyik záloga. A hitélet fenntartása, illetve megmentése aligha képzelhető el a nők egyenjogúsága nélkül, különösen ott, ahol nem biztosítható tíz felnőtt férfi jelenléte az istentiszteletek megtartásához. A nők hitéleti egyenjogúsítása a neológia megújulását is maga után vonja, miközben a micvákhoz való hozzáférés lehetőségét is kiszélesíti. A női egyenjogúsítás eszméjének elfogadását megkönnyíti, hogy tórai rendelkezésekre vezethető vissza: „És teremtette Isten az embert az ő képmására, Isten képmására teremtette őt; férfinak és nőnek teremtette őket” (1 Móz. 1:27). Az egalitárius felfogást mellesleg nemcsak a reform judaizmus (reform judaism) fogadja el, hanem a neológiához közelálló konzervatív zsidóság (conservative judaism) döntő része is egalitárius alapokra helyezte működését.”

Ön mit gondol, szükséges-e a nők egyenjogúsítása a magyar neológ zsidó hitéletben, és sor kerülhet-e erre a közeljövőben közösségeinkben?

bedo-viktoria

Bedő Viktória (első éves rabbiképző egyetemi hallgató, The Jewish Theological Seminary, New York, a Fort Tryon Jewish Center, illetve a budapesti Bét Salom közösség tagja):

Széles körben elterjedt téveszme, hogy a zsidó hagyományok fejlődése és alkalmazkodóképessége kizárólag a progresszív, ’modern’ zsidóságra vonatkozik. Nem a reformirányzat, vagy a neológia találta fel a változást. A zsidó történelem és hagyomány egésze arra mutat, hogy az elmúlt háromezer évben megállás nélkül azt kérdezzük: mennyit haladni, merre haladni, hogyan tudunk alkalmazkodni a körülöttünk lévő, gyakran nem zsidó világhoz, miközben mégis hűek maradunk zsidó gyökereinkhez? Maga a ’halakha’ héber szó gyökere is a ’menni, gyalogolni’ igéből ered, pontosabban fordítva, a főnév: ’az ösvény, amin az ember megy.’ A zsidó élet megköveteli, hogy egy adott, Tórához igaz utat járjunk, de a járás sosem statikus állapot. Kérdés persze, hogy pontosan merre halad ez az út.

Mindezt azért helyezem előtérbe, mert

a magyar neológia öndefiniálásának teljes hiánya többek között azzal magyarázható, hogy egy ferdített, stetl-szerű, Sulhan Arukhon alapuló ortodox világkép árnyékában él.

Ferdített, mivel az ortodoxia, mint minden zsidó irányzat, is változik, legjobb példa erre a modern ortodoxia, de akár a különböző hászid irányzatok is, akik új minhágok tömkelegével kezdtek eltérni a 18. században a felmenőiktől. Stetl-szerű, mert bizonyos hagyományokhoz kizárólag azért ragaszkodunk, mert képzeletünkben dédanyáink, de főleg dédapáink emlékét őrizzük, egy olyan stetlből, ami jobban hasonlít a Hegedűs a háztetőn-re, mint Szatmár vagy Bonyhád valódi eltűnt zsidó közösségeire. A Sulhán Árukhhal pedig semmi gond nem lenne, ha éppen nem állna szöges ellentétben a hagyományos neológia szellemével, és ha az átlag neológ hívő tudná, hogy eszik-e vagy isszák ezt a 16. századi erec jiszraeli törvénykódexet.

A magyar neológia olyan identitás-krízisben él, amit csakis kritikus, intelligens és lelkiismeretes reflexióval lehet megoldani.

Ebben a diskurzusban a hagyományőrzés kérdéseinél csak a jövőorientált kérdések lesznek fontosabbak. Ehhez elsősorban a neológiának kell döntenie, hogy

ortodoxok lesznek-e vagy szabadok?

Szabadság alatt azt értem, hogy a neológ ideológiának és praxisnak függetlenítenie kell magát az ortodoxiától, nem kérdezgethetik állandóan, hogy mit szólnának az (aligha létező) ortodox szomszédjaik a vallási életükről.

Ha ez alatt a kritikus önreflexió alatt a neológ zsidó hitközségek arra jutnak, hogy önállósítják magukat, és folytatják azt a fontos, úttörő munkát, amit a 19. században elkezdtek, akkor előbb-utóbb be fog következni a nők egyenjogúsága. Remélhetőleg előbb, mint utóbb, de ehhez két fontos fejleményre lenne szükség, és mivel mindkettő sok időt igényel, tartok tőle, hogy a neológia nem lesz egyhamar egalitárius mozgalom.

Egyrészről, a közösségeknek, híveknek akarniuk kell ezt a változást.

Személyes tapasztalatom, hogy az átlag magyar, zsinagógába járó emberek nem halakhikus alapokra helyezik a patriarchális nézeteiket, hanem sokkal inkább az érzelmek és minhágok (szokások) vezérlik őket. Nem attól félnek, hogy eltérnek a Sulhán Árukhtól, hanem attól, hogy mit szólnának a felmenőik, ha látnák, hogy nők és férfiak egymás mellett imádkoznak. Az egalitárius judaizmus nem tűnik autentikusnak számukra, még akkor sem, ha ők maguk nem élnek ’autentikus,’ szombattartó zsidó életet. Kevés magyar zsidóval találkoztam, aki érti, hogy a Misna és Talmud bölcsei pontosan hogyan és miért limitálták a nők részvételét a zsinagógai életben, többségük annyit tud, hogy egy nő a bimán „nálunk nem szokás”.

Ameddig a magyar zsidóság erre a stetl-nosztalgiára és felszínes, látszati hagyományőrzésre helyezi a hangsúlyt, a nők egyenlősítésére nem kerülhet sor,

mivel a nemek elválasztása az egyik legszembetűnőbb jellegzetessége a hagyományos zsinagógai életnek. A neológ zsidóknak rá kell ébrednie arra, hogy a közösség felét kizárjuk a rituális életből – itt és most –, mert abban a hitben élünk, hogy azoknak az emlékét őrizzük, akik ma már nincsenek velünk. Hiába, dédszüleink nem csak akkor forognának a sírjukban, ha nőket látnának tfilinben, hanem akkor is, ha látnák, mennyi időt töltünk az okostelefonjainkkal, vagy, hogy milyen későn házasodnak a mai fiatalok. Persze, valójában fogalmunk sincs, hogy mit gondolnának pontosan a felmenőink. Nem egy időben élünk, és mi a saját valóságunkért felelünk. A mi valóságunk az, hogy míg az élet összes részén egyenlőként kezeljük a 12 éves lányainkat és 13 éves fiainkat, egyetlen neológ zsinagógában sem részesülhetnek ugyanabban a Tóra-oktatásban.

Azonban egy populáris, civil mozgalom, ami előtérbe szeretné helyezni mind a nők, mind a férfiak emberi méltóságát a vallási életben, nem lenne elegendő. A zsidó közösségekben mindig meghatározóak voltak a vallási vezetők. Anno, míg a Szentély állt, a kohaniták töltötték be ezt a szerepet, a Szentély lerombolása óta pedig a rabbik váltak döntéshozókká. Ma is a rabbik hordják a vállukon azt a komoly, ámbár csodálatos felelősséget, amellyel azt a bizonyos halakhikus utat mutatják a híveiknek; segítik őket kiigazodni a hagyomány és a változás mindennapi labirintusában. Az amerikai konzervatív mozgalom (Izraelben maszorti), amely a neológia egalitárius megfelelője, kiemelkedően fontosnak találja, hogy a rabbikar konkrét, vallásjogi döntéseket hozzon olyan kérdésekben, amelyek a hagyomány és a modernitás keresztmetszetében állnak. Ezt egy úgynevezett tesuva (SUT) vagy responzum formátumban teszik, amelyben részletes halahikus diskurzust folytatnak korábbi rabbinikus forrásokkal. A nők egyenlősítése is ezen az úton zajlott a konzervatív mozgalmon belül a nyolcvanas években.

Hogyha a neológia magát halakhikusnak valló, hagyományőrző mozgalom szeretne lenni, és egyenlő jogokat akar biztosítani a zsidó nőknek, akkor a konzervatív mozgalomhoz hasonló megoldást fog választani. Persze, ehhez a neológ magyar rabbi karnak akarnia kéne változtatni a status quo-n. Ehhez

a neológ rabbiknak be kéne látniuk, hogy olyan világban, ahol egy nő miniszterelnök lehet, abszurd olyan vallásjogot gyakorolni, amely a rabszolgák és kiskorúak kategóriájába sorolja a nőket (pl. Misna Berahot 3:3).

A rabbiknak őszintén kell beszélniük a híveikhez, elmagyarázniuk, hogy az a Tóra, amit sokuk szerint Isten szó szerint diktált le Mózesnek, a nőket tulajdonként kezelte. A nyugati, modern emberek többsége nem akar egy ilyen vallást gyakorolni – a rabbik feladata, hogy rávilágítsanak a Tóra komplex és gyönyörű üzenetére, a morálisan nehézkes részeivel együtt, és hogy élhetővé tegyék a hagyományunkat a 21. században.

Ahogy Blu Greenberg, ortodox zsidó feminista és személyes példaképem írta: „where there is a rabbinic will, there is a halachic way,” vagyis „ahol van rabbinikus szándék, ott van halahikus megoldás.”

Ha a neológ rabbik ki akarják terjeszteni a zsidó vallási élet lehetőségeit és kötelességeit az egész közösségre, megtehetik.

Ne azért tegyék, mert nincs elég férfi a minjenhez, ezt cinikus és méltatlan érvnek találom. Tegyék azért, mert meg vannak róla győződve, hogy a Tóra törekvése, hogy minél több zsidó éljen teljes, micvákkal teli életet, ahol a nők Istennel való kapcsolata ugyanolyan fontos, mint az otthon megteremtése. Tegyék azért, mert érzik, hogy a Tóra rejtett szándéka az egyenlőség a nemek, és általában az emberek között. Tegyék azért, mert tudják, hogy fokozott női részvétel a zsinagógákban csak erősíteni fogja a magyar zsidó vallási életet.

*

Kapcsolódó cikkek:

Komoróczy Szonja Ráhel: A neológia fennmaradásának záloga az oktatás színvonalának jelentős emelése

Bedő Viktória: A Tóra rejtett szándéka az egyenlőség a nemek között

Fritz Zsuzsa: A neológia megújításában a nőknek egyenlő szerep jutna

Polnauer Flóra: A zsinagóga nem exkluzív férfiklub

Dr. Ungváriné dr. Klein Éva: A neológia fennmaradásának záloga a nők és férfiak egyenjogúsítása

Vadász Magda: Szabad teret kell engedni Magyarországon a zsidóság minden irányzatának

 

[popup][/popup]