Ismét díjazták a legjobb magyarországi blogokat, miközben már kétmillió magyar olvas blogokat. A magyar ember szórakozni vagy anyázni akar, ha blogot olvas, megizmosodott az internetes panaszkultúra, egyes blogokat már nem csak a készítőik, hanem a ”hivatalos szervek” is komolyan vesznek. Mindennek ára is van: a sok zsidózástól már nehéz online vitákat folytatni a blogok kommentfalán.

Pár napja a Népszabadság hátsó traktusában kis emlékezés jelent meg egy valamikor e lapnál dolgozó kollégáról, aki nyolcvanöt éves korában felhurcolkodott mostanság az égi szerkesztőségek valamelyikébe. A meleg hangú közlemény olvastán elmerenghetünk az újságírói munka mulandóságán; évtizedeken át gürcöl az ember, fésüli, rendezi, szuszakolja a lapba mások közleményeit, gondolatait, mondatait, szavait, néha maga is fabrikál híreket, nem sokat, pár ezret, tízezret talán csak – aztán jönnek a nyugdíjas évek. Újságot csinálni otthon, magunknak bajos, jön a kert, az unokák és a bosszankodás, hogy mit művelnek odabenn a többiek, akik persze soha többet nem veszik fel a telefont… Aztán azt a kis hírt betétetik a Robival, akinek örökös reszortja az öregek elbúcsúztatása. És aztán a feledés süket csöndje jön csak.

Amikor a nap elolvasztotta a fekete, kásás havat, és a sáros hóléből előtünedeztek az emberi élet egész télen át felgyülemlett hulladékai – ócska rongyok, csontok, üvegcserepek –, és a levegőt bűzáradat öntötte el, amelyben a legerősebb a tavaszi föld nedves, édeskés szaga volt, megjelent az udvaron Genya Pirapljotcsikov. A neve olyan idétlenül íródott, hogy attól kezdve, hogy megtanult olvasni, úgy fogta fel, mint valami sértést. 

1943. július elején váratlanul összehívták – rajtunk keresztül – a családtagjainkat, szülőket, feleségeket, egy Szőregen lévő ház udvarába, és egy Todt-ezredes arról tartott előadást, hogy rövidesen a szerbiai Borba indulunk, ahol a magyar állammal kötött megállapodás alapján a rézbányában fogunk dolgozni, és az általunk végzett munka ellenértékeként Magyarország rezet kap cserébe.

Pedagógusok, vallási vezetők, történészek egy csoportja 2009. augusztus 12-én Dr. Hiller Istvánhoz fordult az alábbi elemzéssel:
 

Az a tény, hogy a legutolsó kivégzés a roma Holokauszt
évfordulójának éjjelén történt, nyilván nem véletlen.  

Kőszeg Ferenc az Élet és Irodalom július 3-i, 27.
számában, nemrég megjelent fontos és izgalmas könyve, a K. történetei kapcsán
adott interjút. A beszélgetés során szóba hozza Komlós Aladár A zsidó lélek
című, eredetileg 1929 júniusában, a Korunk folyóiratban megjelent írását,
melyet Komlós válogatott tanulmányainak kiadásakor szerkesztőként nem javasolt
felvenni a kötetbe, s erről magával a szerzővel is vitatkozott.

Nem egészen két héttel ezelőtt, az FBI letartóztatott 44
személyt New York egyik negyedében, Brooklynban. A világ – és főként Amerika –
megdöbbenve vette tudomásul, a letartóztatottak között számos rabbi és egyéb
más, egyházi kötődésű ember volt. Ám arra csak a bennfentesek és a közel-keleti
viszonyokban jártasok figyeltek fel, hogy valamennyien egyetlen szekta tagjai,
ráadásul egy olyané, mely Szíriából, és azon belül is elsősorban Aleppóból és
Al-Kamisliből származik.  

Elutasította szerdán a lipcsei szövetségi közigazgatási
bíróság két szélsőjobboldalinak és antiszemitának minősített egyesület
keresetét, amely a szervezetek betiltására vonatkozó belügyminisztériumi döntés
érvénytelenítését kérte a testülettől.  

Úristen, már megint a Közel-Kelet [1]. Jövő héten mi lesz
nem menő? A gazdasági világválság? A budapesti tömegközlekedés? Az időjárás?
Megértem én a fanyalgókat, mégis arra kérnék most mindenkit, hogy legalább egy
cikk erejéig figyeljen egy kicsit a világ legagyzsibbasztóbb régiójára. Nem
azért, mert nincs jobb program egy szép augusztusi napon, hanem mert Izraeltől
elég sokat lehet tanulni. Már úgy értve, hogy az ő kárukon, kedves náci
olvasók, nem kell mindjárt megijedni.  

2009. július 24. Önéletrajzának, a Bicikliző majomnak a végén kijelenti, hogy „Egész életemben Auschwitzot és a Gulágot akartam megérteni.” S miután kiderült, hogy, különösen Auschwitzot, nem lehet megérteni, e nagy kitérő után végre foglalkozhatott azzal, amivel szeretett … Tovább »

A Hungaria Szabadságharcos Mozgalom (Hungarian Freedom Fighter Movement – Cleveland, Ohio, USA) néven ismert hungarista szervezet elnöke, az újnyilas Szittyakürt főmunkatársa, 2009. július 20.-án nem túlzottan igényes megfogalmazású közleményt juttatott el a magyarországi és külhoni radikális csoportokhoz az alábbi szöveggel: „A Hungaria Szabadságharcos Mozgalom vezetősége arra az elhatározásra jutott, hogy életre hív egy szervező bizottságot, hogy a nemzeti emigrációval elősegítse a Jobbik Magyarországért Mozgalom 2010-es választási kampányát. 

A százéves Tel-Avivot mutatja be csütörtöktől a Pixrael szabadtéri fotókiállítás Budapesten, az Erzsébet téri Gödör sétányon.
 

Még áprilisban egy Budapest melletti kis faluban történt támadásról értesült az atv.hu. Az érintettek mindeddig nem álltak nyilvánosság elé, viszont azóta is újabb támadástól rettegnek. Kérésükre egyelőre sem a fiú nevét, sem a támadás pontos helyszínét nem írjuk le.
 

A szélsőjobb dühöngött, a rendőrség garázdaságért eljárást indított: egy brit képzőművész és magyar kurátora egy budapesti szobrot műanyag emberi végtaggal egészítettek ki. Közben a szobor már nem is állhatna ott, ahol áll. A XII. kerületi turulról van szó. De kell-e törődnie művésznek és kurátornak a közeggel, a heves reakciókkal, ha hozzányúlnak egy ilyen szoborhoz?

Egy lengyelországi polgármester kivágatna egy tölgyfát, amelyet a megszállás alatt ültettek Hitler születésnapjának tiszteletére a második világháború alatt.
 

Negyvenhat ország támogatásával létrejön egy új intézmény a második világháborús jóvátételre.
 

Hihetetlen, de idén júliusban ünnepli ötvenedik születésnapját Suzanne Vega. Két héttel a jeles évforduló után személyesen is gratulálhatunk neki: a zseniális énekesnő július 25-én a Gödör Klub teraszán lép fel!

A Jazzrael együttes Magyarországon egyedülálló klez-jazz formációja Jáger Bandi vezetésével.
 

Mikor Izrael állama 1948-ban megalakult, az itt élő, becslések szerint 280 zsidó család elkezdte elhagyni a térséget. Azóta már mindannyian távoztak, így az egykori imaházaik helyén most más létesítmények működnek.