„Bölcsek vigyázzatok szavaitokkal… !”

Írta: zsido.com - Rovat: Politika

Dr. Köves Slomó: A vérvád négy tanulsága

 Rabbi vagyok, és Magyarország polgára. Írásomnak a tanulsága szándékom szerint túlmutat közösségünk határain. Ugyanis ami pár napja a magyar Országgyűlésben történt, az a magyar nemzet egésze ellen volt merénylet. 70 éve nem hallott uszítás hangzott el a parlamentben, a legsötétebb idők hangja ez, amiről generációk hitték, hogy nem hangzik fel soha többé a törvényhozók között.  A vérvád felemlítése talán nekünk zsidóknak fájt igazán, de a veszély, egy betegség szimptómája nem rólunk, hanem Magyarország egészéről szólt.

A szomorú ugyanis az, hogy a Jobbikos képviselő mondanivalójának első fele nem volt idegen napjaink közbeszédétől. Hazánk sorsának szomorú alakulásáról gyakran hallani, hogy bizonyos „jól beazonosítható körök” érdekeit szolgálja. A Jobbik ezt csupán azzal egészíti ki, hogy a „köröket” explicite a zsidókkal azonosítja, és ráadásul a Solymosi Eszter-párhuzammal egyben azt is mondja, hogy ezek a „körök” vallási kötelességből teszik, amit tesznek. Hiszen a „keresztény vérre” szükségük van.

Mit is hallhattunk tulajdonképpen? Azt, hogy Magyarország jelenlegi nehéz gazdasági helyzete, nemzetközi ellehetetlenültsége, ugyanazoknak a „pénzügyi köröknek” köszönhető, amelyek a szintén zsidó gyilkosokkal vállalt szolidaritásból eltussolták annak idején Solymosi Eszter ügyét. Más szóval, a zsidók ölték meg 130 éve a keresztény kislányt, hogy vérét a peszáchi pászkához használják fel, és ők voltak azok is, akik aztán az igazságot a bíróságon eltussolták. A zsidók azok is, akik ma a hazánkat „jól beazonosítható pénzügyi körökként” tönkreteszik és ellehetetlenítik…

I.    Láthatatlan fantomok és látható meghurcoltak

Nem tisztem, hogy a vérvád abszurditásával foglalkozzam, azzal a vérváddal, amelyről, nem csak a magyar bíróság, hanem nem utolsósorban egyházfők és pápák sora mondta ki, hogy hamis és bűnös babona. Hála Istennek nincs ma Európában, olyan, magát a klinikai értelemben vett normalitás kategóriájában tudó polgár, aki a vérvádat komolyan venné. A vérvád emlegetése biztos eszköz arra, hogy valaki nyilvánosan diszkreditálja magát. A jobbikos gondolatmenet ezen részével tehát most ne is foglalkozzunk. A másikkal viszont igen.

A szomorú ugyanis az, hogy a Jobbikos képviselő mondanivalójának első fele nem volt idegen napjaink közbeszédétől. Hazánk sorsának szomorú alakulásáról gyakran hallani, hogy bizonyos „jól beazonosítható körök” érdekeit szolgálja. A Jobbik ezt csupán azzal egészíti ki, hogy a „köröket” explicite a zsidókkal azonosítja, és ráadásul a Solymosi Eszter-párhuzammal egyben azt is mondja, hogy ezek a „körök” vallási kötelességből teszik, amit tesznek. Hiszen a „keresztény vérre” szükségük van.

Lehet úgy gondolni, hogy gazdasági érdekcsoportoknak, politikai közösségeknek olyan célkitűzései vannak, amelyek ellentmondanak más érdekcsoportok és politikai közösségek érdekeivel. Lehet azt is gondolni, hogy nemzetközi „pénzügyi körök” teszik mindezt. De vigyázzunk a láthatatlan „körök” megrajzolásával, mert az óvatlan hallgatók közül bárki belerajzolhatja akármelyikünk arcát. A láthatatlan fantomok kergetéséből, egyhamar lehet nagyon is látható ártatlanok meghurcolása. Ügyelnünk kell szavainkra, mert azok eredendő szándékainktól függetlenedhetnek, és saját életre kelhetnek! Ahogy a zsidó bölcsek tanították a Talmudban: „Bölcsek vigyázatok szavaitokkal! Nehogy száműzetésbe, a rossz vizekbe kerüljenek… és igyanak belőle a tanítványok, akik utánatok jönnek, és meghaljanak…” (Atyák tanításai 1:11.)
 
II.    Fantomok helyett, közös értékeken nyugvó konszenzus

Közös történelmünket ismerő magyar zsidóként úgy hiszem, a 130 évvel ezelőtti, tiszaeszlári pernek van még egy, máig szóló üzenete. Ez pedig az összefogásé. Az uszító, antiszemita hangot akkor minden demokratikus erő kikérte magának. A liberális Eötvös Károly a vádlottak védője lett, a száműzött Kossuth gyalázatos középkori babonák újjáéledéséről beszélt, a konzervatív Tisza Kálmán pedig többek között utasította a rendőrséget a vérvádat híresztelő, uszító röplapok lefoglalására. 1882-ben az uszítók szószólóinak, Ónody és Istóczy képviselőknek felszólalásait rendre bekiabálások, politikai oldaltól független füttyögések és pfujolások kísérték.

Jó pár évvel ezelőtt néhány fiatal suhanc először koszorúzást szervezett a Tiszaeszláron meggyilkolt Solymosi Eszter sírjánál. A hőzöngő skinheadeket akkor senki sem vette komolyan. Mára a Jobbik padsoraiban ott szónokolnak az egykori bakancsos uszítók. A békés többség pedig leszegett fejjel hallgatja őket. Ma, valamiért nem működik eléggé hatékonyan a 130 éve természetesnek vett szellemi önvédelem.

Ahhoz, hogy ma is olyan magától értetődően tudják a demokratikus pártok elutasítani a kirekesztőket, mint elődeik, egy fontos lépésre lenne szükség! Be kellene fejeznünk a fantom-képzést. Viselnünk kellene cselekedeteink felelősségét, abba kellene hagynunk az egymásra mutogatást. Jelenleg híjával vagyunk a minimális egyetértésnek is. Tulajdonképpen a másik fél teljes diszkvalifikálása az egyetlen „konszenzus” a jelenlegi politikai erők közt. Az ellentábor „antidemokratikus” vagy éppen „nemzetellenes” mivoltát kész tényként kezelik az egyes politikai közösségek, és ez a fajta megosztás, olyannyira átható, hogy a társadalom egésze hajlamos rá, hogy minden ügyet valamelyik oldal érdeke vagy ellen-érdekeként azonosítson és ezzel egyben relativizálja is azt. Nincsenek közös ügyek. Minden dolog mögött valakiknek személyes „magánügyét” látjuk. És ennek megfelelően rendszeresen szükségét érezzük a „kiegyenlítésnek”, bizonyos ügyek és sérelmek egymással való párhuzamba állításának, a „habár én is, de azért te is…” artikulálásának.

Bibóval szólva: „…aki nem tud egy véleményre jutni (…), fogadja el a jó szándék(o)t közös kiindulási alapnak”.

Közös Bibliánkkal szólva, pedig: „Ne gyűlöld testvéredet szívedben… Ne állj bosszút és ne tarts haragot néped fiai ellen, szeresd felebarátodat, mint önmagadat” (3Mózes 19:17.)

III.    A gyűlölet kivezeti az embert a világból

És itt jutunk el a fantomképzés veszélyének a harmadik, és egyben talán legjelentősebb tanulságához. Mégpedig ahhoz, hogy a bűnbakkeresés életveszélyes annak, akire a fantom képe rá van aggatva, de legalább ilyen veszélyes arra nézve is, aki saját problémáinak gyökerét nem saját háza táján, hanem az éppen kikiáltott ellenségben keresi. „Az irigység, a rossz hajlam és a gyűlölet kivezetik az embert a világból” – tanították megint csak a talmudi bölcsek (Uo. 2:11.). Az ellenséges fantomok kergetése, a gyűlölet és az önkritika hiánya kiviszi az embert a való világból, elveszi képességét élethelyzeteinek reális felmérésére, bajainak orvoslására, élete megjobbítására.

IV.    Az ellen-fantomok veszélye

Végezetül meg kell említenünk, mennyire veszélyes lehet az „ellen-fantomok” felállítása is. Az antiszemitizmus elleni „küzdelemre” gondolok. Az elmúlt két évtizedben oly sokszor volt szó az antiszemitizmusról, hogy a szó szinte elveszítette jelentését. Nem csoda, hogy amikor kell, amikor itt az idő, vagy az fenyeget, hogy netán el is késtünk vele, nem tudjuk a valódi veszélyre felhívni a figyelmet.

Csak hogy egy példát említsek: Néhány éve a sajtó tele volt egy magát Szálasi örökösének nevező, minden bizonnyal pszichiátriai beteg nő fényképeivel és mondataival. A baloldal tiltakozó tüntetést szervezett, a jobboldal pedig politikai cirkuszról beszélt. Bácsfi Diána nem képviselt valós veszélyt, de alkalmas volt rá, hogy farkast kiáltsunk.

Most, amikor az ordas tényleg a kertek alatt jár, már alig figyel valaki.

Sok-sok ilyen esetet lehetne sorolni. A baloldal gyakran olyankor és olyanokra is szórta az antiszemita jelzőt, amikor a másik fél nem szolgált rá. A jobboldal pedig túl sokszor volt érzéketlen és néma, amikor szót kellett volna emelnie. Az antiszemitizmus témája politikai játékszer lett, és kiölte a társadalomból az egészséges önvédelmi reflexeket.

A múlt héten elhangzott jobbikos felszólalás azonban sok mindenkivel éreztette, hogy át lett lépve egy határ. A vérvádas gondolatmenetet a legkülönfélébb kötődésű és nézetű személyiségek és pártok utasították vissza.  A vérvád újjáéledése talán alkalmat ad arra, hogy tanuljunk elődeinktől. Talán a jó a rosszban, hogy kaptunk egy lehetőséget ahhoz, hogy visszaszerezzük józan ítélőképességünket, hogy a minimális konszenzus alapjait megteremtsük. Talán lehetőség arra, hogy kilépjünk a fantomok és ellenfantomok világából, megtaláljuk a minimum konszenzus alapjait. Talán…

A szerző az EMIH vezető rabbija

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]