Találatok ‘Vörös István’
Összesen 259 találat (181 - 200) : Vörös István.
Tordason igazgat a “jószívű SS-tiszt”
A tordasi iskola új igazgatója augusztus 1-jétől Kosaras Péter Ákos. Ő az a történelemtanár, aki tavaly egy internetes portálon SS-egyenruhában pózolt. Könyvét egy szélsőjobbos kiadó jelentette meg. A helyi képviselő-testület most mégis alkalmasnak találta a Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Oktatási Intézmény vezetésére. Pályázatában azt írta: az iskola jó hírnevét szeretné öregbíteni.
Levél zsidó és nem zsidó barátaimnak!
A magyar közéletet egy-két évente ismétlődő rendszerességgel rázza meg valamilyen antiszemita megnyilvánulás, s az azt követő felzúdulás. Az efféle megnyilvánulások értelmi szerzője ezzel rendszerint ki is iratkozik a mainstream nyilvánosságból. Ezúttal Bayer Zsoltnak a Magyar Hírlap március 19-i számában megjelent, útszéli hangú írása vágta ki a biztosítékot.
Pogromok és rendszerváltások
Forrás: Népszabadság 2008. június 22. / Kádár Gábor, Vági Zoltán Az 1989-1990-es békés rendszerváltás a magyar történelem kivételes fejezete volt. Az elmúlt 160 évben Magyarországon szinte valamennyi jelentős politikai és gazdasági fordulatot antiszemita pogromhullám kísérte. … Tovább »
Orbán, mint Imrédy és Gömbös utódja?
Forrás: HVG 2008. június 20. / Pelle János Révész Sándor a baloldali publicisták, illetve média-teoretikusok között szinte elsőnek tesz kísérletet arra, hogy elméletileg meghatározza a „politikai korrektség” fogalmát a mai magyar médiában. Ám az Élet és Irodalomban június … Tovább »
Szálasi zsidópolitikája volt a jobb
Forrás: Amerikai Népszava 2008. június 14. Dr. Kende György izraeli olvasónk nyílt levélben fordult Karsai László professzorhoz “Rehabilitáljuk-e Szálasit?” Címmel. A nyílt levélre Karsai László válaszolt. A levélváltást az alábbiakban olvashatják. Rehabilitáljuk Szálasit? Nyílt … Tovább »
A meggyilkolt költők éjszakája
1952. augusztus 12-ét „a meggyilkolt költők éjszakájának” nevezik: a szóbeszéd szerint huszonöt zsidó költőt végeztek ki a sztálini Szovjetunióban. De ez nem igaz. „Csak” négy költőt lőttek agyon, továbbá nyolc másik személyt, köztük Lozovszkij volt külügyminiszter-helyettest, … Tovább »
Térey János: XIII.
„Az Újlipótváros a pesti East-Manhattan, amelynek kopottan is legelegánsabb avenue-ja a Pozsonyi út, s amelynek legelőkelőbb parkjában a második világháború kitörése után már nem épülhettek meg az ambíciózusan megálmodott felhőkarcolók (…) a kulcsos-tükrös-ülőkés liftek (…) a nagypolgári kétszázhúsz négyzetméterek, a teniszpályányi tetőteraszok margitszigeti panorámával, a több száz eredeti Bauhaus-körablak, meg a frissen csiszolt parkettájú nappalik, falukon az obligát Scheiber Hugó-vásznakkal.”
A Tátra utcai házibácsi sirámaiból
2008. március / Petri Lukács Ádám Miért nem jó seft csinálni finom boltot nekünk? Olyat, ahol ízléses helyiségben tiszta pultokról kínálják kedves és figyelmes eladók a jó portékát? Olyat, mint a bécsi Grabenen a Meinl, de legalább olyat, mint a Budagyöngyén a sajtos-sonkás, … Tovább »
Iványi Gábor: …-fób
Forrás: Élet és Irodalom 208. március 24. Az Élet és Irodalom 52. évfolyamának 8. számában Vajda Károly hermeneuta és Vári György, hivatását tekintve intrikus, Hiller István oktatási és kulturális miniszternek címzett nyílt levelet tett közzé. Ebben arra szólítják fel … Tovább »
Ezer bőrfejű a Hősök terén
Megközelítőleg ezer fekete ruhás bőrfejű tart becsület napi megemlékezést a fővárosi Hősök terén szombat délután. A külföldi és magyarországi fiatalok Árpád-sávos zászlók alatt, katonai alakzatban emlékeznek a nyilasok 62 évvel ezelőtti kitörési kísérletére a várból.
Vajda Károly és Vári György reagálása Iványi Gábor írására
Forrás: Élet és Irodalom 2008. április 8. Röviden szeretnénk reagálni Iványi Gábor Naftali Kraus világnézetét védelmébe vevő filippikájára. Mivel sem e folyóirat színvonalához, sem Iványi Gábor iránti tiszteletünkhöz nem lenne méltó írásának inszinuatív és helyenként … Tovább »
Az első nő a magyar Parlamentben –
„A Margit, a Schlachta, aki a legtöbb szavazatot kapta!” „Egyetlen férfi a Nemzetgyűlésben!” Forrás: Hírextra 2008. március 8. / Tálos Lőrinc Az apáca, aki bevezetné a botozást és visszahívná a királyt. Vagy az első nő a magyar országgyűlésben, a női választójog és … Tovább »
Nyílt levél – Hiller István oktatási és kulturális miniszternek
Forrás: Élet és Irodalom 2008. február 26. Tisztelt Miniszter úr! Ön – a Jewish News Agency tudósítása szerint – Pro Cultura Hungarica-díjjal tüntette ki Naftali Kraus újságírót. A díjat a tudósítás szerint “a magyar kultúra megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar … Tovább »
Újfasiszták a Hősök terén
Forrás: Alterglob 2008. február 8. / Manvreka Prágában 2007 novemberében a Kristályéjszaka évfordulóján készült felvonulni a nemzetközi neonáci ifjúság. Végül ez annak ellenére sem sikerült nekik, hogy bőven volt baltájuk és gázfegyverük. De a rendőrség határozott fellépése … Tovább »
Tömeggyilkos “vértanúk”
Forrás: Népszabadság 2008. február 2. / Rab László 2007. november 24-i Hétvége mellékletünkben közöltük Csapody Tamás Felmagasztosult keretlegények című írását, melyben a jogász-szociológus arról számolt be: a népbírósági ítéletek alapján a Budapesten 1947-ben kivégzett … Tovább »
Wass Albert mennybemenesztése és a valóság
Forrás: Népszava 2007. december 15. / Várkonyi Tibor Kenyeret vásároltam a már csak nevében nosztalgikus Szent István körúti pékboltban. Régen nem az igazi már, de az illat! Átmentem aztán a túloldalra az újságoshoz, akinek kis kuckójától néhány méterre a könyvárus kínálja … Tovább »
Balról zsidó, jobbról gyilkos bolsevik
Forrás: Index 2007. november 18. A XIII. kerületben az SZDSZ és a Fidesz szerint balról borzolják burkolt zsidózással a képviselőtestület idegeit, a szekszárdi közgyűlésben gyilkos vörösöknek gúnyolják a szocialistákat. Ráadásul mindkét helyen gyakorlatilag következmények nélkül … Tovább »
Nemzeti szégyen és katasztrófa útján
Forrás: Népszava 2007. október 13. Horthy Miklós kormányzó a nemzeti szégyen és katasztrófa útján nem az első, de a legsúlyosabb lépést akkor tette, amikor 1944. március 19-én klessheimi találkozójukon engedett Hitlernek. Nemcsak ahhoz járult hozzá, hogy a német csapatok ellenállás … Tovább »
Az ámokfutás – Rendszerváltás nyilas-nemzetiszocialista módra 1944 Magyarországán
Forrás: Népszabadság Online 2007. október 13. 1944. október 15. A Magyar Rádió 13 órakor közreadta Horthy Miklós kormányzó kiáltványát, amelyben bejelentette, hogy fegyverszünetet kér, mivel Németország a háborút elvesztette, szövetségesi kötelezettségeit pedig sorra, rendre … Tovább »

