Nemzeti szégyen és katasztrófa útján

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Népszava

2007. október 13. Horthy Miklós kormányzó a nemzeti szégyen és katasztrófa útján nem az első, de a legsúlyosabb lépést akkor tette, amikor 1944. március 19-én klessheimi találkozójukon engedett Hitlernek. Nemcsak ahhoz járult hozzá, hogy a német csapatok ellenállás nélkül megszállhassák Magyarországot, de kormányzóként a helyén maradt és kinevezte a „náciknál is nácibb” Sztójay-kormányt.

Horthy a klessheimi találkozóról visszatérve elzárkózik a Várban, semmilyen befolyást nem gyakorol az országban végbemenő szörnyű folyamatokra. Teszi ezt annak ellenére, hogy naprakészen informált arról, hogy 44. május végén elindulnak a deportálószerelvények. Ötvenegy nap alatt kereken ötszázezer zsidó származású magyar állampolgárt deportálnak. Közvetlenül az akció lebonyolításában (gettósítás, vagonírozás) sehol nem vesznek részt német katonák, ezt kizárólag a magyar közigazgatás szervei, főként a csendőrség végzi.

Június első napjaiban semleges követségek útján Roosevelt elnök közli Horthyval, hogy ha tovább halad politikai útján és nem vet véget a zsidóüldözésnek, „akkor a háború után számolnia kell a legsúlyosabb következményekkel.” Június 6-án Horthy cselekvésre szánja el magát. Kényszerhelyzetben van. Június 5-én ugyanis a deportálásokban vezető szerepet játszó Baky László államtitkár utasítására több ezer csendőrt vezényelnek Budapestre. Baky puccsal akarja a kormányzót helyéről eltávolítani, s egyben megkezdeni a fővárosi zsidóság deportálását. Horthy ekkor utasítja az Esztergom térségében állomásozó páncélosegységeket, hogy jöjjenek Pestre és távolítsák el a csendőralakulatokat. Harcra nem kerül sor, Baky csendőrei menekülésszerűen távoznak Budapestről. A pesti zsidóság deportálását illetően van jelentősége Horthy fellépésének, ám a döntő elem itt az – mint az egyebek mellett Wilhelm Höttl, a német biztonsági szolgálat délkelet-európai osztálya vezetőjének háború utáni vallomásából kiderül –, hogy „többen meggyőzték Himmlert arról, hogy a vesztésre álló háború ügyében tárgyalni kell a nyugatiakkal és ennek minimális előfeltétele a deportálások leállítása”.

Augusztus 23-án, ha Horthyban és a magyar vezető politikai elitben a németellenes fellépésnek bármilyen szándéka lett volna, erre váratlan lehetőség adódott. Mihály román király kilép a háborúból és szembefordul a németekkel. A német vezetésben tökéletes a zűrzavar, de Horthy csak arra szánja el magát, hogy Lakatos Géza vezérezredes vezetésével új kormányt nevez ki. Ezt követően Horthy újabb kísérletet tesz, hogy a nyugati hatalmakkal kössön különbékét. Szeptember 20-án Náday István vezérezredest az olaszországi Casertába küldi, hogy tárgyaljon M. Wilsonnal, a földközi-tengeri szövetséges erők főparancsnokával. A tábornagy ridegen közli: a nyugati szövetségesek és a Szovjetunió ismert közös álláspontja szerint különbékéről szó sem lehet, a magyar kormánynak Moszkvától kell fegyverszünetet kérnie. Horthy döntésre kényszerül és Faragho Gábor vezérezredes vezetésével fegyverszüneti delegációt küld szeptember 28-án Moszkvába. Október 11-én Molotov külügyminiszter előtt a magyar delegáció aláírja a fegyverszünet okmányát. Ez annál is sürgetőbb, mert másnap Malinovszkij I. Ukrán Frontja már elfoglalja Szegedet. Bár a németeknek a moszkvai fegyverszüneti megállapodásról pontos tudomásuk nem volt, már a Lakatos-kormány kinevezése óta előkészítik a „Páncélököl” hadműveletet. Horthy elhatározza, hogy október 15-én délben beolvastatja a rádióban a fegyverszüneti proklamációt. Ennek a lépésnek katonai biztosítására azonban semmit sem tesznek. A németek viszont Veesenmayer főbiztos irányításával „teljes üzemre” kapcsolnak.

Korábban Veesenmayer is lesújtóan nyilatkozott Szálasi Ferencről és nyilasairól, ennek ellenére október 15-én Szálasiban látják azt a személyt, akire támaszkodhatnak. Ugyanakkor tudják, hogy a magyar főtiszti kar többsége a nácikkal rokonszenvezik. Számításuk beválik.

Miután a rádióban beolvassák a Horthy-kiáltványt, Vörös János vezérkari főnöknek minden egységhez meg kellene küldenie a fegyverszünet végrehajtására utasító titkos jelszót: Vörös azonban „nem ambicionálja” a kulcsfontosságú távmondat elküldését, a vezérkar Horthyra felesküdött főtisztjei viszont nyíltan elárulják az országot, megakadályozzák a csapatok átállására utasító jelszó továbbítását. Ifj. Horthy Miklóst egy Gestapo-különítmény tőrbe csalja és elrabolja. A megzsarolt Horthy semmiféle ellenállást nem tanúsít, hanem a következő nyilatkozatot teszi: „…a hadvezetés eredményes folytatása és a nemzet belső egysége és összefogása érdekében kormányzói tisztemről lemondok… egyidejűleg Szálasi Ferencet a Nemzeti Összefogás kormányának megalakításával megbízom.” A történelmi út, mely október 15-e szégyenéhez vezetett, Horthy Miklósnak és politikai társutasainak e proklamációval véget ér.

Szász István

[popup][/popup]