Kafka markáns különbséget lát a keleti és nyugati zsidók irodalma között: „Már szinte megszoktuk, hogy a nyugat-európai elbeszélésekben, mihelyt kitérnek csupáncsak egyes csoportjaira is a zsidóságnak, az ábrázolás mélyén vagy tetejében mindjárt a zsidókérdés megoldását keressük, és meg is találjuk.”

Károly tizenhét évesen Goethéről publikál a Nyugatban, de apja jogásznak szánja, így majd Makóra kerül betétszerkesztő díjnoknak és filozófiai tanulmányok írása mellett beleszeret a főbérlője unokahúgába (a nagyanyámba), aki majd megszüli anyámat, pár hónappal azelőtt, hogy (nagyapámat) egy olyan munkaszolgálatba hívják be, melyről már nem tér vissza.
 

“A zsargon a legfiatalabb európai nyelv, csak négyszáz éves, vagy ennél is fiatalabb. Még nem fejlődtek ki benne világos nyelvi formák, melyre igény lenne. Kifejezésmódja tömör és gyors, nyelvtana nincs. A nyelv kedvelői hiába próbálnak nyelvtankönyvet írni, a zsargon továbbra is beszélt nyelv marad, soha nem jut nyugalmi állapotba, de a nép nem is bízza a nyelvészekre.”

Egy hetet töltünk Prágában. Nyaralni jöttünk, de nem lennék hű magamhoz, ha csak nyaralnék. Kafka színdarabomhoz gyűjtök helyi hangulatokat, K. egykori otthonait, kedves helyeit, kávéházait, iskoláinak helyszínét végigjárva. Egy amerikai egyetemi program kényelmes apartmanjában lakunk, ennek fejében egy szemináriumot kell tartanunk amerikai vendégdiákoknak a közép-európai zsidó kultúráról.

Nyomom a magyar konyhát kint, Izraelben – mondja nevetve Ofer Vardi, amikor arról faggatom, mik a tervei. A fiatal izraeli újságíró nem egyszerűen tud magyarul, a szlenget is jól ismeri. De talán mégiscsak a magyar konyha nyelve a legismerősebb a számára.

„…minden attól függ, hogy ki adja át tanúvallomásunkat a jövő nemzedékeknek, hogy ki írja meg ennek a korszaknak a történetét (…) ha mi írnánk is meg a vér és könny ezen korszakának történetét – és én szilárdan hiszem, hogy ez így is lesz –, egyáltalán ki fog majd hinni nekünk? Senki sem akar majd hinni nekünk, mert a mi katasztrófánk az egész civilizált világ katasztrófája…

Elhunyt Popper Péter, az ország egyik legismertebb és legnépszerűbb pszichológusa. Számos könyvet írt, tanított, gyakran tartott előadásokat, sokat szerepelt újságokban, rádióadásokban, tévében. Hosszú betegség után, életének 76. évében távozott. Bár az utóbbi időkben folyamatos orvosi kezelésre szorult, az utolsó napig dolgozott.

Fájdalmas lélekkel, kavargó gondolatokkal, megrendülten állok itt most Önök előtt egy olyan közösség küldötteként, amely átszenvedte a történelem legnagyobb sorscsapását.
 

„Kisszínházi” estek ismert és kevésbé ismert írónők regényeiből. Nem csak hölgyeknek, élőzenével és gasztronómiával

Ózdon reális az esélye, hogy a Jobbik jelöltje az első fordulóban több szavazatot kap a Fideszénél – a két párt között már júniusban kevesebb mint két százalék volt a különbség, a helyi jelölt pedig több mint ötezer ajánlószelvényt gyűjtött össze. A belvárosi művelődési központban szombat délután zsúfolásig telt ház, több mint 800 ember várta Vona Gábor lakossági fórumát. 

Egy elegáns, fiatalos, hatvanas olasz orvosnő meséli ezt a történetet, mely közben úgy érezzük, mintha egy Ozpetek film kezdene forogni. Anna Maria Hábermann az elhunyt apa fiókjából előkerült sárga iratcsomóról mesél, ami gyökeresen megváltoztatta az életét.
 

Stamford – Szörnyű kísérletekről vall abban a kézzel írt naplójában az „auschwitzi halálangyal”, azaz Josef Mengele (1911–1979), amelyet egy titokzatos magyar üzletember kaparintott meg.
 

1924. június 3-án hunyt el Franz Kafka, 2010 februárjában pedig egy teljes lapszámot szenteltünk a világhírű írónak. Az alábbiakban az akkor megjelent írások olvashatók a címre kattintva.

Miep Gies volt az, aki a család rejtekhelyének felfedezése után összegyűjtötte a tizenéves Anne szétszórt papírjait és feljegyzéseit, majd olvasatlanul elzárta őket egy fiókba.
 

Ma reggel, az újság szerint katyusa találat érte a Kirját Smoná-i temetőt, de a jelentés szerint senki nem sérült meg.* Miután átnéztem az ezzel kapcsolatos többi újságcikket és beszámolót, barátommal, Slomo Svá-val találkoztam, aki az én véleményem szerint a zsidó bölcselet valamint Izrael és Tel-Aviv történelmének legjobb ismerője.
 

–  A múltkorjában elmeséltem Önnek a telefonon egy Örkény történetet. Fegyveresek állítanak be valakihez, elviszik egy házba, odaállítják az udvar közepébe, bekötik a szemét és ráfogják a fegyvert. Odarohan valaki  és azt mondja: „Elnézést, tévedés, a Kossuth díjakat … Tovább »

A Holokauszt Emlékközpont Auschwitz felszabadulásának 65. évfordulója alkalmából felhívást tesz közzé a vészkorszakkal kapcsolatban még fellelhető korabeli iratok, tárgyak, fényképek összegyűjtése és megóvása érdekében.
 

Régi igazság, hogy az irodalom önterápia is. Különösen igaz ez Jankovics Éva esetében, aki első kötetét Öngyilkos lett a fiam címmel írta meg 2006-ban. Az írónő fia szerelmi csalódás miatt vetett véget az életének.
 

A húszas évek ezek, az az évtized, amelynek az elején a magyar felsőoktatásban életbe lép a numerus clausus. 1924-ben, ugyanabban az esztendőben, amikor  Bálint Györgyöt nem  veszik fel a budapesti egyetem bölcsészkarára, megalakul Gömbös Gyula Fajvédő Pártja. Nem légüres térben kezd Komlós Aladár a zsidó lélek fölött meditálni.
 

Ha ma (mint az emancipáció kezdete óta mindig) azzal vádolják a zsidóságot, hogy hazafiatlan, gyökértelen és kozmopolita – miközben a világ feltartóztathatatlanul halad a globalizáció felé (ami persze nem zárja ki, hogy egy történelmi kataklizma véget vethet a folyamatnak), akkor miért őrzi a „magyar-zsidó lelket”, és miért nem tud elszakadni attól az országtól, ahol él?