Kertész Imre 80 éves – Németország fogadta be az első magyar Nobel-díjas írót

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Kertész Imrét Németország teljesen magáénak érzi, ezt az író egyáltalán nem bánja – az első magyar Nobel-díjas író ma már kikéri magának, ha Magyarországhoz kötik. A Die Welt interjút közölt a születésnapját ünneplő íróval, a német nyelvű sajtó tele van Kertészt méltató írásokkal.
 

 

“Magyarországon az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták váltak hangadóvá” – jelentette ki a Die Welt című lapnak adott, az újság hétvégi számában megjelent interjújában Kertész Imre.

A német konzervatív napilap abból az alkalomból kérdezte az irodalmi Nobel-díjas magyar írót, hogy Kertész Imre november 9-én – a berlini fal leomlásának 20. évfordulóján – tölti be 80. életévét.

Az újság a többi között arról faggatta a német fővárosban élő írót, hogy berlininek vagy budapestinek érzi magát. Kertész kijelentette: “Nagyvárosi ember vagyok, és mindig az is voltam. Egy nagyvárosi ember nem budapestinek vallja magát. A város ugyanis teljes mértékben balkanizálódott. Egy nagyvárosi ember Berlinhez kötődik.”

Berlinben talált otthonra

Arra a kérdésre válaszolva, hogy mi nyűgözi le őt annyira Berlinben, Kertész két dolgot emelt ki. Berlin a világ zenei központja – jelentette ki, hangoztatva: ez az egyik döntő oka annak, hogy immár nyolc éve Berlinben él. “Mikor még Budapesten laktam, kis tranzisztoros rádiómmal mindig a fürdőszobába kellett mennem, amikor zenét akartam hallgatni, ugyanis csak ott volt jó a vétel.” Másik okként az író a német főváros békés, urbánus légkörét említette. “Az emberek barátságosak egymás iránt, barátságosak irántam, az első pillanattól ezt éltem meg, és ez a mai napig így maradt” – fogalmazott.

A Die Welt újságírója, Tilman Krause feltette a kérdést, hogy Budapest mindezzel nem tud lépést tartani? Az újságíró arra emlékeztetett, hogy amikor tíz évvel ezelőtt Kertész megmutatta neki a várost, az színesnek és boldognak is tűnt.

Káros szenvedélyek

Az író szerint ezt a benyomást Krause csak turistaként szerezte. “Ez azonban csak a látszat volt” – tette hozzá Kertész, utalva arra, hogy éppen most töltött tíz napot Budapesten. “Az elmúlt tíz évben folyamatosan rosszabbodott a helyzet. A szélsőjobboldal és az antiszemiták váltak hangadóvá. A magyarok régi káros szenvedélyei – a hazugság, a dolgok elfojtására való hajlam – jobban jellemzők, mint valaha. Magyarország a háborúban, Magyarország és a fasizmus, Magyarország és a szocializmus: semmi nem kerül feldolgozásra, mindent csak megszépítenek” – jelentette ki.

A Die Welt újságírója emlékeztette Kertészt arra, hogy Budapesten született, ott töltötte gyermekkorát, és a buchenwaldi koncentrációs táborból való kiszabadulása után is oda tért vissza. “Nincs az Ön, az irodalom terén rendkívül gazdag országában semmi olyan, amihez kötődne?” – kérdezte az írót.

“Az európai kultúra terméke vagyok, egy dekadens, ha akarja, egy gyökértelen. Ne minősítsen engem magyarnak” – jelentette ki válaszában Kertész. “Elég, hogy az Ön honfitársai zsidóvá tettek engem. A faji, nemzeti hovatartozás rám nem vonatkozik. Ami pedig az Ön által említett gazdag magyar irodalmi tájat illeti, elárulok valamit: a szocialista évek alatt egyetlen egy államilag engedélyezett könyvet sem olvastam. Ízlésemnek ugyanis mindaz egyáltalán nem felelt meg. Mindig felfordult a gyomrom, amikor megpróbáltam” – hangoztatta Kertész, hozzátéve, hogy természetesen van néhány olyan magyar író, akiket nagyon tisztel, és közülük Krúdyt, Szomoryt és Márait említette.

Totális rendszerek kora

Saját irodalmi munkásságáról szólva kijelentette, hogy a holokausztról írt, mert – mint fogalmazott – át kellett élnie és át tudta élni a XX. századnak ezt az egyedülálló tapasztalatát, volt Auschwitzban és volt Buchenwaldban. “De nem holokauszt-irodalmat írtam, hanem regényeket” – tette hozzá, utalva arra, hogy hivatásos írónak tekinti magát.

Egy kérdésre válaszolva pedig kijelentette: a zsidók megkísérelt megsemmisítését, a XX. század faji antiszemitizmusát nem szabad elszigetelten tekinteni. Azt a korszak nagy tapasztalatával összefüggésben kell szemlélni, és ez a tapasztalat a totalitarizmus. És a totalitarizmus a náci uralom megszűnésével nem ért véget. “És egy olyan országon, mint Magyarország, ezen kívül még az is észrevehető, hogy a nácik bukásával az antiszemitizmus sem szűnt meg” – fogalmazott a Die Weltnek nyilatkozva Kertész Imre.

A Die Welt interjúja mellett több vasárnapi német újság megemlékezést közölt Kertész Imre 80. születésnapjáról. A Der Tagesspiegel a lap kulturális rovatában megjelent írásban kiemelte Kertész Imre egy korábbi kijelentését, amely szerint “számára zsidósága semmit nem jelent”.

Németországban talált otthonra

Az újság emlékeztetett arra, hogy eddigi élete háromnegyede alatt Kertész Németországban ismeretlen volt. Az író még csak egy “hír” volt akkor, amikor a vasfüggöny lebontását közvetlenül megelőző években Esterházy Péter, Nádas Péter és Mészöly Miklós határozták meg a kortárs magyar irodalom németországi képét. Első könyve német nyelven 1990-ben jelent meg, mégpedig a Sorstalanság meglehetősen kétes értékű fordításban, és további hat évre volt szükség ahhoz, hogy már egy “csiszoltabb” formában újból kiadják.

A kudarccal, a Kaddis egy meg nem született gyermekért című könyvével, valamint a Felszámolással együtt ez az Auschwitzot körüljáró tetralógia hozott hírnevet számára. Az újság utalt a 2002-ben megkapott irodalmi Nobel-díjra, majd Kertész K. dosszié című önéletrajzi művére, amelyből – mint írta – lépésről lépésre nyomon követhető volt Magyarországtól való eltávolodása és Németországhoz való közeledése.

A Der Tagesspiegel külön foglalkozott az írónak a zsidóságról alkotott véleményével. “Számomra zsidóságom nem jelent semmit” – írta Kertész a Kaddisban is, hozzátéve: “Pontosabban fogalmazva, mint zsidóság nem jelent semmi, tapasztalatként mindent.”

Ugyancsak a kulturális rovatban közölt megemlékezést Kertész Imréről a Welt am Sonntag. A hetilap beszámolt egy, az íróval a napokban folytatott, meglehetősen személyes hangú beszélgetésről. Kertész elmondta, hogy a születésnapi vacsora után Magyarországra utazik. “Szabadságon leszek” – fogalmazott az író, aki az elmúlt évekre visszatekintve kijelentette: “Néhány dolog, ami nem volt szép, a végére megszépült.”

Szavai szerint vágyai, álmai nincsenek. “Meg akarom lepni magam” – tette hozzá, utalva arra, hogy új regényen dolgozik, amelyet be akar fejezni. “80 éves leszek, de még nem halok meg. Sok még a teendőm” – jelentette ki.

Egy élet, szemben a diktatúrákkal

Kertész Imre holokauszt-ábrázolása mérce az irodalom számára – méltatja a Neue Zürcher Zeitung című svájci világlap szombati száma az irodalmi Nobel-díjas szerzőt, aki hétfőn tölti be nyolcvanadik évét.

Az auschwitzi és buchenwaldi koncentrációs táborokban “korszakos jelentőségű civilizációs törést és minden létbizonyosság elvesztését élte át”. Az ezután következő szocializmus, az emberek szisztematikus jogfosztása és megalázása a Rákosi- és a Kádár-korszak alatt a láger folytatása volt a számára, más eszközökkel – írta a lap irodalmi rovatában egy Kertész-novellával együtt közölt cikk szerzője.

A Sorstalanság című regényről többek között azt emelte ki a lap, hogy az író a főszereplő, Köves Gyuri által meséli el túlélésének borzalmas történetét, úgy, ahogy előtte senki sem: felháborodástól és iszonyattól mentesen, gyermeki rácsodálkozással, távolságtartó megfigyelőként és paradox iróniával.

Kertész “negatív esztétikájának kristálytiszta logikája és mélységes önellentmondásossága mérceként kell, hogy szolgáljon a holokauszttal foglalkozó minden irodalmi alkotás számára” – fogalmazott a szerző, megjegyezve: a Nobel-díjas író nem csak irodalmilag, de emberileg is egyedülálló személyiség: olyan radikális az önmagában való kételkedésben, mint kevesen mások, mégis békében van önmagával.

Részletesen ismertette az író munkásságát az osztrák Die Presse is. Elemzése annak a kultúrának, amely felelős a sorstalanság állapotáért – írta a Sorstalanságról az osztrák napilap szombati száma. Az újság ismertette Kertész német nyelven kiadott, Briefe an Eva Haldimann (Levelek Haldimann Évához) című könyvét és Földényi F. László német nyelven Sorstalanság címmel megjelent Kertész Imre-szótárát is.

Lassú víz

Kertész Imre november 9-én tölti be nyolcvanadik életévét. Zsidó származása miatt 1944-ben, alig 15 évesen Auschwitzba, majd Buchenwaldba deportálták, ahonnan 1945-ben szabadult. 1948-ban érettségizett Budapesten, s a Világosság (később Esti Budapest) című lap munkatársa lett, 1951-ben gyári munkás, majd 1953-ig a Kohó- és Gépipari Minisztérium sajtóosztályának munkatársa volt. 1953 óta szabadfoglalkozású író, műfordítóként német nyelvű szerzők műveit ültette át magyarra.

Negyven éven át egy apró garzonban élt feleségével, s “önkéntes börtöncellájában” zenés komédiák és bulvárdarabok írásával kereste kenyerét. Első regénye, a Sorstalanság című holokauszt-történet egy zsidó fiú elhurcoltatásának, lágerbeli hányattatásainak, életben maradásának, megtört élete folytathatóságának a könyve.

Amikor a regény több éves várakozás után 1975-ben végre megjelenhetett, teljes csend fogadta – ezt az élményt fogalmazta meg Kertész a folytatásában, A kudarcban (1988). A trilógia harmadik része a Kaddis a meg nem született gyermekért (1990), amelyben újra megjelenik Köves György, s elmondja kaddisát (imáját) a gyerekért, akit nem hajlandó a világra nemzeni, arra a világra, amely megengedte Auschwitzot.

A trilógiában, miként Kertész más prózai műveiben is (A nyomkereső. Detektívtörténet – kisregények, 1977; Az angol lobogó – elbeszélések, 1991) a kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott ember sorsát elemzi.

1992-ben megjelent Gályanapló című kötete szépirodalmi formában megírt napló az 1961-1991 közti évekről. Az 1997-es Valaki más: a változás krónikája ezt a belső monológot folytatja az 1991-95 között vezetett jegyzetek formájában. Előadásokat és esszéket tartalmaznak A holocaust mint kultúra (1993), A gondolatnyi csend, amíg a kivégzőosztag újratölt (1998) és A száműzött nyelv (2001) című kötetek.

Kertész Imre 1989-ben megkapta a József Attila-díjat, 1997-ben a Kossuth-díjat, 2003-ban pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét (polgári tagozat). Több alkalommal részesült elismerésben külföldön is, elsősorban német nyelvterületen. A 2002. évi irodalmi Nobel-díjat az indoklás szerint munkásságáért ítélték neki, “amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben”.

2003 szeptemberében látott napvilágot a trilógia folytatásaként Felszámolás című regénye, amely a rendszerváltozás utáni budapesti értelmiségről ad képet. A 2006-ban megjelent K. dosszié című önéletrajzi dialógusregénye az író életéről: szüleiről, szerelmeiről, pályájáról, a szellemi szabadság kivívásáról és arról szól, hogyan függ össze saját élete hőseinek sorsával, az élet az irodalommal. Tavaly novemberben a Magvető adta ki Európa nyomasztó öröksége címmel az utóbbi 20 évben írt esszéit.

Az író 80. születésnapja tiszteletére október végén jelent meg a Vigilia Kiadó gondozásában A megfogalmazás kalandja című kötet, amely Kertész eszmefuttatásaiból közöl válogatást, s több, vele készült interjút is közread.

 

támogatás
Pop up banner
[popup][/popup]