Találatok ‘NOL’

Összesen 2,902 találat (1521 - 1540) : NOL.

Izrael, falasák: Rabbik kontra ősi hagyomány?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Izraelben fátylat akarnak borítani egy ezeréves ritka zsidó hagyományra. Csaknem három évtizeddel azután, hogy az ország légihidat létesített Etiópia ősi zsidó közösségének Afrika szarvából történő kimentésére, rabbijai azon munkálkodnak, hogy „kivezessék” a közösség keszoch néven ismert fehérturbános papságát, amelynek szokatlan vallási gyakorlata szerintük nem egyeztethető össze a rabbinátus ortodox judaizmusával.

New York amerikai magyar zsidó szemmel

Írta: Sanders Iván - Rovat: Hírek - lapszemle

Amikor – 1957 őszén – beköltöztünk második New York-i, illetve brooklyni otthonunkba, fogalmunk sem volt, hogy új címünk: Eastern Parkway 777 sok brooklyni zsidónak már akkor ismerősen csengett, hiszen könnyen össze lehetett téveszteni az Eastern Parkway 770-nel, ami akkor is, azóta is a lubávicsi haszid közösség központja, főhadiszállása.

„Űrtechnológiát adunk el az Egyesült Államoknak”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Izraeli kutatók még iráni kollégáikkal is képesek együttműködni, ha tudományos kérdésekről van szó. A tudomány nyelve egyetemes, és a leginkább alkalmas az ellentétek áthidalására. Egyebek közt erről beszélgettünk Daniel Hershkowitz, tudományos ügyekért felelős izraeli miniszterrel, aki a Magyar Tudományos Akadémia égisze alatt működő World Science Forum tanácskozásán vett részt Budapesten.

Neonáci nők Németországban

Írta: MTI - Rovat: Politika

A szélsőjobboldalhoz tartozókról alkotott kép megváltozott Németországban: a borotvált fejet és a fémbetétes csizmát felváltotta a hosszú, zilált haj, a horogkereszttel díszített ruhakivágás és a drótkeretes napszemüveg mögül kipillantó, tágra nyílt kék szem. 

Zsidók a Tanácsköztársaságban

Írta: Komoróczy Géza - Rovat: Politika

A Kalligram kiadónál jelenik meg rövidesen Komoróczy Géza: A zsidók története Magyarországon című, két kötetes opus magnuma, mely a zsidók magyarországi történelmének közel ezer évét próbálja áttekinteni. A magyar társadalomban, a polgári nemzetben sok száz éve van félreismerhetetlen zsidó komponens. Ezt a kettősséget írja le a könyv: a zsidók nemzetköziségét és részüket a magyar társadalomban.

Gasztro-őrület

Írta: Szombat - Rovat: Gasztro, Politika

A Szombat folyóirat decemberi számát a kulináriának szenteltük. Sztárszakács-, blogger- és vendéglősinterjúkkal, kóserpiaci körképpel és sok-sok új recepttel. Még mindig lehet újat mondani a barheszről, a maceszgombóc levesről vagy a sóletről, mindezekhez kívánunk jó étvágyat és jó olvasást. Most lapszámunk beharangozó írását olvashatják.

„Űrtechnológiát adunk el az Egyesült Államoknak” – Interjú Daniel Hershkowitz izraeli tudományügyi miniszterrel

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Izraeli kutatók még iráni kollégáikkal is képesek együttműködni, ha tudományos kérdésekről van szó. A tudomány nyelve egyetemes, és a leginkább alkalmas az ellentétek áthidalására.
Egyebek közt erről beszélgettünk Daniel Hershkowitz, tudományos ügyekért felelős izraeli miniszterrel, … Tovább »

A lakás, ahonnan Wallenberget elhurcolták

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Emlékév a száz éve született svéd diplomata tiszteletére. Ma az osztrák nagykövetség és az Osztrák Kulturális Fórum székhelye a
budapesti Benczúr utca 16. Ebből az épületből hurcolták el a szovjetek
1945. január 17-én Raoul Wallenberget, a zsidó üldözöttek ezreit
megmentő svéd diplomatát és magyar segítőjét, Langfelder Vilmos
mérnököt. Ma már azt is tudjuk, hogy melyik lakásból…

Kései vezeklés

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szokatlan hírrel került tavaly a Hugo Boss ruhagyár a világsajtó
címoldalára. A nemzetközi hírű német divatház ezúttal nem valamilyen új
öltönyfazonnal, hanem a háború előtti működésének eddig homályban maradt
részleteivel keltett figyelmet.
 

Csikágói táncjelenetek

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Színház – Kényszer szülte profilbővítés a Bethlen téren
Ismét feltűnik Budapest életében egy régi-új színháznév, a Bethlen Téri
Színház: ez az eredeti helyén nyílik meg újra, viszont nem egészen az
eredeti névvel, mert a háború előtt nem „színháznak”, hanem „színpadnak”
nevezte magát

[popup][/popup]