Hungaria Judaica sorozatban az elmúlt évben megjelent kötetek bemutatója
Az MTA Judaisztikai Kutatóközpont tisztelettel meghívja a Hungaria Judaica sorozatban az elmúlt évben megjelent kötetek bemutatójára
Összesen 336 találat (281 - 300) : Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár.
Az MTA Judaisztikai Kutatóközpont tisztelettel meghívja a Hungaria Judaica sorozatban az elmúlt évben megjelent kötetek bemutatójára
Az idén újabb eredeti dokumentumokkal egészítették ki a jeruzsálemi Jad Vasem Holokauszt Emlékmúzeumnak több mint egy évvel ezelőtt átadott Kasztner-hagyatékot, amely Frojimovics Kinga, a Jad Vasem levéltára magyar részlegének igazgatója szerint véglegesen még nem rendezhető.
Randolph Braham történészt, a magyar holokauszt neves amerikai kutatóját tüntette ki vasárnap a New Brunswicki-i Amerikai Magyar Alapítvány az általa adományozott Abraham Lincoln-díjjal.
Vitathatóak a Mazsök támogatással kapcsolatos döntései, hívták fel szerkesztőségünk figyelmét, s aki a zsidó közéletet, az anyagi támogatások rendszerét, az egyes intézmények, szervezetek munkáját ismeri, maga is láthatja az aránytalanságokat.
Forrás: Beszélő 2008. május 7. Az antiszemitizmus a hülyék szocializmusa – szól August Bebel aforizmája. Szálasi Ferenc újrafelfedezett naplója fényesen igazolja a fenti állítást, egyben megvilágítja a „nemzetvezető” gondolkodásának tekervényeit. A korábbi Szálasi-kép revízióra … Tovább »
Jókai Mór szerelmi tébolyultsága Forrás: Népszava Online 2008. április 15. Budapest Főváros Levéltára mintegy huszonöt kilométernyi iratot őríz, és negyedévente egyszer lapot jelentet meg a városról. Budapesti Negyed, ez a címe annak a több száz oldalas, már-már kötettel felérő … Tovább »
Karsai László: Lesz, amit újra kell értékelnünk Forrás: Népszabadság 2008. március 25. / Rab László Szálasi Ferencet, miután 1935-ben nyugállományba helyeztette magát, politikai ellenfelei többször is dilettáns kalandornak, vallási hóbortban szenvedőnek vagy egyszerűen tébolyodottnak … Tovább »
Forrás: Hírextra 2008. február 21. Izrael kultúráját, művészetét, gazdasági életét és gasztronómiáját mutatják be Zalaegerszegen, az Apáczai művelődési központ egy hónapig tartó rendezvénysorozatán – mondta el Wohner Csaba intézményvezető a programokról tartott csütörtöki … Tovább »
Forrás. Duna Tv 2007.október 31. Féner Tamás fotóművész munkásságának három korszakát felölelő kiállítás nyílt Fény/törések címmel kedden Budapesten, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár termeiben. Féner Tamás munkája “A tárlat azt mutatja meg, hogyan látom … Tovább »
2007. szeptember 30. Raoul Wallenberg, a második világháború éveiben Magyarországon zsidók ezreit megmentő svéd diplomata sorsával kapcsolatos fotókat és dokumentumokat adott át szerdán Moszkvában Nyikolaj Patrusev, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója Berl … Tovább »
2007. július 1. A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége pályázatot ír ki a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatói munkakör betöltésére Pályázati feltételek: Felsőfokú, szakirányú végzettség Menedzseri készség Művészi ízlés, illetve a művészet terén szerzett … Tovább »
– Halló, jó napot kívánok, egy lehetséges távoli rokona megbízásából keresem Önt. Ugye unokaöccse annak a Klein Mózesnek, akinek a felesége annak idején… Talán e cikk olvasói között is vannak, akik kaptak már meglepődve – váratlanul – hasonló telefonhívást. Bizonyára volt, akit talán sosem látott, távol élő unokatestvérrel, vagy rég elfeledett rokonokkal hozott össze így a sors, vagyis a családfakutató. Még olyan szerencsések is vannak, akiknek esetleg váratlan örökség pottyant így az ölébe, míg másoknak szomorú, vagy éppen kellemetlen családi titkok szakadtak a nyakukba a múltból.
„Erkölcsi elkötelezettségből foglalkozom a vészkorszakkal”
Szita Szabolccsal beszélget Csőke Zoltán
Szita Szabolcs 1945-ben született Sopronban. A Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány (HDKE) jogelődjeként 1990-ben létrejött Magyar Auschwitz … Tovább »
„Apámat elhurcolták azzal, hogy csak egy kis meghallgatásra viszik…”
Domonkos Istvánnal beszélget Várnai Pál
1952 őszén megkezdődött Leningrádban az ún. „cionista orvosper”. A szovjet vezetőkről gondoskodó zsidó orvosokat azzal vádolták, hogy az amerikai hírszolgálat … Tovább »
Koós Anna
A nem kívánt hagyaték
Közel harminc évet itt, Budapesten éltem, majd újabb huszonöt évet New Yorkban. Budapesten nőttem fel, és New Yorkban neveltem fel a gyerekeimet. Gondolkodásomra rányomta bélyegét a kívülállás. 1969-től kezdve társalapítóként vettem részt … Tovább »
HOLOKAUSZT MÚZEUM
A tragikomédia sokadik felvonása
2004 áprilisában ünnepélyesen megnyílt a Holokauszt Múzeum1, ám a hosszadalmas hercehurcák miatt nem a tervezett, nagyszabású, állandó kiállítással, hanem egy ideiglenes – noha a körülményekhez képest színvonalas – installációval. … Tovább »
Peresztegi Ágnes
Történelmi bizottságok és a megbékélés- avagy amit a magyar zsidóknak még meg kell tanulniuk
Az alábbiakban egy előadás szövegét közöljük, amely a „Szembenézni a történelemmel. Történelmi kutatóbizottságok” című konferencián hangzott el 2002. december … Tovább »
Holocaust Múzeum
Mikor nyit, miről szól?
2002. április 15-én a Gundel étteremben ünnepélyes sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény 2004. április 15-én megnyitja kapuit a felújított Páva utcai zsinagóga épületében. … Tovább »
Gretchen Schafft
A kollektív tagadás és a háború emlékezete
Bevezetés
A pszichológia és pszichoanalízis alapvető fogalma a tagadás (Sigmund Freud, 1930).1 Minden egyén tagad valami olyan valóságos tényt, ami kínos, traumát okoz a számára, vagy valamilyen más kellemetlen … Tovább »
Esztertáska
A zsidó nő
Július 16-án mutatták be ünnepélyesen A zsidó nő c. tanulmánykötetet, amely a Zsidó Múzeum hasonló című, szeptember elejéig látható kiállításához készült. A kiállítás kurátora és a kötet összeállítója Toronyi Zsuzsanna levéltáros-muzeológus … Tovább »