„Apámat elhurcoltak azzal, hogy csak egy kis meghallgatásra viszik…”
„Apámat elhurcolták azzal, hogy csak egy kis meghallgatásra viszik…”
Domonkos Istvánnal beszélget Várnai Pál
1952 őszén megkezdődött Leningrádban az ún. „cionista orvosper”. A szovjet vezetőkről gondoskodó zsidó orvosokat azzal vádolták, hogy az amerikai hírszolgálat és a Joint megbízásából összeesküvést terveztek a rendszer megdöntésére és a szovjet vezetők meggyilkolására. 1953 áprilisában a vádakat visszavonták, és Tyimosuk orvosnőtől, aki „leleplezte” az összeesküvést, megvonták a Lenin-rendet. Mindez nem gátolta meg a kelet-európai kommunista vezetést abban, hogy anticionista és antiszemita perek sorozatát indítsa meg – még Sztálin halála után is – a térségben. 1952 őszén zajlott le Csehszlovákiában a Slansky-per, amelyben több mint egy tucat zsidó származású kommunista vezetőt végeztek ki. Hasonló módon végeztek Romániában Anna Pauker zsidó kommunista külügyminiszterrel.
Rákosinak kapóra jött ez a zsidóellenes hullám, hiszen lehetősége nyílt arra, hogy a törvénytelenségekért a felelősséget áthárítsa. 1953 januárjában cionista összeesküvés gyanújával letartóztatta Péter Gábort, az ÁVH rettegett vezetőjét. Lefokozták, illetve kegyvesztett lett számos kommunista zsidó vezető is, pl. Vas Zoltán, Szirmai István, Kovács István. Ugyancsak letartóztatták – Joint-kapcsolatainak ürügyén – dr. Benedek Lászlót, a Zsidó Kórház főorvosát, aki része lett volna Péter Gábor perének. 1953 tavaszán – mások mellett – letartóztatták a hitközség számos vezetőjét, így Stöckler Lajost, a hitközség elnökét, Domonkos Miksát, a hitközség főtitkárát, valamint dr. József András hitoktatót és tanfelügyelőt.
Domonkos István létezéséről akkor vettem tudomást, amikor a kezembe került a Népszabadság egyik száma, benne olvasói levelével. Ebben Bächer Iván egy korábbi írására reagált, ahol az író a Holokauszt Múzeumot a „semmi múzeumának”, a Terror Házát pedig a „hazugság házának” nevezte. Azért is figyeltem fel erre a levélre, mert ebben Domonkos említi, hogy édesapja az ötvenes években egy koncepciós ügy áldozata lett. Mivel hajdani apósom, dr. József András is Domonkos egyik „bűntársa” volt, rögtön felvettem a kapcsolatot Domonkos Istvánnal.
– Kérem, mondjon pár szót önmagáról.
– Amikor 1939-ben leérettségiztem, a zsidótörvények már rendkívül hátrányosan érintettek. Szó sem lehetett arról, hogy egyetemre járjak, úgyhogy kitanultam a villanyszerelő szakmát és pár évig ebben dolgoztam. 1942-ben behívtak munkaszolgálatra, ahonnan csak 1945-ben szereltem le. A felszabadulás után folytattam a mesterségemet. majd megnősültem. Az ötvenes években sikerült bejutnom a műszaki egyetemre, ahol gépészmérnöki diplomát szereztem. Először tervező intézetekben dolgoztam, majd pályám utolsó húsz évében az Országos Onkológiai Intézet műszaki osztályát vezettem. Nyugdíjazás után hamar egy politikai szervezetnek, a Bajcsy-Zsilinszky Baráti Társaságnak lettem a tagja. Ennek révén, az 1989-es rendszerváltást követően részt vehettem az Ellenzéki Kerékasztal Tárgyalásokon, ahol, többek között, olyan emberekkel kerültem baráti kapcsolatba, mint Szabad György és Antall József. Később saját kerületemben. Rákospalotán, én lettem a legidősebb önkormányzati képviselő.
Édesapja, Domonkos Miksa pályakezdéséről is szeretnénk hallani.
Édesapám szintén mérnök volt, a szállítási kérdések specialistája. Az első világháborúban súlyosan megsebesült, de végigszolgálta azt. Nagyon sok kitüntetést szerzett, és főhadnagyi rangban szerelt le. A háborút követően pedig egy nagy amerikai vállalat szakértője lett. 1935-ben Horthy soron kívül századossá léptette elő. Horthy oldalán vett részt teljes díszben a kassai bevonulásban. Jól jellemzi gondolkodását az a levél, amelyben munkaszolgálatos fia, Péter halálhírét közli annak fivérével, Istvánnal: „Az orosz harctéren életét adta a hazáért… Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában. ”
Hogyan került Domonkos Miksa kapcsolatba a zsidó vezetéssel? Hogyan élte túl az üldözés éveit?
– Talán, mert iskolai éveiben osztálytársa és barátja volt a Hitközség főtitkára, Eppler Sándor, a német megszállás után a Zsidó Tanács apám segítségét kérte. Rendészeti kérdésekkel és a németekkel való kapcsolattartással foglalkozott. Apám két évet töltött német egyetemeken, kitűnően beszélte ezt a nyelvet, amellett hogy – nem egészen legálisan – századosi egyenruháját hordta, amihez nem kevés vagányság kellett. A németek nem is igazán tudták, hogy hova tegyék, kivel is állnak szemben, mindenesetre respektálták apám fellépését, nyelvtudását. Hasonlóan viszonyultak hozzá a nyilasok is, akik tisztelegtek neki, mint olyan századosi egyenruhát viselő embernek, akinek a gettóban jóformán teljhatalma volt. Apám Raoul Wallenberggel is felvette a kapcsolatot, aki sok mindenben segített neki. Szálasinak volt egy Szalai Pál nevű embere. Ez a Szalai könyvkereskedő volt, aki fiatalon csatlakozott a nyilas- keresztes mozgalomhoz. Amikor a harmincas években Szálasit lecsukták, vele együtt került a szegedi Csillag börtönbe, ahol egyébként Rákosi is raboskodott. Amikor 1944 őszén Szálasiék hatalomra kerültek, behívták Szálait és azzal bízták meg, hogy a Nyilaskeresztes Párt és a budapesti rendőr főkapitányság között összekötő tiszt legyen. A szerencsétlen fiatalember nem térhetett ki a megbízás elől, de akkorra már zsidó kapcsolatokkal rendelkezett és bejárt apámékhoz a Síp utca 12-be, mert sok tekintetben lehetett tőle segítséget remélni. Kapcsolatai révén, Szalai mindenről időben értesült. Amikor az oroszok már majdnem elfoglalták a pesti oldalt és a nyilasok az utolsó hidakon átvonultak Budára, egy német különítménnyel karöltve arra készültek, hogy nagy zsidóirtást végeznek a pesti gettóban. Erről Szalai tudomást szerzett, és apámék tanácsára felhívta Raoul Wallenberget. Wallenberg pedig kapcsolatba lépett a Royal szállóban székelő Wehrmacht parancsnokával, – ha jól emlékszem, Schmidthubernek hívták – azzal, hogyha itt egy tömeggyilkosságra kerül sor. őt fogják felelősségre vonni a háború után. A tábornok intézkedett, a gettó pedig rövidesen felszabadult.
Mi történt Szálaival a háború után?
– Két alkalommal is őrizetbe vette a politikai rendőrség, de a zsidók mindkét alkalommal igazolták, mint jó szándékú, tisztességes embert. Viszont 1952 táján az utcán elfogták, bevitték az ávóra és azt a hihetetlen és abszurd ügyet próbálták az ő „segítségével” megkreálni – hiszen múltja miatt zsarolható volt -, hogy Wallenberget itt Budapesten gyilkolták meg zsidó vezetők.
Mivel foglalkozott apja, Domonkos Miksa a háborút követően?
– Apámat az Izraelita Hitközség főtitkárává választották meg és 1950-ig megmaradt ebben a funkciójában. Ebben az időben azonban már több konfliktusa támadt a hitközségbe beépülő kommunistákkal. Ellenezte az állam és az egyház között megkötendő egyezményt is – Stöcklerrel ellentétben – nem is írta alá -, valamint az iskolák és kórházak államosítását. Végül nem maradt más választása, mint hogy 1950-ben, hatvan éves korában, kérje nyugdíjazását.
Mikor és milyen körülmények között vitte el édesapját az ÁVH?
– 1953. április 7-én kora hajnalban mintegy fél tucat ávéhás jelent meg ebben a házban, ahol most beszélgetünk. Apámat elhurcolták azzal, hogy csak egy kis meghallgatásra viszik, de pár óra múlva apám nélkül tértek vissza. Mindent felforgattak, rengeteg iratot elvittek. Ezután hosszú ideig semmi értesítést nem kaptunk, hogy hol van, él-e, részesíthető e jogi védelemben? Mindent megpróbáltam, ügyészséghez fordultam, de sehol sem kaptam kielégítő választ. Ha jól emlékszem, 1953. november 13-án meglátogatott minket egy ávéhás, „beszólt” anyámnak, hogy kérem, „az ön férje most már szabad ember, kiengedtük, de hát egészségileg egy kicsit leromlott az állapota, az István kórházban van, ott megnézhetik”. Nem akarom részletezni, mit is éreztünk. A húgommal együtt bementünk a kórházba, és apámat borzalmas állapotban találtuk. Száz-száztíz kilós, nagyszerű izomzatú ember volt korábban, ám egy összetöpörödött, nyomorék ember feküdt az ágyon, a kínzások következtében leromlott állapotban, szinte magánkívül. Mint utóbb a leletekből kiderült, a vörösvérsejtek száma vészesen lecsökkent. Az ávósok éjszaka vitték be, és az ügyeletes orvos először nem akarta átvenni, mivel apám nevét sem voltak hajlandók megmondani. Egy kis telefonálás, hercehurca után azonban beleegyeztek, hogy felfedik apám kilétét. A kórházban egy hét alatt valahogy rendbe hozták (szerencsére dolgozott olt egy ismerős zsidó orvos), és apám valamivel jobban lett. Hazahoztuk, de arra, hogy megkérdezzük tőle, mi is történt vele, nem volt se időnk, se energiánk. Ebben az állapotában nem is akartunk ezzel próbálkozni. Néhány hét múlva kapott egy szívrohamot, és meghalt. Halála nyilván a börtönben okozott fizikai és lelki sérülések következménye volt.
– A halála előtti rövid időben sikerült valamit is megtudni tőle fogva tartásának okairól? Ezek az emberek annyira meg voltak félemlítve, hogy beszélni sem mertek. De kik voltak a vádlott társai?
– Apám mellett a fővádlott Stöckler Lajos volt, a Hitközség elnöke. Vádlottak voltak még dr. Benedek László, a Zsidó Kórház főorvosa, valamint dr. József (Fisch) András vallástanár, hitközségi tanfelügyelő (aki különben halála után sem nyughat, mert feleségével közös sírjukat nemrég feldúlták). De folytathatnám az említett Szalai Pállal, akit annak a bevallására kényszeríttették, hogy a saját szemével látta, amint Stöckler és Domonkos meggyilkolta Wallenberget. Addig ütötték, verték, amíg aláírta ezt a tanú- vallomást. Majd elbocsátották, de figyelmeztették, hogy ha bármikor bárkinek egy szót is szól minderről, azonnal elkapják és kivégzik. Így az ügyből semmi nem derült ki. Szalai 1956-ban Dél-Amerikába emigrált, ahol álnéven élt, rettenetes félelemben. Befejezésül annyit, hogy valamikor, 1991-ben vagy 1992-ben Szalai felhívott engem telefonon, Budapestről. Találkoztunk is, és hogy tanú is legyen, jó barátomat, Ember Máriát kértem, legyen jelen. El is jött és felvette a beszélgetést, amelyből könyve, a Ránk akarták kenni született. Szalai később visszament Dél-Amerikába, és egyszer csak jött egy értesítés, hogy ott meghalt.
Visszatérve a vádakra: tudjuk, a koncepciós perek gyakorlata az volt, hogy több szálon próbálták megfogni áldozataikat. Elkezdték valamivel, amit aztán ejtettek, és egészen más irányba terelték a faggatást. Ezt bizonyítja dr. József András kihallgatási jegyzőkönyve is – az édesapjáról szóló egyetlen dokumentum, amelyet ön az üggyel kapcsolatban láthatott -, amelynek másolatát Czinner Tibor juttatta el önnek. Itt a Wallenberg-ügy mellett más vádak is voltak: Gestapo-ügy- nők, kémkedés, Joint-kapcsolat, cionista érdekeltség. Kimondták-e valaha Domonkos Miksa ártatlanságát? Volt-e bocsánatkérés?
Semmi ilyesmi nem volt, de őszintén, nincs is igényem erre. Ami történt, megtörtént, ahogy a fivéremet sem tudom visszahozni a Dontól. Időnként azért nem állhatom meg, hogy hozzá ne szóljak politikai kérdésekhez. Ezért válaszoltam Bächer Iván cikkére, mert nagyon bosszant, ha valaki nem a valóságnak megfelelően állít valamit. A Terror Háza létesítését helyesnek tartottam, a Holokauszt Múzeumét pláne. Ezeknek az intézményeknek a vezetőivel ma is kitűnő kapcsolatokat ápolok. A gettóról sok irat maradt rám, szerencsére az ÁVH nem vitt el mindent, s ezekből sokat adományoztam Szita Szabolcsnak. Sok adat maradt fenn, pl. olyan magas állású emberekről, katonai és civil vezetőkről, akik abban az időben tisztességesen viselkedtek és erejükhöz képest próbáltak segíteni. A róluk szóló igazoló papírok másolatát átadtam a fent említett intézményeknek, hogy megmaradjanak a jövő számára.
Édesapja letartóztatása, fogva tartása milyen hátrányokkal járt ön és a húga számára?
Még egyetemista voltam akkor, bár dolgoztam is mellette. Tudtuk, hogy megfigyelés alatt állunk, és én nagyon óvatos voltam. Amikor apám meghalt, írtam egy levelet, hogy szeretném visszakapni apám személyi dolgait: tárcáját, szemüvegét, fogsorát. Behívtak, és az utcán kellett várakoznom. Lejött egy ávós briganti, hogy átadja ezeket a holmikat. Megkérdeztem, hogy mégis mi volt a vád apám ellen, miért tartották fogva egy évig? Az volt a válasza, hogy „azt maga soha nem fogja megtudni”.
Sikerült-e azóta – a már említett jegyzőkönyvön kívül – valami bővebbet megtudnia édesapja kálváriájának okairól?
– Nem. Mivel apám magas rangú katonatiszt volt, a rendszerváltás idején. kapcsolataim révén sikerült bejutnom a Honvédelmi Minisztériumba, és ott megnéznem az iratokat. Apámról semmit nem találtam. Ami lehetett, azt kilopták vagy megsemmisítették.
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára dokumentumaiból [Péter Gábor és társai ügye (Domonkos Miksa) V-15266 zárt VI/31] *
Javaslat Domokos Miksa ügyében „Szigorúan titkos”
BM Vizsgálati Főosztály 1953. november 2.
101-13393/53 3-2831.
D. M: (1890 Vágvecse, Kalish)
„…1953. március 3.-án vettük őrizetbe az amerikai hírszerző szervek részére kifejtett kémtevékenység alapos gyanúja miatt. Őrizetbevételekor kémtevékenységét bizonyító dokumentum nem állt rendelkezésünkre.
1907-ben Budapesten érettségizett. Iskolái elvégzése után több üzemben dolgozott, mint gépésztechnikus. 1914-ben, mint hadmérnök vonult be katonának és 1918-ig frontszolgálatot teljesített. 1919-ben a Tanács Köztársaság alatt a Vörös Hadseregben, mint dandár parancsnok helyettes, teljesített szolgálatot. 1919-től. mint technikus állt alkalmazásban, majd 1933-tól 1944-ig a Német-Hitel tudakozóda Magyarország-i fiókjának volt igazgatója. (…) 1949-ig a BIH-nél tisztviselő, majd később főtitkára volt. 1949-ben nyugdíjazták.
Domonkos Miksa az ügyében folytatott vizsgálat során vallotta, hogy 1935-ben Gazsi János horthysta ezredes a Katonai Kémelhárítók részére beszervezte. Feladata volt a honvédséghez bevonult baloldali személyek felderítése és jelentése…”
Szabadlábra helyezési határozat
Szigorúan titkos
Budapest 1953. november 13.
„Őrizetbevétele Stöckler Lajos vallomása alapján történt, aki vallomást tett arról, hogy Domonkos Miksát kémkedésre beszervezte és aki részére folyamatosan… szolgáltatott.”
A vizsgálat során visszavonta vallomását.
BHO. 38-p. kémkedés és a BHO. 86. pontjában rnegj. népellenes bűncselekmény. (Tartalmi összefoglalás – N. A.)
*A Domonkos-ügy két dokumentumát Novák Attila bocsátotta rendelkezésre.
Címkék:2006-02