Fény/törések címmel Féner Tamás fotóiból nyílt kiállítás Budapesten

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás. Duna Tv

2007.október 31. Féner Tamás fotóművész munkásságának három korszakát felölelő kiállítás nyílt Fény/törések címmel kedden Budapesten, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár termeiben.

   
  Féner Tamás munkája  

“A tárlat azt mutatja meg, hogyan látom ma a világot, hogyan láttam tegnap és tegnapelőtt” – mondta a művész a kiállítás megnyitóján. A tárlaton látható legrégebbi képek 1979-ben készültek, a legújabbak a közelmúltban. Az első teremben ez utóbbiak láthatók, azok a felvételek, amelyeket a régi budapesti gettó helyszínein készített a fotóművész.

Mint Féner Tamás elmondta, a fotókhoz maga írt kiegészítő lírai szövegeket, amelyek a képet, mint kódolatlan jelet, kódolt jellé változtatják. B. Turán Róbert, a múzeum igazgatója a megnyitón hangsúlyozta: “a spirituális megőrzés az egyik dolgunk a világban. Ahogy Féner Tamás visszamegy múltjába, a gettó helyszíneire, ahol gyerekként átélte a vészkorszakot, az a Zsidó Múzeummal együtt egy erős ellenállás a mai fasizálódó tendenciákkal szemben”.

Sándor Iván Kossuth-díjas író úgy vélte: a fotókon évtizedekkel ezelőtti események rejtőznek. “Átformálja a fény státuszait, a megvilágítás tulajdonképpen eltakarás, a sötétben tartott felületek mélyén keresi a feltárandót, ehhez kiemelt funkciót nyer a fényt és árnyékot elválasztó törés” – elemezte a művész alkotásait az író.

A tárlat második szekciójában azok a 2000 előtt készült fotók kaptak helyet, amelyek a rendszerváltás utáni Budapestet, az elidegenedést, a kiüresedést, a bezáródást mutatják meg – mondta Féner Tamás.

A kiállítás harmadik részét az 1979 körül készült felvételek jelentik. A Beszéld el fiadnak című albumban 1984-ben már megjelent fotókon a zsidó közösségek mindennapjai, az élet fontos pillanatai, a születés, a körülmetélés, az esküvő, a temetés mozzanatai, valamint a zsidó ünnepek képei láthatók.

Az idei Prima Primissima-díjra is jelölt fotóművész mintegy 140 alkotást felvonultató tárlata jövő év január 6-áig látható a Zsidó Múzeumban. 

[popup][/popup]