Találatok ‘Magyar Szó’
Összesen 16,700 találat (9021 - 9040) : Magyar Szó.
Zsidó Közösségi Kerekasztal: Sikeresen egyeztetettek a zsidó szervezetek
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH), valamint tizennégy zsidó és holokauszt túlélőket képviselő civil szervezet vezetői megállapodtak a kormány által összehívott Zsidó Közösségi Kerekasztal legközelebbi ülésére … Tovább »
“Új” antiszemiták
Nehezen emészthető, hogy az utca emberétől, a világ vezető politikusain át, a különböző ideológiákat képviselő pártkatonákig, az emberi jogokért protestáló szervezeteket is magába foglaló, a zsidó gyökerekkel rendelkező “megmondó” emberekig bezárólag, ha Izrael kerül szóba, agyukra vörös lepel hull és értelem helyett az érzelmeik kerülnek előtérbe.
Tudunk egymással beszélni
’44-es végrendelet
“Rakétamentes Vakáció”
Imák Auschwitz után
„Megyek Pestre cselédnek…”
“Mindenki meztelen” – Visky András író
Költő és drámaíró, több amerikai egyetem vendégtanára, dramaturg és művészeti vezető a kolozsvári színházban, ahol júniusban tartották darabja bemutatóját. Már csak ezekről is bőven lett volna mit kérdezni, de beszélgetésünk végül nem egészen úgy alakult, ahogy terveztük.
Magyar … Tovább »
Szombaton volt a totalitárius diktatúrák európai emléknapja
A náci haláltáborok és a szibériai Gulag: a diktatúrák szimbólumai, ahol milliók haltak meg a 20. században. Az európai emléknap megtartásáról – részben magyar kezdeményezésre – 2011-ben határozott az Európai Unió.
Keresztszeghy Zsuzsanna családját teljesen kisemmizték … Tovább »
Több tucat magyar is harcolhat az Iszlám Állam kötelékében
Kiemelten figyelik a titkosszolgálatok Magyarországon is azokat, akiknek közük lehet az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez. A csoporthoz több ezren csapódtak szerte Európából, köztük szakértők szerint többtucatnyi magyar – írta a Blikk.
A lap szombati számában a Terrorelhárítási … Tovább »
DP regény
A második világháború befejeztével milliónyi hontalan (displaced person, DP) árasztotta el Németország útjait.
Szovjetek elől menekülők, hazájukból elűzöttek, nácik, kollaboránsok, valamint több tízezer lágerből szabadult túlélő. A Berlinben élő újságíró és kutató … Tovább »
A sanda és a suta – avagy a zsidó kártya a főpolgármesteri kampányban
A Heti Válasz sandán célozgat Falus Ferenc, a baloldal főpolgármester-jelöltjének zsidóságára, zsidó szervezeti kötődésére, merthogy a Magyarországi Zsidó Szociális Alapítvány kuratóriumának elnöke.
A jobboldal ökle így fogalmaz: „a szervezet osztja szét az amerikai kézen … Tovább »
A jobboldal és Kertész Imre kitüntetése
Az alaptörvény és a megszállási emlékmű otrombaságán ez a szépségtapasz.
Kertész Imre magas állami kitüntetést kap. Alig néhány héttel azután, hogy a tiltakozások ellenére felépített, részben hamis üzenetű Szabadság téri szobrot – a botránytól tartva, ünnepélyes kormányjelenlét … Tovább »
Gáza – Miért omlott össze a tűzszünet?
Az izraeli médiában többféle elképzelés is megjelent az egyiptomi tűzszüneti tárgyalások összeomlásának okairól, így például katari-egyiptomi ellentéttel, illetve egy utólagos izraeli záradékkal magyarázzák a kudarcot.
A The Times of Israel című angol nyelvű honlap az … Tovább »
„A zsidó kultúra az identitásom”
– Maia Morgenstern színésznő
A Bukaresti Zsidó Színházban kezdte a pályát. 1989 decemberében ide menekült, amikor a forradalom alatt a titkosrendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre. Román, jiddis, francia, olasz, angol nyelven játszik. A Zsidó Nyári Fesztivál Robert Capa-emlékestjén … Tovább »
Kertész Imre “a konszenzus vágyára és elodázhatatlan szükségességére” hivatkozva vette át a Szent István rendet
Rubik Ernő feltalálót és Kertész Imre írót a Magyar Szent István Renddel tüntette ki Áder János köztársasági elnök augusztus 20-án, az állami ünnepen a legfőbb közjogi méltóságok jelenlétében a Sándor-palotában.
A magyar állam legmagasabb kitüntetésére azok válnak méltóvá, … Tovább »
Német rádió: Kertész kitüntetése megosztja Magyarországot
A Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió Kertész Imre irodalmi Nobel-díjas magyar író tervezett állami kitüntetéséről közölt összeállítást.
A szerkesztő, Stephan Ozsváth összeállításában úgy vélekedett, hogy az egyetlen magyar irodalmi Nobel-díjas tervezett … Tovább »
Lázár összehívta a Zsidó Kerekasztalt – Heisler óvatos
Lázár János szeptemberre összehívta a Zsidó Közösségi Kerekasztalt, amihez Heisler András a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) elnökének együttműködését is kérte.
Heisler csak akkor tud a meghívásra válaszolni, ha előbb megkapja Lázártól az ülés … Tovább »







