Találatok ‘Hír Tv’
Összesen 12,218 találat (9421 - 9440) : Hír Tv.
A párbeszéd mindkét fél érdeke
Amint arról már hírt adtunk, az Izraeli Főrabbinátus nyilatkozatot tett közzé, amely szerint határozatlan időre megszakította hivatalos kapcsolatait a Vatikánnal, mert a Szentatya feloldotta a holokausztot tagadó Richard Williamson püspök egyházi kiközösítését.
Magyar skizo: úgy csalunk adót, hogy közben elítéljük
Lehet a “mi a magyar” kérdésről posztkádárista lózungok és neoszittya szóvirágok nélkül is beszélni. Ez az üzenete a Kommentár folyóirat, illetve a Reakció, a Konzervatórium, és a Jobbklikk blogok által szervezett Konzílium nevű találkozónak.
Jud Süss: újabb nyomozás lehet?
Újabb nyomozás indulhat itthon a náci propagandafilm vetítései miatt, noha már két ilyen eljárás is folyik Magyarországon
Rudan: Mikor lesznek emberi lények a zsidók?
Nagy médiabotrányt okozott Horvátországban egy híres írónő, amikor antiszemita kijelentésekre ragadtatta magát az egyik kereskedelmi tévében, a Gázai övezet eseményeit kommentálva.
Obama, a zsidók és Izrael
Hírek a múltból – Politikai harc a zsidó hitközségben
60 éve halt meg Zsolt Béla
Zsolt Béla (Komárom, 1895. január 8. – Budapest 1949. február 6): író, polgári radikális újságíró, eredeti neve: Steiner. A Nyugat második nemzedékének tagjaként indult, hatott rá Charles Baudelaire, lelkesedett Ady Endre költészetéért, mesterének tekintette Babits Mihályt és … Tovább »
Szakított a Vatikánnal az izraeli főrabbinátus
XVI. Benedek pápa a héten visszavonta a holokauszttagadó angol Williamson püspök és három társának kiközösítését, ezért a zsidó vallás legfőbb szerve, az izraeli főrabbinátus megszakította kapcsolatait az egyházi állammal.
76 éves korában elhunyt John Updike
Tel-Avivig elér az új Hamasz-rakéta
Palesztin terroristák által elhelyezett pokolgép robbant egy járőröző katonai jármű alatt. Három másik megsebesült, egy közülük súlyosan. A robbantás után kitört tűzharcban egy palesztin is életét vesztette.
Ketten
“Mindig azt mondtam Editnek, hogy túl kell élni, hogy erről hírmondó maradjon, hogy ez megtörténhetett. És mégse tudtam beszélni róla, amikor megjöttem.(…) Helmuth vett rá arra, hogy igenis, kell, hogy maradjon erről nyom. És rájöttem, hogy igaza van.” 1945. január 27-én szabadult fel Auschwitz. Európa és a világ a Nemzetközi Holokauszt Emléknap alkalmából emlékezik a lágerek felszabadulására. Egy, a vészkorszak eseményeit felidéző memoár részletét közöljük az alábbiakban.
“Valódi rendszerváltás” a szélsőjobboldalon – avagy a Jobbik a politikában
Még a romák integrációs nehézségeit, a nem roma falusi lakosoknak a romákkal kapcsolatos tapasztalatait és félelmeit is hajlamosak voltak azonnal “rasszizmusnak” kikiáltani a mainstream uralkodó politikusai, közírói.
“Azt hiszem, nem voltak gázkamrák” – megszólalt a püspök
Zsidó vezetők nyomatékosan kérték XVI. Benedek pápát, hogy ne rehabilitáljon egy holokauszttagadó tradicionalista püspököt, mondván, hogy ez antiszemitizmust gerjesztene, és mély sebet ejtene a keresztény-zsidó kapcsolatokban.
Tűzszünet vagy béke?
Izrael és a Hamász kölcsönösen elutasította a tárgyalásokat, majd egyoldalú tűzszünetet hirdetett, hogy aztán mindkét fél győztesként ünnepelhesse magát. Izrael világossá tette, hogy a jövőben is keményen megtorolja az palesztin iszlámista szervezet agresszióit: ha a Hamász továbbra is rakétákkal támad, Izrael kész újabb hadjáratot indítani. A Hamász vezetői pedig a tűzszünet bejelentésekor közölték, hogy máris újra fegyverkezésbe kezdenek. Van esély a tartós békére, vagy csak rövid fegyverszünetre számíthatunk?
Rekonstruálták az ókori izraeliek arcát
Senki sem tudja, hogy valójában hogy nézhetett ki Mózes vagy Jézus; míg az egyiptomiak, görögök, rómaiak külleméről fogalmat alkothatunk a műalkotások révén, a zsidóknál a vallás tiltja az emberábrázolást, így hitelesnek tekinthető ókori portrék sincsenek.
Árja ikrek városát hozta létre Mengele Brazíliában?
Egy argentin történész azt állítja: a nácik hírhedt doktora, Josef Mengele felelős azért, hogy egy brazil kisvárosban megdöbbentő számú szőke, kék szemű iker születik.
Az ember, aki tudja, mit akar
Ezt a benyomást keltette bennem Barack Obama a beiktatási ceremónia idején. Nem látszott rajta elfogódottság, inkább csak a felelősség tudata, mely valóban rá hárul. És – nevezzenek szentimentálisnak – felemelő eseményként éltem meg pesti zsidóként, hogy színes bőrű elnököt iktattak be az Egyesült Államokban.
Még mindig működnek a csempészalagutak Gázában
Az izraeli haderő utolsó katonája is elhagyta a Gázai övezetet, de Izrael még mindig készen áll a beavatkozásra, ha a Hamász támad. Egyiptomból továbbra is titkos alagutakon folyik a csempészet, egyebek mellett erről tárgyal Brüsszelben Cipi Livni izraeli külügyminiszter.
Provokatív Polgár az “Egy a tábor, egy a zászló!”-ról
Az “Egy a tábor, egy a zászló!” elvének működőképtelen voltát már megannyian felemlítették számos fórumon, így mérvadó sajtóorgánumokban is, ám arról méltatlanul kevés szó esik, hogy Orbán Viktorék honnan merítettek, amikor ezt a pártstratégiát kiötlötték.




