Találatok ‘Hír Tv’

Összesen 12,217 találat (6101 - 6120) : Hír Tv.

Kalmár Tibor: A Salamon

Írta: Kalmár Tibor - Rovat: Kultúra-Művészetek

A Magyar Humor Napja Karinthy Frigyes születésnapja: június 25. Emléket állítunk a klasszikus pesti humornak, amelynek a legjelesebb írói: Heltai Jenő, Molnár Ferenc, Királyhegyi Pál, Kishont Ferenc, Örkény István és Hollywood filmvígjátékainak magyar megteremtői: Lengyel Menyhért, László Miklós, Görög László, Lőrincz Miklós, Vadnay László. Műveik feledhetetlen tolmácsolói között olyan zsenik voltak, mint Kabos Gyula, Salamon Béla, Latabár Kálmán, Kellér Dezső, Alfonzó és Hofi Géza. A humor napja egyben tisztelgés a túlélés humora művelői előtt.Salamon Béla épp 50 éve halt meg.

Horthy Miklósné: Napló 1944-45

Írta: Horthy Miklósné - Rovat: Történelem

Horthy Miklósné három vékony, kézzel írt naplókötete évtizedeken keresztül hevert elfelejtve Portugáliában, majd egy dél-angliai garázsban. ,,Holnapután lesz három hete, hogy idehoztak minket.” – így kezdődik az első füzet Bajorországban, Szálasi Ferenc hatalomátvétele s a Horthy család Németországba hurcolását követően, 1944. november 6-án. 1945 decemberében ér véget a harmadik kötet.

Pintér belügyminiszter és 1944

Írta: Karsai László / nol.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A Belügyminisztérium F. D. Roosevelt (néhány éve Széchenyi) téri épületének márványaulájában 2015. október 29-én Ilan Mor, Izrael nagykövete és dr. Pintér Sándor belügyminiszter adta át a jeruzsálemi Jad Vasem Intézet Világ Igaza kitüntetést és a Magyarország Bátorságért Érdemjel elismerést azoknak (illetve idén posztumusz leszármazottaiknak), akiket 1944-es embermentő tevékenységükért a Jad Vasem illetékesei 2014-ben kitüntettek. Összesen hat embernek.

Heisler: “Szinte titkosan működtetik az IHRA szervezetét… “

Írta: Heisler András, mazsihisz.hu, Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szabad-e többségi és kisebbségi közösségeket szimbolikus szobrokkal elválasztani, vagy szembeállítani? – fogalmazott Heisler András, a Mazsihisz elnöke kedden, az IHRA (Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség) plenáris ülése alkalmából megrendezett gálaműsorán a debreceni Csokonai Színházban.

A héten tartott rendezvénysorozat keretében amerikai, német, brit és izraeli delegációi bírálták a Hóman-szobor tervét.

Bevésett nevek

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán tartandó Bevésett nevek című kettős kötet bemutatójára, melynek első része az ELTE holokauszt- és második világháborús emlékműpályázatára beérkezett terveket gyűjti egybe, második része pedig a megvalósult emlékmű avatásához kapcsolódó konferencia előadásait tartalmazza.