Az örök magyar határpör folytatódik. A kavicsot a pocsolyába ezúttal Kertész Ákos író dobta be, aki szerint a magyar nép „genetikailag alattvaló”, „röfög és zabálja a moslékot, és nem akar tudni róla, hogy le fogják szúrni”. Kertész kemény írására meg is jött a reakció jobbról, akik ismét magyargyűlöletet és Landeszmann rabbit kiáltottak. Nincs új a nap alatt, csak ugyanaz a dühödt és szomorú frusztráció balról-jobbról.

„Másfél órát álltam sorba a dedikálásra várók között, egyik kezemben Gyurcsány könyve, másikban a CD a városgazdálkodási javaslatommal. Mikor sorra kerültem, megmondtam, hogy két éve sikertelenül próbálom eljutatni hozzá az anyagot, mert a tanácsadói féltékenyen őrzik őt. Nevetett, de pár nap múlva fogadtak. Később az egész elakadt a pénzügyminisztériumban – Keller László levelét őrzöm, aki hosszasan bizonygatja, hogy ami másutt igen, Magyarországon miért nem működik.” 

Ómédinél evett utoljára jóízűen spenótot, aztán a folytatásban velük együtt veszett el az étvágya. Amíg Pénzeséket a szomszédjukból el nem hurcolták a Moskovits-téglagyárba, Menyétke hozzájuk járt kosztolni. 

Bármilyen abszurd, Malac a zsidó néppel érzi magát hasonlatosnak, és ki
is mondja, átélte fajtája genocidumát. Ez nagyon sok kérdést vet fel.
Mindannyian számos identitással rendelkezünk, mégis, legtöbben egy fő
alappillért keresnek, amire ráépíthető a többi, holott a több alappillér
mindig stabilabb. A kérdés az, bevállalható-e a társadalomban,
bármelyik elutasított tulajdonságunk?

Éppen annyi idő telt el a rendszerváltástól napjainkig, mint a két
világháború között. Csak hisszük e kétszer huszonegy évről, hogy mindent
tudunk róluk, homály fed sok mindent. Azt is jószerivel, hogy miért
került Anikó, a pesti polgárlány brit egyenruhában nyilas kivégzőosztag
elé. Most lenne kilencvenéves. Bokor László emlékriportja. 

Új kuratórium (és felügyelőbizottság) áll a Magyarországi Zsidó Örökség
Közalapítvány (Mazsök élén) – legkésőbb ez év szeptemberétől. A
kétharmad részben kicserélődött testület a honi zsidó politikában
felborult erőviszonyokról tanúskodik.

„Jól ismerem azt a kérdést, hogy kinek van joga Holokauszt Központot
vezetni. Mint az angliai Nottinghamshire egyik metodista lelkészének
fia, nem mondhatnám magától értetődőnek, hogy én alapítottam meg az
Egyesült Királyság Holokauszt Központját. Az sem tekinthető
nyilvánvalónak, hogy éppen engem választottak a Nemzeti Holokauszt
Emléknap elnöki posztjára.

Shakespeare: A velencei kalmár, Tamási Áron Színház Sepsiszentgyörgy (POSZT) Bocsárdi László rendezése nem akar elsiklani A velencei kalmár súlyos
kérdései mellett, és a felszíni, azaz politikai természetű izgalmait sem
próbálja kerülgetni.

Korábban  közöltük a szerző írását, melyre kérésünkre Czeizel Endre és
Venetianer Pál reflektált. Az alábbiakban a viszontválaszt olvashatják.
 

A cionizmus
prófétájának nevezett Moses Hess 1862-ben adta közre Róma és Jeruzsálem – Az
utolsó nemzeti kérdés című írását. A kötet első teljes magyar kiadását
mutatta be az Izraeli Kulturális Intézetben a Múlt és Jövő Kiadó, a szöveget
gondozó Haraszti György és a művet méltató Heller Ágnes társaságában.

Venetianer Pál (1935)
a molekuláris biológia nemzetközi hírű
kutatója, az MTA tagja. 1994 és 1996 között az MTA Szegedi
Biológiai Központjának igazgatója.

Tábor Béla 1939- es esszéje ma fontosabb, mint valaha. ’39-ben az, hogy a zsidóság önzésével magára haragítja a befogadókat és ezzel – létrehozva a dühös nácikat – öngyilkosságot követ el, hallatlan és meghallhatatlan állítás volt. Voltak túlzásai: a talmud-kritikája ijesztően … Tovább »

(…) magyarok bátorsága,
svédek gőgje,
szlávok tunyasága,
zsidók hitetlensége,
bajorok kicsinyessége,
görögök hízelgése (…) – kezdhettem volna előbb és folytathatnám tovább a népeknek a jellemzését az 1400-as évekből, de minek. Nyilvánvaló, hogy a jellemzést készítőknek … Tovább »

Várnai Pált van, aki Paul Várnaiként ismeri, minthogy az ’56-os forradalom után Kanadába emigrált, s ott lett irodalomprofesszor. Számos írását, főként írókkal, tudósokkal készült interjúit a Szombatban is közöltük. Életeim című memoárkötetét, mely a Zachor Alapítvány gondozásában jelent meg, március 24-én, csütörtökön, 18.00-kor mutatják be a Bálint Házban. A szerzővel a bemutatón lapunk főszerkesztője, Szántó T. Gábor beszélget. Alább részletet olvashatnak a könyvből.

Az természetes, ha az ember a nemzet nagy költőjéhez megy interjúzni, előtte hosszú listát készít a feltétlenül felteendő kérdésekről. És abban sincs semmi meglepő, hogy mindezt azonnal elfelejti, amikor háza kapujában találkozik a nemzet nagy költőjével, aki vagy tíz perccel a találkozó előtt odaállt, mert a kapucsengő nem működik. Miközben felfelé bakatatnak a lépcsőn a riporter rádöbben, hogy sokkal jobb, ha…

Jakov Glatstein, az amerikai jiddis kultúra emblematikus alakja, költő, író, kritikus 1896-ban született Lublinban.

Jakov (Jacob, Yakov, Yaakov, Yankev) Glatstein (Glatshteyn) anyai ágon rabbi-ősök leszármazottja, apai ágon zenei indíttatást kapott, és jiddis írók ismeretségét. … Tovább »

A zsidók közül sokan hibáztak, amikor a liberális demokrácia helyett a kommunista szocializmust választották zsinórmértékük gyanánt, mert az nekik biztonságot nyújtani nem tud. Nem állítható, hogy az elmúlt évtizedekben mindent egybevéve a zsidó középosztály derekasabban állt volna ki, mint a keresztény középosztály a polgári szabadság és az egyén méltósága mellett.
 

Mindennek, ami Izraelben történt velem, ez a másnaponta ismétlődő lótrágya-takarítás adja a hátterét, az istálló ugródeszkaként szolgált kalandjaimhoz, egyúttal erős vár is volt, amelybe bármikor visszatérhettem. A kibuc ma az új bevándorlók lábtörlője, egy másik kornak azonban alapmítosza.

Zeneszerző, zongorakísérő, filmek, színdarabok, tévé- és rádiójátékok zenéjének szerzője, némafilmek zenei kísérője. Darvas Szilárdnak, a kiváló humoristának, kabarészerzőnek és konferansziénak az ifjabbik fia. Nemrég ünnepeltük apja születésnek századik évfordulóját. Testvérével, Lászlóval együtt apjuk számos írásának ihletői.

Tamáskám! Tudd – semmit sem értettem félre. Nem szoktam. Csak unni kezdtem, hogy az utóbbi időben kizárólag más faszával vered a csalánt. Sajnos többnyire az enyémmel. Mi közöd ehhez az ügyhöz? És ha van is, miért nem számtalan saját, jó nevű, tudtommal elég befolyásos ismerősödet, netán barátodat – bár az rajtam kívül nincs oly sok – baszogatod?