Margit Patrícia Eszter: New York bezöldül

Írta: Margit Patrícia Eszter - Rovat: Külföld

A nemzetközi világmegváltás, az emberi jogi és szociális mozgalmak után lefutott a kabbala őrület is: jelenleg a test és élettér optimalizálása tartja lázban a New York-i zsidó közösséget. A fenntartható fejlődés olyan központi kérdéssé vált, hogy a különböző irányzatok is összefognak: ortodox, konzervatív, reform, rekonstrukcionista, renewal és nem vallásos városi zsidók, akik korábban maximum az állatkertben láttak élővilágot, most közösségi kerteket létesítenek, bicikliznek, földet művelnek, házi kecsketejet sajtolnak és tömegesen költöznek biofarmokra. Mindezt vallási alapon és persze, mert ez most a menő.

Az elmúlt néhány évben környezetvédelmi mozgalom vezető szerepre tett szert a zsidó közösségben. Az egyéneket csak úgy, mint az intézményeket, a legkülönfélébb programokkal bíztatják arra, hogy újrahasznosítsák a hulladékot, kevesebb húst egyenek, több bio- és helyi terméket fogyasszanak, kerteket műveljenek, mértékletesen vásároljanak, és ne használjanak annyi műanyagot.

Az elmúlt néhány évben a zsinagógák jó része áttért az energiatakarékos izzókra, nagy igyekezettel szigetelik a nyílászárókat, környezetkímélő tisztítószereket használnak, rendszeresen monitorozzák energia felhasználásukat és óvatosabbak a fénymásolással is. Egy magára valamit adó szervezet ma már nem szervez konferenciát karbon-lábnyomata semlegesítése nélkül: szakértők segítségével kiszámolják, hogy a résztvevők mekkora mennyiségű, környezetszennyező, üvegházhatású gázt eresztenek a légkörbe direkt vagy indirekt módon, például mennyi papírt használnak fel, mennyi üzemanyagot eszik a repülőjük vagy mennyi energia megy el a fűtésre és főzésre. Ezután erre szakosodott, izraeli szervezetnek pénzt adományoznak annyi fa ültetésére, mely idővel meg tudja tisztítani azt a fokú szennyeződést, melyet rendezvényük előidézett.

A divatos Romemu közösségben a péntek esti, közösségi sabati vacsora szervezői arra bíztatják a híveket, hogy a lebomlásra képtelen, környezetszennyező műanyag helyett, saját, otthonról hozott tányérjukon, saját evőeszközökkel egyenek. Alternatívaként kukoricából vagy cukornádból készített, könnyen bomló, bio-szettet kínálnak, melyet önkénteseik a vacsora után egy manhattani komposzt-tárolóban helyeznek el.

Az Isabella Freedman zsidó üdülőben a padló bambuszból készült, ólommentes festéket, energiatakarékos világítást és napelemeket használnak, az éttermükben az üdülő földjén működő Adamah (Föld) farm és agráriskola saját termesztésű, vegyszermentes zöldségeit, gyümölcseit és tejtermékeit szolgálják fel.

Nem Yorkban az elmúlt két évben szinte minden, magára valamit adó zsinagóga csatlakozott egy CSA-hez (Community Supported Agriculture), vagy maga hozott létre egyet. A CSA a környékbeli biofarmokról, fix havi összeg ellenében idény zöldséget, gyümölcsöt, tejterméket szállít egy központi felvevő helyre és azt busás haszonnal adja tovább. A CSA olyan népszerű, hogy a csatlakozni kívánók sokszor várólistára kerülnek. Sokan úgy érzik, így ellenőrizni tudják az asztalukra kerülő étel minőségét és frissességét, ráadásul támogatják a helyi termelőket, és környezetkímélőbb, ha nem a világ másik részéről szállítatják azokat a termékeket, melyek helyben is fellelhetőek.

 

Zsidó farm

A zöld mozgalom persze évtizedekkel ezelőtt kezdődött és sok zsidó vett benne részt, de 1988-ban jött létre az első országos zsidó környezetvédő szervezet, a Shomrei Adamah azzal a céllal, hogy a nem vallásos és független zsidók számára megmutassa, hogy zsidó alapérték a környezettudatosság.

Nati Passow, a zsidó farmiskola egyik alapítója (Jewish Farm School) szerint a módszer egyszerű volt: egy-két zsidó tanítást nagyobb, ökológiai témákhoz kötöttek, így könnyen fogyaszthatóvá tették a zsidó környezetvédelmet azok számára is, akik nem sokat konyítottak a hagyományhoz. Így lett a „bal tashchit” (ne pazarolj) elve a zsidó környezetvédelmi etika alapjává. A bibliai tanítást, miszerint Ádám a földből (Adamah) vétetett és azért helyezte az Örökkévaló az Édenkertbe, hogy „l’ovdah ul’shomrah” (gondoskodjon és védjen) szintén hivatkozási ponttá vált.

Időközben szofisztikáltabbá alakult a mozgalom, immár a legkülönfélébb rétegigényeket vallásos szint szerint is képes kielégíteni. Evonne Marzouk, a Canfei Nesharim Tóra alapú környezetvédő közösség alapítója és igazgatója szerint az aktivisták eleinte nem sok erőfeszítést tettek az ortodox zsidók bevonására. Szervezete nagy sikerrel tanítja a zsidó környezetvédelmi etikát vallásos szövegeken keresztül.

A vallásosok szerint a sabat a Föld kíméléséről is szól: ilyenkor sokan nem autóznak és nem vásárolnak. Helyre áll a rend, mert sokan néha szem elől tévesztik a lényeget: a zsidóság szerint nem azért dolgozunk, hogy minél többet fogyasszunk, hanem azért, hogy jobban tudjuk értékelni a hetedik napot, amikor megpihenünk.

 

Busz, használt növényi olajjal

Nati Passow szerint a zsidó környezetvédelmi mozgalom azért ilyen sikeres, mert egyre többen tudnak a klímaváltozásról és a fenntarthatósággal kapcsolatos kihívásokról.

A Central Park

A mostani sikerek nem jöhettek volna létre az elmúlt húsz év befektetései, köztük a COEJL (Coalition on the Environment and Jewish Life) politikai és hitközségi aktivizmusa nélkül. Ez a szervezet hívta fel országos kampányaival a környezetvédelem ügyére a közösségi vezetők figyelmét. A COEJL rendszeresen hallatja a zsidó közösség hangját a környezetvédelemmel kapcsolatos, országos szintű döntéshozatalban is.

Úttörő munkát végzett az 1994-ben alapított Teva Learning Center is, mely a hagyományos hitközségi oktatásba környezetvédelmi elemeket vitt, s a zsidó bölcsességet a környezettudatosság értékeivel párosította. Igyekeznek kampányaikat egy-egy zsidó ünnephez, vagy szokáshoz kötni, például a Koppenhágai Klímakonferencia idejére időzített zsidó klímaváltozás kampányt a Hanukához, az olaj megőrzésének ünnepéhez kapcsolták.

Hasonló munkát végez  2005-ben alapított Jewish Farm School is, melynek célja, hogy megreformálja a zsidó oktatást és a gyakorlatban tanítsa a zsidó gyerekeket a Föld szeretetére. Az iskola Yoni és Vivien Stadlin-vezette Eden Village Camp környezetvédő gyermektábor területére költözött 2010 nyarán. Az első öko-tábor, mely New York állam északi részén, a hegyekben található, óriási sikerrel nyitotta meg kapuit: a borsos, több mint 2000 dolláros részvételi díj ellenére is telt házzal üzemeltették. A vallásosság különböző szintjein álló diákok a nyáron megtermelték saját ételüket, kecskepásztorkodtak, biciklimeghajtással készítettek joghurtot, csirkéket és kecskéket etettek és bibliai gyógynövénykertet ültettek. A gyerekek bungalóit „snack kiskertekkel” ültették körül, azaz olyan, egészséges nassolásra alkalmas növényekkel, mint a málna vagy menta – azt remélték, így leszoktathatják a gyerekeket a túlzott édességfogyasztásról.

Nyáron a táborban állomásozott Jonathan Dubinsky Topsy-Turvey busza, egy teljesen egyedülálló, használt növényi olajjal működő közlekedési eszköz is, melyet 2009 októberében indított szimbolikusan útjára az ENSZ székház elől Pásztor János, az ENSZ-főtitkár klímaügyi csapatának vezetője. Az iskolabusz azóta járja Amerika keleti részét, hogy felhívja a zsidó táborok, iskolák és egyetemi campusok figyelmét Maimonidesz tanítására: „Istenfélő emberek… ne szemeteljetek ezen a világon, még egy mustármagot se pazaroljatok”. Az aktivisták a „bal tashit” elvét még az ételmaradékokra is vonatkoztatják és a zsidó tanítások szellemében éttermektől mentenek meg kidobásra szánt, használt, növényi olajat. A csodabusz menet közben megtisztítja, majd üzemanyaggá alakítja a maradékokat. A buszon az aktivisták más, érdekes tárgyakat is szállítanak, mint például egy hűtőládából és üveglapból készített ökotűzhelyet. Azt szeretnék, ha egyfajta „csináld magad mozgalomként”, kézzelfoghatóbbá tehetnék a fiatalok számára is megvalósítható környezetvédelmi innovációs lehetőségeket.

 

Latkesz, gyömbérrel

A Hazon zsidó környezetvédő szervezet táplálkozási konferenciáival, CSA programjaival és cikksorozataival széleskörű, zsidó közösségi üggyé tette a környezet- és testtudatosságot. Nagy tömegeket megmozgató, biciklis felvonulásaikkal nem csak az alternatív közlekedési lehetőségekre hívják fel a figyelmet, de pénzt is gyűjtenek izraeli és amerikai zöld programokhoz. Táplálkozási konferenciáikkal a zsidóság ételhez való viszonyát is megváltoztatták: míg a kóserság háromezer éve meghatározza, hogy mi az ehető és mi nem, addig ma mélyebben is elgondolkodtatják az embereket személyes választásaikkal kapcsolatos felelősségükről a táplálkozásukkal, egészségükkel, szemeteléssel, valamint az életterükkel kapcsolatosan.

 

Míg a hagyományos, nehéz és zsíros kóser ételek nagymamáink világát idézik, addig a régi ízek vegán, nyers, helyi termesztésű és bio változatait hirdető receptek növekvő népszerűségnek örvendenek. A kóser éttermek közt egyre több egészséges ízeket és zsidó értékeket szem előtt tartó kezdeményezés létezik – míg a latkeszt teljes kiőrlésű lisztből gyúrják és gyömbérrel ízesítik, a fagylaltot helyi bio-kecsketejből készítik.

Az egyik legérdekesebb kezdeményezés az ortodox tulajdonú Masbia, mely a brooklyni zsidókat látja el kiváló, glatt kóser, magyaros ízű konyhájával. Szegénymenza helyett olyan környezetet teremtettek, ahová a jómódú vendégek is szívesen betérnek, de a szegények is embernek érezhetik magukat. Az étteremben mindenki annyit fizet az ételekért, amennyit tud, és annyit eszik, amennyi belefér. Van, aki önkénteskedik fizetés helyett, de ez sem kötelező. Céljuk, hogy megváltoztassák a zsidóság étkezéshez való viszonyát: bebizonyítsák, ha összefogunk és nem pazarolunk, mindenkinek jut elegendő étel.

Az Uri L’ Tzedek ortodox szervezet kóser éttermeket monitoroz, hogy meggyőződjenek arról, nem csak a felszolgált ételek, hanem elkészítésük is a tórai értékeknek megfelelő. Legutóbb azért hallatták a hangjukat, mert az egyik étterem illegális mexikóiakat foglalkoztatott éhbérért, de korábban felszólaltak az ellen is, ha valahol kegyetlen körülmények közt tartották a csirkéket.

Shamu Fenyvesi Sadeh, az Adamah farmiskola magyar származású vezetője a zsidó agrármozgalom egyik emblematikus figurájává vált. Édesapjától tanulta a föld szeretetét – ősei Taub Izsák rabbi követői voltak, több száz éve gazdálkodtak. Édesapja Amerikába is magával vitte a tudását, Washington D.C.-ben is felbontotta a házuk előtti betont és biokertet ültetett rajta: Shamu tőle tanulta meg a komposztálást és az állattartást is – s mindennek nagy szerepe volt abban, hogy Shamu jobban kapcsolódik a zsidósághoz is. Fenyvesi igazi sikertörténetet tudhat magáénak: nem csak magyaros savanyú káposztája és csemege uborkája „díszvendég” a trendibb, zsidó rendezvényeken, de huszonéves diákjaiból az aktivisták új generációját is sikerült kinevelnie. Diákjai számos új szervezetet hoztak létre: Naftali Hanau Grow and Behold néven kóser, bio baromfi farmot alapított, Risa Alyson Strauss pedig Torontóban Kavannah néven közösségi oktató biokertet ültetett. „A gazdálkodás számomra spirituális élmény, hiszen a föld a lelket is kiműveli: tiszteletre, hálára, alázatra, a munka becsületére és az áldásaink számbavételére tanít. Nincs annál jobb, amikor a barátainkkal egy közös célért dolgozunk” – mondta Shamu Fenyvesi Sadeh.

Az elmúlt pár évben ezek a közösségek sokak számára a vallásnál is autentikusabb kapcsolódási ponttá váltak. Azt mondják, a következő lépés, hogy a zsidó közösség önmagában is fontos ügyként kezelje a környezetvédelmet, ne pusztán az önfenntartás eszközeként.

 

 

További információk:

Jewcology

Jewcology is a project of Aytzim Copyright © 2020 Aytzim Site by Springthistle and BeyondSoftware Carbon-neutral hosting by DreamHost No animals were harmed while testing this site

http://www.hazon.org

Secret Affairs: All About Affairs, Types and Reasons

An affair is a romantic, friendly or sexual relationship with another person outside of marriage or committed relationship. It usually involves intense emotional and sexual connection towards another individual that is not your spouse or partner. Affairs typically happen when a married person develops strong physical or emotional attraction towards another individual that leads to a series of events and activities.

http://www.coejl.org

http://www.canfeinesharim.com

Advocacy – Hazon

We are living through a critical moment that demands all of our voices. Hazon is here to help you take action… even if you aren’t following all the complexities taking place on Capitol Hill! We are tracking opportunities for the Jewish community to tip the scales toward climate smart food policy.

 

[popup][/popup]