A huszadik század volt – a Templom lerombolása óta először – a zsidó évszázad. A zsidók példátlan, az európai modernséget meghatározó kulturális-tudományos teljesítménye és politikai radikalizmusa, majd az európai zsidóság kiirtása (a második világháború centrális eseménye, nem is olyan titkos lényege), Izrael állam megalapítása és védelme a szovjet tömb által támogatott arab hadseregekkel és gerillákkal szemben…

Húszéves a Budapest Klezmer Band. Ebből az alkalomból a zenekarral együttműködve a Szombat különszámot jelentetett meg, melyet a Művészetek Palotájában, a jubileumi koncert közönsége kapott kézhez. A koncerten folyóiratunk főszerkesztője köszöntötte az együttest. Az alábbiakban a beszéd írott változatát közöljük.

Tudatra és tudottra hasadt egziszten­ciánkban mind törvényen kívüliek vagyunk; mind ott állunk a törvény kapujában. E kettéhasadt létezésre az édenkerti történet, ha vigaszt nem is, de magyarázatot kínál. 

Mint az köztudott Franz Kafka halála előtt arra kérte legjobb barátját Max Brodot, hogy semmisítse meg minden kéziratát, ám Brod, hála istennek erre nem volt hajlandó, hiszen így szegényebbek lennénk a világirodalom egyik legnagyszerűbb szerzőjének több remekművével.

Az élettel szembeállított írásáról, hiszen Kafka, aki tébolyítóan aggályos kérdéseivel birtokolni akarja Felice környezetét, múltját és jelenét, az idejét, a jövőt illetően éppen azért bizonytalanodik el, mert az ő lényege az írás. Ez az akadálya a közös jövőnek, a mellettiségnek, annak, amibe belekényszeríteni igyekszik Felicét, hogy ugyanazzal a mondattal lebeszélje önmagáról, és aláássa az idillt.

Kafka markáns különbséget lát a keleti és nyugati zsidók irodalma között: „Már szinte megszoktuk, hogy a nyugat-európai elbeszélésekben, mihelyt kitérnek csupáncsak egyes csoportjaira is a zsidóságnak, az ábrázolás mélyén vagy tetejében mindjárt a zsidókérdés megoldását keressük, és meg is találjuk.”

“Mit akarsz Palesztinától, Franz? Sivatag, mocsarak, pára, moszkitók. A te egészségeddel! Mit csinálnál ott? Városokat építenél? Maltert hordanál? Téglákat adogatnál?… Zsakettben és keménykalapban? Térj észhez! Örülj, hogy nyugaton élsz. Örülj, hogy szabad vagy. Örülj a kultúrádnak, a doktorátusodnak, hogy kalapot emelnek neked a hitközségben… Meg aztán, te nem az a fajta vagy, aki képes volnál itt hagyni apádat, anyádat.”

“A zsargon a legfiatalabb európai nyelv, csak négyszáz éves, vagy ennél is fiatalabb. Még nem fejlődtek ki benne világos nyelvi formák, melyre igény lenne. Kifejezésmódja tömör és gyors, nyelvtana nincs. A nyelv kedvelői hiába próbálnak nyelvtankönyvet írni, a zsargon továbbra is beszélt nyelv marad, soha nem jut nyugalmi állapotba, de a nép nem is bízza a nyelvészekre.”

A huzavona évek óta folyik Franz Kafka hagyatékáért. Most épp a jelenlegi tulajdonos jelentette be, hogy betörtek hozzá, és talán ellopták a kéziratokat, de ebben nem biztos.

Mélyen vallásos, haszid szüleim számára a varsói színház „tréflinek”, nem létező dolognak számított. Színház csak a Purim ünnepén létezhetett, amikor Haszkel bácsi nagy fekete szakállat ragasztott kis szőke szakállára, magára véve a kifordított kaftánt, és a vidám kereskedő zsidót szerepét. Ámuló gyerekszemeimet nem tudtam levenni róla.
 

Kié Kafka? A Szombat folyóirat februári számának címe igen találó, hiszen nem csak a hagyaték körül kialakult, valóban kafkai perre utal, de arra is, hogy Kafka milyen sokféle hagyomány és elbeszélés metszetében tudta és nem tudta meghatározni saját identitását is. A lapszámbemutatón ott jártunk.
 

24 neves izraeli akadémikus nyílt levélben követeli, hogy Max Brod hagyatéka, amelynek Kafka egyes írásai is részét képezik, Izraelben maradjanak.
 

A palesztinoknak a belső megosztottságuk az ellenfelük, nem Izrael – állítja lapunknak Avigdor Lieberman izraeli külügyminiszter. A zsidó állam fenegyerekének tartott – s két hete hazánkban járt – politikus a világ első számú ellenségének Iránt tartja.
 

Februárban a Szombat című folyóirat egy egész számot szentel a prágai születésű írónak, kedden pedig a Bálint Házban beszélgetnek a hagyatékáról abból az alkalomból, hogy a Szombat című folyóirat Kafkának szenteli februári számát.
 

Homok és csillagok

Süt fent a hold, a csillagok fénylenek,
végigömlik az éj hegyen és völgyben.
Öregecske könyvecskét olvasok
ezredszer, most is nyitva elôttem.

Szent és drága szavait olvasom,
s a hangot hallom: „Népem, szavamat adom,
számos leszel, mint csillagok
az égen, … Tovább »

1924. június 3-án hunyt el Franz Kafka, 2010 februárjában pedig egy teljes lapszámot szenteltünk a világhírű írónak. Az alábbiakban az akkor megjelent írások olvashatók a címre kattintva.

2010. január 27-én békében, nyugodt szívvel elhunyt a múlt század legszuggesztívebb amerikai írója. Temetéséről nem tájékoztat senki, az írót ismerve, ilyesmire nem kerül sor. Az pedig teljesen biztos, hogy Holden arra sem megy el, amiről ugyan nem tudunk, de amire mégiscsak sor kerül.  Az ilyesmi megesik a legjobb (zsidó) családban is. JDS sem ment el az apja temetésére. Kaddist tehát ne reméljünk katarzisként.

„Zsidók szavaiban, mozdulataiban ritkán van meg az a féktelen merész szabadság, az a néha szinte beszámíthatatlanságig menő csapongás, az az elragadó ficánkolás, a lelki működéseknek az a szabadesésszerű könnyűsége, ami egy-egy boldog óra mámoros gátlástalanságában terem meg s nem-zsidóknál gyakran megtalálható…”

Ha ma (mint az emancipáció kezdete óta mindig) azzal vádolják a zsidóságot, hogy hazafiatlan, gyökértelen és kozmopolita – miközben a világ feltartóztathatatlanul halad a globalizáció felé (ami persze nem zárja ki, hogy egy történelmi kataklizma véget vethet a folyamatnak), akkor miért őrzi a „magyar-zsidó lelket”, és miért nem tud elszakadni attól az országtól, ahol él?
 

A kifejezés problémáját Kafka nem absztrakt, egyetemes módon veti fel, hanem a kisebbséginek nevezett irodalmakkal kapcsolatban – ilyen például a varsói vagy prágai zsidó irodalom. A kisebbségi irodalom [littérature mineure] nem egy kisebbségi nyelv irodalma, hanem olyan irodalom, amelyet a kisebbség a többség nyelvén ír.