Talán megismerhetjük Kafka teljes örökségét

Írta: Könyves.Blog - Rovat: Hírek - lapszemle

Mint az köztudott Franz Kafka halála előtt arra kérte legjobb barátját Max Brodot, hogy semmisítse meg minden kéziratát, ám Brod, hála istennek erre nem volt hajlandó, hiszen így szegényebbek lennénk a világirodalom egyik legnagyszerűbb szerzőjének több remekművével.

 

Brod adta ki először Kafka három, eddig ismert regényét, a Pert, a Kastélyt és a befejezetlenül maradt Amerikát, Kafka többi kézirata azóta is tíz dobozban sértetlenül áll, nem tudhattuk mit rejtenek. Egészen eddig.

Hosszú jogi huzavona után ugyanis a Kafka és Max Brod levelezését tartalmazó ládákat végre felnyithatják. A levelek és kéziratok közzétételéért a Haarec izraeli újság több mint egy éve küzd, ennek a folyamatnak értek a végére, amikor július 12 -én kinyitottak egy dobozt a tíz közül. Az összes felnyitása legalább egy hétig fog tartani, mert a dobozok közül hatot Tel Aviv hat különböző bankjában, négyet pedig egy Zürichi bank széfjében őriznek.

A dokumentumok négy évitizede rejtőztek Izraelben és több ügyvéd együttes munkája hozta meg a gyümölcsét annak, hogy a bíróság úgy döntött, hogy az Eva és Ruth Hoffe talajdonában lévő dobozokat ki lehet nyitni, ám azok tartalmát még nem lehet nyilvánosságra hozni, mert az örökösök megtámadták a bíróság döntését. 

 

A teljes cikk itt olvasható!

[popup][/popup]