Találatok ‘F. P’
Összesen 873 találat (461 - 480) : F. P.
A rabbikar a Magyar Nemzetben közölt valótlan állításokról
A rabbikar nyilatkozatot adott ki a Magyar Nemzetben közölt valótlan állításokkal kapcsolatban:
Mi, alulírott rabbik és a Mazsihisz elnöke megdöbbenéssel olvastuk a Magyar Nemzet online (MNO) oldalán a Mazsihisz elnökével 2014. november 20-án folytatott megbeszélésünkről kiadott … Tovább »
A holokauszt emlékezete és a zsidó vallásjog
Megemlékezni mártírjainkról – rendkívül fontos feladat, és az évszázadok során a zsidóságnak sajnálatosan sok lehetősége volt ennek mikéntjét meghatározni. A holokausztra való megemlékezés azonban nagyon összetett kérdés, amit több szempontból, sok oldalról lehet megközelíteni. Az alábbiakban a – teljesség igénye nélkül – felvázolok néhányat a felmerülő szempontok közül, amikkel betekintést nyerhet az olvasó a témával kapcsolatos háláchikus kérdésekbe.
Felelősségvállalás a borzalmakért
– konferencia az ELTE új emlékművéről
Kétnapos konferenciát tartott az ELTE Bevésett nevek címmel. Az esemény a holokauszt- és második világháborús emlékmű pénteki fölavatása köré épült. Néhány előadásba André Goodfriend is belehallgatott. Tolmácsot nem kért.
„Nemzedékek … Tovább »
In memoriam Radnóti Miklós – Gyarmati Fanni Naplójából
A Trauma és utóhatás – a vészkorszak és a másodgeneráció irodalma szemináriumsorozata következő, szeptember 8. kedd 18.00 alkalmának témája: Radnóti Miklósné, Gyarmati Fanni Naplója. Vendégelőadó Földes Györgyi, az MTA Irodalomtudományi Intézetének tudományos munkatársa. Alább részletet olvashatnak a Naplóból.
Elhunyt Margitai Ági színművész
Nem a burka a lényeg!
Az ember, aki elsőként vitt hírt a holokauszt borzalmairól
Schweitzer József újévi köszöntője
Ötven éve mutatkozott be színpadon a világ leghíresebb zsidó tejesembere
A Hegedűs a háztetőn musicalt 1964. szeptember 22-én mutatták be először a New York-i Broadwayn, az Imperial Theater színházban. Az 1900-as évek elején, egy ukrajnai, zsidók és oroszok lakta faluban, Anatevkán játszódó történetet Sólem Aléchem regényéből, a Tóbiás, a tejesemberből … Tovább »
Izrael Nixonnak köszönheti, hogy atomhatalommá vált
Az izraeli atomprogram történetét, a nukleáris fegyvereinek számát és típusát a mai napig homály fedi, legtöbbször csupán becslésekre és feltételezésekre lehet hagyatkozni. Azonban pár nappal ezelőtt nyilvánosságra hoztak néhány amerikai dokumentumot, amelyek betekintést nyújtanak – ha nem is konkrétan az izraeli atomprogramba – abba, hogy milyen komoly viták zajlottak a témáról a Nixon-adminisztrációban és igazából Nixonnak köszönhető, hogy végig „radar alatt” zajlott az izraeli nukleáris fegyverek kifejlesztése.
Balogh Rudolf fényképész 135 éve született
A magyar fotóművészet egyik úttörője, itthon és külföldön is elismert művelője 1879. szeptember 1-jén született Budapesten. Pályája során nemcsak fényképezett, hanem maga is indított fotóművészeti tárgyú lapokat, majd a Magyar Filmiroda fotólaboratóriumát vezette, ahonnan 1944-ben származása miatt elbocsátották, és az év őszén elhunyt.
Róma: Felhívás a „zsidó boltok” bojkottjára
Tűzszünet, vagy amit akartok…
Remélem, Shakespeare nem veszi rossz néven a plagizálást, főleg, hogy még aktualizáltam is, de tény, hogy ez a mondás érzékelteti legjobban a jelen helyzetet, melyet mindenki a saját szája íze szerint értékelhet.
Izrael “Szilárd Szikla” (Cuk Éjtán) elnevezésű katonai akciója … Tovább »
Felemeljük szavunkat az emberi értékek és életek tiszteletben tartása mellett
Az IHRA elnökének nyilatkozata a Sorsok Házával kapcsolatban
Kétszáz fegyveressel akartak a civil lakosságra támadni
A pajzs, ami Izrael szívét védi
A világ leghatékonyabb rakétarendszere nem emberölésre szolgál, hanem arra, hogy a háborús állapotok helyett nyugodt mindennapokat teremtsen. Ez valószínűleg minden pénzt megér, és minden pénzt meg is adnak érte: az izraeli Vaskupola fejlesztése több százmillió dollárba került. A számlát az Egyesült Államok fizette – cserébe a fegyver technológiáját kapta.