Felemeljük szavunkat az emberi értékek és életek tiszteletben tartása mellett

Írta: mazsihisz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érseknek írt levélben fejezte ki az üldözött keresztényekkel vállalt szolidaritását.


Mazsihisz_logóHeisler András, a Mazsihisz elnöke és Schweitzer József nyugalmazott országos főrabbi közösen írt levelében úgy fogalmaz: az utóbbi hetek fejleményei arra késztettek, hogy ne hagyjuk szó nélkül azt, ami a keresztény kisebbséggel Irakban, Szíriában és a világ több országában történik. Az alábbiakban a levél tartalmát közöljük.

Tisztelt Bíboros úr!

Az utóbbi hetek fejleményei arra késztettek bennünket, ne hagyjuk szó nélkül azt, ami a keresztény kisebbséggel Irakban, Szíriában és a világ számos országában történik. A magyarországi zsidóság képviselőiként felemeljük szavunkat az emberi értékek és életek tiszteletben tartása mellett.

A zsidóság kétezer éve saját sorsán keresztül tanulta meg, milyen üldözöttnek, kitaszítottnak lenni, és milyen az, amikor életünket közvetlen fenyegetés éri, vagy amikor a teljes megsemmisüléssel kell szembenéznünk. S miközben keresztény felnőttek és gyermekek ezreit gyilkolják, a világ közvéleményének jó része nem ezzel, hanem Izrael önvédelmi jogának megkérdőjelezésével foglalkozik.

A Hamasz terrorista szervezet minden erejével azon dolgozik, hogy a tényeket elferdítve hazugságok tömkelegét tárja a sajtó elé, miközben azzal az ISIS iszlamista csoporttal működik együtt, amely a tömeggyilkosságokat, az emberiség elleni bűnöket elköveti.  Embertelen eszméik terjedését meg kell állítanunk! Követőik Európában egyre hangosabbak. A folyamat eszkalálódása jól tetten érhető az európai nagyvárosokban tartott tüntetéseken, erőszakos cselekményeken. A vallási fanatizmus már nem csak a zsidóságot, hanem a keresztény közösséget is halálosan fenyegeti.

Az ISIS eddig több tízezer iraki keresztényt űzött el lakóhelyéről, nőket és gyerekeket gyilkolnak halomra.

A Mazsihisz ezúton fejezi ki szolidaritását mindazon keresztény embertársaink iránt, akiket bárhol a világon vallásuk miatt üldöznek. Együtt érzünk a szenvedőkkel, családjaikkal és minden lehetséges fórumon igyekszünk felhívni a közvélemény figyelmét arra, ami ma a világban történik, és amelyről sokan nem akarnak tudomást venni.

Tisztelettel:

Heisler András
                 Prof. Dr. Schweitzer József   
elnök                                        ny. országos főrabbi

[popup][/popup]