Találatok ‘EZ AZ’
Összesen 33,669 találat (31841 - 31860) : EZ AZ.
„Ők azt gondolták, hogy eljönnek egy átlag holocaust-megemlékezésre…”
A Hit Gyülekezetének kebelében megalakult Teljes Evangéliumi Diák- és Ifjúsági Szövetség (TEDISZ) az 1994-es holocaust emlékévben országszerte számos megemlékezést szervezett. Azzal, hogy e megemlékezéseken nem csupán részt vett, hanem ezeket kezdeményezte is, teljesen egyedül … Tovább »
Egy kiállítás képei
„MENTENI, MAGYARÁZNI nem tudjuk, ami történt, de bevallani, elmondani igen. S e nemzedéknek ez lesz a feladata.” Márai Sándor 1943 44-ben írt Naplójának e szavai fogadták a látogatót a magyarországi holocaust emlék- kiállításán a budai várban. A kiállítás – fél év nyitva tartás … Tovább »
A történelmi emlékezetről
Az 1994-es esztendőben, a magyar holocaust ötvenedik évfordulóján, a mi zsidó közösségünk maradéka is megkapta Magyarország különböző szintű hivatalos fórumaitól azt az együttérzést, amelyet hitünk szerint megérdemel. Az emlékév eseményei késztettek az alábbi sorok megírására, … Tovább »
Köszönöm az információt
Pesti rokonom negyedévenként küldi nekem a Szombat számait. Azokból megtudom a magyarországi zsidóság eseményeit, hogy mi jó és rossz történik. 1994-ben számomra a legtartalmasabb az áprilisi lap volt, 1944-ről olyan információk is voltak benne, amelyekkel még sehol sem találkoztam.
Bár … Tovább »
Írjanak a Nobel-díjasokról
Az első számtól olvasom a Szombatot, ezért kritizálom az utóbbi számokat. Kezdet-kezdetekor volt egy nagyon érdekes sorozatuk a zsidó Nobel-díjasokról. Novemberben tele voltak a napilapok azzal, hogy két magyar származású tudós, Harsányi János és Oláh György is közéjük került. … Tovább »
1995. januári szám
Götz Eszter: 20 év publicisztikája
Draskóczy Török Gábor: Önkéntelen emlékmű
Schmelovszky Gusztáv: A kinyilatkoztatás megszólítottjai
Horváth Ágnes: Jaki – Eszter könyve – és a FA
Az Adorno – franciául és héberül
Várai Emil: „A fészkébe piszkító”
Rafael Seligmann: Idomítás
Nézz … Tovább »
20 év publicisztikája
(Kertész Ákos: Akár hiszed, akár nem. AbOvo Kiadó, 380 Ft)
Kertész Ákos folyamatos jelenléte a sajtóban, elsősorban az Élet és Irodalom és a Népszabadság oldalain, modellértékű. Közéleti írásainak hangvétele a saját prózaírói stílusa, de egyben a felelős hazai értelmiségé … Tovább »
Önkéntelen emlékmű
(Péter László: Szőregi délutánok. Írások Szegedről, Püski Kiadó, 1994. 488 oldal. Ára: 440 Ft)
Akart-e egy 56 után rácsok mögé, majd könyvtárba zárt tudós egyetemi tanár negyven év alatt írt tengernyi cikkéből emlékművet állítani Szeged zsidó lakosainak? Tudatosan aligha. … Tovább »
A kinyilatkoztatás megszólítottjai
(Franz Rosenzweig: Nem hang és füst. Válogatott írások. Fordította, válogatta és az utószót írta Tatár György. Holnap Kiadó, 1990, 227 oldal, 95 Ft)
A könyv válogatást nyújt az 1886-1929 között élt német-zsidó gondolkodó leveleiből, rövidebb írásaiból. Az asszimilált … Tovább »
Jaki – Eszter könyve – és a FA
1965 NYÁRUTÓJÁN ÁTMENTÜNK a Rottenbiller utcába. Szüleim mondták, hogy Jakit búcsúztatjuk, Amerikába megy, kivándorol. Ott ültünk, a felnőttek beszélgettek, én 16 éves voltam, és Amerika akkor még messzebb volt, mint ma. Mikor fölálltunk, hogy végleg búcsút vegyünk tőle, zavaromban … Tovább »
Az Adorno – franciául és héberül
AZ 1990-BEN MEGJELENT Zsidó versek után, 1992-ben látott napvilágot Mezei András ADORNO című verseskötete, melyet a holocaust ötvenedik évfordulójára, bővített második kiadásban újra megjelentetett a Belvárosi (Budapest City) Könyvkiadó. Idén ősszel az In Fine francia kiadó közreműködésével, … Tovább »
„A fészkébe piszkító”
Rafael Seligmann a budapesti Goethe Intézetben
IRODALMI EST a budapesti Goethe Intézetben az itteni rendezvények szokásos közönségével: néhány tucat szellemi ínyenc, mondom inkább őket a helyhez illően Feinschmeckernek… Akiért eljöttek, az Izraelben született Rafael Seligmann. Szülei … Tovább »
Idomítás
„Jonathan, a jövő héten születésnapi bulit csinálunk az unokatestvéremnek és meg akartam kérdezni tőled, hogy nincs-e kedved eljönni.”
„Naná, ha téged láthatlak.”
„Ezt hogy érted?”
Ne csinálj úgy, mintha hülyébb lennél, mint amilyen vagy. „Nos igen, az utolsó … Tovább »
Nézz vissza haraggal?
Zsidó Híradó, 1895. január 4.
Egy kis összahasonlítás
Az orthodox rabbi soha be nem telik a thora és a szent tudományok mívelésével, a nappalt és estét tanítással és tanulással tölti be, ah a neológok hitszónoka a drága időt praktikusabban osztja be. Ő élvezeteit osztja … Tovább »
Kommunisták és cionisták 1944-ben
Interjú Aczél Györggyel 1989-ből
„Tépd le a sárga csillagot” címmel Vámos György kollégámmal interjúkötetet jelentettünk meg 1990-ben a Pallas Kiadónál. Cionisták mondták el a könyv lapjain 1944-es akcióikat.
Az illegalitásban működő sómérok olykor együttműködtek … Tovább »
T.M. naplója
1945. január
Édesanyám, Tevan Margit ötvösművész 1945 januárjában, rögtön a pesti oldal fölszabadulása után kezdte írni följegyzéseit Apám számára – abban a reményben, hogy vissza fog térni. (A följegyzések készítésének időpontjában még élt is.) Ez a néhány oldal … Tovább »
Mit is kezdjünk a Tízparancsolattal?
(Válasz egy körkérdésre)
ÖNÖK AZT AKARJÁK TUDNI, hogy szerintem mit kellene tennünk, hogy megadjuk a Tízparancsolatnak azt az erőt és érvényességet, mellyel manapság már nem rendelkezik.
Véleményem szerint két tény határozza meg a Tízparancsolat történelmi jelentőségét … Tovább »
Versek
Az almában, odabenn
Eljössz hozzám az alma belsejébe.
Együtt halljuk a kést,
ahogy körbejár hámozni,
körbe, óvatosan: maradjon egyben a héj.
Beszélsz hozzám, a hangod meghitt nekem,
mert kemény fájdalom van benne
– mint a csurgatott mézben is
ott a lépes méz … Tovább »
Joszi Beilin offenzívában
Lapunkban már többször írtunk Joszi Beilin izraeli külügyminiszter-helyettesről, aki alapjaiban támadja az Izrael-diaszpóra kapcsolatok egész intézményrendszerét és azok radikális átalakítását szorgalmazza. A Jewish Chronicle című angliai zsidó lap most arról számol be, hogy Beilin … Tovább »
