November 13-áig tart nyitva a magyar zsidó sportolókról szóló kiállítás a Zsidó múzeumban.

Nem tudom, Magyarországon kinek mennyit mond

Adalék a magyar zsidó művelődéstörténethez

A ketuba: vallási szokások szerinti házasságlevél.

A zuglói nyilasper során elhangzott néhány tanúvallomás – üldözötteké és segítségnyújtóké egyaránt – örökítette meg egyes zuglói lakosok bátor kiállását.

Nyílt levélben fordult a szlovák államfőhöz dr. Lebovits Imre, miután
Ivan Gasparovic fasisztának nevezte Esterházy Jánost, felvidéki magyar
politikust, aki az ötvenes években egy morvaországi börtönben hunyt el.
Ivan Gasparovic szlovák államfő helytelenítette az Esterházy szobor
kassai felállítását, mert szerinte a politikus “a fasizmus híve volt”.

Esterházy János tragikus sorsa megmutatta, hogyan lehet két nemzetet
szemben állítani. Igazi ellentét pedig, a magyarok és szlovákok között
sohasem volt. Szembenállás, gyűlölet csak a vezetők és egy vékony réteg
között található. Tény: Nagy-Magyarországon a nemzetiségek sohasem
kaptak autonómiát. Ez súlyos hiba volt. Ma hasonló történik ellenkező
előjellel.

Egykor zárolt anyagokból nyílt kiállítás
Politikai megfontolásból zárolt, indexre tett, lefoglalt, bezúzni
készült, szigorúan elkülönítve rejtegetett dokumentumokat tett ezúttal
közszemlére az Országos Széchényi Könyvtár, ahol eszerint szép számmal
akad ilyesmi. A Terjesztését megtiltom! – avagy: mitől féltette hatalmát
a mindenkori politika? című tárlat hallatlanul izgalmas leleteket tálal
fel a nagyérdeműnek.

MSZP: Önök gyávák! Gyávák, mert félnek attól, hogy a szélsőjobboldali
látens támogatást elveszítik. Önök együttműködnek a nyilasokkal!
Kormány: Önök idején a Becsület nevű, nyíltan és vállaltan neonáci
rendezvényeket a szocialista kormány rendre engedélyezte.
Egyetlenegyszer sem emelte fel a szavát ellene. A nemzeti együttműködés
kormánya soha nem fogja eltűrni az ilyen megnyilvánulásokat, az ilyen
rendezvényeket. 

“Örökkévaló, segíts bennünket, hogy megváltozhassunk: kőszívűből érző emberré, ellenségeskedőből szeretettel közeledővé, kicsinyességben elveszettből célra törekedővé, irigykedőből megelégedetté, figyelmetlenből fegyelmezetté, félőből hívővé (…) közelíts bennünket embertársainkhoz, mert nincs élet elkülönülésben. Ez az én imám is – magamért, közösségünkért és Magyarországért is.”

…legalább haló porában igazságos elégtételt kapjon gróf Esterházy János.
Esterházy jó keresztény, humanista ember volt, aki szembeszállt a náci
eszmékkel a Tiso rezsim alatt és emberek ezreit mentette meg.

a Kőrösmező – Kamenyec-Podolszkij-i deportálás 70. évfordulója
alkalmával tartandó kegyeleti, emlékező és tudományos konferenciára. 

A kódexmásoló apácák, zsoltárokat és önéletírásokat papírra vető
úrasszonyok után pár száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a zsidó nők
is vegyék a bátorságot, és tollat ragadjanak. Az ő esetükben mindez
sokkal nehezebbnek bizonyult, mint keresztény társaikéban. Az ortodox
neveltetés, a lányokat kizárólag „jiddise máménak” szánta, az írás a
férfiak privilégiuma volt.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége dominálta zsidó ernyőszervezet, a Magyar Zsidó Kongresszus május 16-án tartotta soros közgyűlését. A Mazsihisz budapesti székházában lezajlott fórum meghallgatta Kovács András szociológus előadását és elfogadott egy nyilatkozatot.
 

Az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem és a Magyar Zsidó Múzeum tudományos konferenciát szervez 2010. május 17-én hétfőn a Magyar Zsidó Múzeumban „Pillantás a zsidó művészetbe” címmel, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

„…minden attól függ, hogy ki adja át tanúvallomásunkat a jövő nemzedékeknek, hogy ki írja meg ennek a korszaknak a történetét (…) ha mi írnánk is meg a vér és könny ezen korszakának történetét – és én szilárdan hiszem, hogy ez így is lesz –, egyáltalán ki fog majd hinni nekünk? Senki sem akar majd hinni nekünk, mert a mi katasztrófánk az egész civilizált világ katasztrófája…

“Rendesen viselkedett egy Sisák nevű honvéd, egy alföldi parasztfiú.” Ez nem csak édesapám beszámolóival, de Csapody Tamás cikkeivel, kutatásaival sem vág egybe.

A mai Magyarországon mindenki valamilyen kulturális vagy történeti mintát keres magának, hagyományt, melybe belekapaszkodhat vagy hozzákötheti magát, elődöket, akikre feltétel nélkül büszke lehet. A szocialista évtizedek megakasztották a szerves társadalmi fejlődést (direkt nem „haladást” írok) hogy aztán maguk is szervesüljenek valahogyan a történelembe, de mielőtt távozott volna a korszak, azért meggyökereztetett számos szokást és gondolkodásmódot. A hagyományok utáni keresgélés nagyobb méretekben is folyt, a viszonyítási pontok felkutatása főleg a rendszerváltás után indult meg s sokáig a polgárosodás fogalma uralkodott egyes történetírói és közírói szférákban (a másik ilyen mindenre csodaszerként használt pszedudofogalom a  civil társadalom volt).
 

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.