Megingathatatlannak hitt arab rezsimek dőlnek össze az utca nyomására…. A KIDMA Zsidó Diákszervezet mini konferenciáján rekonstruálni próbáljuk, hogy mi történt és mi fog történni a térségben.

A Kormány múlt heti döntésének megfelelően megkezdte a tárgyalást a zsidó közösségekkel, érdekképviseleti szervekkel, valamint szakmai szervezetekkel. A Kormány úgy döntött, hogy megújítja a zsidó közösségekkel és a nemzetközi zsidó szervezetekkel zajló egyeztetések formáját, és azt a korábbinál szélesebb körben, több témában, intenzívebben, gyakrabban folytatja. Az első tárgyalásra január 31-én hétfőn került sor.

Tamáskám! Tudd – semmit sem értettem félre. Nem szoktam. Csak unni kezdtem, hogy az utóbbi időben kizárólag más faszával vered a csalánt. Sajnos többnyire az enyémmel. Mi közöd ehhez az ügyhöz? És ha van is, miért nem számtalan saját, jó nevű, tudtommal elég befolyásos ismerősödet, netán barátodat – bár az rajtam kívül nincs oly sok – baszogatod?

Zsidó értelmiségiek és közéleti emberek november 19-én lemondásra szólították fel a Mazsihisz ügyvezető igazgatóját, Zoltai Gusztávot, mert az egyik napilap ügyészségtől származó információi szerint, amikor a hozzá forduló Hunvald György, volt hetedik kerületi polgármester az ellene folyó ügyészségi eljárás „elsikálását” kérte tőle, ő erre ígéretet tett.  

Az Esőember mindenekelőtt a szeretetről szól. Hőse tipikus „korunk gyermeke”, egy arrogáns és magabiztos vállalkozó, aki a körülötte élőket hasznuk szerint illeszti üzleti tervei és kitűzött céljai közé. Mindez még akkor sem változik meg, amikor apja meghal – sokkal inkább megrázza a tény, hogy nem ő az örökös. 

Szeretettel várjuk Önt Benedek István Gábor: ARTÚR – Egy pesti orvos politikai kalandjai című regényének dedikálással egybekötött ünnepélyes bemutatójára.

Nem tartják meg a vasárnap déli makói Jótékonysági ebédet, amelyet a szervezők eredetileg Urbancsok Zsolt helyi történész-levéltáros A holokauszt gyermekei című könyve támogatására hirdettek a Korona Szállóba.

“Rendesen viselkedett egy Sisák nevű honvéd, egy alföldi parasztfiú.” Ez nem csak édesapám beszámolóival, de Csapody Tamás cikkeivel, kutatásaival sem vág egybe.

Hetven évvel ezelőtt, 1939. november 11-én tartotta meg első előadását a pesti Goldmark-teremben a magyar színpadokról a zsidótörvények következtében száműzött zsidó színészekből alakult színház. A letiltott művészeket az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesület (OMIKE) több száz rendezvénnyel próbálta megmenteni a fizikai és szellemi pusztulástól. Az utolsó előadást 1944. március 19-én, a németek bevonulása napján tarthatták meg.

2009. szeptember 9-én délután 5 órakor négynapos nemzetközi diákkonferencia kezdődik, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Budapesti Holokauszt Emlékközpont és a Docete Keresztény Oktatási Központ szervezésében, ahol a holokauszt utáni negyedik generáció diákjaié a főszerep.

Pár napja a Népszabadság hátsó traktusában kis emlékezés jelent meg egy valamikor e lapnál dolgozó kollégáról, aki nyolcvanöt éves korában felhurcolkodott mostanság az égi szerkesztőségek valamelyikébe. A meleg hangú közlemény olvastán elmerenghetünk az újságírói munka mulandóságán; évtizedeken át gürcöl az ember, fésüli, rendezi, szuszakolja a lapba mások közleményeit, gondolatait, mondatait, szavait, néha maga is fabrikál híreket, nem sokat, pár ezret, tízezret talán csak – aztán jönnek a nyugdíjas évek. Újságot csinálni otthon, magunknak bajos, jön a kert, az unokák és a bosszankodás, hogy mit művelnek odabenn a többiek, akik persze soha többet nem veszik fel a telefont… Aztán azt a kis hírt betétetik a Robival, akinek örökös reszortja az öregek elbúcsúztatása. És aztán a feledés süket csöndje jön csak.

1943. július elején váratlanul összehívták – rajtunk keresztül – a családtagjainkat, szülőket, feleségeket, egy Szőregen lévő ház udvarába, és egy Todt-ezredes arról tartott előadást, hogy rövidesen a szerbiai Borba indulunk, ahol a magyar állammal kötött megállapodás alapján a rézbányában fogunk dolgozni, és az általunk végzett munka ellenértékeként Magyarország rezet kap cserébe.

Ugyan a feltárásra továbbra sincs pénz, ám dokumentumfilm legalább készült a budai vár egyik “titkos” szenzációjáról, az eltemetett középkori zsinagógáról és Budai Aurél műemléki tervezőről, aki 45 éve küzd a romok bemutatásáért.

Mára már egyértelművé vált, hogy az a pusztítással együtt járó, a negyed leértékelődését eredményező átalakulás, ami az utóbbi évtizedben a régi pesti Zsidónegyedben történt, tovább nem folytatható!
 

2009 MÁJUSI SZÁM

Shlomo Avineri: Miről beszéljünk a Hamasszal?
Részletek a Hamasz Alapokmányából
Heller Ágnes: A zsidó értelmiség életformája a felszabadulás után
„Azért élek itt, mert itt vagyok honpolgár” Heller Ágnessel beszélget Várnai Pál
„Az antiszemitizmus … Tovább »

Nem akart meghalni  Az 1943-ban íródott Negyedik ecloga sokat idézett, mégsem elcsépelt sorát választották a Petőfi Irodalmi Múzeum emlékkiállításának címéül a rendezők. Radnóti Miklós száz éve, 1909. május 5-én született, 1944 novemberében lőtték agyon Győr mellett. … Tovább »

A bori munkaszolgálatos Radnóti Miklós abdai kivégzésének körülményei nemcsak a közvéleményt és az irodalomtudományt, de a Belügyminisztériumot is foglalkoztatták.
 

Kedves András, igazán meglepett a  Szombat 2009 februári számában megjelent nyilatkozatod, mely szerint „A hovatartozásom egyértelmű, zsidó vagyok, aki véletlenül Magyarországon született”. Ezért a nyilatkozatért, sok más társammal és barátommal együtt nagyon büszke vagyok rád…

A Fővárosi és Legfőbb Ügyészség egyelőre nem vizsgálja az ügyet, és eddig feljelentés sem érkezett azzal a képpel kapcsolatban, ami a Magyar Fórum múlt heti címlapján jelent meg.
 

PORUBSZKY ISTVÁN, vagy közismertebb nevén „Potyka bácsi” magyar szabadságharcos volt 12 napon át az 1956-os forradalom idején… fél évszázaddal később élt hívei azt is hozzátették, hogy a „kispesti nemzeti ellenállás vezéralakja”.