“Csurka úr! Nagyon kérem, fejezze be!”

Írta: Forrás: Hírszerz? - Rovat: Hírek - lapszemle

A Fővárosi és Legfőbb Ügyészség egyelőre nem vizsgálja az ügyet, és eddig feljelentés sem érkezett azzal a képpel kapcsolatban, ami a Magyar Fórum múlt heti címlapján jelent meg.
 

Forrás: Hírszerző

 

 

A lapnak ettől függetlenül több közszereplő – így Stumpf István is – nyilatkozott az előrehozott választásokról, bár néhányan közülük nem is tudtak arról, hogy szerepelnek a lapban.Nyilas időket idéző címlapképpel rukkolt ki a MIÉP hetilapja az elmúlt héten. A nagy vihart kavart, “A Surányi-veszély” című képen az MNB volt elnökének, Gyurcsány egyik múlt heti miniszterelnök-jelöltjének feje látható, hatalmas sárga csillag közepén.

A képaláírás egyebek között azt írja: “Voltaképp a vén Simon Peresz jelöltje. Az a felvásárlás jutott arra a fokra, amit az izraeli államfő jelentett be, amelyhez már zsidó miniszterelnök kell. A váltást hónapok óta készítik elő… Rosszabb Gyurcsánynál, tehát úgy is kell vele bánni.” Az “a.n.” monogrammal aláírt cikk úgy végződik: “Vigyázat! Ha beleült a székbe, nagyon nehéz lesz eltávolítani, mint a többi, ideiglenesen hazánkban tartózkodót.”

A Népszava által megkérdezett jogi szakértő szerint a cikkért felelősségre is vonhatnák a lapot, hiszen akár közösség elleni izgatásnak is számíthat az írás. A Fővárosi Főügyészség a lapnak nem tudott arról nyilatkozni, indítanak-e eljárást vagy vizsgálatot az ügyben, de a lap megkeresését továbbították a Legfőbb Ügyészség sajtóirodájának.

A MÚOSZ Etikai Bizottsága szerint a kép és az írás közlése bűncselekménynek minősül. A testület az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordult.

“Ön felett eljárt az idő”

“…megsérti-e az Alkotmányt a Magyar Fórum, ha feltételezett vallása, származása alapján egy magyar állampolgárt idegen hatalom szolgálatában állónak, ennek érdekében gazdasági bűncselekmények elkövetőjének, összefoglalva: hazaárulónak tart? Megsérti-e a Magyar Fórum a szabad véleménynyilvánításhoz való jogot azzal, hogy rágalmaz véleménynyilvánítás címén? Van-e a Magyar Köztársaság államának tennivalója, hogy eleget tegyen elsőrendű védelmező kötelezettségének?” – kérdezi Szabó Mátétól egyebek mellett dr. Halák László, az etikai bizottság elnöke, aki szerint “a Magyar Fórumban megjelent kép és írás elsősorban nem etikai vétséget, hanem bűncselekményt valósít meg”.

Honlapunk és a hvg.hu is közölte Szabó György, a Fidesz XIII. kerületi önkormányzati képviselőjének nyílt levelét, amelyben tiltakozik a Csurka lapjában megjelent illusztráció miatt.

“Úgy látszik, ez a hét már csak a fantomok hete. Eddig olyan fantomokról szóltak az írások, amelyek a közvagyon elkótyavetyélését sejtetik. De jóval veszélyesebb az a fantom, amely Csurka István személyében a legfrissebb Magyar Fórum főoldalán idézi meg a magyar történelem legsötétebb pillanatait. Arasznyi Dávid-csillaggal a címlapon hirdeti és szítja a gyűlöletet egy régen lejárt lemez dallamaira. (…) Csurka úr! Nagyon kérem, fejezze be. Ön felett eljárt az idő” – írja többek között Szabó György.

Mit mondott Wittner Mária?

Az ügy érdekessége, hogy a lapban több közéleti szereplő is látható, akik az előrehozott választásokat követelik – függetlenül a Surányi-cikktől. A Népszava beszámolója szerint “félreérthető módon a MIÉP-pel közösséget vállalni látszó cím alatt futó állandó rovatban megjelenő személyek közül többen nem is tudnak arról, hogy szerepelnek az újságban”.

A lapnak az előrehozott választások szükségességéről interjút adott Stumpf István volt kancellária-miniszter, a Századvég Alapítvány elnöke is, akinek a fotóját a címlapon is közölték, Bölcskei Gusztáv református püspök és David Irving holokauszt-tagadó “történész” között.

Stumpf eddig nyilvánosan nem nyilvánított véleményt a vele készült interjút tartalmazó lapszámról és címlapjáról. A többi, lapnak nyilatkozó közszereplő közül Benkő Péter színész a Népszava megkeresésére elmondta: “Egyszer megkérdeztek róla, hogy mit gondolok az előrehozott választásokról. Szerintem szükségszerű. A zsidózással viszont nem értek egyet!” Benkő tiltakozott az ellen, hogy antiszemitának nevezzék amiatt, hogy megjelent a lapban. Mint mondta, nem tudott arról, hogy szerepel a Magyar Fórumban.

Wittner Mária, a Fidesz képviselője a Népszavának azt mondta, ő sem tudott arról, hogy képét hetente közli a Magyar Fórum. Ő is azt mondta, nem olvassa a lapot, így a cikkről sem tudott nyilatkozni. A MIÉP honlapjának utólag már azt mondta:
“Őszintén szólva nem igazán értettem, miért is hívnak fel engem a Népszavától azért, hogy véleményezzek egy másik újságban megjelent írást”, és közölte: “én világosan elmondtam azt is, hogy nem védettem le a fényképemet, ennélfogva más, a nemzeti oldalhoz tartozó sajtóorgánumban is rendszeresen megjelenik a fotóm”.

A Népszava által megkérdezett személyek közül csak Nemcsák Károly színész válaszolta azt, hogy tud arról, hogy képét közlik. A cikket viszont ő sem olvasta, s így nyilatkozni nem kívánt róla.

Mint arról Napi nonszensz rovatunkban már olvashattak, a MIÉP-hetilap készítői nagyon megsértődtek a címlap fogadtatásán: “Rágalmazás miatt bírósághoz fordul a Magyar Fórum hetilap azért, mert a hetilap március 26-i számának címoldalán megjelent Izrael Állam hivatalos jelképe, a Magen David és benne Surányi György arcképe. Ezt több napilap és az elektronikus sajtó egy hányada fasiszta, náci propagandának minősítette.”

(Forrás: mr1-kossuth.hu, Népszava, muosz.hu, hvg.hu, MTI, Hírszerző)
 

[popup][/popup]