Találatok ‘Dés Mihály’

Összesen 695 találat (421 - 440) : Dés Mihály.

„Uram! Miért teremtettél nőnek?”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

A kódexmásoló apácák, zsoltárokat és önéletírásokat papírra vető
úrasszonyok után pár száz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a zsidó nők
is vegyék a bátorságot, és tollat ragadjanak. Az ő esetükben mindez
sokkal nehezebbnek bizonyult, mint keresztény társaikéban. Az ortodox
neveltetés, a lányokat kizárólag „jiddise máménak” szánta, az írás a
férfiak privilégiuma volt.

Az emlékezet maradványai

Írta: Huszár Mihály - Rovat: Politika

Olvasónk írta: Miért is fontos egy keresztény gyökerekkel rendelkező, ám attól
eltávolodó és a zsidó vallásban és izraelita hagyományban új forrást
találó embernek a zsidó hagyomány? Mert példát adhat a vidéki közösségeknek az a
hagyománytisztelet, amellyel a zsidóság a halottaihoz viszonyul.

Eszter, a rejtőzködő feminista

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Ha Eszter cselekedeteinek végeredményét nézzük, miszerint sikerült megmentenie népét a pusztulástól, akkor egy áldozatkész nemzeti hőssel van dolgunk. Csakhogy az út, amely abba a pozícióba juttatta, hogy megmenthette népét, már közel sem olyan felemelő. 

„Azt hogy zsidó vagyok, mindenki tudja. De miért kellene mindig erről írnom?”

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Az természetes, ha az ember a nemzet nagy költőjéhez megy interjúzni, előtte hosszú listát készít a feltétlenül felteendő kérdésekről. És abban sincs semmi meglepő, hogy mindezt azonnal elfelejti, amikor háza kapujában találkozik a nemzet nagy költőjével, aki vagy tíz perccel a találkozó előtt odaállt, mert a kapucsengő nem működik. Miközben felfelé bakatatnak a lépcsőn a riporter rádöbben, hogy sokkal jobb, ha…

Zsidók, konzervatívok, próféták*

Írta: Tamás Gáspár Miklós  - Rovat: Politika

A huszadik század volt – a Templom lerombolása óta először – a zsidó évszázad. A zsidók példátlan, az európai modernséget meghatározó kulturális-tudományos teljesítménye és politikai radikalizmusa, majd az európai zsidóság kiirtása (a második világháború centrális eseménye, nem is olyan titkos lényege), Izrael állam megalapítása és védelme a szovjet tömb által támogatott arab hadseregekkel és gerillákkal szemben…

A hatalom szelleme és a szellem hatalma

Írta: Népszabadság / Orosz István - Rovat: Hírek - lapszemle

Fáj nekem, ami Misuékkal történik”, írta egyik barátom e-mailben, aki egyébként önmagát rendes keresztény konzervatívnak tartja, szereti Scrutont, és most éppen Bibó írásainak javított angol fordításán dolgozik. Konzervatívként is Bibó szelleme élteti, aki talán a liberális demokrácia egyik legkritikusabb híve volt Magyarországon a múlt században, akárcsak Tocqueville a XIX. századi Franciaországban.
 

„Hellerék” védelmében

Írta: A Szombat szerkeszt?sége - Rovat: Politika

Szinte minden nap támadja a jobboldali és kormányközeli Magyar Nemzet, valamint több – szintén jobboldali – orgánum az előző kormányok által juttatott pályázati pénzek kapcsán Heller Ágnest, Radnóti Sándort, Vajda Mihályt és több filozófust. Az elszámoltatási kormánybiztos, Budai Gyula az egyik ügyben feljelentést is tett.
 

Héber capriccio – Korcsolán Orsolya újra Budapesten koncertezik

Írta: Szombat - Rovat: Kultúra-Művészetek

Korcsolán Orsolya hegedűművész a New York-i Shir Ami Ensemble művésze, augusztus 29-én vasárnap este 7 órától a Zsidó Nyári Fesztivál keretében ismét csodálatos ritkaságokat, a klasszikus zeneirodalom legszebb és legizgalmasabb zsidó témájú kompozícióit tárja a fesztivál közönsége elé, az Otto Wagner tervei alapján épült Rumbach Sebestyén utcai lélegzet elállító atmoszférájú zsinagógájában