Találatok ‘Besze Barbara’
Összesen 93 találat (61 - 80) : Besze Barbara.
Köszönetkoncert a Dohány utcai zsinagógában
Mazsihisz Köszönetkoncert
“Teleki téri mesék”
November 23-án, reggel 9.30-kor még megtekinthető a Teleki téri mesék című film a Művész moziban az idei Zsidó Filmfesztivál keretében. A délutáni vetítésre már napok óta nem lehet jegyet kapni, ezért a nagy érdeklődésre való tekintettel – rendhagyó módon – kapott a film még egy időpontot a szervezőktől.
Ma nyílik meg a lengyel zsidóság történetét bemutató állandó kiállítás Varsóban
A változás szele – Jiddis filmek Amerikában
„Ahol én vagyok, ott van Németország”
Kertész Kaddisa színpadon – interjú az amerikai alkotókkal
2013. június 5-7. között két amerikai művész hozza el Budapestre Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című kisregényének első angol nyelvű színpadi változatát. A darab a Kaddis címet viseli.
Kertész Imre 2002-ben irodalmi Nobel-díjat kapott, ma Európa-szerte … Tovább »
Hava Nagila, beduinok, vízipipa – a jeruzsálemi írótalálkozón járt Krasznahorkai László
Alig ért haza a jeruzsálemi nemzetközi írófesztiválról, egyhónapos amerikai felolvasókörútra indult Krasznahorkai László Kossuth-díjas író, ugyanis megjelent az Egyesült Államokban Sátántangó című regénye angolul. Távollétében itthon Prima-díjas lett a kiváló magyar író, aki – mint indulása előtt elárulta az MTI-Pressnek – nagy várakozással kezdte meg egyesült államokbeli felolvasókörútját.
Alain Finkielkraut: A Másság nevében* Reflexiók az eljövendő antiszemitizmusra
1. ÉBERSÉGEK
Ötven éven át a nyugati zsidókat óvta a nácizmus pajzsa. Hitler – ahogy azt Bernanos1 írta – valóban szégyenbe hozta az antiszemitizmust.
Azt hittük, ez a szégyen végleges. Ám talán csak átmeneti volt. Azt hittük, végleg a miénk, de most visszatekintve úgy tûnik, … Tovább »
Szenzáció volna egy Zentai-ítélet
2009. november 2., Ha Ausztráliában úgy döntenek, hogy kiadják Zentai Károlyt a magyar hatóságoknak, ez nem jelenti azt, hogy az 1944-ben, 18 évesen kegyetlenül meggyilkolt Balázs Péter ügyében gyorsan megszületik a jogerős ítélet. A jogi eljárást a háborús bűnökkel vádolt férfi pénztárcája határozza majd meg: jó ügyvédekkel még Magyarországon is hosszúra nyúlhat az ítélkezés, újabb kérvényekkel késleltetheti a felelősségre vonást. Már majdnem öt éve versenyt fut az idővel. Őrizetben még csak egy hete van.
A hungarista trend
A szélsőjobb nem most ismerte fel: az úgynevezett nemzeti rock ultraradikális hangja mozgósító erejű. A Jobbik keretén belül nemrég megalakult a Magyar Nemzeti Rock Egylet. Szakértők úgy vélik, a hungarista zenei trendet figyelve nem kétséges: az „új hang” csak erősödni fog.
Az ember, aki tudja, mit akar
Ezt a benyomást keltette bennem Barack Obama a beiktatási ceremónia idején. Nem látszott rajta elfogódottság, inkább csak a felelősség tudata, mely valóban rá hárul. És – nevezzenek szentimentálisnak – felemelő eseményként éltem meg pesti zsidóként, hogy színes bőrű elnököt iktattak be az Egyesült Államokban.
Leonard Bernstein: Mise
„Negatív kép alakult ki bennem saját népemről”
Kulturális programok Tel-Avivban
Forrás: Hírextra 2008. május 28. Magyar résztvevőkkel zajló nemzetközi diákfilmes szemle, a magyarországi Gólem Színház estje és Spiró György Prah című drámájának bemutatója színesíti Tel-Aviv kulturális programját a közeljövőben – mondta az MTI-nek Lányi Eszter, az izraeli … Tovább »
Ma van az ENSZ Holokauszt Emléknapja
Forrás: Népszabadság Online 2008. január 27. Ma van az ENSZ Holokauszt Emléknapja. A világszervezet 2005. november 1-jei határozatának értelmében az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulóján emlékezünk meg az összesen 6 millió zsidó – köztük 600 ezer magyar – mártírról. … Tovább »
Frankfurt Budapestre költözik
– Pénteken október 26-án előadást tart Raphael Gross, a Frankfurti Zsidó Múzeum igazgatója Forrás: Metró 2007. október 25. Frankfurt péntektől három napra Budapestre költözik: a Majna-parti város irodalmi programokkal, várostervezési szimpóziummal, fotókiállítással és koncertekkel … Tovább »
Elfogultságok
Elfogultságok
A palesztin élő legendát helikopter vitte Ramallahból Párizsba, gyógykezelésre, amikor a BBC riporternője, Barbara Plett élő adásban közölte a nézőkkel, hogy ő bizony elsírta magát, annyira megrendült a látványtól. Ez nemcsak következetes dolog volt a BBC … Tovább »
Amerika-Izrael-Európa – a konfliktusok háromszöge?
Slomo Ben Ami*
Amerika-Izrael-Európa – a konfliktusok háromszöge?
Tévedés azt gondolni, hogy Ariel Saron Európával mint közvetítővel szembeni elutasítása egyedül az ő személyes megátalkodottságát tükrözi. Sáron álláspontja az izraeliek véleménye. Európa sajtója épp … Tovább »







