Találatok ‘Atv’
Összesen 7,143 találat (2561 - 2580) : Atv.
Rabbiképző: paradigmaváltások
A Szombat szeptemberi számában nagyobb összeállításban foglalkozunk a zsidó oktatás legfrissebb magyarországi fejleményeivel és kihívásaival. Addig is, ízelítő a közelgő lapszámból, annak apropóján, hogy Vajda Károly, az Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem új rektora július … Tovább »
Zsidókérdés ma
Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017
Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.
Száz … Tovább »
Bemutatták a Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben című kötetet
Az elmúlt években erősödött a szervezett zsidó közösségben résztvevők kötődése saját hagyományaikhoz, ugyanakkor a közösség tagjai egyre nagyobb számban vallják magukat európaiaknak – hangzott el a Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben címmel megjelent kötet sajtóbemutatóján … Tovább »
Az Ungvári – Tanár és tudós
Amikor néhány évvel ezelőtt Ungvári Tamás professzort díszdoktorrá avatta az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem, az ünnepség megtiszteltetés volt az egyetem számára.
Azóta három év telt el, és ilyenkor az érdemdús tudósok lazítani szoktak a tempón, élvezik munkájuk … Tovább »
Különvélemény női rabbi és női kántor ügyben
Mondhatnók, hogy derült égből villámcsapásként érte a magyar közvéleményt a hír, miszerint a Rabbitestület néhány tagja elkezdett foglalkozni a női rabbi- és női kántorképzés kérdésével. Mármint nem úgy, hogy igen, hanem pont ellenkezőleg, hogy nehogy már. Kötelességünk … Tovább »
Orbán Viktor fogadta az izraeli nemzetbiztonsági főtanácsadót
Orbán Viktor miniszterelnök szerda délelőtt az Országházban megbeszélést folytatott Meir Ben-Sabattal, Izrael nemzetbiztonsági főtanácsadójával – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Meir Ben-Sabat a visegrádi országok és Izrael biztonságpolitikával … Tovább »
A jogállamiság veszélyeztetett Magyarországon – foglalt állást az Európai Parlament illetékes bizottsága
Nagy többséggel elfogadta a jogállamiság magyarországi helyzetéről szóló különjelentést hétfőn az Európai Parlament (EP) belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi bizottsága (LIBE), e szerint az országban fennáll a veszélye az uniós értékek súlyos és módszeres megsértésének, … Tovább »
„Jobb állapotban vagyunk, mint amilyenben lennünk kellene”
Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017
Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.
Száz … Tovább »
Netanjahu és a Szochnut csörtéje
Nathan Sharansky leköszön a Szochnut éléről, utóda pedig az ellenzék egyik vezetője lesz.
Isaac Herzog
Az 1929-ben alapított Zsidó Ügynökség a legnagyobb zsidó nonprofit szervezet a világon, elsősorban arról ismert, hogy a zsidók Izraelbe vándorlását támogatja. Saranszkij … Tovább »
A MAZSIHISZ programjai a Múzeumok Éjszakáján
A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) az elmúlt évekhez hasonlóan most is izgalmas programokat kínál a Múzeumok Éjszakáján. A zsidónegyed éjszakája június 23-án, szombaton este 10 órakor kezdődik. Az estet közös szabadtéri szombatbúcsúztatással kezdjük … Tovább »
Bolygó zsidók Párizsban
Két éve nyáron is Franciaországban jártam, éppen a nemzeti ünnepen, július 14-én, és döbbenten láttam-hallottam (a médiában), hogy Nizzában egy kamion a tömegbe hajtott. Nyolcvanhat ember meghalt, a terroristát, egy tunéziai születésű, Franciaországban tartózkodási engedéllyel … Tovább »
Meghalt Kányádi Sándor, az erdélyi jiddis népköltészet magyar fordítója
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor, aki – kiterjedt irodalmi munkásságán belül – az erdélyi jiddis népköltészet magyar tolmácsolójaként is ismert volt számunkra. Kevesebben tudják, hogy a jiddis népdalok műfordítása egy nagyobb projekt része volt: Kányádi minden … Tovább »
Arab 68-sirató
Az 1968-as franciaországi diáklázadás az arab országokban is követőkre talált, de hatása rövid életű volt. A lázadás uralkodó irányzatává a vallási fundamentalizmus vált, sőt, az egykori hatvannyolcas balos lázadók közül is sokan az iszlamista táborhoz szegődtek.
„A … Tovább »
Húsz hónap felfüggesztett börtön egy brit holokauszt-tagadónak
Alison Chabloz ismert blogger a brit antiszemita, holokauszttagadó és palesztin-aktivista közösségben. Miután zsidók elleni gyűlöletet keltő dalokat jelentetett meg weboldalán, a Campaign Against Antisemtisim (CAA) nevű civil szervezet bírósági eljárást kezdeményezett vele szemben. … Tovább »
Védtelen temetőink – történelem, állapot és jövőkép
Zsidók és zsidóság Magyarországon 2017-ben
Véresmajori útikalauz
„Habár nálam is úgy van, hogy a házmester a feljelentő. Pedig, tanuljuk meg egy életre: nem mindig a házmester a feljelentő. Van úgy, hogy egy jogi doktor, egy pilóta, egy híres író unokája veszi kezébe a sorsunkat. A szomszédunk.”
Zoltán Gábor 2016-os Orgia c. véres látványszínpadához … Tovább »
Download
Annak idején, amikor Iván a vállalathoz került, Kálmán vezette be a szakma és más, általa nélkülözhetetlennek tartott életbölcsességek rejtelmeibe.
Már megjelenése is felejthetetlenné tette a magas, egyenes tartású, dús ősz hajkoronájú, örökké borostás, rövid szakállú … Tovább »
Körmönfont és sunyi antiszemitizmus
Zsidókérdés 1917 – “Zsidókérdés” 2017
Száz éve, 1917-ben jelent meg a nevezetes zsidókérdés vita a Huszadik Század című folyóirat hasábjain. Ebből az alkalomból a Szombat az alábbi körkérdést intézte a magyar szellemi élet több mint hatvan képviselőjéhez.
Száz … Tovább »



