Találatok ‘A. K.’
Összesen 21,856 találat (14681 - 14700) : A. K..
Öt napig ehetünk zsidó ételeket
Az erzsébetvárosi Kazinczy utcában november 27-e és december 1-je között
öt napon keresztül ismerkedhetnek az érdeklődők a zsidó konyha népszerű
és kevésbé ismert fogásaival, miközben kulturális programokban sem lesz
hiány.
Új vezető a Holokauszt Emlékközpont élén
Tavasszal a kormány módosította a közalapítványok irányítását. A
2004-ben megnyílt Holokauszt Dokumentációs Központ a közigazgatási és
igazságügyi minisztérium felügyelete alá került, amely új kuratóriumot
nevezett ki. E testület első ülésén azonnali hatállyal felmentette
Harsányi Lászlót, a Központ ügyvezető igazgatóját.
Háború folyik a lelkekért a zsidók és a palesztinok között
Háború folyik a lelkekért a zsidók és a palesztinok között. A
legújabb tudományos módszerekkel igyekszik feltérképezni az egyik zsidó
szervezet az Olajfák hegyének háromezer éves sírjait. A cél a
palesztinok kiszorítása.
Van kiút a melegbárból
Tisztességtelennek tartom a „politikailag korrekt” oldal azon
hozzáállását, amely a változásnak még a lehető- ségét is tagadja, és nem
biztosít helyet más nézeteknek. Ez nem más, mint a Nyugat és a meleg
aktivisták homofasizmusa.
Az izraeliek nincsenek többen, csak hangosabbak
A Kristályéjszaka – után
Elmúlt november 9 – az1938. november 9-i Kristályéjszaka évfordulója – és senki sem emlékezett róla.
M. Balázs, az ártatlan náci
Az egész magyar elhárítás és igazságszolgáltatás csődje, hogy ezt a
portált évek óta nem tudja lekapcsolni. És itt most már két különböző
színezetű kormány regnálását követően is felvetődik a kérdés, hogy nem
tudja, vagy nem akarja?
„A jó keresztény zsidó az apám volt…” – Sárközi Mátyással beszélget Várnai Pál
Londonban élő magyar író. Évtizedekig a BBC munkatársa volt, három évig Münchenben, a Szabad Európánál is dolgozott. Jelenleg az Info rádió londoni tudósítója. 24 éven át művészeti galériát működtetett a londoni Hamsteadben. Beszélgetésünk apropója népszerű könyvének … Tovább »
Az elfelejtett szobrászművész
LEAD Száz éve, 1911. február 12-én született Budapesten Peter Lambda, az a brit szobrászművész, aki a legismertebb portrét készítette a pszichoanalízis atyjáról, Sigmund Freudról.
Lambda Pétert Budapesten még Lévy Vilmosnak hívták, a Freud által analitikussá képzett Lévy … Tovább »
Zsidónak lenni szexi?
Több mint húsz évvel a rendszerváltás után vajon milyen érzés zsidónak lenni? A kérdést a 2011-es Bánkitó Fesztivál „Zsidónak lenni szexi!” szlogenje ihlette.
A Magyar Zsidó Adatbázis nem kevesebb, mint nyolc ifjúsági szervezetet tart nyilván. Ezeken túl azonban még van jó … Tovább »
Trendületlenül
Az október eleji Design Hét minket is inspirált. Nyakunkba vettük a várost, és körbenéztünk. Kreatív, különleges tervezőket, boltokat és ötleteket találtunk a VII. kerülettől egészen Budáig. Az alább bemutatott fiatal tervezők, vállalkozók valami olyat csinálnak Budapesten, … Tovább »
„Magyarország vállaljon szolidaritást Izraellel!”
Három zsidó szervezet: az EMIH, a Mazsike és a Cionista Szövetség levélben kérte a Magyar Országgyűlés képviselőit, a Magyar Köztársaság miniszterelnökét és minisztereit, valamint az államfőt, hogy vállaljanak szolidaritást Izrael államával, és az ENSZ Közgyűlésben Magyarország … Tovább »
Nem demokratikus a zsidó közélet – Kutatás a magyarországi zsidóságról
A Mazsihisz reformra szorul, hogy jobban képviselhesse a magyar zsidóság érdekeit, szükségleteit. A teljes zsidó intézményrendszernek át kell alakulnia, egy demokratikus felépítésű ernyőszervezetre van szükség, hogy a viszonyok minden tekintetben igazságosak legyenek.
A brit Institute … Tovább »
A Tündöklő híd nyomában
Minden japán zsidó
Hogy lehet az antiszemitizmuson és a zsidóság önemésztő paranoiáján
hasfájósan röhögni? Hogy lehet ezekhez a témákhoz nem a megszokott,
bemerevedett magatartásformákkal közeledni? A Gólem Színházban Vinnai
András darabja, a Lefitymálva, Borgula András rendezésében megmutatja,
hogyan is kell ezt. A darab lassan három hónapja fut, és már most alig
lehet decemberre jegyet kapni.
Kossuth adta, ki veszi el?
Európában elsőként és egyetlenként a magyar kormány volt az, amely –
1849-ben – önálló egyházként ismerte el a reformzsidó közösséget. Mi, a
progresszív zsidó vallás hívei szerte a világban ma is büszkék vagyunk
erre a pillanatra, és erőt merítünk Kossuth Lajos bátor döntéséből, ha
egy-egy hitközségünk veszélybe kerül valahol. Ma mégis nagy esély van
rá, hogy 2012-ben az Európai Unióban Magyarország lesz az egyetlen
ország, ahol a kormány megvonja az egyházi státust a reformzsidó
hitközségektől. Az 1,8 millió hívet számláló Progresszív Zsidó
Világközösség elnökeként értetlenül állok a döntés előtt.
Kiállt a palesztin UNESCO-tagság ügyében leadott szavazat mellett az osztrák követ
Ausztria a kétállami megoldás híve, és azé, hogy az izraeli és a
palesztin nép békében és biztonságban éljen egymás mellett. Ehhez
hozzátartozik az ezen a téren elért eredmények elismerése is –
hangsúlyozta Ursula Plassnik volt külügyminiszter.
Izrael állhat az iráni lőszerraktár felrobbantása mögött
Az izraeli titkosszolgálat, a Moszad áll az egyik iráni lőszerraktár
szombati, 17 halálos áldozatot követelő felrobbantása mögött –
jelentette ki a Time magazinnak egy nyugati hírszerzési tisztviselő.
Gáz van
… az antiszemita karakter nem tud változtatni ritualizálódott szerepén, csak a zsidó, aki képes az avantgárd önkritikára a megbékélés érdekében. Ám hiába: az antiszemita paranoia válik valóra, s egyszer csak valóban leszállnak azok az izraeli helikopterek, melyekről a szélsőjobbos elmék annyit fantáziálnak.



