Kardos Dániel Jeruzsálemben és a pesti Zeneakadémián tanult, és évek óta kreatív alkotója a magyar world-jazz világnak. “Négyes”-ében, úgymint a Tritonban és a Ruáchban, a klezmer és balkán zenei hatások mellett szentimentálisabb darabokat, valamint jazzesebb felfogású számokat is hallhatunk. 

„Egy civilizáció romjain tengődő, életben maradásáért küzdő, emberszerű barbár közösség rituálékkal teli életébe pillantunk be, amelynek tagjai félelmeikkel harcolva, ösztöneik által vezérelve próbálják átvészelni, amit a Sors rájuk ró. A Sors, ami néha jót, örömöt, szerelmet, máskor bánatot, halált hoz számukra.

Nem a bevonult Werhmacht tábornokai, ezredesei, alezredesei, századosai diktálták az iramot. Az ütemet és a ritmust meghatározó energia egyik középpontja a budai hegyekben a Majestic panzió melletti villa (zsidó tulajdonosa „önként” fölajánlotta az SS számára), benne egy szoba, … Tovább »

 Ez év júliusában a Magyar Gárda szokásos vidéki vendégszerepléseinek egyikén, Szikszón roma ellentüntetőkkel találkozott. Utóbbiak, nagy számbeli fölényben, immár figyelmeztető erődemonstrációt tartottak. A romák és a többségi társadalom közti feszültségek eszkalálódni … Tovább »

Tamás Gáspár Miklós a HVG és hvg.hu szerkesztősége címére küldött írásában megvédi a Magyar Demokratikus Chartát, amelyet szerinte a HVG múlt heti számában megjelent cikkek méltatlanul bíráltak. Az alábbiakban közöljük TGM vitacikkét (amely a csütörtökön megjelenő hetilapban is helyet kap) és Hirschler Richárd főszerkesztő válaszát.

Ablonczy Balázs történésszel, a Kommentár főszerkesztőjével munkásságáról, a Kommentárról, a konzervativizmus és a jobboldali “underground” hazai helyzetéről, a hagyományról, a posztkommunizmusról, a jobb- és baloldali radikalizmusokról, és még sok minden másról.

„Néha úgy érzem, hogy a zsidók jelenléte probléma nagyon sok európai számára. Nem tudnak mit kezdeni a holokauszttal. Megoldatlan ellenérzések kavarognak bennük. Izrael eszköz számukra, hogy ne csak Izraelt kritizálják, hanem a zsidókat is.”

Franz Kafka több kéziratának egy tel-avivi apartmanban nemrég történt fölfedezése alkalmat teremtett az író zsidó örökségével és a cionizmus iránti elkötelezettségével kapcsolatos spekulációkra. 

„Egy ország a dackorszakban” címmel közölt elemzést az elmúlt napokban a magyarországi szélsőjobboldal térnyeréséről a müncheni Süddeutsche Zeitung. A német vélemény: „Európa egyik legfélelmetesebb populistája Orbán Viktor…” 

Vajon igaz-e az a (rosszmájú? megkeseredett?) állítás, miszerint minden kritikus, függetlenül a művészeti ágról, éppen az alkotói tehetség híján válik szigorú ítésszé, morfondíroztam, miközben az Alexandra könyvesbolt Károly körúti kávézója felé tartottam Bán Zoltán András Hölgyszonáta című könyvének bemutatójára. És mi van a kritikusból lett írókkal?

Oroszország nem tűri, hogy a szomszédban demokratikus átalakulás zajlik. Kínában virágzik a kapitalista kommunizmus. Pakisztánban tíz éve katonai diktatúra van hatalmon. Afrikában reneszánszát éli a diktatúra. Fukuyama szerint mégis győzött a liberális demokrácia.

Egy New York-i zsidó meleg könyvét olvasom. Daniel Mendelsohn 1960-ban született Long Island-ben, és bár klasszika-filológusként végzett, könyveiben leginkább a zsidó identitás kérdéseivel foglalkozik. Az amerikai kritika osztatlanul elismeri munkásságát, különösen a The Lost: A Search For Six Of Six Million c. memoárja miatt, amelyen keresztül családja holokauszt során eltűnt hat tagjának életútját kívánja feltérképezni.

Remember – Emlékezz, írta nemrég a holocaust 60-ik évfordulójára. Egész életében azért élt, hogy tudjon emlékezni és ne hagyjon felejteni. 

Egy jeruzsálemi vallási konferencián a rabbik élesen elítélték azt a gyakorlatot, hogy egyedülálló nők spermabankból származó hímivarsejt segítségével fogannak, majd egyedül nevelik a gyermeket.

Az ördöggel, azaz Eichmann-nal cimborált Kasztner Rezső, amikor sikerült 1944 végén a náci megszállás miatt reménytelen helyzetben lévő másfélezer prominens magyar zsidót (és saját családjának tagjait is) vonatra ültetni és a biztonságos Svájcba menekíteni.

A nyolcvanas évek elejéig rendszeresen kokainozott Helen Miller. „Imádtam a kokaint. Nem fogyasztottam túl sokat, mindig csak kis adagokat a partikon” – vallotta be az Oscar-díjas színésznő.

Mivel a nyugati államok elismerték a zsidók államát, a nyugati közvélemény lassanként kettős képet alakított ki a zsidókról. Egyfelől van az elfogadott zsidó, de mögötte ott maradt a zsidók többségét jelentő szörnyű zsidó is.

Legyünk soviniszták ezen a kellemes augusztus nyárutón, ne törődjünk a világgal, és csak az ősi: „Git far jidn, slacht far jidn?” (Jó a zsidóknak vagy rossz a zsidóknak?) kérdést tegyük föl. Melyik elnökjelölttel jár jobban Izrael?

Ötszáz évvel a zsidók Spanyolországból való kiűzése után világszerte jelentős érdeklődés mutatkozik a szefárd kultúra iránt. Az irodalmi és történeti dokumentumok mellett a népzene tanúskodik a legszuggesztívebben a szefárd zsidók történetéről és életéről. 

Ki a hibás, hogy koppant egy nagyot a magyar sport a pekingi olimpián? A kormány? Az ellenzék? A pénzhiány? A zsidók? A romák? A turáni átok? Vagy Józsi bá’ a sarki kocsmából?