Obama vagy McCain?
Legyünk soviniszták ezen a kellemes augusztus nyárutón, ne törődjünk a világgal, és csak az ősi: „Git far jidn, slacht far jidn?” (Jó a zsidóknak vagy rossz a zsidóknak?) kérdést tegyük föl. Melyik elnökjelölttel jár jobban Izrael?
Forrás: Cionista.hu
– A közel-keleti helyzet megoldatlan és megoldhatatlan. Az arab/iszlám világban meghatározó jelentőségű iszlám fundamentalizmus Izraelnek azt a szerepet adta, mint a náci Németország a zsidóknak: a gyűlöletes és eltüntetendő bűnbak szerepét. Ebben a légkörben nincs esély arra, hogy Izrael létét elfogadják. Ezt még a nyugatbarát kormányok (Marokkó, Tunézia) sem kockáztatják meg, amelyek a szociális juttatások és a rendőri elnyomás egyvelegével próbálják féken tartani az iszlámisták által befolyásolt tömegeiket. Az újabb nagyszabású békekonferenciák és hasonlók csak felcsigázzák a várakozást, hogy aztán a törvényszerűen bekövetkező frusztráció újabb erőszakhullámot váltson ki. A legtöbb, amit lehet várni, a se béke, se háború állapota. Ezek az – egyik háborútól a másikig tartó – köztes időszakok a fejlődés és a gyarapodás korszakai Izrael számára. A zsidó államnak ennyi adatott.
– Izraelnek palesztin oldalon jelenleg nincs is partnere egy komoly megállapodáshoz. A Gázát uraló Hamasz hivatalosan zászlajára tűzte Izrael megsemmisítését, így vele legfeljebb tűzszünetről lehet tárgyalni. A Nyugati partot adminisztráló Fatah pedig gyenge, hatalmát csak Izrael diszkrét asszisztenciájával képes fenntartani, amely katonai akciókkal semlegesíti az agresszívebb iszlámista sejteket. Egy Izraellel kötendő megállapodást a lakosság nem is fogadna el: a Hamasz azonnal árulást kiáltana, és komoly nyugtalanságra, fegyveres összecsapásokra lehetne számítani.
– A nyugati világ azonban – sajnos – saját komplexusaitól vezetve állandóan meg akarja oldana a zsidó… pardon, közel-keleti kérdést. Félő, hogy e nyomás alól az új amerikai elnök sem térhet ki. Ebben az esetben Obama a rosszabbik változat, akinek „Együtt megcsináljuk!”, „Rontsuk le a falakat!” retorikájába belefér egy új, nagyszabású Közel-Kelet konferencia. A katonai megoldásokat szorgalmazó McCain valószínűleg jobban megérti Izrael katonai fellépését az iszlám radikálisokkal (Hamasz, Hezbollah) szemben. Ő elfogadja az Izrael által épített biztonsági kerítést is, amellyel Obama nem szimpatizál. McCain-től inkább várható a Bush-vonal folytatása. Ez utóbbi, a gázai kivonulás kudarca óta – némi tessék-lássék békenyilatkozatok mellett – ráhagyta Izraelre, hogy mit csinál, s nem lépett föl komoly kezdeményezéssel. Ennél többet nem is tehetett volna a senki által nem szeretett George W. Bush elnök, aki mindamellett Izrael igaz barátja volt.
– A baloldali(bb), afro-amerikai Obama nyilván nagyobb súlyt helyez az emberi, kisebbségi jogokra, antirasszizmusra, így elnöksége idején inkább várható e témákat favorizáló közhangulat. A konzervatív és harcias McCain – akinek nimbuszát a kommunista Vietnám hadifogolytáborában eltöltött évek emelik – a „tudom, hogyan kell megnyeri a háborút” jelszót is bedobta kampányában. Ez inkább Izraelnek kedvez, akinek a következő négy évben feltehetőleg a Hamasz és a Hezbollah lesznek kulcsfontosságú „partnerei”. Föltehető tehát, hogy az elsősorban emberi és kisebbségi jogokra, politikai korrektségre érzékeny zsidók inkább Obamára, az Izrael iránt elkötelezettek viszont inkább McCain-re fognak szavazni.
– Amerikában, a legkülönbözőbb vallási, etnikai vagy más módon szerveződő csoportok előtt szabad az út, hogy érdekeikért, értékeikért lobbyzzanak a politikában. E csoportok egyik legismertebbike az Izrael érdekében fellépő AIPAC, melyben nemcsak a zsidók, hanem a vallási alapon zsidóbarát ún. evangéliumi keresztények is komoly szerepet játszanak. Az AIPAC minden elnökjelölt számára megkerülhetetlen: mind McCain, mind Obama vendégszerepelt már náluk, Obama kissé el is galoppozta magát, amikor Jeruzsálemet Izrael oszthatatlan fővárosának nevezte. Másnap egy munkatársa könnyedén helyesbített: persze, de a palesztin fővárosnak is helye van itt, a város sorsáról tárgyalni kell. (Az iszlám szimpátiákkal gyanúsított Obamának ki kellett tennie magáért: beszédében úgy kiállt Izrael mellett, hogy a hétezer fős közönség számos alkalommal állva tapsolt.)
– A politikai légkör a nyugati világban jelenleg Izrael számára viszonylag kedvező: számos európai országban a zsidó állam iránt megértő politikusok vannak hatalmon (Berlusconi, Merkel, Sarkozy, Kaczynski). Az amerikai politika ezen még némileg túltesz: ennek egyik komoly jele George W. Bush elnök nyilatkozata a „67 plusz” néven ismertté vált koncepcióról: eszerint az 1967-es határokhoz való visszatérés, negyven évvel később már irreális, Izrael megtarthatna olyan területeket, amelyen tízezres nagyságrendben élnek polgárai, mindenek előtt a jeruzsálemi agglomerációban. McCain támogatja ezt az elképzelést, s Obama sem zárta ki teljesen a Jerusalem Postnak adott óvatos interjújában: „Izrael megpróbálkozhat a ’67 plusz’ opcióval, s ezt igazolhatja a biztonságához szükséges ütköző zónával. Meg kell fontolniuk, hogy ez az ütköző zóna megéri-e a másik fél ellenséges reakcióit.”
– Valóban komoly különbség a két jelölt között csak Irak kérdésében mutatkozik. Obama záros határidőn belül haza akarja hozni a csapatokat, mert a háború szerinte óriási pénzügyi terheket és az iszlám fundamentalizmus megerősödését hozta. McCain szerint viszont épp ezzel kedveznének a fundamentalistáknak, akik az amerikai kivonulás után az egész térségben vérszemet kapnának. „Én tudom, hogy kell győzni” – ez a mondat McCain kampányának fontos eleme. Irán kérdésében nem ilyen élesek a különbségek: egyaránt elfogadhatatlannak tartják, hogy Irán atomfegyverhez jusson, és mindketten nyitva tartják a diplomáciai és a katonai megoldást is. De Obama inkább az előbbit, McCain az utóbbit hangsúlyozza. – Az amerikai politika hagyománya a hatalmas választási show-műsor, az elnökjelöltek ígéretei megváltó és megrendítő változásokról, de azért van a szakapparátus, hogy a tapasztalatlan, kezdő és elszállt elnököt visszarángassa a földre. A választás az ország politikai kiszámíthatóságát nem rendíti meg. Amerikában nem ismerik a „több mint rendszerváltás” jelszavát. Az ország stabil Izrael-barátsága nemcsak az itt élő zsidók lobbytevékenységének, hanem az ország politikai kultúrájának is köszönhető.
– A helyzet alapvetően az új elnök alatt sem fog változni: Amerika Izrael igaz barátja, az arab/iszlám világ Izrael igaz ellensége marad, a tudatzavaros Európa pedig egy kicsit mind a kettő próbál lenni.
