Találatok ‘ Raj Ferenc’

Összesen 1,992 találat (781 - 800) : Raj Ferenc.

A Salgótarjáni úti zsidó temető reneszánsza

Írta: Klein Rudolf - Rovat: Hagyomány, Történelem

A 19. századi nagy zsidó temetők olyanok, mint egy hatalmas krónika lapjai, vagy akár az Írás kézzel rótt oldalai, melyeken írásjelekként sorakoznak a síremlékek, a sor- és szóközöket pedig az utak, kiteresedések, bokrok és fák jelenítik meg. Ez az az évszázad, amikor a hagyományos zsidó sírok szűk és katonás egymásutánját felváltja egy differenciáltabb, lazább és beszédesebb elrendezés az emancipáció és asszimiláció nyomán.

Filmek a holokauszt nemzetközi emléknapján az Uránia Moziban

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján az Uránia Nemzeti Filmszínház (1088 Bp., Rákóczi út 21.) a Hajnali láz, Az Eichmann show és a Saul fia című alkotásokkal, valamint Szilágyi Varga Zoltán Mementó című animációjával emlékezik meg az áldozatokról. Január 30-án, az emléknaphoz kapcsolódva műsorra tűzik az 1984-ben Oscar-díjra jelölt Jób lázadását is.

„A halál infrastruktúrája” – Ungváry Krisztián a magyar honvédség szovjetunióbeli megszálló ténykedéséről

Írta: Hamvay Péter/ Magyar Narancs - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Civileket gyilkoltak a magyar katonák a Szovjetunió keleti részének megszállásakor, és részt vettek a zsidóüldözésben is. A rendszer képes volt némi önkorrekcióra: a bűnösök bűnhődtek, igaz, nem az elkövetett bűnökért.

Magyar Narancs: A Magyar megszálló csapatok … Tovább »

Wallenberg-díj 2016

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Raoul Wallenberget, zsidó honfitársaink tízezreinek megmentőjét 1945. január 17-én látták utoljára élve Budapesten. A Raoul Wallenberg Egyesület, a Raoul Wallenberg Alapítvány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2016-ban is januárban osztja ki a Wallenberg-díjat a svéd embermentő emlékére olyan embereknek, akik tevékenységükkel, életútjukkal mutatnak példát humanizmusból.

A Jobbik és a zsidók

Írta: Dési János - Rovat: Politika

A Jobbik egy ideje próbál mérsékeltebb, néppártibb – cukibb – képet mutatni magáról. Abból a megfontolásból, hogy egy igazán radikális párt nehezen nyer választást, a győzelemhez középre kell húzni, aztán, amikor megvan a többség, már sok mindent el lehet intézni. (Lásd … Tovább »

Nem engedték be a BZSH elnökét és rabbisági igazgatóját a Vasvári Pál utcai zsinagógába

Írta: Mika Klára - Rovat: Politika

Kizárták Radnóti Zoltán rabbit – a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) Rabbisága Igazgatóját, a Mazsihisz Rabbitestületének elnökét – valamint Ács Tamást, a Budapesti Zsidó Hitközség elnökét, a BZSH-hoz tartozó Vasvári Pál utcai zsinagóga körzet január 7-én megtartott közgyűléséről.

A … Tovább »

A sztrájkfenyegetés hatására megegyezett a béremelésről az izraeli kormány a szakszervezettel

Írta: Shiri Zsuzsa/MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Megállapodott a béremelésről az izraeli pénzügyminisztérium és a legnagyobb izraeli szakszervezeti szövetség (Histadrut), így az utolsó pillanatban, megkezdése előtt három órával lefújták az általános és határozatlan idejű sztrájkot.

 

Több mint tizenkét órán … Tovább »

Párbeszédet nyomásgyakorlással nem lehet folytatni – Heisler András válasza Köves Slomónak

Írta: Heisler András - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Köves Slomó nyílt levelet írt a minap Heisler Andrásnak, melyet számos szerkesztőségnek, így nekünk is eljuttatott. A Mazsihisz elnöke válaszolt az EMIH vezető rabbijának, melyet az alábbiakban közlünk.

Tisztelt Vezető Rabbi úr! Kedves Slomó!

Köszönettel megkaptam “a párbeszéd … Tovább »

Gondolj rám – Kern András új filmje januártól a mozikban

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Kern András 18 év után újra filmet rendezett. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas művész ezúttal egy Vámos Miklós novellából készített „haláli” vígjátékot, melyet Ragályi Elemér fényképezett. A fim zenéjét Presser Gábor szerezte. A Gondolj rám Kern András, Eszenyi Enikő, Rajhona Ádám, Elek Ferenc, Törőcsik Franciska és Liptai Claudia főszereplésével 2016. január 21-én kerül a hazai mozikba az A Company Hungary forgalmazásában.

Könyvbemutató: Az ellopott tragédia – Rejtő Jenő emlékkötet

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Egyik legolvasottabb szerzőnk, a Reich Jenő (1905-1943) néven született pesti humorista, kabaré- és kalandregényíró életét és munkásságát tudományos igénnyel feltáró emlékkötetben irodalomtörténész, filológus, levéltáros, történész, bibliográfus fogott össze, hogy 500 oldalon minél teljesebb képet adjon a 38 éves korában zsidó munkaszolgálatosként eltűnt író munkásságáról.

Heisler: “Szinte titkosan működtetik az IHRA szervezetét… “

Írta: Heisler András, mazsihisz.hu, Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szabad-e többségi és kisebbségi közösségeket szimbolikus szobrokkal elválasztani, vagy szembeállítani? – fogalmazott Heisler András, a Mazsihisz elnöke kedden, az IHRA (Nemzetközi Holokauszt Emlékezési Szövetség) plenáris ülése alkalmából megrendezett gálaműsorán a debreceni Csokonai Színházban.

A héten tartott rendezvénysorozat keretében amerikai, német, brit és izraeli delegációi bírálták a Hóman-szobor tervét.