Mahmud Abbasz összevonja a szemöldökét

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A Palesztin Hatóság (PH) vezetője – szokásos propagandisztikus stílusában – bejelentette (már sokadszor), hogy minden biztonsági együttműködést beszüntet Izraellel, miután annak kormánya a Jordán völgy zsidó településeinek annektálására készül.

Mahmud Abbasz

A tervezett annexiót persze az Európai Unió és az ENSZ is elítélte. Hogyne, hiszen a „kétállami megoldás” évtizedek óta az ő hivatalos mantrájuk, és csöppet sem zavarja őket, hogy a kétállami megoldás több ízben föl lett kínálva a palesztinoknak, akik azonban ebből nem kértek, helyette 2000-ben a véres intifádát választották, majd Ehud Olmert 2008-as ajánlatát is elutasították.

Ceterum censeo: a palesztinok nem szabadságot akarnak, hanem szabadságharcot. Nem saját államuk létrehozásáért, hanem a zsidó állam eltakarításáért harcolnak. A palesztin média és a palesztin oktatás teljesen át van itatva ezzel a szellemiséggel.

Mindez jelentős részben az európai adófizetők pénzéből történik, mert az EU ma már a Palesztin Autonómia legnagyobb támogatója. (Az EU ugyanakkor lagymatagon viselkedik, nemigen akarja tudomásul venni, hogy az ő pénzéből miféle erőszakkultuszt finanszíroznak.)

*

Praktikusan ugyanakkor az utóbbi egy-két évben palesztin részről a fizikai konfrontációt inkább kerülik. Az intifáda véres évei semmi kézzelfogható eredményt nem hoztak, csak az izraeli társadalom bizalmát sikerült eljátszani, minek következtében a megegyezéspárti izraeli baloldal megbukott és a jobboldal került hatalomra, melynek integráns része a településépítő vallásos cionista mozgalom.

Mondhatnánk, hogy ekképpen a palesztinok saját maguk alatt vágják a fát – már amennyiben valóban saját államot szeretnének Júdea-Szamária (Ciszjordánia/Nyugati Part) területén. Mivel azonban, mint láttuk, ők a zsidó állam helyén akarnak arab/moszlim államot, hosszú távon végül is mindegy nekik, hol vannak éppen zsidó települések – hitük szerint a végső győzelem napján úgyis mind eltűnik majd.

Ceterum censeo: a palesztin nép nem az izraeli Góliát által elnyomott kis Dávid (amint azt parittyáikkal sugallni próbálják), ahogy az EU és ENSZ katekizmus állítja, hanem az Izraellel ellenséges arab-iszlám világ élcsapata. Ott vannak mögöttük az arab-iszlám világ milliárdos tömegei és az Európai Unió pénzügyi és politikai támogatása. Mindezt természetesen a palesztinok is tudják, ami megerősíti őket ügyük kozmikus fontosságába vetett hitükben.

Palesztin párti tüntetés Párizsban 2017-ben (AFP/ Zakaria ABDELKAFI)

Az Al Aksza Intifáda véres évei után 2006-ban a palesztin területeken választásokat tartottak – a naiv amerikaiak nyomására, akik azt gondoltak, hogy a demokratikus választások varázsütésre átprogramoznak egy gyűlöletre nevelt és erőszakban hívő közösséget. A választásokon a Hamasz végzett az első helyen, a Fatah azonban nem akarta átadni a hatalmat. A két fél között fegyveres küzdelem tört ki, Gázában a Hamasz erőszakkal átvette a hatalmat, ezt látva a Nyugati Parton Izrael (hallgatólagos amerikai jóváhagyással) beavatkozott és segített a Fatahnak (kisebbik rossz) a Hamaszt legyűrni. Választásokat azóta nem tartottak, Gázában a Hamasz, a Nyugati Parton a Fatah az úr. Utóbbi csak Izrael segítségével tud hatalmon maradni. A „biztonsági együttműködés” azt jelenti, hogy a Fatah emberei által azonosított Hamasz és Iszlám Dzsihád sejteket az izraeli biztonságiak segítségével számolják fel. Enélkül a brutális iszlámista Hamasz már rég legyalulta volna a Fatah korrupt rendszerét és kádereit ledobálta volna a háztetőkről – ahogy azt Gázában csinálta 2006-ban.

Júdea-Szamária (Nyugati Part) palesztinok lakta területein tehát az a paradox helyzet áll fenn, hogy az identitását az Izrael- és zsidóellenes uszításra építő Palesztin Hatóság az izraeli biztonságiak jóvoltából maradhat hatalmon. Utóbbiak is tudják, hogy számukra ez a kisebbik rossz. Ha a Hamasz hatalomra jutna a Gázánál több mint tízszer nagyobb területű Nyugati Parton és az ottani majd hárommilliós lakosságot – egy sokkal nehezebben áttekinthető terepen – úgy mozgósítaná, mint a gázai embereket, az rémálom lenne az izraeli biztonságiak számára. Az Abbasz féle rezsim „csak” gyűlöletre neveli, de nem mozgósítja olyan szélsőséges Észak-koreai stílusban a lakosságot, mint a Hamasz. A takaréklángon tartott konfliktus a palesztin identitás lételeme persze, hiszen nemzetközi konszenzus szerint az ő elnyomásuk tűrhetetlen, ezért tekint rájuk várakozással a világ, amelynek időről időre produkálniuk kell valamit.

Palesztin rendőrök a Nyugati Parton

Erről szólt a 2014-ben kezdett kések és autók intifádája. A palesztin nép kreativitása az Izraeliek elleni erőszak újabb és újabb formáiban nyilvánul meg. Az intifádának ebben a 3.0-ás változatában a palesztin vezetőség nem hirdetett központi direktívákat, hanem rábízta a szünet nélkül izgatott lakosságra a kezdeményezést.

Amikor bármelyik tinédzser, családanya vagy nyugdíjas kést ránthat az ellenőrző ponton vagy a jeruzsálemi utcán és bármelyik palesztin autós belehajthat az izraeli járókelők vagy katonák sűrűjébe, (minek utána ő maga és családja a legnagyobb anyagi és erkölcsi megbecsülésre számíthat) akkor beszélhetünk takaréklángon tartott, össztársadalmi, autonóm intifádáról.

Az ilyesfajta késes autós merényletek a tisztítótüzet helyettesítik a palesztin társadalmi gyakorlatban: válságba, reménytelen helyzetbe jutott emberek utolsó menedéke a merénylet, aminek utána az eladósodott családapa, a bántalmazott nő, a megalázott tinédzser varázsütésre kiemelkedik keserves helyzetéből. Igaz, hogy lelövik vagy sok évre börtönbe zárják, de őt (vagy túlélő családját) a palesztin társadalom elhalmozza megbecsüléssel, a palesztin adminisztráció pedig bőkezű apanázzsal.

Dalal Mughrabi palesztin terrorista, akiről ifjúsági központot neveztek el. Mugrabi az egyik legvéresebb terrorcslekemény “hőse” volt

Érdekes, hogy az elmúlt másfél évben az intifádának ez 3.0-ás változata is visszahúzódni látszik. Részben azért, mert ez is kifullad, mint a korábbiak. Részben azért, mert az izraeliek megtanultak ellene védekezni. Jelentős részben viszont azért, mert felváltotta a konfrontációnak egy újabb és úgy tűnik, sokkal hatékonyabb módja: az Izrael elleni nemzetközi lejárató kampány. Ami semmiképpen nem új, de a „progresszív” nyugati baloldal segítségével eddig nem ismert hatékonyságúvá fejlesztették.

Izrael elítélése az ENSZ különböző fórumain régi, jól bejáratott rituálé. Az inkvizíciós bíróságokra hajazó gyűlöletrituálét még a szovjet korszakban vezették be. A nagy nemzetközi NGO-k (Freedom House, Amnesty International, stb.) Izrael-ellenes elfogultsága az utóbbi 1-2 évtized fejleménye.

Az utóbbi években azonban rendkívüli gyorsan terjed a (Gandhi békedíjas) Omar Bargouthi által Ramallahból koordinált Izrael-ellenes bojkottmozgalom, a BDS, amely szerte nyugaton az egyetemeket, tudományos és civil szervezeteket igyekszik rábírni a „palesztin szolidaritás” nevében, hogy szakítsanak meg minden tudományos, gazdasági és civil kapcsolatot Izraellel. A mozgalom számtalan amerikai campuson vetette meg a lábát és a nagy presztízsű amerikai tudományos társaságok közül nem egynek a közgyűlése hozott határozatot arról, hogy megszakítja a kapcsolatot az izraeli kollégákkal.

Nagyjából itt tartott a „palesztin ellenállás”, amikor az izraeli kormány meghirdette a Jordán völgy településeinek Izraelhez csatolását.

Omar Bargouthi (forrás: Youtube)

Miért éppen most?

A szóban forgó településeket izraeli részről nem tekintik „cserealapnak”, ezeket egy esetleges béke-megállapodás esetén is meg akarják tartani. Így megfelelőnek látták az időt, hogy de facto izraeli fennhatóságot de jure izraeli fennhatósággá változtassák. Azaz: a rendkívüli katonai közigazgatást rendes polgári közigazgatással váltsák fel. Ez valamelyest egyszerűsíti az itt élők mindennapjait.

Ugyanakkor ez komoly szimbolikus gesztus: azon lépések sorába illik, mint a Golán fennsík Izraelhez csatolása, Jeruzsálem egységes fővárossá nyilvánítása, vagy az amerikai követség átköltöztetése Jeruzsálembe.  Erőteljes üzenet a jobboldalnak, mivel a júdea-szamariai településeken élő, immár százezres nagyságrendű népesség komoly szavazóbázist jelent.

A lépés beleillik Netanjahu taktikájába, aki a jobboldalt próbálja mozgósítani az ellene folyó perben, az általa vizionált baloldali összeesküvéssel szemben.

Mindehhez a nemzetközi környezet Izrael számára kedvezőbb, mint valaha volt:
– a Trump nyújtotta amerikai politikai háttérnél jobbat nem lehet elképzelni;
– az arab világ gyengébb, mint 1948 óta bármikor, ráadásul az Irántól rettegő olajmonarchiák enyhén Izrael felé húznak;
– az Európai Unió szintén nem egységes, a cseh, magyar, lengyel vétó megakadályozza az egységes elítélő határozatot;
– mivel a palesztinok úgyse hajlanak a békekötésre, nem kell félni, hogy ez a lépés bármiféle béke-megállapodást veszélyeztetne vagy bármiféle jó viszonyt elrontana.

Ariel település Judea-Szamáriában

A hivatalos ENSZ/EU álláspont szerint a Nyugati Parton épített/épülő zsidó települések a palesztinokkal kötendő megegyezés és a béke akadályát képezik. Valójában éppen fordított a helyzet. Ha a palesztinok elfogadták volna a „területet békéért” javaslatot 2000-ben vagy 2008-ban, akkor most létezne palesztin állam, kijelölt határokkal, amelyen a telepesek nem tudnának építkezni. Ebben az esetben Izraelnek erős baloldali kormánya lenne, mert a béke és együttműködés a jobboldal lába alól kihúzta volna a talajt.

Mivel azonban a palesztinok elutasították a béke-megállapodást, a bizonytalan státuszú területek vonzzák a telepeseket.

Nem azért nincs béke, mert épülnek a telepek. Azért épülnek a telepek, mert nincsen béke.

*

Kell-e félnie Izraelnek attól, hogy Abbasz valóban beszűnteti a biztonsági együttműködést? Mint láttuk, Abbasz és a Palesztin Hatóság ennek csak a látszatában érdekelt, a tényleges leállás közeli bukásukat jelentené. Maximális verbális konfrontáció és takarékon tartott fizikai konfrontáció Abbasz politikájának alapja.

Abbasznak persze fenn kell tartania az elszánt harcos imázsát, különben a palesztinok és a világ moszlimjai árulónak bélyegzik. Ezért néha kénytelen úgy tenni, mintha komolyan mérlegelné akár a fegyveres harcot is. Lehetséges tehát, hogy most nagyobb teret enged a Hamasznak (amely üdvözölte Abbasz bejelentését) és/vagy újra felpörgeti az intifádát. Mindezt úgy, hogy a helyzetet közben ellenőrzés alatt tartsa – amihez hosszabb távon nem nélkülözheti az izraeli biztonságiak támogatását. El is hangzottak már utalások a „titkos együttműködésre”.

Az izraeli vezetés tehát bizonyos kockázatot vállal az annexióval, de nyilván bízik benne, hogy kisebb nagyobb kilengések árán képes lesz kézben tartan a helyzetet. (Emlékezzünk: az amerikai követség Jeruzsálembe költöztetését is kisebb erőszakhullám követte, amely aztán hamar elült.) Feltehető, hogy az annektálást sem egy csapásra fogják megvalósítani, hanem először tesznek néhány szimbolikus lépést, megvárják a hatást, s annak ismeretében lépnek tovább.

támogatás

Címkék:annexió, ENSZ, EU, izraeli települések, Jordán völgye, Mahmud Abbasz, Netanjahu, palesztin propaganda, telepesek