80 év után – emlékezés a zsinagógában a bonyhádi zsidóságra

Írta: Szombat - Rovat: Politika

Schreirer Norbert zenész nyitotta meg Bonyhád történelmi eseményét május 24-én, pénteken, amikor város hajdanvolt zsidóságára emlékeztek a neológ zsinagógában.

Fotó: atv.hu

A rendezvény keretében a Holokauszt 80. évfordulójáról is megemlékeztek. A különleges zenés istentiszteleten számos előadó szólalt fel, akik különböző szemszögekből közelítették meg a zsidó közösség történelmét és jelenét Bonyhádon: Hetesi Beáta, a Max Nordau Magyar Izraeli Baráti Társaság elnöke, egyben a rendezvény szervezője beszédében azt hangsúlyozta, milyen nagy örömmel tölti el, hogy közel nyolcévtized után újra sikerült megszervezniük Fináli Gáborral, az Ohél Ávrahám zsinagóga rabbijával ezt a történelmi eseményt, és újra istentiszteleten vehettek részt a Neológ zsinagógában.

Fináli Péter a Mazsihisz elnökségi tagja, a magyar-izraeli kapcsolatok jelentőségét és a közösségek közötti barátság fontosságát emelte ki, majd adta át a szót Szabó Tibornak, Bonyhád város alpolgármesterének, aki köszöntőjében méltatta a Holokauszt során elhurcolt bonyhádi zsidóságot. Az alpolgármester beszédében elmondta 1344 főt szállítottak Pécsre 1944. július elején, majd Pécsről Auschwitzba szállította őket a vonat. Az idős nők és férfiak, és valamennyi kisgyermek néhány órán belül a gázkamrák áldozatává vált.

Fotó: Teol.hu

Szabó Tibor, a Völgységi Múzeum történésze, részletesen bemutatta a helyi zsidó közösség történelmét és hozzájárulását a város életéhez. Az első zsidókat 1744-ben jegyezték fel, összesen négy családot, a népszámlálás idején.  A 2400 fős lakosságból 1781-ben 380 zsidót jegyeztek fel a településen. A város lakossága 1862-re közel megduplázódott, több mint 4600-an lakták az akkori mezővárost, melyből több mint 1600 fő zsidó volt. A rendezvényen beszédet mondott Simonyi Andrea, a Második Jeruzsálemi Zsinat Mozgalom magyarországi vezetője, majd Fináli Gábor rabbi, Mészáros Zoltán, a református egyház lelkésze, Pasitka Hermann, a Hit Gyülekezete lelkésze és Kozma Anna, a Krisztus Szeretete Egyház lelkésze a keresztény kinyilatkoztatásról mondták el gondolataikat.

Az esemény részeként fotókiállítás is nyílt, ahol tárlatvezetéssel mutatták be a látogatóknak a kiállított képeket. A nap különleges momentumát a Holokauszt Emlékműnél tartott tiszteletadás jelentette, ahol a résztvevők köveket helyeztek el, emlékezve az áldozatokra.

A rendezvényt szombaton a Fináli Gábor rabbi által vezetett kerekasztal beszélgetés zárja. Ez a nap nemcsak a zsidó közösség számára kiemelkedő jelentőségű, hanem Bonyhád városának is, történelmi és kulturális mérföldkőként íródik be a város történetébe.

Teol.hu

 

Sós Csaba cikksorozatát a bonyhádi zsidó közösség történetéről és pusztulásáról honlapunkon olvashatják. (A szerk.)

Ahol már egy zsidó sem él – Emlékezés a-bonyhádi-Zsidó közösségre

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján I.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján II.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján III.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján IV.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján V.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján VI.

Kisvárosi zsidó élet Bonyhádon – emlékek a soá 80. évfordulóján VII.

A bonyhádi zsidók hazaszeretetéről

A zsidók részvétele Bonyhád modernizációjában

A bonyhádi zsidó közösség

[popup][/popup]