Kik voltak a bonyhádi zsidók?

A bonyhádi zsidók hazaszeretetéről

Egy túlélőjük, Eisner János írta:

„A kétszázötven év alatt, mióta itt éltek sok tízezer zsidót neveztek „ bonyhádi zsidónak. Volt közöttük: bölcs és együgyű, művelt és tanulatlan, Istenfélő és Istent tagadó; jószívű szegény és szívtelen gazdag, alázatos és kevély, derűs és búslelkű; bátor és gyáva, hűséges és álnok, akadályt nem ismerő és minden előtt megtorpanó; akinek lényéből szeretet áradt és ki mindenkit elriasztott. De mindannyian bonyhádi zsidók voltak!”

Bonyhád zsidósága az 1700-as évek első felében kezdett itt megtelepedni.  Főleg  Morvaországból menekültek. Új életet, megélhetést, befogadó hazát keresve, akárcsak az ugyanekkor betelepülő németek. Perczel és Kliegel földbirtokosok megadták számukra az életlehetőséget. Ők pedig élni akartak és hazát akartak.

Kicsiny adalék, de a bonyhádi rabbi már az 1770-es években levelezett Ezekiel Landau prágai rabbival, a tudós álláspontját kérve a  Bonyhád név helyes írásmódjára.

Mikor e sorokat írom kilenc napja múlt március 15, az 1848-as  magyar forradalom és szabadságharc  ünnepe.

Annak megválaszolását, hogy kik voltak a bonyhádi zsidók, kezdjük hát  a hazaszeretetükkel.

Általában is elmondható, hogy a magyar zsidóság Európában szinte egyedülálló volt a magyar identitás vállalásában. A miért kérdésre Karády Viktor egyetemi tanár,   szociológus , az MTA külső tagja a következőket mondta, őt idézem:  „Azzal, hogy magyarokká lettek. Heltai Jenő író, a cionizmus megalakítójának, Herzl  Tivadarnak az unokaöccse volt. Herzl meg akarta bízni Heltait, hogy legyen a cionizmus vezetője Magyarországon. Heltai  így válaszolt: „Kedves Dori, ez nem megy, merthogy én magyar vagyok.” Aztán például Vázsonyi (Weiszfeld) Vilmos olyannyira magyar volt, hogy 1894-től mintegy húsz éven át jelentős szerepet töltött be az országos politikában és egészen az igazságügyi miniszterségig emelkedett. Nevéhez fűződött a választójogi törvény reformja.  Ismertem Vázsonyi unokáját, ő mesélte, hogy ha a rádióban megszólalt a himnusz, akkor  az ő családjukban mindenkinek fel kellett állni.  A magyar zsidóság beépülése a magyar társadalomba messzemenően nyugati típusú volt. Itt egy nyugati fejlődési modellről van szó, mely már a reformkorban elkezdődött  a magyarosító társasággal. Egy történész barátom, a reformkor jó ismerője mesélte nekem, hogy 1848 márciusában az értelmiség által felbuzdított tömeg  az orvosi egyetemi fakultás felé ment, mert tudták, hogy a sok zsidó  orvos hallgató támogatni fogja őket, mert magyar nemzeti érzelműek.”

Az 1848-as forradalom mellett az itt élő nemzetiségek, kisebbségek egyetlen csoportja sem állt ki. Két nappal március 15. után, 1848 március 17.-én a honi izraeliták belügyeit kezelő országos választmány átiratot intézett az ország zsidó hitközségeihez:

„Nagy esemény ment végbe törvényes és békés úton. Mindenki egy gondolattól van áthatva: szabadság és egység által erős haza, törvény előtti egyenlőség minden lakosra nézve; fenntartása a személy és vagyon bátorlétének. Kötelesség ezen nemzeti mozgalomhoz tiszta szívvel csatlakozni, hogy mindnyájan, mint a közös édes haza egyénei békés renddel és szerény mérséklettel olvadjanak egybe az összes népességbe.”

Az aláírók között volt a Tolna megyei zsidóság képviselője, a bonyhádi Adler Dávid.

Pirnitzer József , a későbbi szekszárdi áruház tulajdonos, Bonyhád szülötte,1848. március 15.-én Pesten, a tömegben lelkesen hallgatta a Nemzeti dalt, és hazavitte annak kinyomtatott első napi példányt. Egy nemzetőri karddal együtt a család ezen két drága ereklyéjét dédunokái egészen 1944 nyaráig őrizték, amikor Szekszárd zsidóságával együtt deportálták őket.

Perczel Mór hadseregében helyi zsidók is harcoltak. Dr. Bernstein Béla egykori Nyíregyházi rabbi „ A 48-as szabadságharc és a zsidók” című könyvében írta: „Bonyhád alig 300 családból álló zsidó községe 36 újoncot adott. Perlsz Moshe bonyhádi rabbi ezüst szentedényeit ajánlotta fel, anyagi támogatásként. Zsidó szabók keresztény társaikkal összeállva közösen vállalkoztak katonai egyenruhák megvarrására.

Perczel Mór seregének  bonyhádi zsidó katonái  közül a szabadságharc leverése után Hegyesi Adolfot, Kohn Salamont, Ritter Josephet és Weiss Sámuelt büntetésül besorozták az osztrák hadseregbe és hosszú szolgálatra Lombardiába küldtek. Lusztig Jakab honvédet pedig, mint szökevényt köröztették.

A neológ zsinagógában a hitszónoklat nyelve a magyar volt. A bonyhádi zsidó népiskolákban az oktatás  ugyancsak  magyarul folyt. Az oktatás szelleme pedig – a magyar zsidóság hivatalos szervei által is előírtan –ez volt: ”Izraelita vallású és magyar nemzetiségű állampolgárokat nevelni”.

1894. április 5.-én fekete drapéria borította a bonyhádi zsinagóga homlokzatát, Kossuth halálát gyászolva. Ekkor és itt mondta el Rosenthal Tóbiás a magyar zsidók haza és szabadságszeretetéről azt a beszédét, melynél szebbet még nem olvastam, nem hallottam.

Részletek a beszédből:

„A háládatlan olyan mint az Isten tagadó” mondják bölcseink. Nagy háládatlanság lenne tehát a magyar zsidóság részéről, ha a legnagyobb kegyelettel ne emlékezne meg Kossuthról, nagy jóltevőjéről. De mint hazám hű fia is azt hiszem: nincs széles Magyarországon hazáját őszintén szerető, a jog és igazságért lelkesülő magyar ember, ki ne érezné a csapás, a veszteség kimondhatatlan nagyságát, mely Kossuth halála által mindnyájunk édes anyját, a magyar hazát érte.”

…”Kilenczvenkét éves korában örökre hunyta le szemeit. De nem az évek hosszú láncolatában rejlik az ő érdeme… Mert bármily becses is előttünk e szám, az éveket magokban véve nagyon kevésre nézzük. Külső héj, mely belsejében ha kincset nem rejt, alig ér valamit. Valamint a ráma csak a képtől nyer igazán értéket, úgy az évek hosszú láncolata is  csak akkor becses, ha abban szebbnél szebb képek díszlenek. És oly értékes ráma volt Kossuth hosszú, áldás dús élete is: ráma, melyben erény, hűség, család, haza és az emberszeretet legmagasztosabb képei gyönyörködtették lelkünket.”

„Bölcseink azt állítják: „ Minél nagyobb az ember, annál nagyobb a szenvedély, mely benne lakik.”/ Talmud/ Kossuth nagy ember volt, s így nagy szenvedély lakott szívében, és ez a hazaszeretet volt.”

….”kedves képét Mózeshez, Izráel legnagyobb jóltevőjéhez hasonlíthatjuk, valamint Mózes Israelt, úgy Kossuth is a magyar nemzetet szabadította fel a százados sötétség Egyiptomából és valamint Mózes új életre keltette a rabságban sínylődő Israelt, úgy Kossuth is új éltre ébresztette a magyar nemzetet. Igen is, új életre, mert a szolgaság a halál, szabadság az élet.”

…” a nagy sokaságból Mózesként kiemelkedve és szentírásunk legelső és legmagasztosabb törvényét prófétai ihlettel hirdette „ szabadság, egyenlőség, testvériség” „ Nincs különbség ember és ember között. Egyenlő törvény a jobbágynak és a földesúrnak; egyenlő törvény a szegénynek és a gazdagnak; egyenlő törvény mindenkinek, bármely sorsú, állású, vagy vallású legen az.” És ezen szívből jövő szava soha nem látott, soha nem tapasztalt csodákat művelt. A kis számú nemzetből mintegy varázsütésre sok millióra menő, szabad, nagy és hatalmas nemzet keletkezett.”

A beszédet, kis füzetben kinyomtatta   Raubitschek Izor  bonyhádi  zsidó nyomdája, melyet a Magyar Nemzeti Levéltár őriz. Ennek másolati példányát átadtam a Völgységi Múzeumnak és bízom benne, hogy ott látható is.

Az első világháborúban 22 bonyhádi zsidó halt hősi halált, 14 fő volt katonatiszt és 11 fő kapott vitézségi érmet. A második világháborúban több mint 300 bonyhádi zsidó férfi és fiú állt fegyvertelenül a frontokon, közülük 183 ember elpusztult.

A második világháború befejeződése után mintegy 172 túlélő tért vissza Bonyhádra.

Egy bonyhádi házaló kereskedő 1944-ben munkaszolgálatot teljesített. A bonyhádi gettóból Auschwitzba deportálták a feleségét és két gyönyörű kisgyermekét, akik nem tértek vissza. Ő túlélőként visszajött Bonyhádra és új családot alapított. 1956-ban az antiszemitizmus újra lángra kapott és a mintegy 20-25 ezer kivándorló zsidók között új családjával ő is útra kelt. Azonban az idegen ég alatt is a bonyhádi utcák köveiről álmodott. Nem tudott hazát cserélni.   Itt nyugszik a bonyhádi zsidó temetőben.

Kun István munkaszolgálatos, túlélő Bonyhádon élt. Megrokkant alakjával, de töretlen szellemével, szerethető egyéniségével naponta találkozhatott az utcákon a kisváros mai nemzedéke.

A következő részben:

A helyi zsidóság szerepe Bonyhád modernizációjában, a polgári társadalom helyi felépítésében.