MÁNDY STEFÁNIA VERSEI
egy ág igen de nővért mennyi éve

a sok levél zöld zöld feltámadásra

kihívhat bárkit én te – s ők hitetlen

felismerszik-e egy a tömkelegben?

a törzsön ág s még van elágazása

aztán a folytatás: az őskert

bízva másra

egy pillanat … Tovább »

(Sándor Tibor: Őrségváltás. Magyar Filminlézet, 1992. 199 oldal, 120 forint.)

E kötetben dokumentumok és tanulmányok kaptak helyet a harmincas-negyvenes évek magyar filmgyártásáról. Olyan játékfilmekről szólnak, melyek annakidején a szélsőjobboldal politikai céljait kívánták … Tovább »

 (Gian Franco Svidercoschi: Levél egy zsidó barátomhoz. Aura Kiadó, 1993. Fordította: Fekete István. 126 oldal, 330 forint.)

A történet valóságos. A Krakkótól hatvan kilométerre fekvő kisvárosban, Wadowicében már az első elemitől kezdve a legjobb baráttá lett két fiú, s azok … Tovább »

(Székely Magda: Összegyűjtött versek. Belvárosi Könyvkiadó, 1992, 156 oldal, ár nélkül.)

„Zuhanás, miben szállni kell

sebesség és égtájak nélkül.”

(Pilinszky János)

Minden párhuzam erőszakolt, ezért néha csak érintem Székely Magda és Pilinszky János távoli, … Tovább »

Kardos G. Györggyel beszélget Szántó T. Gábor

– Neked tulajdonképpen nagyon jól jött 1975-ben az Új Írás felkérése, amikor írók vallottak családjukról, s Te e sorozat részeként megírtad 15-20 flekkben a magántörténelmed, s közismert lustaságod megóvott, mondjuk, egy kétkötetes … Tovább »

A régi költők!

Ők még csókoltak

aranyos kulacsocskát!

És becéztek cicit!

Ajakat!

Trilláztak Lillát!

Olyik libasültbe,

olyik fűbe harapott!

Előre Péterek!

Előre Kántorok!

A régi költők!

Olyanok voltak tök,

mint a mai költők!

Papírra írtak … Tovább »

Egyik dédnagyapám

Mint egy régi szakállas ágyú,

melynek neve Weisz Mordechai:

1985-ben Patyu sütötte el utoljára

Londonban, a Maida Vale-en

egy üveg spanyol bor mellett.

Csizmadia volt, vagyis suszter

a halotti ágyán tizenkét

gyereke vette körül, egyedül … Tovább »

regényrészlet

Csend támadt hirtelen a strandon, mintha valamennyi fürdőző meghallotta volna Csikszereday Ernő kinyilatkozását. Aztán újból csobban a víz, távolabbról egy labda csattanása hallatszik, s megszólal a hangszóró is: „Te büszke kozák…”

Néhány lépésnyire … Tovább »

Amennyiben a statisztikai adatok helyesek, a zsidók az emberi fajnak körülbelül egy százalékát teszik ki. Leginkább ködös, homályos csillagpor-parancsnak foghatjuk fel őket a Tejútrendszer szikrázó ragyogásában. Következésképp a zsidóknak híre-hamvát sem kéne hallanunk; ezzel … Tovább »

(Herman Wouk: Én Istenem. Chábád Lubavics Zsidó Nevelési és Oktatási Egyesület, 1993. Fordította Mikes Katalin. 237 oldal, 228 forint.)

Minden izgalmas, amikor író olyan hatalmas témához nyúl, melynek már alapvető irodaima is könyvtárakat tölt meg, kisugárzása pedig állandóan … Tovább »

Egy olyan szép szál göndör-fekete kreol bőrű, egyenes orrú férfi lép be, mint a filmeken az arab sejk, csak a humusza, meg a fejborítója hiányzik. Szemben velem ül le, rám villantja nagy, sötét szemét: itt leesik valami, ez is egy „kedves vendég”. Egy üveg sört küld oda. Jó … Tovább »

A Sátán, őszülő kamasz, apám bőrébe bújt

finom kezén szétfutó kék erek

Álom-pók hálójával körbefon, mosoly villan ajkamon

Angyalarcom felragyog: nem látom a jövőt

Kávét iszik, beszél, keverget, magyaráz

a Gonosz Istennek képzeli magát

Álomport hint, … Tovább »

Radnóti Miklós Hetedik eclogája volt mindössze tragikus hangvételű a Korona Pódium angol-héber nyelvű estjén, a többi ének és zene. A budai várnegyed parányi irodalmi színpada a főváros kulturális életének csak apró ékköve, mégis az elmúlt húsz évben a tartós értékteremtők … Tovább »

1.

Az ablakhoz viszlek. Besüt

a januári nap.

Hadd nézlek, pöttöm újszülött:

a fénybe tartalak.

Anyádra ütsz-e vagy reám?

Keresem, kutatom:

Kettőnk közül ki jön veled

a földi utakon?

Vagy választásod szuverén:

nem kell sem ö, sem én,

hogy szabadon … Tovább »

Ül a színpadon. Le-lecsukódik szem a többiek felolvasása alatt. Nyilatkozta már, képtelen huzamosabban figyelni a monoton élőbeszédre. Felcsattan a taps, megrebben a szempillája, ütemesen mozgatja addig széke karfáján pihentetett kezét, majd észbekap, illendően tapsol ő is, utóbb … Tovább »

1993. március 14-e van, csendes vasárnap este a Majna menti Frankfurtban. Talán már Budapesten is csend van, bizonyára véget ért a Demokratikus Charta tüntetése, ahol, gondolom, a hagyományok szerint Konrád György volt az egyik fő szónok. Az itteni televízió-állomások hírmagazinjai … Tovább »

„A gépezet bedöglött, a kapcsolatok érvénytelenek, a kiskapuk becsukódtak… most itt ülök, és intézkedem. ”

Először azt hittem, egy rossz álomból való ébredés történetét olvasom. Aztán, magam is valamiféle látogatóvá alakulva, már tudtam: minden igaz, Konrád György … Tovább »

Polgári illemszabályok örömmel írják elő látogatások alsó és felső határait. Azok a polgári illemszabályok elsősorban, melyeket többször és véglegesen tett feleslegessé, nevetségessé vagy éppen elviselhetetlenül anakronisztikussá az elmúlt félévszázad hogy azután afféle … Tovább »

Ó, kelta Kőkirály, tekints le végre

villám sújtotta szirtjeid közül

e száműzött, e végzet verte népre,

mely a világot kapta börtönül.

Ha jókedvét, ha kincsét nem tetézed,

törd meg jobboddal ellenség szivét,

s ha mégis, mégis bünteted e népet,

legyen … Tovább »

Ugye nem az utolsó határ?

(Moldova György: Az utolsó határ. Magvető Könyvkiadó, 1990., 310 oldal, 120,Ft)

Az évváltás vásárlási kínálatában ismét feltűnt az árusítópolcokon és ponyvákon Moldova György három évvel ezelőtt kiadott könyve, Az utolsó határ. A legolvasottabb … Tovább »