Rosenzweig száz éve
MÁNDY STEFÁNIA VERSEI
egy ág igen de nővért mennyi éve
a sok levél zöld zöld feltámadásra
kihívhat bárkit én te – s ők hitetlen
felismerszik-e egy a tömkelegben?
a törzsön ág s még van elágazása
aztán a folytatás: az őskert
bízva másra
egy pillanat
a sűrített idő
égbolttá tágulása
hogy tér legyen lélegzeni a srapnel
villámfényénél eszmélve kutatni
a rettegtető végső nagy nyugalmat
amelyben él (vagy akik belehalnak)
bár nincs nagyobb a létben
mint ami közel van
énmélyben izzó
benti távlatok
szikrányi fémek
míg zöld itt fenn minden levél
minden levél
egy ének
kovásztalan
röptödet add az égi madárnak
fényed a napnak
éjnek az árnyad
vadságod feszítse tigrisek izmát
ugrik már izzik már
dzsungeli évad
sűrű bozótu útja iratlan
lépte nyomában kígyó folyondár
völgy katlan mélyén délszaki nap
alkony se volt még jóslatot mondtál
népek számlálják napjaidat
futva folyóban csupa tükörkép
tördelve a nagy egy
chad gadjo dezabin
megnőnek a törpék
illések késnek
nincs merre siess
húsvét van
mind a világon
és
egy
hely
üres
A belső alak
egy forgószél amikor felkapott
porszem befújva napszemedbe
megláttam belső alakod
formáztam volna már magamra
aki kezdettől keresem
edényként szilárdul a forma
benne izzik mi eleven
mire kiforr végső vonása
bár nem lehetek semmi másod –
a homlokodban lakhatás
amit egy szó a szívbe ásott
a végenincs maradhatás
lehetnék tükörolvasásod
a szüntelen emlékezet
benne kiforrva elevenné
jelened formázott ilyenné
ki végtelenbe érkezett
nevem két vesszeje csak visszfény
neveden hordott ékezet
Címkék:1993-09