Rosenzweig száz éve

Írta: MÁNDY STEFÁNIA - Rovat: Archívum, Irodalom

MÁNDY STEFÁNIA VERSEI
egy ág igen de nővért mennyi éve

a sok levél zöld zöld feltámadásra

kihívhat bárkit én te – s ők hitetlen

felismerszik-e egy a tömkelegben?

a törzsön ág s még van elágazása

aztán a folytatás: az őskert

bízva másra

egy pillanat

a sűrített idő

égbolttá tágulása

hogy tér legyen lélegzeni a srapnel

villámfényénél eszmélve kutatni

a rettegtető végső nagy nyugalmat

amelyben él (vagy akik belehalnak)

bár nincs nagyobb a létben

mint ami közel van

énmélyben izzó

benti távlatok

szikrányi fémek

míg zöld itt fenn minden levél

minden levél

egy ének

kovásztalan

röptödet add az égi madárnak

fényed a napnak

éjnek az árnyad

vadságod feszítse tigrisek izmát

ugrik már izzik már

dzsungeli évad

sűrű bozótu útja iratlan

lépte nyomában kígyó folyondár

völgy katlan mélyén délszaki nap

alkony se volt még jóslatot mondtál

népek számlálják napjaidat

futva folyóban csupa tükörkép

tördelve a nagy egy

chad gadjo dezabin

megnőnek a törpék

illések késnek

nincs merre siess

húsvét van

mind a világon

és

egy

hely

üres

 

A belső alak

életünk isten szabadalma

egy forgószél amikor felkapott

porszem befújva napszemedbe

megláttam belső alakod

formáztam volna már magamra

aki kezdettől keresem

edényként szilárdul a forma

benne izzik mi eleven

mire kiforr végső vonása

bár nem lehetek semmi másod –

a homlokodban lakhatás

amit egy szó a szívbe ásott

a végenincs maradhatás

lehetnék tükörolvasásod

a szüntelen emlékezet

benne kiforrva elevenné

jelened formázott ilyenné

ki végtelenbe érkezett

nevem két vesszeje csak visszfény

neveden hordott ékezet

 

 

Címkék:1993-09

[popup][/popup]